kotbullar1.PNGKarantén idejére mindenkinek jól jönnek a villámételek és a villámreceptek. A legismertebb svéd bolt, az IKEA húsgolyója épp ilyen: akinél volt a fagyasztóban március 11-én, az valószínűleg csapágyasra hajtotta a mikróját vele az utóbbi hetekben. Akinek nem volt, vagy épp elfogyott (mint e sorok írójának), az nagyon megörült, amikor a bútorbolt a napokban ismertette a húsgolyó, svédül köttbulle (többes számban köttbullar, ejtsd: kb. söttbullár) „összeállítási útmutatóját”.

Svéd étel? Húsgolyó!

Nem mintha nem lenne meg minden nemzetnek a maga húsgolyója / fasírtja az olasz polpettétől a finn lihapullaton és a dán (vagy német) Frikadellén át egészen a spanyol albóndigasig, de a húsgolyókat szinte mindenhol a svéd konyha egyik elengedhetetlen részeként ismerik. Ebben nagy szerepe lehet a svéd országimázs egyik legnagyobb építőjének, az IKEA-nak is, amelynek húsgolyója töretlenül népszerű – sokan csak ezért rendszeresen elzarándokolnak valamelyik hazai bútorboltba.

Bár nyilvánvalóan gazdagabb ennél a svédasztal (sőt, a korábban általunk is ismertetett kannelbullén, semlán és a világ egyik legkülönlegesebb ételének tartott surströmmingen túl is vannak még finomságok), nincs ezzel feltétlenül baja a svédeknek sem. Az étel valóban több száz éve szerepel  szakácskönyveikben (mint például az egyik legismertebb svéd ősszakácskönyvben, Cajsa Warg először 1754-ben kiadott gyűjteményében), otthoni ebédeken. Hogy pontosan milyen hatásra került a svéd konyhába, nem teljesen egyértelmű. Nemrégiben sokan arról cikkeztek, hogy eredetileg török, legalábbis XII. Károly király hozta magával az alapreceptjét Törökországból még a 18. század elején, de azóta a hírt többen cáfolták. Akárhogy legyen is: mára ez a svédek egyik legismertebb étele, amely a svédeknek kedves vörösáfonya-lekvárral vagy tejszínes szósszal az igazi.

A recept

Ahány svéd ház, annyi köttbulle: az elkészítésére millió változat létezik, így nincs is egyetlen autentikus változata. Ami közös: az alaprecept tipikusan disznó és borjú-/marhahús valamilyen arányú keverékéből készül, van benne hagyma, tojás, zsemlemorzsa, só és bors. Mi az IKEA most ismertetett „összeszerelési útmutatója” alapján mutatunk egy receptet (de további változatokat találtok Svédország hivatalos oldalán, itt, vagy itt).

Hozzávalók

A húsgombóchoz:

  • 500 g darált marhahús
  • 250 g darált sertéshús
  • 1 apróra vágott vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 100 g zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • 5 evőkanál tej
  • só és bors ízlés szerint

A tejszínes szószhoz:

  • 40 g vaj
  • 40 g liszt
  • 150 ml zöldséges alaplé
  • 150 ml húsleves alaplé
  • 150 ml tejszín
  • 2 teáskanál szójaszósz
  • 1 teáskanál dijoni mustár

Elkészítés:

A darált húsokat összekeverjük az apróra vágott vöröshagymával, a zúzott fokhagymával, zsemlemorzsával és a tojással, és jól összedolgozzuk. Ezután hozzáöntjük a tejet, sózzuk, borsozzuk és jól átkeverjük. A masszából diónyi golyókat formázunk, tányérra tesszük és letakarva a hűtőben hagyjuk legalább 2 órán át. A gombócokat serpenyőben közepes lángon körbesütjük, amíg szép barna színt nem kapnak. Ekkor áttesszük őket egy tűzálló edénybe, lefedjük, és 180°C-ra felmelegített sütőben további 30 percig sütjük.

A szószhoz a vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet és két percig pirítjuk. Ekkor felöntjük az alaplevekkel, tovább keverjük. Ezután hozzáadjuk a tejszínt, a szójaszószt és a dijoni mustárt. Felforraljuk, és hagyjuk, hogy a szósz besűrűsödjön.

Krumplival (főttel, pürével, vagy hasábburgonyával) tálaljuk.

Smaklig måltid, azaz jó étvágyat! :-)



Képek forrása: Cajsa Warg ősszakácskönyve: Wikipedia; az IKEA köttbullar: a Sweden.se twitter oldala, eredetileg az IKEA UK képe

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon!

 

4 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3515696876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Digitális Dzsihád 2020.05.16. 11:32:45

Őőő, izé...

Most olyan furcsa déja vu érzésem van, mert ezt mintha már egy hónapja közreadta volna a világ minden fórumán az IKEA:

index.hu/mindekozben/poszt/2020/04/21/ha_eddig_nem_tudta_hogyan_lehet_otthon_is_ikeas_husgolyot_kesziteni_itt_egy_kis_segitseg/

Erre egy hónappal később írsz róla egy blogbejegyzést? Most már minek?!?

Irbisz 2020.05.16. 11:48:21

az IKEA nélkül a kutya se enné ezt az igénytelen vackot, semmi különleges nincs benne, tipikus példája a marketing okozta érdemtelen túlhypolásnak.
ennél még az otthoni, saját magunk által "nevelt" kovászból készitett kenyérsütésnek is több értelme van, bár azt is csak a fene nagy össznépi unatkozás gerjesztette ekkora divattá.

VT Man 2020.05.16. 14:59:21

@Irbisz:
Szósszal ehetõ, szósz nélkül ehetetlen.

Irbisz 2020.05.17. 17:23:25

@VT Man: Ja, ezért mondtam h. igénytelen kaja.
De nem is csoda, nem véletlenül nem hires a svéd konyha, sok helyen jártam már európában, de svéd éttermet sehol nem láttam (pedig már csak ritkasága okán is feltünt volna, hogy nini, ilyet sem láttam még.)