sparga1.pngBár a tavasz kis késésben van itthon, lassan megjelenik a piacokon az idei, friss spárga. Az áprilisi zöld hónaphoz igazodva (egyetek szezonálisat!) mi is idényjellegű élelmiszerhez ajánlunk most receptet, ezúttal Németországból. Azon belül is a baden-württembergi „spárgaháromszögből”, Schwetzingenből, amelyet a spárga fővárosának is szoktak nevezni, és ahol már javában tart a Spargelzeit, a finom zöldség szezonja.


A tavasz harapható hírnöke

A spárga roppant egészséges, számtalan fontos vitamint és nyomelemet tartalmaz, gazdag rostokban, miközben nagyon könnyű és könnyen kezelhető zöldség. A jó idő beköszöntének egyik harapható bizonyítéka: amikor találkozol vele az árusnál, biztosan tudhatod, visszavonhatatlanul itt a tavasz! A növényt már az ókori rómaiak is fogyasztották, feljegyzések szerint Julius Caesar például olvasztott vajjal kedvelte. Fogadott fiának, Augustus császárnak tulajdonítják azt a mondást, amely szerint: „velocius quam asparagi conquantur”, vagyis „gyorsabban, mint ahogy az Asparagus megfő”.

Spárgaföldek szerte Európában

A spárga talán kissé megosztó étel itthon. Van, aki imádja, de talán többen vannak, akik kissé ódzkodnak tőle – pedig nem érdemes. A spárgának nagyon komoly rajongói vannak szerte Európában, például Hollandiában és Belgiumban, az ottani, flamand módra készített spárga korábban nálunk is volt már a hónap receptje.

A kontinensen sokhelyütt találkozhatunk vele vadon nőtt formában, többnyire tenger- és folyópartok közelében – többek között az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Franciaországban, Hollandiában vagy Horvátországban, ott főleg az Isztrián. A vadon nőtt spárga általában vékonyabb, hosszúkásabb, mint a termesztett fajta, viszonylag éles szem és némi tapasztalat szükséges a felkutatásához. Az isztriai spárgaszezonhoz komoly rendezvények kapcsolódnak, a helyi spárgafesztivált mi is ajánlottuk már figyelmetekbe – ez volt egyik első állomása a korábbi, képzeletbeli európai gasztro-túránknak is.

sparga7.PNG

A német spárgamánia

Spárgafogyasztásban ugyanakkor különösen erős nemzet a német. Szezonjában hihetetlen mennyiségben eszik a zöldséget: ilyenkor minden étterem különleges fogást készít, előételtől a levesen át a salátáig és a főételig minden készül belőle. Bizonyos források szerint a németek ilyenkor napi szinten fogyasztják, és országosan közel 70 ezer tonnát pusztítanak el belőle. Ahogy azt a  mondás tartja, „János-napig ne feledd, hét héten át a spárgát edd!(Bis Johanni nicht vergessen: Sieben Wochen Spargel essen!) – utalva a spárgaszezon, azaz a Spargelzeit most kezdődő körülbelül két hónapjára. Ennek utolsó napja június 24., Keresztelő Szent János napja, amelyet egyben „spárgaszilveszternek” is neveznek.

A helyiek szerint a Mannheim-Heidelberg környékén elterülő „spárgaháromszögben” termett spárga íze egyedülálló a világon, amelyet a növény termesztéséhez ideális talaj- és klimatikus viszonyok tesznek lehetővé. A spárga először itt is az arisztokraták tányérján jelent meg, csak később lett mindenki számára elérhető. Németországon belül is külön fogalom a schwetzingeni spárga, a növény termesztésének – azon belül is elsősorban a fehér, letakarva termesztett fajtának – itt nagyon komoly, közel 300 éves tradíciója van.

sparga3.jpg

Kis schwetzingeni spárgatörténelem

A helyi spárgatermesztést XIV. Lajos francia király indította be, amikor spárgát ültetett Versailles-ban, hogy a királyi asztalt a már az ókorban is különleges csemegének számító zöldséggel ékesítse. I. Károly Lajos pfalzi választófejedelem nem akart lemaradni, és 1668-tól a schwetzingeni vadászkastély területén lévő veteményeskertjében kezdte termeszteni a „fehér aranyat”. Kisebb spárgaszünet után, 1853-ban helyben megalakult a világ első spárgaszövetkezete, 1870-ben pedig megkezdődött a nagyüzemi termesztés. 1875-ben megalakult a spárga tartósítására specializálódott konzervgyár, amely a lakosság nagy része számára garantálta a királyi zöldség egész éves fogyasztását.

A városban a minden évben megrendezett nagyszabású fesztivál egyik csúcspontja, amikor megválasztják az év Spárgakirálynőjét, aki egy éven át a spárgát népszerűsíti a térségben, és tudását átadja a fiatalabbaknak. Ebből adódik, hogy kiválasztásánál nemcsak a szépség számít, de a jelölteknek számot kell adniuk spárgatudományukról is: a termesztéstől az elkészítési lehetőségekig. A városban egy egészen különleges szoboregyüttes is utal arra, hogy Schwetzingen spárgafőváros: a „Spárgás hölgy” (Spargelfrau) bronzszobra a schwetzingeni spárga történetére és a Schlossplatzon megrendezett spárgapiac hagyományára emlékeztet.


sparga4.jpg
Forrás: Wikimedia Commons

A schwetzingeni spárgatorta elkészítése

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 200 g liszt
  • 100 g hideg vaj
  • 75 ml hideg víz

+ egy 30 cm átmérőjű, kerek gyümölcstorta- vagy piteforma


A töltelékhez:

  • 1 kg spárga
  • 200 g főtt sonka
  • 100 g reszelt sajt
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál keményítő
  • 250 ml tejföl
  • bors
  • szerecsendió
  • aprított metélőhagyma

Elkészítés:

  • A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és kb. 1 órára a hűtőben pihentetjük.
  • Ezután kinyújtjuk a tésztát, és belenyomkodjuk a pite-formába, villával többször megszurkálva.
  • A spárgát meghámozzuk, 3 cm-es darabokra vágjuk, kb. 8 percig főzzük, majd lecsepegtetjük és hagyjuk kihűlni.
  • Összekeverjük a tojásokat és a tejfölt, hozzáadjuk a keményítőt, és ízlés szerint fűszerezzük.
  • A spárgát egyenletesen eloszlatjuk a tésztán, ráhelyezzük a szeletelt sonkát és ráöntjük a tojásos keveréket, majd megszórjuk sajttal.
  • 180°C-ra melegített sütőben kb. 30-35 percig sütjük, amíg a massza megdermed és világosbarna lesz.
  • Salátával tálaljuk.

Guten Appetit! :-)

sparga5.png

Kép forrása: Flickr/Elizaraxi, CC BY 2.0
A recept forrása: Schwetzingen város spárgarecept-gyűjteménye.


-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr7816516074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása