„Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,
Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön.
Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,
Amikor ők maguk már nincsenek köztünk.
Ezek a fények csillognak és különösen,
Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.”
(Szenes Hanna)

November 9-én a fasizmus és antiszemitizmus elleni küzdelem nemzetközi napját ünnepeljük. A dátum az 1938-as Kristályéjszakához (Kristallnacht) kötődik, amikor a nemzetiszocialisták több ezer zsinagógát raboltak ki és rongáltak meg, valamint több ezer zsidó üzletet döntöttek romba és gyújtottak fel – és ezzel soha addig nem tapasztalt méretű gyűlöletet és üldözési hullámot indítottak. Ezen a napon világszerte az antiszemitizmus áldozataira, és olyan példamutató emberekre emlékezünk, akik a történelem zavaros időszakában is képesek voltak megőrizni emberségüket, és akár a legnagyobb áldozatot is meghozták az üldözöttek védelmezéséért. Ilyen volt Raoul Wallenberg, Szenes Hanna vagy Sztehlo Gábor is.

Raoul Wallenberg a második világháború alatt Magyarországon szolgáló svéd diplomata, a magyarországi vészkorszak embermentőinek emblematikus alakja, aki hivatali befolyását kihasználva – svéd védő-útlevelek segítségével – ezreket mentett meg a deportálástól és a biztos haláltól. Wallenberg nem a hagyományos diplomáciai módszereket alkalmazta, a vesztegetéstől a zsarolásig szinte bármilyen lehetőséget megragadott, hogy életeket menthessen. Wallenberg végül maga is üldözött lett, és sorsában is osztozott védelmezettjeivel: 1945. január 17-én látták utoljára három szovjet katona kíséretében. Későbbi sorsa, szovjetunióbeli fogságának története máig tisztázatlan. Hivatalos moszkvai közlés szerint 1947-ben halt meg a Ljubjanka börtönben, de hiteles halotti bizonyítványa és földi maradványai soha nem kerültek elő.  Wallenberg a humanizmus és az önfeláldozás jelképe lett, tettei születésének századik évfordulóján sem halványulnak – a magyar kormány emlékének tisztelegve 2012-t Wallenberg emlékévnek nyilvánította.

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész nevét már kevesebben ismerik, holott érdemei nem kisebbek – Wallenberghez hasonlóan rengeteget tett a magyarországi zsidó gyermekek megmentéséért. 1944-ben, Magyarország német megszállása után, a nyilasterror idején kezdte meg az üldözöttek mentését, és a Vöröskereszt segítségével 32 otthonban mintegy 1600 gyermek bújtatását szervezte meg – köztük volt többek között Oláh György későbbi Nobel-díjas tudós is. A világháború után, többségében árván maradt gyermekekkel Gaudiopolis néven „gyermekköztársaságot” alapított, személye ihlette a Valahol Európában című film főszereplőjének alakját. Sokat tett a magyarországi népfőiskolai mozgalom beindításáért, embermentő tevékenysége miatt első magyarként kapta meg a legmagasabb izraeli kitüntetést, a Jad Vasem „Világ Igaza” címét. Megbetegedése után, 1974-ben bekövetkezett haláláig Svájcban élt. Érdemei elismeréseképp 1971-ben Nobel-békedíjra is felterjesztették, de azt abban az évben Willy Brandt német kancellár vehette át.

Szenes Hanna, vagy Szenes Anikó (Cháná Szenes) az „elfelejtett vértanú” az életét áldozta a magyar zsidók megmentéséért. Budapesten született, jómódú, asszimilált zsidó család sarjaként, de – bár tehetsége hamar megmutatkozott – a numerus clausus Magyarországán nem sok reménye volt a továbbtanulásra. A hátrányos megkülönböztetés és zsidógyűlölet Palesztinába vezette, ahol a II. világháború idején önkéntesként a brit hadseregben kapott kiképzést, hogy Jugoszláviába ejtőernyővel ledobva megkísérelje megakadályozni a magyar zsidók deportálását. Az akció 1944-ben sikertelenül ért véget, Hannát megkínozták, majd agyonlőtték – mindössze 23 éves volt ekkor. Szenes Hannát Izraelben nemzeti hősként tisztelik, írásai, versei világszerte ismertek. Életéről Gábor Dénes filmet készített.