„Az NDK volt az egyetlen hely, ahol egy magyar Wessie-nek érezhette magát”

„A szabadság mindig egy nemzedékre van a kihalástól. Nem adjuk át vérünkben a gyermekeinknek. Harcolni kell érte, meg kell védeni, majd továbbadni nekik, hogy ugyanezt tegyék.” (Ronald Reagan)

„Az NDK volt az egyetlen hely, ahol egy magyar Wessie-nek érezhette magát. Az egész rossz viccnek tűnt az egyenruhákkal, a rendszer által kitermelt olyan termékekkel, mint a Trabant, a Hitler-szalonna vagy a műméz. Hihetetlen élmény volt látni ezeket, és elképesztő eufórikus és letaglózó érzés volt mindenkinek, aki megtapasztalta közelről a fal leomlását" – emlékezett vissza az 1989-es eseményekre vendégünk, Ungváry Krisztián történész. A berlini fal leomlásának és Németország és Európa újraegyesítésének negyedévszázados évfordulójához kapcsolódóan vele, és Rajcsányi Gellérttel, a Mandiner főszerkesztő-helyettesével McMenemy Márk beszélgetett a 25 évvel ezelőtt történtekről október 10-én, az Európa Pontban.

A szimbolikus pillanatok jelentősége

A vasfüggöny leomlása törvényszerű volt, és előbb-utóbb magyar segítség nélkül is bekövetkezett volna, mivel a keleti blokk akkorra már fenntarthatatlan volt, ebben mindketten egyetértettek. Mint Ungváry Krisztián megjegyezte, már a nyolcvanas évek elején, a lengyel események kapcsán látható volt, hogy a Szovjetunió nem fektet több energiát és pénzt a lengyel „rendrakásba”, bízott benne, hogy a kommunista lengyel vezetés maga megoldja a kérdést. Ám a nyolcvanas évek végére teljes káoszba süllyedt Lengyelország, és hasonló helyzet uralkodott a varsói szerződés legtöbb államában.

Azt, hogy mekkora szerepe volt Magyarországnak és a magyar vezetésnek a fal lebontásában, nehéz megítélni – tette hozzá Rajcsányi Gellért –, ez a kérdés valószínűleg magasabb szinten és korábban dőlt el. Ugyanakkor nagyon nagy jelentősége van a szimbolikus pillanatoknak és eseményeknek: a magyar határnyitásnak és a keletnémetek átengedésének. Kellenek ezek a pillanatok, hogy a közvélemény megértse és megismerje a történteket, és nagyszerű, hogy ebben Magyarország is jelentős szerepet játszott. Máig megható és megrendítő megnézni azokat a felvételeket (amelyekből sok megtalálható a YouTube-on is), amelyeken látható, hogyan lépték át az újonnan megnyitott határt az NDK-sok. Ahogy a határőrök csak nézték az átlépőket, lehetett érezni, hogy itt valami végérvényesen megváltozott, és az NDK-s szörnyállam összeomlott.

Egy "abszurd és perverz" ország létrejötte

Németország kettéosztásához, a „teljesen abszurd és perverz” NDK létrejöttéhez a XX. század véres és ellentmondásos döntései és történelmi eseményei kellettek. Az első világháborút lezáró Versailles-i békeszerződések korántsem oldották meg az európai feszültségeket, a második világháború gyakorlatilag abból eredeztethető. Az I. világháború után, ’33-tól Németország a többi nyugati ország toleranciája mellett építhette birodalmát. Ungváry Krisztián szerint Németország I. világháború utáni megerősödésében komoly szerepe volt annak, hogy a versailles-i rendszert semelyik ország nem vallotta teljes mértéken magáénak morálisan, és jogilag sem álltak ki mellette. Ungváry szerint tulajdonképpen a náci Németország is az európai egység sajátos, nagyon torz modelljét valósította meg, e német rendszerben az árja népek európai egységének megteremtésére törekedtek. A második világháború után Németország megosztását valamennyi nyertes nagyhatalom támogatta, hogy megelőzzék, hogy a németek ismét túlnőjenek rajtuk. Az időszakot a versailles-i típusú status quo helyett két érdekszféra sajátos együttélése határozta meg – minden attól függött, hogy a Szovjetunió és csatlósai, valamint a szabad világ országai mit kezdenek egymással.

Rajcsányi Gellért szerint két – addig példa nélküli – kísérlet határozta meg a hidegháború mindennapjait. A keleti blokk országaiban a kommunista elvek gyakorlatba történő átültetése zajlott. Az addig félig-meddig polgárosodott országokra oktrojált szocialista és kommunista diktatúrák légkörében a polgári társadalom odalett, az egyéni és közösségi szabadságjogok elvesztek, a rendszer megfojtotta az organikusan fejlődő civil társadalmat, a magánvagyon és a tőke eltűnt az országból – amely problémákkal később, a kapitalizmusra való áttéréskor szembesültek az országok, és amelynek öröksége a mai napig meghatározó a volt keleti blokk országaiban. Nyugat-Európa pedig arra tett kísérletet, hogy a nemzeti határok lebontásával „kiiratkozzon” a nemzetállami acsarkodással és háborúkkal jellemezhető, korábbi kétezer évét meghatározó történelméből. Ez az erősödő Egyesült Államok mellett geopolitikai szükségszerűség is volt.

Míg a keleti blokk ’89 körül elbukott, a nyugati kísérlet a mai napig nem ért véget, de ennek alakításában szerencsére már szabadon mi, magyarok is részt veszünk. 1989-ben, a vasfüggöny leomlásakor Európa vezető hatalmai továbbra is tartottak az egyesítéssel járó német túlerőtől – sokáig bizonytalanok voltak abban is egyáltalán, hogy a keleti blokk összeomlásával mindenképpen együtt jár-e a két Németország egyesítése. Végül úgy tűnt, hogy ha lesz német egység, az csak az egyesült Európán belül jöhet létre, enélkül ugyanis ismét egy nagy Németország telepedhetne rá Európára. A német újraegyesítés és az ebből potenciálisan következő újabb német európai erőfölény komolyan aggasztotta európai többi vezető hatalmát, amely igen atavisztikus reakciókat váltott ki egyes európai vezetőkből. Talán kevesen tudják, de az akkori brit miniszterelnök, Thatcher az 1989-es események kapcsán biztosította Gorbacsovot arról, hogy ha „rendet szeretne tenni” az elszakadáspárti országokban, az Egyesült Királyság nem fog beavatkozni – szerencsére azonban e rendrakásra végül nem került sor…

Konszenzusos Európa, német vezetéssel: meddig?

Ungváry Krisztián kiemelte: Németország mára messze az EU legerősebb gazdaságává nőtte ki magát, de azt is fontos látnunk, hogy az ország egyben az integráció legnagyobb haszonélvezője is (elég csak a kereskedelmi kapcsolatokra és az uniós országokba irányuló hatalmas német exportra gondolni). Rajcsányi Gellért megfogalmazásában a mai Németországnak Európa közepén sikerült békés eszközökkel elérnie azt, amit a korábbi német birodalmaknak nem: gazdasági értelemben egyértelműen a kontinens vezető hatalma, messze lekörözve a briteket vagy a franciákat. Ebben különös szerepe van a német politikát hosszú ideje meghatározó, harmadik kancellárságát töltő Angela Merkelnek is, aki mindig eléri a német érdek érvényesülését – a kancellárasszony visszafogott viselkedése mellett is.

Ungváry Krisztián alapvetően pozitívan látja az EU és benne Németország jövőjét, ugyanakkor Magyarország unión belüli szerepét és jövőjét illetően nem olyan derülátó. Szerinte nincs arra garancia, hogy mindig a politikai belátás vezérli majd az unió tagjait és az együttműködést nem feszíti majd valamilyen jelentős konfliktus. Kulcsfontosságú, hogy az egyes tagállamok lakossága mennyire van tisztában azzal, mit köszönhet az integrációnak. Ugyanakkor úgy látja, hogy a konszenzusra épülő európai döntéshozatal nem tartható fenn akármeddig, és Németország vezető gazdasági hatalmához a közeljövőben direktebb politikai dominancia párosulhat. Rajcsányi Gellért is alapvetően bizakodó az EU jövőjét illetően, szerinte az egység felbomlásához mindenképpen valamilyen rendkívüli katasztrófának kellene bekövetkeznie. Azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy az együttműködés különböző szinteken folytatódik majd, egyfajta többsebességes modell szerint, amelyben az eurót használó országok például az együttműködés magasabb szintjére lépnek.

Személyes élmények tükrében

Az NDK-val és a fal leomlásával kapcsolatban Ungváry Krisztiánnak személyes élménye is van: német szakos egyetemistaként eljutott a keletnémet Jénába, ahol a Kádár-korabeli, megengedőbb magyar szocializmussal szemben valami egészen bizarr, fegyelmezett, posztsztálinista rendszert látott – a már említett Hitler-szalonnával, műmézzel. Rajcsányi Gellért még csak másodikos volt, a fal leomlásakor, így inkább áttételes emlékei vannak a két Németországról és a ’89-es eseményekről. Ugyanakkor szerinte nagyon fontos, hogy ezekről a folyamatokról és történésekről – még ha nem is éltük meg – újra és újra beszéljünk és gondolkozzunk el rajta – ahogy azt a Döntsd le a falakat! pályázat indulói is tették, akik közül többen még nem is éltek a 25 évvel ezelőtti eseményekkor. Fontos, hogy folyamatosan emlékeztessük magunkat a szabadságot és a szabad létet ért történelmi pofonokra, hogy ezeket ne feledjük és tanuljunk belőlük. Ahogy Ronald Reagan is fogalmazott: „A szabadság mindig egy nemzedékre van a kihalástól. Nem adjuk át vérünkben a gyermekeinknek. Harcolni kell érte, meg kell védeni, majd továbbadni nekik, hogy ugyanezt tegyék.”