kviz.pngÖrülünk, hogy ilyen sokan játszottatok az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének legutóbbi kvízjátékán, és teszteltétek, mennyit tudtok arról, most min dolgoznak az uniós intézmények. Mind a nyolc kérdésre közel kilencszázan válaszoltatok, és pontosan 187 játékosnak volt az összes válasza helyes. Ha ellenőriznétek, hogy jók voltak-e a válaszaitok, vagy egyszerűen tudni szeretnétek, most mire készül Brüsszel, röviden bemutatjuk.

Rendkívüli idők

Rendkívüli időket élünk. Az új Európai Bizottság szinte csak ismertetni tudta terveit, amikor a koronavírus-járvány alapjaiban rázta meg Európát és a világot, próbára téve az országok egészségügyi és jóléti rendszereit. Európának most komoly közegészségügyi kihívással és ehhez kapcsolódóan jelentős gazdasági válsággal kell szembenéznie.

A vészhelyzet ugyanakkor nem tette kevésbé aktuálissá az Ursula von der Leyen által vezetett testület eredeti, hosszú távú elképzeléseit, amelyek korunk legégetőbb kihívásaira adnak válaszokat, úgy, hogy közben Európát egy új – fenntarthatóbb és digitálisabb – pályára állítják. A helyreállítás hosszú folyamata után a közösség ellenállóbbá válhat a hasonló kihívásokkal szemben. „Brüsszel” nem állt meg, és folyamatosan azon dolgozik, hogy Európa mielőbb talpra álljon, és az ehhez szükséges forrásokat, eszközöket és mechanizmusokat mielőbb biztosítsa.

  1. Európai helyreállítási terv – hogyan működik a NextGenerationEU?

A világjárvány hatásainak enyhítésére és Európa helyreállítására minden korábbinál nagyobb összeget szánnak az EU vezetői. A szokásos, saját forrásokból fedezett hosszú távú költségvetés megemelt kerete (közel 1 100 milliárd euró) mellett a tervek szerint egy új, ideiglenes eszköz, a közel 750 milliárd eurót mozgósító NextGenerationEU szolgálja az európai gazdaságok talpra állítását, valamint a digitális és zöld átállás támogatását. Ennek fedezetéhez az EU nevében a Bizottság vesz fel kölcsönt a pénzügyi piacokon (sokkal jobb feltételekkel, mintha a tagállamok egyesével tennék), és abból ad vissza nem térítendő támogatást vagy hosszú távú kölcsönt a tagállamoknak.

  1. Miről szól az európai egészségügyi unió?

A világjárvány rávilágított, mennyire fontos a tagállamok egészségügyi intézkedéseinek összehangolása, felkészülés a több tagországot érintő hasonló válsághelyzetekre és azok kezelése. A Bizottság nemrégiben lefektette az új, erősebb európai egészségügyi unió alapjait. Ennek keretében egy új uniós hatóság támogatja majd az egészségügyi szükséghelyzetekre való EU-szintű felkészültséget és reagálást, a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök elérhetőségét pedig nyomon követik a hiányok enyhítésére. Emellett összehangolják, rendszeresen ellenőrzik és stressztesztelik az uniós, nemzeti és regionális felkészültségi terveket is.

  1. Mit tartalmaz az EU oltóanyag-stratégiája?

Kulcsfontosságú, hogy mielőbb minden tagállam számára rendelkezésre álljon biztonságos és hatékony oltóanyag a COVID-19 ellen. Ezt támogatja az EU oltóanyag-stratégiája is. Ez többek között az oltóanyagok kifejlesztésének felgyorsítását tartalmazza (például pénzügyi támogatással), és azt, hogy azok minél hamarabb rendelkezésre álljanak (például azáltal, hogy az EU már a nyáron megkezdte a tárgyalást az ígéretes vakcinák gyártóival, hat céggel már szerződést kötött a beszerzésről, és mostanra három vakcina forgalmazását már engedélyezték is).
 

  1. Hogyan segíti a naprakész tájékoztatást a Bizottság a járvány idején?

A kormányok különböző intézkedéseket hoznak a vírus megfékezése és az életek védelme érdekében. A Bizottság új, online platformot hozott létre, amelyen egyszerűen utána tudunk nézni a járványhelyzetnek és az aktuális helyi szabályozásoknak (beutazási, karantén- és vizsgálati előírásoknak) az egyes országokban. Az oldal elérhetősége: reopen.europa.eu.

  1. Milyen új elemeket tartalmaz az új migrációs és menekültügyi paktum?

A migráció kezelése terén az uniós fellépés fontos szempontja a menekültek védelmére vonatkozó nemzetközi megállapodások betartása. Az EU külső határain fekvő országokban viszont előfordulhat, hogy a migrációs nyomás meghaladja kapacitásaikat. A von der Leyen-Bizottság szeptemberben mutatta be új migrációs és menekültügyi paktumát, amely egyensúlyt kíván teremteni felelősségvállalás és szolidaritás között anélkül, hogy a menedékkérők kötelező, lakosságarányos elosztását írná elő a tagállamok között.

Az új paktum értelmében hatékonyabb és gyorsabb eljárásokra kerülhet majd sor. Új elem ebben többek között, hogy kötelező lesz az átvilágítás belépés előtt, és a tagállamoknak lehetőségük van arra is, hogy befogadás helyett az elutasított menedékkérők visszaküldésének lebonyolítását vállalják.

  1. Európai zöld megállapodás – mit jelent a klímasemlegesség?

Az Ursula von der Leyen-Bizottság programjának egyik sarkalatos eleme az európai zöld megállapodás növekedési stratégiája. Célja, hogy az EU-t modern, fenntartható, erőforrás-hatékony és versenyképes gazdasággá alakítsa, amely révén Európa 2050-ig a világ első klímasemleges kontinensévé válik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét 2050-re nettó nullára csökkentik, azaz az EU tagállamai csak annyi üvegházhatású gázt bocsáthatnak ki, amennyit az ilyen gázokat elnyelni képes rendszerek – például az erdők – meg tudnak kötni.

  1. Mit tartalmaz az EU új biodiverzitási stratégiája?

A növények és állatok élőhelye és sokfélesége riasztó mértékben csökkent az elmúlt években, jelenleg nyolcból egy faj veszélyeztetett a világon. Ennek oka főként a nem fenntartható föld- és tengerhasználat, a természeti erőforrások túlzott kiaknázása, a környezetszennyezés és az éghajlatváltozás. Az élővilág sokfélesége ugyanakkor mindennel összefügg: az ökoszisztémák táplálékot, alapanyagokat, szabadidős tevékenységeket, egészséget és jólétet biztosítanak számunkra. A májusban bemutatott, új biodiverzitási stratégia ezen a pusztulási trenden kíván fordítani, többek között azzal, hogy az európai védett területeket kiterjeszti és szigorúbb védelem alá veszi, visszaszorítja a vegyi növényvédők és műtrágyahasználatot. Emellett nagy erőkkel támogatja a biogazdálkodást, valamint hárommilliárd fa elültetését is tervezi. (Az EU új biodiverzitási stratégiájáról mi itt írtunk korábban.)

  1. Mit hoz az EU Az EU új digitális stratégiája?

A mesterséges intelligencia és az adatelemzés (big data) két kiemelkedő és rohamos tempóban fejlődő digitalizációs terület. A fejlesztések felelősségteljes használatával az EU számos problémára találhat megoldást az egészségügytől kezdve a mezőgazdaságon és a közlekedésen át a környezetvédelemig. Az EU új, átfogó digitális stratégiája igyekszik megerősíteni Európa szerepét ezeken a területeken. A stratégia többek között egy európai egészségügyi adattér kialakítását célozza a nemzetközi kutatások, a diagnosztika és kezelés előmozdítására, emellett az uniós polgárok digitális készségeinek fejlesztését is prioritásként kezeli. Fontos újdonság a stratégiában, hogy a mesterségesintelligencia-rendszerek hatósági ellenőrzését is bevezeti, hasonlóképpen pl. a kozmetikai termékek, gépkocsik és játékok hatósági ellenőrzéséhez. (Az EU új digitális stratégiájáról mi itt írtunk korábban.)

A válaszokat kiértékeltük, a nyolc kérdés mindegyikére helyesen válaszolók között sorsoltunk, és a négy nyertes már meg is kapta nyereményét. Gratulálunk mindenkinek, aki végigjátszotta a kvízt! Ha most nem nyertél, ne csüggedj – biztos nem ez volt az utolsó hasonló játék! ;-)

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és vegyél részt ingyenes programjainkon – ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr2516417166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása