Európai gondolkodók sorozatunk korábbi vendége meglepő statisztikára hívta fel a figyelmet: Magyarország dobogós a mindennapi kerékpárhasználatban. Mi ennek az oka, és hogy áll a többi uniós ország?
Sokkoló adatok: az EU-ban évente még mindig közel átlag 492 kilogramm szemetet állítunk elő fejenként. Bár a magyar adat egy kicsit alacsonyabb (381 kg/fő/év), de még így is naponta több mint egy kiló szemét megtermeléséért vagyunk felelősek. A változást nem kívülről vagy felülről kell várnunk: az valójában rajtunk, mindennapos szokásainkon múlik – ahogy korábbi vendégünk, Jane Goodall is hangsúlyozta. Csökkentsétek velünk a szemetet az európai hulladékcsökkentési héten, és azon túl is, minden nap!
Egyedülálló, közvetlen eszközként minden uniós polgárnak lehetőséget biztosít arra, hogy egy számára fontos ügyet az uniós intézmények figyelmébe ajánljon – ez az európai polgári kezdeményezés (EPK). Ha elég támogató áll egy ügy mellé, akkor az Európai Bizottságnak mindenképpen foglalkoznia kell vele. Bár elég sok, egymillió aláíróra van szükség legalább hét tagállamból, több ügy már eljutott a döntéshozókig. Folyamatban van a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése a nemzeti régiók védelmében, és nemrégiben egyszerűsödött az EPK folyamata – az európai polgári kezdeményezés hetén ezért is érdemes áttekinteni, hogyan élhettek ezzel a jogotokkal.
Új időket élünk, amelyben az online jelenlét sokkal nagyobb szerepet játszik életünkben, mint akár csak egy évvel ezelőtt. A digitalizáció erősödésével rengeteg új eszköz került a kezünkbe. De mennyire tudjuk ezeket a modern megoldásokat használni? EU-s körkép a digitális írástudásról.
Nem tagadjuk, nagyon szeretjük az európai nyelvek érdekes szólásait. Mostani gyűjtésünk apropója az ősz, pontosabban az ősz színei – íme kedvenc kifejezéseink.
Ha minden a korábbi tervek szerint halad, akkor valószínűleg most utoljára hozzuk előrébb egy órával az esti sötétedést óraátállítással. Ehhez két feltételnek kell teljesülnie: az, hogy a terveknek megfelelően 2021 legyen az uniós szintű kivezetés éve, és az, hogy Magyarország – a konzultáció eredményéhez és a számunkra kulcsfontosságú országok preferenciáihoz igazodva – „örök nyárra” váltson jövőre.
Sajnos, úgy tűnik, a világszintű koronavírus-járvány még velünk marad egy ideig. Amíg tart a pandémia, mindent meg kell tennünk magunk és környezetünk megóvásáért – fontos, hogy vigyázzunk egymásra. Posztunkkal ehhez nyújtunk egy kis segítséget.
Nagyon vártuk, hogy újra személyesen találkozhassunk programjainkon, hosszú volt ez az időszak nélkületek! :-) Mindent megteszünk azért, hogy jól – és a legnagyobb biztonságban – érezzétek magatokat őszi rendezvényeinken, ehhez néhány új óvintézkedést vezettünk be, amelyek betartására mindenkit megkérünk – ezekről olvashattok most röviden.