osztrak.jpg2018. július elsejétől Ausztria vette át a tagállamokat képviselő Európai Unió Tanácsának vezetését Bulgáriától, és mostantól fél éven át irányítja elnökként az intézmény munkáját. Ez 1998 és 2006 után a harmadik alkalom az ország 1995-ös csatlakozása óta, hogy Bécs tölti be ezt a tisztséget. Az elnökség programjának ismertetésekor elhangzott: az elkövetkező hat hónapban Ausztria elnökként elsősorban Európa határainak megerősített védelmére, a digitális belső piacra és a Nyugat-Balkánra összpontosít majd.

Kötött menetrend – egy semleges közvetítővel

Az EU legfontosabb döntéshozó szerve, a Tanács elnökségének levezénylésében jóval szűkebb mozgástere van egy tagállamnak, mint ahogy azt talán elsőre gondolnánk. Az EU napirendje – csakúgy, mint a Tanácsé – nagyrészt előre meghatározott, és ehhez az aktuális elnöknek mindenképpen igazodnia kell. Ausztria esetében a migráció kérdésének kezelése került a fókuszba – az elnökség krédója szerint „hagyományosan semleges országként, kihasználva központi elhelyezkedését az EU-ban hidakat kíván építeni a tagállamok között” e kérdésben is. A Tanács vezetését fél évig ellátó Ausztria szerint 80 évvel az Anschluss után, 170 évvel az 1848-as forradalmak után és száz évvel az első világháború vége után van mire visszaemlékezni 2018-ban. Európa túlélt már számos véres és fájdalmas átalakulást és változást, de ezekből megerősödve és egységben épült újjá.

Biztonság és küzdelem az illegális migráció ellen

Az elnökség programjának európai parlamenti bemutatásakor Sebastian Kurz kancellár elsődleges feladatként az illegális migráció megfékezését és a közös határőrizet megerősítését emelte ki. A kancellár szerint az európaiak olyan Európára vágynak, amely védelmet nyújt: ahhoz, hogy a belső határokat nyitva lehessen tartani, közös erővel, határozottabban kell megvédeni az Unió külső határait az illegális migrációtól.

Az osztrák elnökség célja az uniós határőrizeti ügynökség, a FRONTEX szerepének megerősítése, emellett szorosabb együttműködésre törekednek a migrációban érintett szomszédos országokkal.  Napirenden szerepel a közös menekültügyi politika megújítása is. Bécs kiemelten foglalkozik a szervezett bűnözés, a terrorizmus és a radikalizálódás elleni küzdelemmel, támogatva a tagállamok biztonsági hatóságai közötti együttműködés és információmegosztás új formáit.
 

A versenyképesség és jólét megőrzése a digitalizáció segítségével

Bár az EU továbbra is a világ vezető kereskedelmi hatalma, gazdasági ereje és befolyása csökken. Ahhoz, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon, Bécs szerint Európának meg kell szabadulni a túlszabályozottságtól, és innovatív technológiákra kell fókuszálnia. Európa gazdaságát még jobban digitalizálni kell: be kell fejezni a digitális belső piac kiépítését, mert csak így maradhat versenyképes a sok feltörekvő gazdasággal szemben a világpiacon.
 

Stabil szomszédság: Nyugat-Balkán

Ausztria aktív szomszédságpolitikát szeretne folytatni a Közösség déli szomszédjaival, aminek a célja az, hogy az EU a jövőben tagjai közé fogadja a Balkán-félsziget országait. Ausztria és az EU érdeke biztonsági és gazdasági szempontból azonos: a nyugat-balkáni és délkelet-európai országokat az integrációs úton kell tartani. Ehhez – az egyes tagjelölt országok egyéni teljesítménye alapján – konkrét uniós perspektívát kell biztosítani a két csatlakozási tárgyalásokat folytató országnak, Macedóniának és Szerbiának, valamint a Nyugat-Balkán többi országának. Az osztrák elnökség ebben erősen épít a megelőző bolgár elnökség eredményeire, valamint a Bizottság februárban elfogadott, vonatkozó stratégiájára.

Mindezek mellett a Brexit és a 2020 utáni, hosszú távú költségvetéssel kapcsolatos tárgyalások is a következő hat hónap meghatározó témái lesznek. Az osztrák elnökség ezekben is a semleges közvetítő szerepét kívánja vállalni.

Képek forrása: Európai Parlament, az osztrák elnökség honlapja

Eredményes és sikeres elnökséget kívánunk Ausztriának!

osztrak2.jpg


Ausztria 2018. december 31-ig látja el a Tanács elnökségének feladatát, majd Románia követi a sorban. Az osztrák elnökség részletes programja itt olvasható angol nyelven, az elnökség hivatalos oldala itt található.

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr214145423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása