amsterdam-2799491_960_720.jpgAz első tavaszi hónap rendezvényei elsősorban a férfiak és nők közötti egyenlőség mint alapvető jog témájához kapcsolódnak. Márciusi európai gondolkodónk Philippe Legrain brit író és közgazdász, aki sajátos megközelítésével ismertet meg minket többek között az Európai Unióról, a globalizációról, az európai gazdaságról és a bevándorlás hatásairól. Emellett folytatódik népszerű sorozatunk, sokak kedvence, az Egy csésze Európa is. Márciusi vendégünk Hollandia lesz – érdemes biciklivel érkezni! :-) Lumière filmklubunkban a Csajkor című filmet vetítjük, amelyben megismerkedhettek egy hátrányos helyzetből induló francia tinilány történetével. Az áprilisi költészet napjára való hangolódásként pedig Jordán Tamás és Sebő Ferenc irodalmi estjén vehettek részt, ahol prózában és dalban hangzanak el József Attila művei.

Márciusi kiemelt témánk mindannyiunk számára fontos üzenet: diszkriminációnak semmilyen formában nincs helye az Európai Unióban, ideértve az állampolgárság, nem, faji vagy etnikai származás, vallás, meggyőződés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság, nemzeti kisebbséghez tartozás vagy akár anyagi helyzet alapján történő megkülönböztetést. A nők és férfiak közötti egyenlőség létfontosságú ahhoz, hogy Európában a hosszútávon fenntartható gazdasági növekedés és foglalkoztatás megteremtésében előttünk álló közös kihívásokra megfelelő választ adhassunk. Bár az egyenlőtlenségek természetesen nem szűntek meg teljes mértékben, az EU jelentős előrelépést tett a területen az utóbbi évtizedekben.

A hónap első rendezvénye a 7-én 18 órakor kezdődő Egy csésze Európa programunk, amelynek vendége a Tanács soros elnöke, Hollandia, díszvendége pedig Gajus Scheltema, a Holland Királyság magyarországi nagykövete lesz. A beszélgetés témái között szerepel a menekültválság, de szóba kerül majd a jól ismert kerékpármánia, a marihuánás kávézók, a szélmalmok, valamint Rembrandt és a Gouda sajt is. Megtudhatjuk, milyen az, amikor Hollandia kezében van Európa irányításának felelőssége. Miközben a hollandok legendás soknyelvűségéről is szót ejtünk, nem felejtjük el bemutatni az ország kevésbé ismert oldalait sem. A virtuális kulturális utazás közben kóstolófalatokat kínálunk látogatóink számára a holland konyha remekeiből. Az esemény szokás szerint ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet február 25-től az egycseszeeuropa@gmail.com címen lehet megtenni.

csajkor.pngMásnap, 8-án 19 órakor kerül sor a Lumiére Filmklub márciusi programjára, amelyre vendégként Balanyi Bibiánát, a Mensa International elnökét hívtuk meg. A filmvetítés előtt sokakat érintő, a nők és a siker témakörét körbejáró kérdésekre keressük a választ: hogyan tud ma egy nő Magyarországon érvényesülni; mi kell a sikerhez; miért alacsony még mindig a nők száma vezető pozíciókban és milyen kihívásokat kell leküzdeniük a nőknek, ha előre szeretnének jutni.

A beszélgetés után a Csajkor (Bande de filles) című francia filmet vetítjük. Az alkotás az Európai Parlament Lux-díja három döntősének egyike volt 2014-ben a későbbi Oscar-díjas Ida, illetve a szlovén Osztályellenség mellett. A Csajkor egy afrikai bevándorló család lányáról szól, aki úgy dönt, nem hagyja, hogy az élet tovább játsszon vele, és kezébe veszi a sorsát. A tinédzserkor mindenkit érintő kihívásai mellett a Párizs külvárosában lakó Marieme-nek (Karidja Touré) többszörösen hátrányos helyzetével is meg kell küzdenie. 16 éves, édesapja nincsen, édesanyja takarítónő, a bátyja pedig szinte terrorban tartja őket. Az iskolai nehézségekkel is sújtott, férfiak által uralt közeg teremtette reménytelen szituációból Marieme végül a számára legegyszerűbbnek tűnő kiutat választja: rossz (lány)társaságba keveredik.


Március 11-én 19 órakor kerül sor Jordán Tamás és Sebő Ferenc Szólt az ember című estjére. Az előadók több mint 15 éve járják az országot a József Attila verseiből összeállított irodalmi programmal. Az előadás tulajdonképpen beszélgetés a hallgatóság, egy színész és egy zenész között – még akkor is párbeszéd, ha a közönség (feltételezhetően) nem mond semmit. József Attila gondolatait tolmácsolják prózában és dalban az előadók, azonban némileg szokatlan hangvétellel: itt nem harsány „szavalásra” kerül sor; a többnyire halk, bensőséges tónus jóval személyesebbé teszi az előadásmódot.



legrain.jpgA hónap zárásaként 30-án 19 órakor kerül sor Európai gondolkodók sorozatunk következő eseményére, amelyben ezúttal Philippe Legrain brit író és közgazdász lesz a vendégünk. Szakterülete a globális és európai gazdaság, a globalizáció, a migráció, az euró, valamint a gazdasági válság utáni világ. Legrain a London School of Economics European Institute oktatója, 2011–2014 között pedig az Európai Bizottság előző elnökének, José Manuel Barrosónak volt tanácsadója. Előadásában beszél az Európai Unióról, az európai gazdaságról és a bevándorlás hatásairól. A beszélgetés nyelve angol, angol–magyar szinkrontolmácsolást biztosítunk. Az eseményre regisztráció szükséges, regisztrálni 2016. március 25-ig az euthinkers@eu.hu e-mail címen lehet.

Az Európa Pont márciusi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr1008431318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása