dkmeccs1.jpgA járványhelyzet enyhülésével és a legszigorúbb korlátozások feloldásával Európa több országában sorra folytatódnak a nemzeti focibajnokságok. A pandémia ugyanakkor nem ért véget: az elővigyázatosság nagyon fontos a továbbiakban is, mindenhol szigorú biztonsági előírásokkal folytatódhat csak a játék. Több helyen használnak kreatív eszközöket a játékosok és a szurkolók összekötésére: a dánok például a karantén ideje alatt felpörgött online konferenciaprogram segítségével juttatják a szurkolókat a stadionokba.

0 Vissza

sport4.pngIdén ötödszörre mozdul Európa egyszerre az Európai Bizottság kezdeményezésére: az európai sporthéten hétfőtől a kontinens minden szegletében millióféle sportot lehet kipróbálni, vagy akár csak egy jót edzeni közösen. Magyarországon is rengeteg ingyenes sportprogramból lehet szemezgetni, a kellemes őszi időben nem árt egy kicsit kimozdulni a komfortzónánkból. Ráadásul Budapest idén sportfőváros!

0 Vissza

sh1.pngHa – az európai mobilitási héten – már kiszálltatok az autóból, az remek kezdés; most arra buzdítunk benneteket, hogy végezzetek egy kis testmozgást is! Ehhez az ütemet és kedvcsinálót most az Európai Sporthét (szeptember 23-30.) adja, amely Európa-szerte próbál mozgásba lendíteni fiatalt és időst Vigótól Várnáig. Ha nem igazán vagytok aktív sportolók, megnyugtatunk: csak elkezdeni nehéz. Ha sikerül megtalálni a megfelelő sportot, utána már hiányozni fog, ha ki kell hagynotok egy-egy edzést… :-)

Rendszeres mozgás = kulcs az egészséghez

Az, hogy a sport hasznos és segít megőrizni az egészséget, vitán felül áll. Sajnos Magyarországon még mindig elég alacsony a rendszeresen sportolók aránya, bár az utóbbi időben a tendencia javul. A mozgásszegény életmód számos krónikus betegség (szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség) kockázatát növeli, súlyos negatív következményekkel jár a társadalom szempontjából, emellett komoly költségeket is generál. Az aktív életvitel számos egyéb társadalmi és pszichológiai előnnyel is jár, és a fizikailag aktív emberek általában tovább élnek, mint az inaktívak.

A legsportosabb országok

Az alábbi ábrán az uniós országok „mozgásigényét” láthatjátok – azaz azt, mely országokban része leginkább az emberek mindennapjainak a sport (a legutóbbi publikált, vonatkozó Eurobarometer adatai alapján). Még van hova fejlődnünk.

sh2.png


Válassz programot, és légy aktív!

A hazai koordinátor Magyar Szabadidősport Szövetség gazdag hazai programlistát ajánl a hétre: az Európai Sporthéten több száz különböző sporteseményen vehettek részt az egész országban. Lesz teljesítménytúrázás, szabadtéri edzés, zumba, íjászat, számos jógaóra; kipróbálhatjátok a(z aqua) nordic walkingot vagy akár a sírollerezést is. De ha szívesen pingpongoznátok egy kastélyban, vagy kutyátokkal együtt mozdulnátok, sárkányhajóznátok, esetleg szívesen megtanulnátok úgy esni, mint a profi rögbisek, ezekre is lesz lehetőségetek a sporthéten. Érdemes végigböngészni a Sporthét oldalán a kapcsolódó programokat. A Facebook-esemény oldalon is hasznos információt találhattok a rendezvényekről. Sőt, ha most megmozdultok és ezt dokumentáljátok a Facebookon vagy az Instagramon az #europaisporthet és a #beactive hashtagekkel, akkor esélyetek van sportos ajándékokat nyerni.

Kedvcsinálóként nézzetek bele az Európai Sporthét hazai, szeptember elején megrendezett beharangozó eseményén készült videóba! A Családi Mozgásfesztivál képeiből is látszik, hogy a sportnál tényleg nincsen korhatár, és tényleg szinte végtelen mozgásforma-lehetőség áll rendelkezése! Sportcipőt fel! :-)




---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

mh2.jpgVége a nyárnak, újra állandósultak a dugók a városokban. Miközben a sűrű kocsisorban araszolunk az autónkkal vagy a buszon, talán irigykedve nézzük a mellettünk eltekerő biciklistákat, akik a kerékpárúton senkitől sem zavartatva, gyorsan haladnak úti céljuk felé. Nem késő cselekednünk: amíg tart a kora őszi napsütéses idő, talán több kedvünk is van a mozgáshoz. Az Európai Mobilitási Hét arról is szól, hogy az autósok ilyenkor hagyják el egy kicsit a kényelemből megszokott autózást legalább pár napra, és kezdjenek el mozogni – legyen az biciklizés vagy séta

Autózás helyett: mozgás!

A rendszeres mozgás az egészség és ezzel a hosszú élet fontos alkotóeleme. Ennek tudatosítására, gyakorlására, vagy akár elkezdésére kínál apropót az Európai Bizottság kezdeményezésére az uniós és egyéb résztvevő országokban (összesen 46 ország 2141 városában) azonos időszakban megtartott többnapos akció.

Az idén már a 16. alkalommal, szeptember 16-22. között megrendezett eseménysorozat a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsíti. Idei mottója a „közös út, közös jövő”, témája a tiszta, közösségi és intelligens mobilitás. (A tavalyi kampány eredményeiről az arról készült összefoglalóban olvashattok.)

Ha nem dugózunk a városban, hanem sétálunk, tekerünk, vagy épp villamossal utazunk, lehet, hogy lassabban, de stresszmentesen és zölden, felesleges légszennyezés okozása nélkül közlekedhetünk. A mobilitási hét arra hívja fel a városlakók figyelmét, hogy van alternatívája az autós közlekedésnek. Az eseménysorozathoz kapcsolódóan a közlekedők véleményét és ötleteit, javaslatait is szeretnék megismerni a szervezők a közlekedés zöldítésével kapcsolatban. A program keretében kerül sor minden évben az autómentes napra (idén szeptember 22-én), amikor arra kérik a csatlakozó városok lakosait, hogy hagyják otthon az autót (legalább) egy napra.


Mozgalmas programok

Idén Abodtól Zircig 201 magyarországi település kínál programokat a mobilitási héten. A résztvevő települések többségében megtartják az autómentes napot, de ezen kívül is sok érdekes programot találhattok, ha átnézitek az eseménylistát.

Néhány kiragadott példa a számtalan programból: Baktalórántházán a gyerekeknek szóló kerékpáros ügyességi verseny mellett lovaskocsis és hintós városnéző „szekértúrát” szerveznek, Budakalászon „Tour de Kalász” bicikliversenyt tartanak. Győrben a GyőrBike közösségi bérbiciklirendszer ingyenes kipróbálására lesz lehetőség, valamint hibrid- és elektromosautó-versenyre és bemutatóra is sor kerül. Hevesvezekényben „Közös út, közös jövő” mottóval rajzversenyt rendeznek, Kőszegen futóversenyt indítanak a történelmi belváros utcáin, Szarvason a helyi telekocsi klub vezetésével előadásokat és beszélgetést tartanak a közösségi mobilitásról. Tapolcán pedig ingyenes kerékpáros állapotfelmérést és szervizt, valamint biciklis reggelit és uzsonnát biztosítanak a két keréken közlekedők számára.

A fővárosban is…

Budapesten a hétvégén lezárt Andrássy úton számos programon vehettek részt és a Gasztro Sétányon kínált finomságokat is megkóstolhatjátok. A fővárosban is autómentes napot tartanak: a BKK információja alapján szeptember 15. (péntek), 18 órától szeptember 18. (hétfő) 04:30-ig le lesz zárva a gépjárműforgalom elől az Andrássy út és a kapcsolódó keresztutcák.

Mozogni sosem késő elkezdeni, úgyhogy érdemes részt venni szeptember 16. és 22. között az Európai Mobilitási Hét megmozdulásain és ellátogatni a rengeteg program közül néhányra!

A képek forrása: EMH Facebook; EMH Instagram

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

sport.jpegAz európai sporthét kapcsán írásunkban annak néztünk utána, hogy élsport tekintetében mennyire eredményesek az európai nemzetek. Vajon mindenképpen a „legnagyobb emberanyagból dolgozó”, nagy lakosságszámú országok vezetik a listákat eredményesség tekintetében? A kicsit álnaiv kérdést egy litván kosaras, egy magyar vízilabdás vagy egy lengyel röplabdás biztos cáfolná, és az olimpia eredményeit vizsgálva is láttuk már, hogy ez nem mindig van így.  Most arra keressük a választ, hogy hol vannak érdekes eredmények, nem várt sikerek az egyes sportokban. Elsősorban a legnépszerűbb labdajátékokat tekintettük át, de pár egyéb sportágat is megvizsgáltunk.

0 Vissza

sm-beactive-fb.jpgSzombaton, szeptember 10-én veszi kezdetét az európai sporthét, amelynek célja fizikai aktivitásra, sportolásra bírni a lakosságot – mindenkit, életkortól és edzettségi állapottól függetlenül. A Bizottság kezdeményezésében 31 európai ország vesz részt, köztük Magyarország is.

1 Vissza

olympic-games-915079_960_720.jpgTegnap a hivatalos záróünnepséggel véget ért a riói olimpia. A 207 ország részvételével zajló játékokon összesen 2102 érmet osztottak ki. Két hét alatt számos élménnyel lettünk gazdagabbak, hatalmas küzdelmeket és emberfeletti teljesítményeket követhettünk a képernyőkön keresztül. Magyarország végül nyolc aranyéremmel, három ezüsttel és négy bronzéremmel, valamint számos pontszerző helyezéssel zárta a játékokat, ismét büszkék lehetünk sportolóink eredményeire. Mostanra folyamatosan jelennek meg a különböző értékelések, elemzések az olimpiáról – természetesen mi sem maradhatunk ki a sorból, európai / EU-s szemszögből vizsgálva a történteket.

2 Vissza

focieb_cover.jpgMost már tényleg nem sokat kell aludni, és a Franciaország-Románia mérkőzéssel június 10-én 21 órakor Párizsban elindul a 2016-os Európa-bajnokság, amely egészen július 10-ig meghatározó program lehet a nyári délutánokon és estéken. Az idei EB több szempontból is más lesz, mint a korábban megszokottak (erről írtunk egy korábbi posztunkban is). Idén már kibővített mezőny, 16 helyett 24 csapat vetélkedik a bajnoki címért, és hosszú idő, 44 év után lehet ismét a magyar válogatottnak szurkolni. A helyszínen vagy otthon, a képernyők előtt figyelemmel kísérhetjük a Bordeaux-ban (június 14., Ausztria elleni), Marseille-ben (június 18., Izland elleni) és Lyonban (június 22., Portugália elleni) csoportmérkőzéseket – és reméljük, a kiesési szakaszban is lesz okunk a magyaroknak szurkolni.

Aki a franciaországi stadionok egyikében drukkol kedvenc csapatának, érdemes tisztában lennie a Külgazdasági és Külügyminisztérium figyelmeztetésével: Franciaországban jelenleg szükségállapot van érvényben, és a terrorfenyegetettségi szint a legmagasabb fokozatú. Ezért többek között arra kérik a labdarúgó Európa-bajnokságra utazó magyar állampolgárokat, hogy a hatékonyabb konzuli védelem érdekében regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.

Vajon a világbajnok Németország el tudja nyerni az Európa-bajnoki címet is, vagy 2008 és 2012 győztese, Spanyolország ismét képes lesz a címvédésre? Esetleg egy harmadik ország válogatottja lesz a végső befutó? Ráhangolódásként infografikánkban megtalálhatjátok az eddig Európa-bajnokságok helyszíneit, döntőseit, győzteseit és az EB-gólkirályok örökranglistájat (nagyobb méretben a képre kattintva, vagy itt találjátok). Jó szurkolást!

Kép forrása: UEFA

foci_eb.png

0 Vissza