Akik most születnek Európában, már nem fogják érteni mi az a határsáv, határellenőrzés, határátkelő. Mi még emlékszünk arra, hogyan álltunk sorba Hegyeshalomnál, hogy kiszabaduljunk a Mariahilferstrasséra. Ez sem volt kellemes – de voltak, akiknek az életét szelte ketté a határ.

Belgium és Hollandia az Európai Unió alapító tagjai, sőt, a Benelux-államok között már korábban is nagyon szoros volt az együttműködés. Itt biztosan nem történhetnek amolyan kelet-európai sorstragédiák, gondolnánk. Pedig ott sem volt mindig kolbászból a kerítés. A holland Baarle-Nassau és a belga Baarle-Hertog városkák területét például az 1843-as maastrichti (!) békében úgy sikerült felosztani, hogy a város közepén húzódott a belga-holland határ, és egészen az útlevélunió létrehozásáig fegyveres határőrök cirkáltak a kávézók között. A dolog még ennél is bonyolultabb, ahogy a lenti térkép mutatja, mert szinte patchwork mintában egyeztek meg:



Az egykori határ ma is látható, de ma már az sem okoz problémát, ha valaki félig Hollandiában, félig Belgiumban parkol. Na de melyik parkolóellenőr büntetheti meg ilyenkor?





Baarle-Nassau és Baarle-Hertog története tehát heppienddel végződött. A határ, melynek ráadásul mindkét oldalán ugyanazt a nyelvet beszélik, remélhetőleg örökre eltűnt. Lehetetlen azonban beszélni kettészelt városokról, falvakról anélkül, hogy Szelmencet ne említenénk. Szelmenc faluközpontjában 1945-ben húzták meg a szovjet-csehszlovák határt. A Szlovákiában található Nagyszelmenc és az Ukrajna területéhez sorolt Kisszelmenc lakóinak nem egyszerűen bonyolultabbá vált az élete az abszurd döntés után, de még csak nem is nagyon láthatták, mi történik a másik oldalon – köszönhetően a 6 méter magas falnak. A családlátogatásból – ha egyáltalán adtak vízumot a jellemzően kötözködő hatóságok – 300 méteres séta helyett 150-200 kilométeres, egész napos túra lett. A kommunikációt népmesei úton oldották meg: mivel üzeneteket nem lehetett váltani, hangos énekszóval tudatták a túloldalon rekedteknek, ha bánat vagy öröm érte a családot.

Ukrajna csatlakozási szándékait és felkészültségét tekintve Szelmenc még valószínűleg még nagyon sokáig nem hasonlíthat Baarle-Nassaura és Baarle-Hertogra. Haladás azonban mégis van: 2005 Karácsonyán végre megnyílt a gyalogos kishatárátkelő a két falurész között, és 61 év után a szelmenciek végre szabadon – bár útlevéllel – átsétálhattak a rokonokhoz.