Európa és a többiek – beszélgetés az Európai Írófesztiválon

„Mi és ők”: sokszor ez az ellentétpár jelenik meg az Európában új hazát kereső bevándorló és az európaiak viszonyában; és ez az ellentét került elő számtalanszor a hónap közepén bekövetkezett Földközi-tengeri katasztrófa kapcsán is, amikor egy illegális bevándorlókat szállító hajó felborult, több száz ember halálát okozva. És ez az ellentét jelenik meg az Európai Írótalálkozó idei utolsó panelbeszélgetése alkotóinak regényeiben is, akik az európai, illetve nyugati kultúra kiválasztottságról, Európa és a többiek viszonyáról és az európai identitásról beszélgettek a Nemzetközi Könyvfesztivál meghívottjaiként az Európa Pontban.

Bouke Billiet elsőkönyves flamand szerző regénye, a TízTeve nevében egy árva kislány szemszögéből mutatja be a kitaszítottság történetét. Főszereplője, TízTeve idősek otthonában nő fel, ahonnan egyszer csak kirakják, mert „hivatalosan nem létezik”. Billiet az illegális bevándorlók történetét e kislány sorsán keresztül hozza közel olvasóihoz – az olvasóval először megszeretteti a kislányt, és csak később fedi fel, hogy ő is egy azon sok száz arc közül, akikkel csak a híradók képsorain találkozunk. Nevet és arcot ad egy olyan tragikus sorsú bevándorlónak, akikkel amúgy többnyire semmilyen közösséget nem érzünk, és tragédiájukat sem vagyunk képesek átélni. Billiet szerint a bevándorlókkal szemben tanúsított elutasítás és közöny nemcsak európai sajátosság. Szerinte ötven év távlatából visszatekintve korunkra szörnyen szégyenkezni fogunk majd, hogy ilyen elutasítással és közönnyel viszonyultunk a bevándorlókhoz.

A francia Mathias Menegoz első könyve, a Karpathia más szempontból járja körül a „mi és ők” problematikáját. Menegoz szintén elsőkönyves szerző, aki neurobiokémiai laboratóriumát hátrahagyva kezdett valami teljesen újhoz: egy történelmi kalandregény megírásához. Regényének főhőse a XIX. század első éveiben Bécsből Erdélybe látogató nemes, aki azért tér vissza a családi birtokra, hogy visszaszerezze idealizált földesúri szerepét. Bécs és Erdély a korban az osztrák birodalom két végletét jelenítette meg: a gazdag és jómódú, modern nagyvárosi élet szereplői kerülnek itt szembe az elmaradott, vidékies és szegény erdélyiekkel, a főszereplő kiruccanása megszokott szerepéből a két különböző világ tragikus összecsapását eredményezi.



Péterfy Gergely regénye, a Kitömött barbár két világ képviselőjének barátságát meséli el egy megtörtént, kegyetlen és tragikus esemény tükrében: a szicíliai kormányzó udvarában, egyfajta emberkísérlet keretében nyugati nevelést kapott fekete bőrű Angelo Soliman és a magyar felvilágosodás egyik kiemelkedő alakja, Kazinczy Ferenc barátságát. Angelo Soliman testét, miután meghalt, a császár parancsára kitömették és a természettudományi múzeumban kiállították. Péterfy ezt az abszurd, de megtörtént eseményt állítja történetének középpontjába, amely sokat mond a felvilágosodottnak és modernnek tartott nyugati gondolkodásról és moralitásról – és annak korlátoltságáról. Mindemellett Kazinczy Ferencnek – aki a bécsi minta alapján egyfajta modern életeszményt valósított meg, viselkedésével, életmódjával megteremtette a magyar értelmiségi archetípusát – azzal kellett szembesülnie, hogy kortársai szemében ezért hitszegővé, az „ellenség pártolójává” vált. A kor magyar nemeseinek értelmezésében a kulturált, nyugati mintára élő ember egyet jelentet a gonosz elnyomó, gyarmatosító hatalom szolgálójával.

Bruno Vieira Amaral portugál újságíró első regénye, Az Amélia-lakótelep Lisszabon külvárosában élő emberek történeteit meséli el. Ő a beszélgetésben a portugál társadalom jelenleg is tapasztalható belső ellentmondásairól mesélt, amelyben az 1974-es fordulat utáni időkben a portugál gyarmatokról „visszaáramló” tömegek, az ún. retornados és az őslakos helyi, portugál lakosság közötti feszültséget, bizalmatlanságot hozta fel példaként az „ők és mi” dichotómiára. A gyarmatokról Portugáliába áramló ötszázezres tömeg a mai napig sok szempontból konfliktusban áll a helyiekkel – ezt az Amaral regényében is megjelenő konfliktust a portugál irodalom sokszor és folyamatosan dolgozza fel.A szerző beszélt még a portugálok gondolkodását évszázadok óta meghatározó kettős identitásról. Bizonyos szempontból nemcsak európainak vallják magukat, önmeghatározásukban mindig is meghatározó volt az atlanti szféra, valamint a gyarmatokhoz kapcsolódó egykori birodalmi tudat és felelősség. Amaral szerint ha a portugálok európaiként határozzák meg magukat, akkor mindig egy periférikus állam szerepét veszik magukra, de ha az Atlanti-óceán felé néznek, akkor egy központi hatalom képe rajzolódik meg.

A résztvevők a panel vége felé beszéltek még az európai identitás rétegzettségéről, amelyben fontos szerepet játszik az egyes ember származása, regionális tudata, nemzeti identitása és európaisága is. Emellett több résztvevő kifejtette ellenérzését a mostani európai diskurzusban felülemelkedni látszó bezárkózó Európával szemben, ahol a bevándorlás kérdését rengetegszer csak olcsó, xenofób és populista szólamok keretében kizárólag gazdasági szempontból ítélik meg, az eszmétől és ideáktól tökéletesen függetlenül. Bízunk benne, hogy a beszélgetésnek lesz még folytatása…

Képek: Dudás Szabolcs / www.flickr.com/europapont