vasut1.jpgNemrégiben hivatalosan is megnyitották a vasút európai éve rendezvénysorozatot, amely célja, hogy a vasúti közlekedést népszerűsítse az EU országaiban. A vasút elérhető, fenntartható és nagyon biztonságos utazási forma, mégis csak csekély mértékben részesül a személyszállításból és a teheráruforgalomból.

Sűrű, zöld és biztonságos…

Európa vasúthálózata az egyik legfejlettebb a világon, az EU városait összesen 201 ezer kilométer hosszan kötik össze vasútvonalak (összehasonlításképp: az Egyesült Államokban 203, Kínában 132, Oroszországban pedig 87 ezer kilométer hosszan vannak használatban vasútvonalak). Az EU 27 országában átlagosan kevesebb mint 7 kilométerre vannak egymástól az állomások – a kötött pálya így elég sűrűnek, a szolgáltatás pedig elérhetőnek mondható.

A vasúti közlekedés nagyon fontos előnye még, hogy „jövőálló”, azaz fenntartható utazási forma. Bár a közlekedési szektor adja az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátásának negyedét, ezen belül – a nagyarányú villamosításnak köszönhetően – a vasút elenyésző, mindössze 0,4% károsanyagkibocsátásért felelős. Nem nehéz belátni, hogy e közlekedési forma jobb kihasználtsága jelentősen hozzájárulhat az EU klímasemlegességi célkitűzéseinek eléréséhez (az európai zöld megállapodás célja a közlekedésből származó kibocsátások 90%-os csökkentése 2050-ig).

Egy friss magyarországi felmérés alapján kilométerenként átlagosan a 70%-ot is meghaladja a CO2 kibocsátás csökkenése, ha valaki személyautó helyett vonattal teszi meg ugyanazt a távolságot. (Érdekesség, hogy a MÁV épp a vasút európai évéhez kapcsolódva minden jegyén, bérletén feltünteti az adott távolságra számított kibocsátásmegtakarítást). A vasút ráadásul nem is kimondottan energiaigényes, az EU teljes energiafogyasztásából mindössze 1,9% a rá eső rész.

Szintén nem szabad elfelejteni, hogy a vasút a legbiztonságosabb szárazföldi utazási forma: egymilliárd utaskilométerenként mindössze 0,1 a vasúti balesetek halálozási száma (ez a busznál 0,23, autónál 2,7, motornál pedig 38 volt 2011 és 2015 között).

mégsem használjuk

Mindezek ellenére a statisztikák azt mutatják, hogy Európában kevéssé élünk a vasút előnyeivel. Az utasok csupán 7%-a, valamint az áruk 11%-a (!) utazik vasúton, mind a személyi közlekedésben, mind az áruszállításában továbbra is a közúti szállítás dominál. Ezen szeretne változtatni az EU: egyrészt a vonatozás népszerűsítésével – erről szól az idei tematikus év –, valamint a vasút fejlesztésének további célzott támogatásával. Mert bár vitathatatlanok a vasút előnyei, ugyanakkor az is tény, hogy az uniós országok vasúti infrastruktúrája továbbra is sokszor elavult, az egységesebb európai vasút létrejöttét pedig idejétmúlt üzleti modellek és magas karbantartási költségek nehezítik.

A Bizottság 2020 decemberében fogadta el legújabb, fenntartható és intelligens mobilitási stratégiáját, amely ambiciózus célokat fogalmazott meg e területen is: a vasúti áruszállítás megkétszerezését és a nagysebességű vasúti tevékenység megháromszorozását 2050-ig. Emellett az 500 km-nél rövidebb útvonalú, menetrend szerinti közösségi közlekedést 2030-ig karbonsemlegessé kívánja tenni az EU. Ehhez természetesen jelentős forrásokat is rendelt, a mostani, 2021-27-es költségvetési periódusban a 33,7 milliárd euró értékű Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) épp ezeket a célokat szolgálja.

vasut3-01.png


Vonatra fel – tartsatok velünk!

A tematikus év folyamatosan frissülő honlapján számos információ megtalálható az európai vasúti közlekedésről és az évad különböző programjairól, előadásokról, konferenciákról, kiállításokról, nyilvános vitákról. Hazánkban a hivatalos nyitórendezvényre április 22-én kerül sor. Addig is figyelmetekbe ajánljuk az évadhoz készített európai dallistát, amelyen Európa minden tájáról találtok egy-két vonatos slágert vagy művet, többek között Kraftwerket, ABBA-t vagy Eduard Strausst. Mit gondoltok, itthonról ki került a listára? :-)

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr8616498798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.04.13. 02:48:04

Két baj van csak a vasúttal: drága és lassú.Amíg egy ezer km-es jegy simán többszáz euró és tart 6-8-10 óráig az utazás, addig versenyképtelen a repülőhöz, de még az autóhoz képest is.Többszörösébe kerül időben is, pénzben is a légiközlekedéshez képest.Ennyi ideje egyszerűen nincs az embereknek.El kéne érni, hogy legalább a fővárosok, illetve milliós méretű nagyvárosok közt lehessen minimum 200km/h átlagsebességgel vonatozni.De még ez is scifi sajnos.Még "nyugaton" is valszeg.Pont célcsoportja lehetnék a családommal a gyorsvasútnak, mert rühellem a repülés körülötti cécót, meg a konzervdoboz-érzést, a füleimnél lévő térdeimet (lásd jó menyasszony pozitúrája a nászéjszakán...) az átlagos repülőülésekben, de ennyiért (ilyen sokért) és ilyen lassan nem vonatozok, elnézést.
Szóval lehet még mit fejleszteni rajta, hajrá.Majd 50 év múlva eljutunk oda, ahol Japán tartott 30 éve ebben az iparágban...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.04.13. 02:54:23

Esetleg ott lehet nagy előnye a vonatnak, ahol a látnivaló és konkurencia hiánya jelentős.Svájci Alpok, norvég fjordok, usák Sziklás-hegység panorámavasútjai.Az igen, az embernek elcsöppen a nyála.Repülő nyilván nem játszik, közút meg nincs.
De ezek a helyek marginális mennyiségben vannak csak, és ott is csak a tehetősek számára.

DFK 2021.04.13. 04:40:06

A vasút drága és rugalmatlan, kémyelmetlen. 2 fő számára egy Bp-Siófok út kocsival olcsóbb. Autóval akkor mész, amikor akarsz, biztos van ülőhelyed, nem ül melléd a kicssalád. Soroljam még?

Kampfer 2021.04.13. 06:11:47

A "vasút európai éve"???

Tehát ez most egy újabb 'ajrópéer' kampány valamiről, amire valakik egyszer csak rádöbbentek odaát? Remek.

Ahogy fentebb is írták már, a vasút qrvadrága és viszonylag lassú (hosszabb távon mindenképp) és rendkívül rugalmatlan. A legapróbb csavar lazul a gépezetben és garantált a teljes megállás és/vagy a tolerálhatatlan késés.
Belföldön az autó simán alternatíva. Egy fő esetén is szinte egál az ár, de ha az időnyereséget, a rugalmasságot és a komfortot tekintem alapvetésnek, akkor az autó simán nyer. 2-3 utas esetén pedig egyértelmű.
Ami valóban érthetetlen, az az árufuvarozás aránya. Ebben léphetne ez az ostoba szervezet (mármint a 'zunijó'), de sanszos, hogy ehhez is éppen olyan hülye és tökönverten hasznavehetetlen lesz, mint szinte bármihez, amibe belefogott! Ez viszont már nem a vasútról szól...

@DFK: "Autóval akkor mész, amikor akarsz, biztos van ülőhelyed, nem ül melléd a kicssalád."

Ott a pont nálad! A két legfontosabb érvet le is írtad.
Kamp.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2021.04.13. 06:28:58

Nem használjuk. Nem a kampányolás fogja megoldani. Mindennap késik. Nincs kivétel. Ha csak pár percet is, de mindig, indok nélkül. És akkor a helyi buszt már le is kési.
Drága. Egy családnak jobban megéri autóval menni.
Lassú.
És a kiccsalád, jómunkásember, stb.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2021.04.13. 06:32:55

Amikor Prágába jártam, jó volt a vonat. Az nem kesett, és a cseh kocsiba foglalva a helyet kultrált volt, wifivel, normális kajával.
Illetve még Oroszországban is a sima agglomerációs vonat is ezerszer jobb volt mint a magyar, nem késett, tiszta volt, normális tájékoztatás.
Igen, a tájékoztatás is fos a mávnál, valami történik, sosem tudod meg mi volt, és angolul nem tud senki pl.

Girhes Joe 2021.04.13. 06:38:56

A lassabb utazás nem feltétlenül baj, ugyanis lehet közben dolgozni, vagy lehet kényelmesen éjszaka utazni, szálloda helyett. Bécsbe, de még Münchenbe is csak rémálmaimban mennék repülővel, ennyit vezetni meg pláne nem akarok a kamionokkal teli autópályákon.

Két lemaradása van a vasútnak: egy nemzetközi, meg egy jellemzően kelet-európai. Előbbi az árképzés (brutális a fapados repüléshez képest, és semmi nem indokolja, hiszen a vasút hatékonysági számai kifejezetten jók), utóbbi a színvonal (kényelem, tisztaság, pontosság). A cikk szerint egyébként már kezdik kapisgálni a vasutak évtizedek óta bebetonozott múmia-vezérei.

Gösser söralátét 2021.04.13. 07:41:11

Ajaj. Már megint valami bölcsész próbálja megváltani a világot.
Zsenigyerek, ha az utas és az áru mennyiségét sikerül feltornázni 50% környékére, szerinted milyen állapotok lesznek egy olyan rendszerben ami nagyrészt az elmúlt évszázad feleennyi emberéhez, negyedannyi autójához lett kitalálva, és azóta nem fejlesztve? Láttad már a hetes buszt amikor egymás seggében lógva tolnak végig a Rákóczin? Van egy határ amit nem fogsz túllépni, mert fizikailag nem lesz annyi kocsi, vagon amennyire szükség lenne és hely sem lesz, hogy elférjenek.

Bambano 2021.04.13. 07:43:04

Belegondoltam a válaszokban felvetett dolgokba...
ha terrorista műveletre akarsz használni egy világszínvonalú Budapest-Vác vonalon 20 km/h-s (nem felejtettem le nullát a végéről) "robogó" vonatot, az senkit nem fog felizgatni.

Ha valami úri huncutság folytán megjavítanák ugyanitt a pályát és rátennék az alstom világrekorder vonatát, és attól kezdve 500-zal zúznának a szerelvények, rögtön jönne az, hogy mivel egy sokszáz tonnás 500-zal zúgó vastömeg már a pálya mellett igen komoly távolságra is képes lenne rombolni, bevezetnének pontosan ugyanolyan biztonsági előírásokat, mint a repülőn. és akkor rögtön lőttek egy pukkantósat a vasút egyik előnyének.

a vasúti személyszállításról még egy szó: covid. nem árt észben tartani, hogy most nem világjárvány van, hanem az első világjárvány a sorban.

a teherszállításról meg annyit: nincs. eladtuk az osztrákoknak. az ő saruk.

BölcsÉsz 2021.04.13. 08:09:02

1) Személyszállítás: tavaly nyáron zónázóval, megállás nélkül mentem a Nyugatiból Vácra. A menetidő 20 perc, a vonat 20 percet késett egy még magyar mércével mérve is rövid szakaszon. Ez 80%!!!
2) Áruszállítás: A vasút rendkívül rugalmatlan. Ha Hamburgból Pestre hoznak vasúton árut olyan vagonban, aminek Hamburg a honállomása, csak Hamburg felé szabad új visszfuvarban igény bevenni. A kamiont azonnal továbblehet küldeni tetszés szerinti helyre.
Ehhez hozzájön, hogy a vasutasok előszeretettel éreztetik a fuvaroztatókkal, hogy monopolhelyzetben vannak bizonyos árucsoportokban.

lócsöcs 2021.04.13. 08:42:07

Pécs-Budapest viszonylatban:

- A hetvenes években rövidebb volt a menetidő.
- Nincs étkezőkocsi
- Sehol nem lehet dohányozni
- Megszűnt a vasúti utazás egyik romantikus mozzanata, az ablakban-lógás lehetősége. Imádtam. Ma már az ablakokat nem lehet lehúzni.
- Szinte kizárólag termes kocsik vannak, egy hülye ötven embert képes boldogítani.
- Nincsenek már szép mozdonyok. Villamos-, meg HÉV-szerű izék akarnak vonatnak látszani...
- Állandóan késik (nem is keveset)
- Autóval egy embernek ugyanannyi, kettőnek már fele pénz.
- Számomra a mai vasút, a lófasz fogalmának egzakt definíciója.

Girhes Joe 2021.04.13. 08:43:48

@BölcsÉsz:

Ez viszont nem a vasút, mint közlekedési rendszer hibája, hanem az adminisztrációé, és még a cikk is pedzegeti, hogy a rákfene az elavult üzleti-szervetési modellek körül keresendő. Azért tényleg agyrém, hogy miközben ott van egy óriási kötöttpályás infrastruktúra, mégis a közutakon mennek egymás idegeire a kamionosok és a személyautók, nem beszélve a folytonos bedugulásokról.

Mr. Hyde 2021.04.13. 08:44:02

Érthetetlen, hogy az EU miért nem indít el egy gigantikus infrastruktúrális fejlesztési projektet nagysebességű (maglev és/vagy hyperloop) technológiára alapozott kötöttpályás szállításra.

- kiváltható lenne a légi közlekedés
- extrém módon csökkenne a károsanyag kibocsátás
- elképesztő gazdaságélénkítő hatása lenne
- összefogná az integráció országait
- létrehozá az elkövetkező néhány évszázad közlekedési hálózatát
- greate thunberg valóban boldog lenne

citrix 2021.04.13. 08:55:51

@lócsöcs: Szóról szóra igaz. A dohányzás nem érint, annak idején pl. nagyon nem szerettem hogy a nem dohányzó kocsifélben telt ház volt és át kellett menni a dohányzóba ha le akartam ülni.
Egy szó mint száz, vasúttal már csak néha, nosztalgiából utazok a déli parton és kizárólag olyan szerelvényen amit mozdony húz és az ablakot le lehet engedni és élvezni a menetszelet.

bz249 2021.04.13. 09:06:25

@Mr. Hyde: itt a letezo europai vasuti projekt:

en.wikipedia.org/wiki/Main_Line_for_Europe

Namost ez nemi palyafelujitas lenne, jellemzoen 200 km/h-ra csakhat lehet, hogy elobb lesz Mars urhajo es fuzios eromu, minthogy ez kesz legyen.

lócsöcs 2021.04.13. 09:12:35

@citrix: Az előfordult, hogy a dohányzó kupéba becsücsült egy nemdohányzó hölgy - mert már csak ott volt hely -, ezért szépen, udvariasan kijártunk cigizni a folyosóra. A dohányzó-nem dohányzó helyek számának megállapítása a vonat összerakásakor - pusztán értelmes szervezés kérdése.

Girhes Joe 2021.04.13. 09:12:58

@lócsöcs:

- A hetvenes években rövidebb volt a menetidő.

Nagyon más valószínűleg az 1870-es években sem volt. A vonat nem repülő, nem sebességben kell (kéne) megnyernie a versenyt, hanem kényelemben. Nem mindegy, hogy 3 óra alatt érsz föl Pestre úgy, hogy alszol, eszel, filmet nézel, netán dolgozol közben, vagy 2 óra alatt, végig vezetve, az út végén még egy ótvar dugóba is belefutva. Egyébként Budapest-Bécs (sajnos nem Pécs) távon a vonat menetideje kb. azonos az M1-esen autózással, feltéve, hogy nem állnak neki előzgetni az idióta kamionosok 2 km/h sebességkülönbség miatt, mert akkor már a Railjet nyer.

- Nincs étkezőkocsi

Egyetértek. Kényelem mindenek fölött, ez lenne a vasút jövője. Legalább büfé kellene, de még jobb az étkező.

- Sehol nem lehet dohányozni

Ez a MÁV egyetlen igazán jó húzása a 21. században. Régebben a nemdohányzó szakaszokban is simán bevette a "vonatszagot" (melynek a bagófüst az alapkomponense) a ruhám, mert persze úgyis bagóztak mindenhol, ha szabad, ha nem. Nagyon kompromisszumosan, esetleg külön dohányzó kocsit engednék vonatonként. Csakhát ahhoz sok kocsi kéne, mert amelyik kocsi egyszer dohányzó, az már mindig füstös marad. Mellesleg: piálni ma is szabad a vonaton! A Volánbuszról lezavarnak, ha sörözöl, a volánnál meg mindenki tudja, mi történik ilyen esetben.

- Megszűnt a vasúti utazás egyik romantikus mozzanata, az ablakban-lógás lehetősége. Imádtam. Ma már az ablakokat nem lehet lehúzni.

Ez igaz, de ha valaha is sebességnövekedést várunk, be kell ezt áldozni. Az ablakon kilógás 60-80 km/h környékén reális, már a magyar pályákon elérni kívánt 120 km/h is sok hozzá.

- Szinte kizárólag termes kocsik vannak, egy hülye ötven embert képes boldogítani.

Ebben tökéletesen egyetértek. A fülkéknek egyébként további előnye volt a külön-külön állítható világítás, fűtés, szellőzés, modernebb időkben klíma. Akkor 6-8 ember kellett egyetértsen, ma meg meg se kérdeznek, beállítják központilag, ahogy jónak gondolják.

- Nincsenek már szép mozdonyok. Villamos-, meg HÉV-szerű izék akarnak vonatnak látszani...

Ez is igaz, bár masszívan esztétikai, azaz szubjektív dolog. A villamos, meg HÉV szerű izéknek inkább az a bajuk, hogy mindennek mondhatók, csak kényelmesnek nem.

- Állandóan késik (nem is keveset)

Tételesen cáfolom, igaz, nem pécsi, hanem fehérvári viszonylatban. A 20 évvel ezelőttihez képest ég és föld a menetrendszerűség. Mielőtt valaki belemagyarázza: ennyit javult, nem pedig romlott.

- Autóval egy embernek ugyanannyi, kettőnek már fele pénz.

Az említett vasúti üzletpolitika problémája. A topmenedzserek, miközben persze autóval közlekednek, észre se veszik, hogy az árképzés zavarja el a leghatékonyabban az utasokat. Ami Baross idején korszerű volt (km alapú díjazás), ma már eszméletlenül elavult.

- Számomra a mai vasút, a lófasz fogalmának egzakt definíciója.

Részben, de azért még mindig vonattal megyek, mint busszal. A busz nekem szűk, mint a repülő, lassú, mint a vonat, és nem mehetek ki pisilni, mint az autóban...

lócsöcs 2021.04.13. 09:19:44

Jellemzően a nagyvárosi vasúti összeköttetésekkel foglalkoznak sokan, pedig a vasút rövidtávon az igazi. Két, egymástól húsz kilométerre lévő településnél még nem olyan hosszú a menetidő (no meg, az ár), hogy az autóé legyen az elsőbbség, sűrű járatokat lehet alkalmazni, stb. Én például nagyon szívesen járnék vonattal a közeli megyeszékhelyre, ám sajnos az idők során a vasútállomásokon átlépett a település - országszerte. Régen a központhoz közel voltak, ma már a falu, vagy kisváros szélétől is távol. A buszmegállókat pillanatok alatt át lehetett helyezni egy kilométerrel arrébb - az állomásokat, nem.

lócsöcs 2021.04.13. 09:25:46

@Girhes Joe: Nekem a menetidő csak azért számít, mert nincs étkezőkocsi, nem lehet sehol rágyújtani, nem lehet az ablakban lógni és termes kocsiban kell utazni - így aztán, minden perc egy örökkévalóság... :)))

A buszt úgy utálom; inkább gyalog...
(A Pécs-Bp. állandóan késik.)

BölcsÉsz 2021.04.13. 09:42:18

@Girhes Joe: Ha fuvaroztató vagyok, mindegy, hogy rendszerhiba, adminisztrációs hiba, vagy a kamionforgalomban nem tapasztalt arrogancia a hiba. A fontos az, hogy van, vagy nincs hiba.

igazi hős 2021.04.13. 09:54:30

A 70 % csökkenés egyszemélyes autóval értendő, azaz egy teli kocsi ugyanannyit szennyez (per utas km), mint a vonat, viszont az autózás olcsóbb (4 személlyel számlva!), gyorsabb és nem vagy helyhez kötve. A vasút szerepét az elővárosi közlekedés kéne növelni. (Látom, hogy lépegetünk ebbe az irányba, de nagyon lassan.)

Alick 2021.04.13. 09:59:52

Nem ártana nálunk némi gyorsítás... pl. Bp - Debrecen IC 2 órán belül.
Nem lehetetlen, amikor a GySEV vonalon a Kelenföld - Győr megvan 1:10 alatt.

Alien2000 2021.04.13. 10:09:07

A vasút jó.
Igen, ott ahol van, ahol meg volt, nem lett elsorvasztva.
Nálunk speciel nincs vasút, valamikor a hősi szocialista érában tervezték, csak volt egy láncos kutya a szomszédban, azt nem lett semmi a vasmegútból.
Ha vonatozni szeretnék menni kell Bátaszékre vagy Mohácsra, ahol vannak vasútállomások.

Bambano 2021.04.13. 10:15:21

A dugóról annyit, hogy a vonat is belefuthat lassításba vagy vágányzárba.
A gyerekem rekordja 6 óra volt Debrecen-Bp távon. Gyorsabb lett volna utánamenni kocsival, leszedni a vonatról, elvinni a célig, majd hazajönni.

Nézegettem azokat a viszonylatokat, amiken elvileg járhatnék, nekem marad az autó.

A vonat teljesen versenyképtelen az autóval szemben. Ráadásul én nem hiszek az általános önvezetésben, de azt el tudom fogadni, hogy speciális helyzetekre (tipikusan: autópálya) lesz működő önvezetés záros határidőn belül, és akkor a vonat kényelme is kipukkad. Egy önvezető villanyautó semmivel sem rosszabb, mint a vonat.

kewcheg 2021.04.13. 10:31:40

Teherszállitás egyértelműen az erős fuvarozò lobbi miatt megy közúton.Hatóságilag kéne unios szinten lehetetleníteni a gumikerekű árufuvarozást.Ha a belsőégésű motort kinyirták, ezt is meg lehetne lépni.Pl.horror utdijakkal, horror kgfb.dijakkal.Egy kamion a közuton maga a megtestesült antiszociális önzés.Azért hogy szeremley vagy révész jol éljen, vagy a kulföldi megfelelőik, az utakon hemzsegnek az utburkolatot ezerszeresen rongálo vas sátánok, sebességtullépés, elalvo pilóták, ponyvárol lerepülő jég, felvert kavics, cserbenhagyás.Nem tudom valaki benézett- e mar a pilòtafülkébe, zömében ötvenes, elhizott, dohányzó pilóták, ide a rozsdást, hogy nagyrészuk cukros, magasvérnyomásos,igazábol kétlabon járó idözitett bomba,./ a jogositvány eü.alkalmassága külon érdekes kérdéseket vetne fel, de hagyjuk/ és még igy sincs elég pilota...A másik pedig, a vasút itt nálunk kvázi olyan mint a középkorban a hadak előtti folyami átkelők.Főleg a városi közuti közlekedést akadályozzák, emiatt élhetetlenebb a város.Az én városomban / 160ezres megyeszékhely/ keresztülszeli a várost egy vasutvonal, amin két átkelő van összesen kb. 7-8 kilométer hosszan, nincs kapcsolat a városrészek között...Riminiben a város és az üdülötelep között halad a ngysebességu vasut, a tengerparttal párhuzamosan.Kb. 200 méterenként átkelők- aluljárók....no comment.

kewcheg 2021.04.13. 10:48:33

@lócsöcs: az ablaklehúzás nekem is nosztalgia, főleg nyári délutánokon, mikor már enyhült a hőség....de Manhattan felhőkarcolóiban is nyithatatlanok az ablakok, de sőt, terasz sincs.Vesz a zember egy ötmillios hajlékot a harmincadikon és se terasz, se nyitható ablak, csak a műlevegő a falból.Sajna a fejlődés kinyirja az ilyen jó dolgokat is......

konrada 2021.04.13. 11:07:55

@Bambano: "Budapest-Vác vonalon 20 km/h-s (nem felejtettem le nullát a végéről) "robogó" vonatot"

Nyugati-Vác 34 km, menetidő 25 perc.
Neked se túl jól sikerülhetett a matekérettségi!;))

(Na jó, amiben egyetértünk: egy ilyen sűrűn beépített agglomerációs vonalon ennyire sűrű menetidővel bármikor közbe jöhet késés - elég ehhez annyi is, ha egy kátrányos helyzetű balhézik a kallerrel, miközben szintbeliből is van tucatnál több is - könnyű késést összeszedni, de nem kéne lemenni bulvárba...;)

midnight coder 2021.04.13. 11:19:17

A vonat addig jó, amíg kevesen használják. Mondjuk akkor sem nagyon, mert elég kényelmetlenek az ülések az új vonalakon is. De ha a négyszemélyes ülésben valóban négy ember utazik, az már szívás. Pláne, ha mondjuk a melletted ülõ a kiscsalád/jómunkásember kategória.

midnight coder 2021.04.13. 11:25:27

@lócsöcs:
"Nincs étkezőkocsi"
Nagyon nem hiányzik. Legalább nem mászkálnak folyamatosan a népek a vonat egyik végébõl a másikba.

"Sehol nem lehet dohányozni"
Nagy pozitívum.

"Megszűnt a vasúti utazás egyik romantikus mozzanata, az ablakban-lógás lehetősége. Imádtam. Ma már az ablakokat nem lehet lehúzni."

Én sokkal kevésbé imádtam, amikor az elõttem lévõ tahó lehúzta az ablakot, a szél pedig az én pofámba vitte a virágport. Ez speciel újabb nagy pozitívum. Az már kevésbé, amikor olyan koszos az ablak, hogy nem lehet kilátni...

"Szinte kizárólag termes kocsik vannak, egy hülye ötven embert képes boldogítani."
Ez igaz.

"Nincsenek már szép mozdonyok. Villamos-, meg HÉV-szerű izék akarnak vonatnak látszani..."
Szép mozdonyok utoljára a gõzösök idején voltak, a dízel/villanymozdonyok mindenképp ocsmányak. Különösen a szocik voltak azok. A mostani villamos-szerû izék szerintem 100x jobban néznek ki mint a régi kocka villanymozdonyok.

midnight coder 2021.04.13. 11:26:20

@Mr. Hyde: Azért, mert a vasúti személyszállítás zsákutca.

lócsöcs 2021.04.13. 11:44:31

@kewcheg: Jó, hogy szólsz..., már majdnem vettem ott egy kecót :))

lócsöcs 2021.04.13. 11:49:03

@midnight coder: ...hát, az ablaklehúzás mindig a többi utastárs beleegyezésével történhetett, vagy a folyosón.
'Hogy kinek mi hiányzik, mi nem, illetve zsákutca - az ízlés dolga. Viszont, a NOHAB-ot, meg az M40-et nem hagyom! Gyönyörűek voltak!

konrada 2021.04.13. 11:50:49

@midnight coder: Ez azért hülyeség.
Budapest az agglomerációs vonalak nélkül végleg bedugulna - buszhoz, autóhoz nincs elég út - de például nyugat-európai nagysebességűek sem kiválthatóak lassan repülővel, gépkocsival.

(Jó, nálunk nincsenek nagy távolságok, és igények sem emiatt a nagysebességűre: hiába mehetne például a már lassan kész 160-ason másfél óra alatt vonattal Debrecenbe - autóval is esélytelen - nincs rá igény elég, ezért közbe kell iktatni a városok állomásait: azoknál a megállással, ki-beszálással közelít a 3 órához...)

kewcheg 2021.04.13. 12:06:18

@lócsöcs: vegyél inkább Abádszalókon, jobban jársz..:) lenne pénzem én ott vennék a Tisza-tavon...

midnight coder 2021.04.13. 12:48:17

@konrada: Rövid távon mûködik, de azt HÉV-nek hívják. Hosszabb távon viszont megfogja a dolgot az, hogy szekvenciális. Van két sínpárod, és csak az állomásokon tudsz elõzni. Ráadásul teherforgalom is megy rajta. Ez így most, hogy egyik sem nagyon van, annyira nem vészes, de anno a szocializmus alatt jó sok idõt eltöltöttek a szerelvények az állomások elõtt a síneken amíg beengedték õket. Illetve, ha pedig fel kell újítani és csak az egyik sínpár megy, na akkor kezd a dolog nagyon viccessé válni.

midnight coder 2021.04.13. 12:54:04

@lócsöcs: "Viszont, a NOHAB-ot, meg az M40-et nem hagyom! Gyönyörűek voltak!"

Nem tudom, szerintem annyira nagyon nem :-)

Szép mozdonyok gõzösben voltak. Anno a 424-es tényleg szép volt. Amikor kezdtem gimibe járni, még ilyen húzta a vonatot, aztán pár év múlva villamosították csak a vonalat.

bz249 2021.04.13. 13:24:06

@Girhes Joe: "A vonat nem repülő, nem sebességben kell (kéne) megnyernie a versenyt, hanem kényelemben. Nem mindegy, hogy 3 óra alatt érsz föl Pestre úgy, hogy alszol, eszel, filmet nézel, netán dolgozol közben, vagy 2 óra alatt, végig vezetve, az út végén még egy ótvar dugóba is belefutva"

Az van, hogy Magyarorszagon nem olyan otvar a kozuti kozlekedes, hogy a vasut versenykepes lehessen. Nemetorszagban/Svejcben a nepsuruseg okan allandoan dugo van, tehat a tervezhetoen rossz vasuti kozlekedes megbizhatobb, mint a tervezhetetlen autopalya.

Lehetne meg ugye TGV/Shinkansen, ha nekunk is lenne egy Parizs-Lyon (12 millio lakos illetve 2.3 millio lakos egymastol ~450 km-re) vagy Tokyo-Oszaka (38 illetve 19 millio lakos egymastol ~500 km-re) viszonylatunk, de ugye nalunk csak Becs-(Gyor)-Budapest vagy Budapest-Debrecen-Nyiregyhaza-Miskolc vonalat lehet osszehozni.

Mr. Hyde 2021.04.13. 14:39:04

@midnight coder:

Több ember juttatható el nagyobb távolságra kényelmesebben, olcsóbban és (ha a kicsellolás-becsekkolást is beleszámoljuk) gyorsabban bármi másnál.

Miért lenne zsákutca?

Mr. Hyde 2021.04.13. 14:43:55

A jelenlegi EU vasúthálózat nagyjából fél évszázada elavult. Egyébként az amerikai is.

Teljesen újjá kellene építeni az egészet maglev/hyperloop de minimum HSR technológiával.

Nagyjából 100 000 km-nyi kellene.

Alick 2021.04.13. 14:55:56

@bz249: "Magyarorszagon nem olyan otvar a kozuti kozlekedes"

A budapesti elővárosi és városi utak rendszeresen bedugulnak. Az IC bárhonnan max. 15 perc alatt kiér a városból, autóval napközben csak Pestről Budára 20-30 perces araszolás is lehet.

laci_52 2021.04.13. 15:25:21

Ami a személyszállítást illeti, a vasútnak az elővárosi forgalomban van igazán nagy jövője, ott van még mit fejleszteni.
Ahol viszont még több a javítani való - kocsiparkban, sebességben, szervezésben stb. - az a vasúti teherszállítás. Rengeteg nagy kamion fut az utakon, miközben egy komolyabb tehervonat sokuk rakományát elvihetné olcsóbban és környezetbarátabb módon, hiszen a vasúti fővonalak többsége villamosítva van.

GyMasa 2021.04.13. 15:53:14

@Alien2000:
Nem ott a gond eredete...
A trianoni elcstolások nagyot vágtak az ország vasúti hálózatán.
Nézd meg Erdélyt...
Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti vonalon ott van a közút is, meg a vasút is, de a román oldalon.
De ugyanez Szabadkánál a szerb oldalon!
Északon meg a szlovákok vitték el a drágán felépített hegyvidéki vasutakat.

Az ugyan valóban a szocialista rendszer bűne volt, hogy nem épült helyette semmi.
Szerintem az ország egyik legnagyobb problémája, hogy egy Szeged-Debrecen, vagy egy Szeged-Pécs ma vonattal kizárólag Budapesten keresztül lehetséges. (Talán Debrecenbe el lehet jutni a 20km/h-s döcögénnyel, de nem vagyok biztos benne.)

GyMasa 2021.04.13. 16:05:48

@Mr. Hyde:
"Teljesen újjá kellene építeni az egészet maglev/hyperloop de minimum HSR technológiával."
Elég lenne kezdetnek a HSR is!
A maglev az rohadt drága, nem is nagyon van belőle sok a világon...
- van 32 km Shanghaj-ban (azért egy élmény 430km/h-val repeszteni a bőrüléses első osztályon...)
- Meg most a Japánok b.sszák el rá a pénzt hihetetlen mértékben...
A Hyperloop meg csak Elon Musk fejében létezik, mert hosszú évek óta nem sikerült még csak kicsiben sem _ténylegesen_ is olyan sebességgel haladó prototípust sem építeni...
(és, ne feledjük, hogy mit is árul Musk? csak nem autót??? Szóval, szerintem a Hyperllop egy jól megtervezett marketinglépés, hogy hátráltassa a LA-SF gyorsvasutat és annak hiányában minél több Tesla fogyjon)

"Nagyjából 100 000 km-nyi kellene. "
És, összeszoroztad már, hogy az mondjuk egy a' 10 milliárd HUF/km áron mekkora összeg lenne?
(és, akkor még azt hiszem csak a HSR magasságában járunk árban, és a közelébe sem jutottunk a Maglev

GyMasa 2021.04.13. 16:14:49

@laci_52:
Ezzel vitatkoznék!
Gondolj bele, hogy mondjuk a Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Zalaegerszeg, Szombathely - Budapest (KöKi/Kelenföld) max egy órán belül elérhető lenne vonattal, az mennyit javítana az ország népességének az eloszlásán.
Ha egy Szeged Budapest KöKi meglenne (egy Kecskeméti megállóval) 40 perc alatt, akkor bizony én simán leköltöznék Szegedre és onnan ingáznék egy Budapesti munkahelyre is.
Ma, Budapesten belül simán többet zötykölődik az ember, amikor munkába megy.
Ez, felértékelné a vidéki ingatlanokat, és lejjebb vinné a Budapesti árakat is.
Aztán meg kellene építeni a Nyugati-Keleföld vasúti alagutat, ami lehetővé tenné a közvetlen, átszállás nélküli K-Ny kapcsolatot is.
És, Budapesten az agglomerációt pedig a Német S-Bahn-ok mintájára lehetne kiterjeszteni. Ennek szerencsére a HÉV fejlesztések kb. a megfelelői most.
És, ha modern, nagysebességű pálya, meg szerelvények lesznek, akkor simán lehet továbbépíteni a vonalakat mindegyik viszonylatban.

gigabursch 2021.04.13. 16:25:02

A vasúti szállítás pl ipari fa alapanyag esetében 200 km alatt nem tud olcsóbb lenni.
Afelett még 400 km az a távolság, ahol a MÁV-Cargo viselkedése miatt a közutat választják.

totii 2021.04.13. 17:46:02

@GyMasa: Kicsit utópisztikus egy kettőszáznyolvanas-háromszázas pályát álmodni Szeged és Köki közé, mindezt azért, hogy Szegedről ingázhass - nem is biztos, hogy olyan olcsó lenne a bérlet.

Billy Hill 2021.04.13. 18:14:30

@lócsöcs: Pécs-Budapest között volt régen egy olyan IC, ami csak Szentlőrincen, Dombóváron és Kelenföldön állt meg Pécs és a Déli között. Reggel 6 után indult, és 10 órai kezdésű míttingekre simán el lehetett jutni vele a főfaluba.

Aztán elkezdett átalakulni az IC jelleg, és olyan metropoliszokban is meg-megállt a vonat, mint Sásd, Sárbogárd, Pusztaszabolcs, plusz körbebumlizta Budapestet (meg lehetett tekinteni a MüPát meg Ferencváros megállót a Keleti felé), és máris nem volt olyan kedvező a menetidő.

Talán most is lehetne gyorsabb vonatokat intézni a magyar nagyvárosok között, de akkor a kisebb városokat néhány járattal ki kell(ene) hagyni sajnos.

totii 2021.04.13. 19:42:19

@Billy Hill: Meg az ütemes menetrend nem lenne többé ütemes. Lásd a vasárnapi Bp-Szeged menetrendet a Televonat idejében.

totii 2021.04.13. 20:46:00

@GyMasa: "Szerintem az ország egyik legnagyobb problémája, hogy egy Szeged-Debrecen, vagy egy Szeged-Pécs ma vonattal kizárólag Budapesten keresztül lehetséges. (Talán Debrecenbe el lehet jutni a 20km/h-s döcögénnyel, de nem vagyok biztos benne.)"
Nem tudom, mennyire vagy képben Magyarország vasútvonal-hálózatával, de Szeged-Debrecen egy ceglédi átszállással megoldható (nagyobb átlagsebességgel, mint a Nyugati-Szeged IC, de a Köki-Szeged viszonylatnál is).
A Pécs-Szeged viszonylat más kérdés, ott valóban Szabadka felé lenne a legegyszerűbb, de a kétszeri határátlépés mellett hiányzik a csikériai szakasz is (erre talán van esély, hogy valamikor újraépül), de ez is csak Dombóvári fordulással lenne megoldható (a pécsváradi vonal egyrészt nincs, másrészt nem biztos, hogy gyorsabb lenne). Voltak tervek egy Mohács-Bátaszék vasútvonal elkészítésére, még el is kezdték ezt a negyvenes évek második felében, de végül nem lett belőle semmi.
Meg kell jegyezni, hogy ma is el lehet ne jutni Pécsről Szegedre a Pécs-Dombóvár-Baja-Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza-Szeged útvonalon, de nem lenne túl versenyképes. Trianon előtt a Dombóvár-Baja-Szabadka útirány mellett az Eszék-Zombor-Szabadka útirány lehetett még alternatíva - az akkori pályaállapotokról nem tudok sokat.
A mai megyeszékhelyek közül a trianoni határok még Miskolcot és Salgótarjánt vágják el egymástól (ugyanúgy, mint az akkori megyeszékhelyt, Balassagyarmatot). A többinél nincs ilyen, inkább az a probléma, hogy a "semmiben" végződnek a vasútvonalak: Szabadka helyett Röszke, Nagyvárad helyett Biharkeresztes illetve Nagykereki, Szatmárnémeti helyett Zajta és Csenger stb.

GyMasa 2021.04.13. 20:49:03

@totii: A Szeged-KöKi az nincs 200 km.
Szóval a 250-es pálya is elég lenne. Csak nem kell megállni útközben 4 helyen, csak Kecskeméten.

GyMasa 2021.04.13. 20:50:50

@totii:
Most a semmiben végződnek, mert úgy lettek meghúzva anno a határok.
De, ezen már felesleges idegeskedni. Inkább előre kellene tekinteni.

Bambano 2021.04.13. 20:55:26

@konrada: ne aggódj a matek érettségim miatt:)

a Pest-Debrecen vonallal az a fő baj, hogy egyre lassabban járnak rajta az ic-k. Régebben rövidebb volt a menetidő, ma meg van olyan ic, ami 3 óra 16 percet megy Debrecenből Pestre, mert a máv szerint a legrövidebb út ezen a viszonylaton Nyíregyháza felé vezet.

Megnéztem az előbb az elvirát. Hát ez a ribanc teljesen átláthatatlan. Ha felszállok Debrecenben a Cívis intercityre, ami 6:07-kor indul, akkor 9:17-re a Nyugatiban lehetek. De ha ugyanerről a vonatról Szolnokon átszállok az Ister gyorsvonatra, 8:50-re a Keletiben lehetek. Komolyan, ha ezek normálisak, akkor én sárga helikopter vagyok.

A Tokaj intercity pontosan annyit megy Debrecenből Pestre, amennyi alatt én oda-vissza megjárom kocsival úgy, hogy nem vagyok szabálytalan.

Ez a vonatos ajánlat inkább szégyen, mint komoly.

totii 2021.04.13. 21:14:17

@GyMasa: Kb. 165 km légvonalban. Ez 40 perccel osztva 247,5 km/h. Mivel ki is kell mennie a városból (Szegeden is, Pesten is, itt leginkább a repülőtér felé), Kecskeméten meg is kell állnia, ott is ki-bemenni az állomásra, ezeken a helyeken fel kell gyorsítani, le kell lassítani, így simán kell a minimum 280-as pálya.

totii 2021.04.13. 22:26:04

@Bambano: A 100a vonalon jelenleg vágányzár van, ezért a 9:17-es érkezés a Nyugatiba (Cegléden 21 percet áll most a vonat a szokásos 2 helyett). Ha nem lenne, 8:37-re érne be.
A Tokaj IC-s dolgot nem értem, kocsival kb. két és fél óra az út, vonattal Miskolc felé 3:36.

GyMasa 2021.04.13. 23:02:24

@totii:
OKé, akkor legyen 60 perc. Az neked megfelelne?
Nekem még az is beleférne.
Az volt az egésznek a lényege, hogy ezzel meg lehetne szüntetni az ország kóros Budapest-vízfejűségét.
De, lehet, igazad van! MagLev-et a fővonalakra!
Aztán, akkor lehet 430-cal repeszteni.
Vicces lenne, hogy hamarabb beérsz Miskolcról, mint Rákospalotáról :-)

totii 2021.04.13. 23:35:48

@GyMasa: 60 perc is az álom kategória lenne, a középtávon elképzelhető menetidő úgy 1:40-1:50 körül lehet (ehhez kell a 140-es vonal kétvágányúsítása, hogy a szatymazi, a kisteleki és esetleg nagykőrösi megállás kihagyható legyen, illetve ezen a vonalon végig 160 km/h-s sebesség) - de szerintem nem is attól lenne kevésbé vízfejű az ország, hogy Szegedről egy óra alatt Pestre lehetne jutni, hanem inkább a "vidéki vízfejek" nagyobbításával.
Szegednél maradva ez kb. azt jelentené, hogy Kecskemétről lenne óránként két vonat 45-50 perces menetidővel, Békéscsabáról minimum egy 70-80 perces menetidővel, Szabadkáról fél óránként 30-35 perces menetidővel, Makóról vasútvillamos 20 percenként - és még lehetne folytatni Nagyszalonta, Arad és Temesvár felé.

Bambano 2021.04.14. 02:28:30

A közlekedési dugókat meg az ország vízfejűségét szerintem egy módon lehet megszüntetni: csökkenteni kell az utazások számát elektronikus ügyintézés bevezetésével. ezért az egyért mondjuk hálásak lehetünk a vírusnak.

Bambano 2021.04.14. 02:43:18

@totii: ha leszámolom azt a +19 percet, akkor 9:17 helyett 8:58-kor érne be. az is rotfl.

Ifjonc koromban 2:20 körül ment az ic Pestre, majd szép lassan feltornázták 2:40--2:45 körülire. Oké, vágányzár, emiatt megy 3:12-t, de ha időre kell mennem, akkor nem érdeklődnek a fogadó helyen a vágányzár iránt... Ráadásul ha vonattal megyek, azt is bele kellene számolni, míg más "tömeg"-közlekedéssel kiérek az állomásra hajnali 6-os induláshoz.

Ehhez képest normális, lendületes autózással, zsaruk ingerküszöbét nem átlépve, 1:40-et megyek Pestig. Sajnálom, az 1:40 meg a négy óra között bőven van akkora különbség, hogy tőlem vasúton csak a kalauz fog utazni.

Egy tíz órás kezdéshez a 6:05-ös ic-t el kell érnem, vagyis 5 óra után kicsivel ki kell jönnöm a lakásomból. Vagy fél nyolc előtt kicsivel jövök ki, néhány lépés a parkoló autóig, oszt jónapot. Az a szűk két és fél óra plusz alvás nagyon sokat számíthat, ha tárgyalnod kell. És ez csak minimálisan fog javulni, ha véget ér a vágányzár.

Mit nem értesz a tokajic-n? A máv szerint az normális, hogy Debrecenből Pestre Nyíregyháza felé indulsz, megkerülöd fél szabolcsot, és úgy mész Pestre. Megjegyzem, ezzel mostanában 10 perccel hamarabb ér a vonat Pestre, rotfl. Azt néztem a menetrendben, hogy ha olyan hülye lennék, hogy Tokaj ic-vel akarok Pestre menni, az is beleférne, hogy elhúzok kocsival Miskolcra és ott szállok fel az ic-re. Időben gyorsabb.

Szóval olyan feltételeket kínál a máv, hogy én nem leszek utasuk.

DFK 2021.04.14. 03:59:44

@GyMasa: mondjuk havi 150 ezres bérlettel is?

gigabursch 2021.04.14. 06:30:48

@totii:
Szerintem az három határ magyar-szerb-horvát-magyar

@Mr. Hyde:
Add még hozzá az úticél/állomás közti bulizást is. Mindkét végén. Átlag 2*30 perccel + a költségeivel.
Nameg azt is vedd figyelembe, hogyha nem nagycsalád vagy, akkor két embertől a kocsi olcsóbb...

@Alick:
Nem kéne a Bp-i vízfejet fejleszteni.

@GyMasa:
Ez így igaz.

@Bambano:
+1

konrada 2021.04.14. 07:47:34

@Bambano:
A debreceni vonal számomra is értelmezhetetlen. Én is megcsodáltam ezt az országnéző járatot, és szerintem is a pályafelújítás után kell legyen olyan járat, ami 2 óra alatt képes onnan eljutni Pestig, mert az talán még lehet versenyképes.

@GyMasa:
...viszont (folytatva Bambanonek adott válaszom) az tényleg álom kategória, hogy Budapest - 180-220 km nagyváros? között olyan viszonylatokat építsenek ki, melyek 200 km feletti sebességre képesek.Egyszerűen nincs olyan tömeg, amelynek megérné megcsinálni ezt a vonalat főleg úgy, hogy abból kizárják a köztes városokat (mert a megállás-le-felszállás idő).

...s megint Bambanonek folytatva:
A debreceni vonal is azért lassult, mert mióta az autópálya megvan, az üzleti célú utazásokban nem tud versenyképes lenni a vonat, így hiába volna 2 órán belül Pesten a vonat a közbenső állomásokat kihagyva, nem lenne rá annyi utas, hogy rentábilis legyen. Ezért kellett azoknak regionális szerepeket is átvenni, ami - mint írtam - nyújtja a menetidőt.

Billy Hill@:
...na ezért vágták vissza a pécsi vonalon is a megállás nélküli járatokat, mert annyi emberre - akik vonattal hajlandóak lennének utazni - nem érdemes fenntartani azokat.

GyMasa 2021.04.14. 08:09:31

@DFK:
Igen, mondjuk akár annyiért is...
www.bahn.de/p/view/bahncard/ueberblick/bahncard100.shtml
Ha a cégek leírhatják 100%-ban az adójukból, akkor nekem az alkualap lehet az állásinterjún, és simán kérhetem, hogy fizessék ki.
És, nekem gyanús, hogy meg is kapnám.

GyMasa 2021.04.14. 08:12:33

@Bambano:
Szerintem az nem lenne megoldás.
"navigare necesse est"
Szerintem sokkal életszerűbb lenne átterelni egy versenyképesebb (olcsó/pontos/kényelmes) vasútra a népet.
És, a súlypont a kölcsönösen nyereséges hozzáálláson lenne.
Az áterőszakolás A' la Demszky, na az nem fog működni...

GyMasa 2021.04.14. 08:19:20

@konrada:
Azért egy dolgot ne felejts el:
Egy ilyen volumenű beruházáshoz biztosan lehetne felmarkolni EUR milliárdos támogatásokat, és az üzlet volumene miatt óriási pénzeknek lehetne megszüntetni a "közpénz jellegét"!
Egyedül a projekt kifutásának várható több évtizedes hossza az, ami jelenleg akadályozza, hogy elkezdjék.
Szóval, szerintem legelőször a TEN-T hez tartozó Pozsony-Budapest vonalat kellene megépíteni (és, igen, szerintem teljesen új vonalat kellene építeni, legalább 250km/h sebességhez). Majd utána sorban a többi nagyvárosba.
A köztes állomásokkal kapcsolatban meg a ráhordó IC/S-bahn lehetne a megoldás.

@Debrecen: Mondjuk, nekem az a benyomásom, hoyg ott, Cegléd körül a vasútvonal permanensen le van zárva már hosszú évek óta.

konrada 2021.04.14. 08:20:19

@GyMasa:
...lehet hogy kifizetnék, de ettől még nem biztos, hogy egy 100 ezres városban lenne annyi olyan minőségű munkaerő, akiért kifizetnének 170 ezres utazási költségtérítést, és azok meg ilyen csúcsszakértelemmel nem találnának helyben munkát - mert azért napi 2 óra(+állomáshoz-állomástól) bumlizást bevállalni elég életminőség romboló.
Azaz nem volna képes az ilyen járat elérni a méretgazdaságosságot.

konrada 2021.04.14. 08:30:23

@GyMasa:
...szvsz. még egy Pozsony-Budapest viszonylatra sem éri meg kiépíteni a 200+-os vonalat, csak akkor, ha már kész a Prága-Pozsony vonal, ami beköti a németekhez ezt a vonalat. (Nincs egyszerűen annyi igény, mely Pozsony és Pest között megtöltené.

...legfeljebb ha Bécsről betétként volna rajta Pozsony, mert így 2 óra alá lehetne szorítani 2 valóban nagyváros közötti utat. (Mert azért Pozsony nem igazán az.)

totii 2021.04.14. 10:59:07

@gigabursch: A Csikéria-Szabadka és a Horgos-Röszke átmenetekre gondoltam. Eszék felé valóban három.

@Bambano: Nem csak a ceglédi állásból adódik össze a többletidő. Megáll a vonat Monoron is, valamint 33 km-en folyik a felújítás, ott csökkentett sebességgel lehet csak haladni.
Most normál menetrend szerint 2:29 a menetidő Debrecenből a Nyugatiba. Amikor 2:20 volt a menetidő, nem állt meg Püspökladányban, Cegléden, Ferihegyen (még nem is volt), Kökin és Zuglóban. Ja és három óránként járt.

Alien2012 2021.04.14. 12:35:18

@GyMasa: Szia.
Egyet értek, csak a posztban levő dologra reagáltam.

GyMasa 2021.04.14. 13:15:54

@konrada:
Mondjuk, Szeged olyan 180 ezer ember...
Plusz villamosmérnökként ott igencsak limitált az álláslehetőség.
Egyszerűen az a város nem arra az iparra van ráállva.
Nekem, anno volt egy kollégám, aki Miskolcról ingázott minden nap Budapestre. Ez bő 10 éve volt, és egy év után neki is elege lett a napi 5+ óra vonatozásból.
Az az igazság, hoyg szerintem Budapesten belül is simán el lehet tölteni 2-3 órát naponta munkába járással.
A vasúttal kapcsolatban meg ugye az a helyzet, hogy annak a fix költségei a nagyok...
Azaz, ha egy vonat elindul, akkor csak marginális különbség van pl a felhasznált villamos energia tekintetében aközött, ha töküresen megy vagy, ha teljesen tele van.
Emiatt egy jól megválasztott - olcsó - jegyárral is lehet növelni a bevételt.
(Most, mivel itt inkább álmodozás folyik, tekintsünk el a magyar rögvalóságtól)

GyMasa 2021.04.14. 13:19:43

@konrada:
Hát, mivel ezeknek a projekteknek nem pár hónap az átfutási ideje, szerintem, ha megvan a TEN-T végleges nyomvonala, akkor nyugodtan el lehetne akár ma kezdeni az építkezést...
De, nekem amúgy jobban tetszik a jelenlegi nyomvonal, közvetlenül Bécs felé.
Azt pedig fel lehetne fejleszteni 230-as pályára.
Bár, lehet, hogy jobb lenne egy új pályát építeni a HSR-nek...

Bambano 2021.04.15. 02:26:04

@totii: pályakezdő koromban, amikor még nem volt autóm, akkor minden óra ugyanazon percében indult innen ic pestre és 2:20 körül mentek. nem emlékszem olyanra, hogy háromóránként járt volna.

akkoriban ráadásul nem volt autópálya, tehát a 33-ason eldöcögtünk Füzesabony mellé a 3-asra, ott elgurultunk a 3-ason Gyöngyösig, és csak Gyöngyös nyugati végétől volt autópálya. Már nem emlékszem a menetidőkre, de olyan 2:40 körül lehetett nagypapásan.

Bambano 2021.04.15. 02:34:43

@konrada: két módon lehet vasútra terelni az embereket:
1. sokat javítanak a vasúton. Ez azt jelenti, hogy lakásból nyugatiig kettő órán belül megy a komplett tömegközlekedés és marad az óránkénti járat ezen a viszonylaton. Most hirtelen nem számoltam utána, de ehhez valószínűleg kevés megállás és padlógáz kellene...
2. sokat rontanak az autózás lehetőségein. ezen mondjuk önállóan is nagyon dolgozik a főváros, hogy ne lehessen parkolni pesten, pest részei között ótvar legyen a helyi közlekedés, stb. meg megint kezdi az eget verdesni a benzin ára...

De a véleményem továbbra is az, hogy egyetlen igazi megoldás van: rávenni az embereket, hogy ne utazzanak. Legyen elektronizált közigazgatás, ha muszáj a kontaktus, akkor legyen videóhívás, oszt jónapot.

Az nonszensz, hogy a vasút minden hátránya mellett nem sokkal olcsóbb, mint az autó egy személynek, néha drágább, és egyértelműen drágább, ha már ketten ülnek az autóban.

gigabursch 2021.04.15. 06:17:17

@Bambano:
Elektronikus közigazgatás:
epapir.gov.hu

Úgy 2017 óta használom üzemi szinten...

gigabursch 2021.04.15. 06:23:14

@totii:
Úgy igen...

Szeged-Debrecen vonalhoz.
Egy ilyen vonalhoz a Tiszántúlon viszont semmi nem adott...

GyMasa 2021.04.15. 08:56:07

@Bambano:
Hát, ha hozzáveszed mondjuk a Budapesti BKV jegyek árát, akkor meg mindenképpen drágább már egy személynek is.

Bambano 2021.04.15. 10:51:12

@GyMasa: a válaszod hatására meg akartam nézni, hogy mibe kerül a vonat, de ennyi idő alatt nem találtam meg a díjszabást.
rotfl, ennyire utasbarát a máv.

GyMasa 2021.04.15. 13:08:07

@Bambano:
:-)
Nekem az a kedvencem, hogy itt, Németországban a vonatjegyhez "jár" a helyi tömegközlekedés is.
Tavaly voltam üzleti úton Stuttgartban, és így kompletten 54 EUR volt az oda-vissza jegy ára.

totii 2021.04.15. 14:34:40

@Bambano: A "pályakezdő koromban" és az "ifjonc koromban" nem igazán alkalmas arra, hogy meghatározzam, mikori menetrendről beszélsz. Ütemes menetrend 2006 decemberétől van Magyarországon (ekkortól állnak meg Cegléden az IC-k), előtte a Keletibe jártak az IC-k, 2001-ben még a Nyugatiba (én ezt a menetrendet néztem), viszont akkor három óránként. A Keletibe meg 2:35 volt a menetidő. Szerintem valamire rosszul emlékszel, de ha egy menetrenddel megcáfolsz, megköszönöm.

@gigabursch: Ahhoz régen sem volt adott - igaz, közúton sem jobb a helyzet. De a Szeged-Cegléd-Debrecen iránnyal szerintem nincs gond, 85 km/h-s átlagot tud átszállással úgy, hogy van 60 km-nyi százas pálya, és IC forgalom szempontjából két kihagyható megállás (Szatymaz, Kistelek) - Kiskunfélegyházától már 88 km/h az átlag.

Bambano 2021.04.15. 14:43:16

@totii: a mai egyetemi fogalmak szerinti msc diplomámat 93-ban kaptam. A pályakezdő korom 93-97 között volt. Kb. 2000-ig fordult elő, hogy gyakrabban tömeggel közlekedtem.
Nem ültem olyan vonaton, ami Debrecenből indult és a Keletibe érkezett.

totii 2021.04.15. 15:36:40

@Bambano: Akkor rosszul emlékeztél, abban az időben három óránként volt IC, 1993-ban és 1997-ben mindenképpen, 2001-ben már sűrűbben, de nem óránként Itt böngészhetsz: users.atw.hu/diesirae/menetrend/menetrend.htm
A Keletibe 2006-ig járt (az ütemes menetrend bevezetéséig), valamikor 2001 utántól.

gigabursch 2021.04.15. 22:21:10

@Bambano:
Akkoriban a Liszt(?) EC ment Bécs/Sopron - Győr - Keleti - Miskolc - Nyíregyháza - Debrecen vonalon.
Egy Sopron - Miskolc viszonylatban másfél órával volt gyorsabb, mint a gyors.

Bambano 2021.04.16. 01:31:14

@totii: ok, eszerint valóban 3 óránként járt ic. viszont az általad linkelt menetrendek szerint egyszer se ment a keletibe 100-as vonalról ic.

totii 2021.04.16. 11:14:34

@Bambano: Írtam is, hogy az később volt (2003 végétől 2006 végéig).
süti beállítások módosítása