Mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei: nem hozunk személyes áldozatot, a hosszú távú tervezést rendre felülírják automatikus cselekvéseink. Lasse Schelde elsősorban a városi kerékpározás élharcosaként ismert, az Európai gondolkodók programsorozat vendégeként azonban átfogóbb témáról, a fenntartható várostervezés jövőjéről beszélt az Európa Pontban.

Lasse már bevezetőjében utalt arra, hogy a várostervezés rettenetesen komplex, sohasem befejezett folyamat. Épít a múlt örökségére éppúgy, mint a jelen lehetőségeire, egyúttal próbálja előrejelezni és megválaszolni a jövőben felmerülő kihívásokat is. Kihívások márpedig akadnak: 2030-ig 58 százalékkal kellene csökkenteni a CO2-kibocsátást, és még ez is kevés lenne a globális felmelegedés megfékezésére. A természeti katasztrófák egyre több városias területet veszélyeztetnek, egyelőre főleg Ázsiában és Afrikában. Az energiafogyasztás becsült növekedési üteme mellett a kereslet néhány évtizeden belül meg fogja haladni a kínálatot, és húsz éven belül megduplázódik a légiközlekedés volumene. A zöldterületek csökkenésével elveszőben van a biodiverzitás, évente csak az EU-ban 800 000 ember hal meg a légszennyezettség következtében, és világszerte milliók közlekedési balesetekben. Emellett a nagyvárosokban egyre nagyobb az elszigetelődés, és egyre komolyabb biztonsági kihívások is felmerülnek.

És miközben ennyi negatív hatás ér minket, mégis „mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei”. Kétségbe vonjuk a kellemetlen jelenségeket, nem szeretnénk személyes áldozatot hozni – a hosszú távú tervezést a rövid távú célok megvalósítása és az automatikus cselekvéseink rendre felülírják. A rövid távon gondolkodó közösség, az információk helyett az újraválasztásukra koncentráló politikusok és a mély tudású, hosszú távon gondolkodó, de stakeholderek hálójában vergődő tervezők háromszögében pedig nehezen jutnak érvényre a valódi megoldások. A várostervezés továbbá azért is nehéz pálya, mert rengeteg olyan tényezőt érint, amelyekről nem tudunk jól beszélni: emlékeket, érzelmeket, szagokat, taktilis élményeket, a szelet és a fényt…

Schelde mindezek ellenére optimista. Derűlátását egyrészt arra alapozza, hogy 2030-ra a világ népességének 60 százaléka városokban fog élni, és ezért a szavuk egyre meghatározóbb lesz. Másrészt hisz abban, hogy a pozitívan keretezett történetek nagyobb hatást érnek el: jobb esélyekkel indulunk, ha arról beszélünk, mit szeretnénk elérni, ahelyett, hogy mit kellene elkerülnünk.

Első lépésként azt javasolja, hogy gyűjtsünk információt a lehetőségeinkről és azok hatásairól, majd összpontosítsunk a legnagyobb hatással járó változásokra. Tűzzünk ki számszerűsíthető célokat, amelyek a politikusok és a tervezők számára is jól kommunikálhatóak, és mérjük is ezek megvalósulását. Ilyen területek lehetnek az aktív közlekedési módok elterjedése, a levegőtisztaság, a biodiverzitás fenntartása, a város természetes hűtésének biztosítása a növénytakaróval, a megosztott szolgáltatások népszerűsítése vagy a helyi energiatermelés. Abból persze nem csinált titkot, hogy véleménye szerint a legjobb, amit egy város tehet, ha megváltoztatja a közlekedési rendszerét: előtérbe helyezi a kerékpározást, csökkenti az autók által elfoglalt út- és parkolóterületet, helyettük fákat ültet és közösségi tereket alakít ki.

A jó gyakorlatok már léteznek, csupán inspirálódni és tanulni kell belőlük. Dániában a Tredje Natur (Harmadik Természet) projekt keretében az özönvízszerű esőket elárasztható parkokkal és földalatti víztározókkal kombinált parkolóházakkal kezelik. Fontosak a vonzó, többcélú közösségi terek, amelyek gyalogosan és kerékpárral járhatók, és városi találkozóhelyként is funkcionálnak. Át kell gondolni a belvárosi áruszállítást is, hogy felszámolhatóak legyenek a városi autópályák. A svéd DHL például szabványosított, 500 kg teherbírású teherbicikliket használ a belvárosi kézbesítésre. Ha a kerékpározást egyszerűvé és biztonságossá teszik, az emberek hamar rájönnek, hogy az a leggyorsabb közlekedési mód a városban. A városok hűtése érdekében a terület legalább 40 százalékát fáknak kellene borítani. Koppenhágában léteznek vadon hagyott város parkok is, amelyek állattenyésztési célokat szolgálnak. A parkolókat közösségi kertekké lehet alakítani, de érdemes a közeli farmokkal is együttműködni a fenntartható élelmiszerellátás biztosítása érdekében.

A hatékonyság helyett a fenntarthatóságnak, az élhetőségnek és a természetnek kell előtérbe kerülnie a gondolkodásunkban. Nem kiköltözni kell a városokból, hanem meg kell változtatni őket – vallja Schelde.

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és az Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!