Az elmúlt 40 évben világviszonylatban megduplázódott a háztartási hulladék mennyisége, és ez a mennyiség alig csökken. Talán nem is gondolnánk, de Magyarországon egy fő naponta átlagosan több mint 1 kg, azaz éves szinten összesen 385 kg szemét megtermeléséért felelős. Uniós szinten ez a mennyiség még magasabb, összesen 485 kg kommunális szemetet jelent.
Az előállított szemét mennyisége általában a gazdasági fejlettséggel, jóléttel arányosan nő, Az egy főre jutó hulladék nagysága az EU legtehetősebb országaiban a legnagyobb, de ott általában magasabb az újrahasznosítás aránya is. A hulladékot lehet egyszerűen kezelés nélkül lerakni valamilyen szeméttelepen vagy lerakóban – ez a gyakorlat pazarló és könnyen lehet egészségtelen is. Ennél egy fokkal jobb, ha elégetéssel energiát generálunk vele (ahogy korábban írtunk róla, ebben például Svédország nagyon erős); a legjobb pedig az, ha újrafelhasználjuk a hulladékot. Az EU-ban átlagosan a kommunális hulladék 16%-át komposztálják, kb. 28%-a kerül újrahasznosításra, ugyanennyi kerül szemétlerakókba, és közel ennyit (27%) égetnek el. Magyarországon ehhez képest sajnos a teljes szemétmennyiségnek közel 60%-a még mindig a hulladékgazdálkodás szempontjából legelőnytelenebb módon, azaz hulladéklerakóban végzi.
Mindannyian tehetünk azért, hogy ez a mennyiség csökkenjen, és ami szemetet „megtermelünk”, azt minél okosabban kezeljük / használjuk fel. Ez persze nem egyszerű, mert nagyon régi szokásokon kell változtatnunk, sokszor egy kicsit kényelmetlenebb megoldást kell választanunk, vagy előre kell gondolkodnunk. Ez mind plusz energia-befektetést igényel. Hosszú távon ez az erőfeszítés viszont mindenképpen kifizetődő: többek között ez az egyik legfontosabb üzenete az Európai Hulladékcsökkentési Hétnek. A kezdeményezés 2009 óta minden év november utolsó hetében (idén 19. és 27. között) kerül megrendezésre Európa-szerte. Ilyenkor vállalkozó szellemű önkéntesek saját akcióötleteikkel, vállalásaikkal hívják fel a figyelmet a hulladék lehetséges csökkentésére, valamint az újrahasznosítás fontosságára. A kezdeményezés hat éve alatt eddig összesen 49 501 akciót valósítottak meg szerte Európában, tavaly már összesen 33 ország közreműködésével.
A kezdeményezéshez bárki kapcsolódhat, hisz éppen ez a lényege: ismerjünk meg, sajátítsuk el és tegyük mindennapjaink részévé a fenntartható gondolkodást. Az Európai Hulladékcsökkentési Héthez a magyar koordináló szervezet, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (OKTF NHI) remek honlapot készített. Az oldalon számos tippet, példamutató vállalást, jó gyakorlatot ismerhettek meg. Korábban volt például olyan kezdeményezés, amelyben összegyűjtött cigarettacsikkekből műanyag hamutálakat készítettek; volt, amelyik ovisokkal ismertette meg a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát; vagy épp a már megunt, de még használható dolgoknak szerevezett munkahelyi bolhapiacot.
A lehetséges vállalás tehát szinte bármilyen lehet: a lényeg, hogy valamilyen módon hozzájáruljon a hét célkitűzéséhez. A www.vallalom.eu oldalon saját vállalásotokat is regisztrálhatjátok egészen november 27-ig. Ha pedig ötletekre lenne szükségetek, akkor, íme, a vállalom.eu oldal 16 akciója. Te mit vállalsz be? :-)
Idén augusztus 8-ra esett az a nap, amikorra az emberiség a Föld éves erőforrásait felhasználta (ez az ún. „túlfogyasztás napja”). Innentől kezdve az év hátralevő időszakában gyakorlatilag a „jövő hitelét” költjük. Ennek enyhítésére, és a folyamat megfordításához szemléletváltásra, erőforrás-hatékony életmódra való áttérésre lenne szükség – egyéni és közösségi szinten egyaránt. Legyinthetnénk rá, hogy mit számít az egyén felelőssége, de igenis fontos, hogy olyan szemléletet valljunk és terjesszünk, amely a természetet védi és a Föld erőforrásait tartalékolja. Az alábbiakban néhány nemzetközi példát mutatunk be arra, amelyek már ezt a szemléletet tükrözik, és amelyeket bárki követhet – mind fontos lépés a környezetünk óvása és kizsákmányolásának megakadályozása szempontjából.
Amíg Európában és a világ fejlettebb részén az elhízottság negatív egészségügyi következményei okoznak egyre nagyobb kihívást, addig a világ másik felén az alultápláltság, a nem megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer biztosítása a legfőbb gond – ahogy arra a többek között a Fejlesztés Európai Éve is felhívja a figyelmet. A megközelítőleg 850 millió éhezővel szemben ott állnak a túlsúlyos fejlett országok, ahol csak 2010-12 között közel 2,8 millió haláleset volt köthető közvetve vagy közvetlenül az elhízottsághoz – nem beszélve arról az évi 1,3 milliárd tonna élelmiszerről, amely a gazdag országok konyhájából egyenesen a kukába kerül.
Friss, naprakész, szellemes, láthatóan boldog és a szó igazi értelmében vett úriember, akitől fiatalok és idősek is rengeteget tanulhatnak. Ilyen volt legutóbbi vendégünk, akitől nemcsak kertészkedésről, de általános életszemléletről és fenntartható gondolkodásról is rengeteget lehet tanulni. Szinte hihetetlen, de idén már 96 év tapasztalatát tudhatja magáénak – van tehát miből merítenie. Bálint Gyuri bácsival, azaz Bálint gazdával McMenemy Márk beszélgetett a Föld napján.
Egyre többet biciklizünk Magyarországon. Szerencsére úgy tűnik, példát vettünk a kontinens nagy tekerőitől, a hollandoktól vagy a dánoktól – számos felmérés szerint ugyanis éves szinten egyre jobban kihasználjuk a kétkerekű közlekedés előnyeit. A biciklizés pozitív hatásai egyértelműek: a testmozgás jót tesz a szervezetünknek, az autós utazás alternatívájaként a biciklizés pedig hozzájárulhat a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, megvalósítva egy valóban fenntarthatóbb közlekedési formát.
A világ országai napjainkban számos kihívással szembesülnek, amelyeket talán a hétköznapi emberek nem mindenhol, vagy nem mindennap érzékelnek, de amely problémák globális folyamatok eredményeképp jöttek létre, és amelyek következményei hosszú távon mindenki életére hatással lesznek. Ilyen probléma a túlnépesedés, a globális szegénység, a Föld számos országában tapasztalható alultápláltság, vagy az, hogy még ma is több millióan vannak olyanok, akik nem jutnak napi szinten megfelelő minőségű ivóvízhez. A problémák egy másik csoportja a nem fenntartható fejlődés hajszolásából fakad – a nem megújuló energiaforrások kiapadóban vannak, a környezetszennyező tevékenységekre is visszavezethető éghajlatváltozás pedig egyre kiszámíthatatlanabb időjáráshoz vezet, és amelynek következményei súlyos terheket rónak a világ valamennyi országára.
Ezen problémák kezelése mind globális összefogást tesznek szükségessé. Az ENSZ égisze alatt számos kezdeményezés elindult már, amely ezen égető problémákra keresi és ad választ – az egyik ilyen legjelentősebb, legátfogóbb program a Millenniumi fejlesztési célok névvel fémjelzett célrendszer volt. A millenniumi céloknak megfelelően az ENSZ tagállamai elkötelezték magunkat a szegénység mielőbbi felszámolása mellett. Olyan területeken irányoztak elő lépéseket, mint az éhínségek visszaszorítása, az alapfokú oktatás kiterjesztése, a gyermekhalandóság visszaszorítása, vagy a környezeti fenntarthatóság biztosítása, amelyhez az EU is jelentősen hozzájárult. A célok 2000-es megfogalmazása óta sok területen történt előrelépés, de a problémák továbbra sem szűntek meg. Bár a globális szegénység, a gyermekhalandóság és a nyomortelepeken élők száma csökkent, továbbra is várat magára, hogy megfelelő kezeléshez jusson az összes HIV-fertőzött, ne legyen éhes száj a világon, és csökkenjen az anyák körében a halandóság. A célok eléréséhez tehát további erőfeszítések szükségesek.
A millenniumi célok időtávlata – hasonlóan az éghajlatváltozás kezelését keretbe foglaló kiotói jegyzőkönyvhöz – hamarosan (2015-ben) lejár. Ezért a nemzetközi közösségnek jelenleg nagyon fontos feladata, hogy a korábbi kezdeményezéseket értékelje, és meghatározza a jelenlegi kihívásokra adható legjobb válaszokat, és új iránymutatást adjon az együttműködésben szorosan együttműködő országoknak. Ahogy a klímaváltozás elleni küzdelemben, úgy a szegénység felszámolásáért folyatott harcban is példamutató, vezető szerepet kíván játszani az Európai Unió. Az EU mint a világ legnagyobb segélydonora, (a fejlesztési segély több mint fele innen származik), nemrégiben egy integrált megközelítésre tett javaslatot. A Bizottság szerint a szegénység felszámolása és a fenntartható fejlődés biztosítása két összekapcsolódó kihívás, és erre közös válaszokat kell találni a nemzetközi közösségnek. A Bizottság álláspontja szerint a fenntartható fejlődéshez kapcsolódó célkitűzéseket, amelyek a Rio+20 konferencián megfogalmazásra kerültek, összhangba kell hozni a szegénység elleni küzdelem keretrendszerével és egy egysége, globális tervezetként kellene kezelni.
A Bizottság javaslatában ismertette elképzeléseit 2015 után életbe lépő globális kertrendszerrel kapcsolatban. A Bizottság szerint az új keretnek korlátozott számú, egyértelmű és ösztönző jellegű célkitűzéseket kell tartalmaznia, amelyek nemcsak mennyiségi célokra, de olyan minőségi célokra is irányulnak, mint az oktatás, táplálkozás, valamint a tiszta vízhez és levegőhöz való hozzáférés biztosítása. Szükséges emellett meghatározni egy olyan alsó küszöbértéket is meghatározni, amely alá egyetlen férfi, nő vagy gyermek sem kerülhet 2030-at követően. A keretnek olyan kulcsfontosságú elemekre kell összpontosulniuk, mint az alapvető emberi életszínvonal, az inkluzív és fenntartható növekedés ösztönző tényezői, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, a méltányossággal, egyenlőséggel és igazságossággal kapcsolatos kérdések, valamint a béke és biztonság. (A részletes javaslat itt olvasható, angol nyelven.)
A párbeszéd tehát már elindult a Millenniumi célok megújításával kapcsolatban, e javaslatával az Európai Unió is ismertette álláspontját. Következő lépésként, 2013 őszén az ENSZ-közgyűlés különleges rendezvényén számba fogják venni a millenniumi fejlesztési célok elérése érdekében tett erőfeszítéseket, megtárgyalják a folyamat 2015 előtt való felgyorsításának lehetséges módjait, és hivatalos eszmecserét indítanak arról, hogy mi várható 2015 után.
A modern európai városok szinte mindegyike küzd a túlzott autóhasználat negatív következményeivel – az állandó dugók, az egészségügyi határértéket meghaladó légszennyezés, a zajszennyezés következtében sokhelyütt romlik a városlakók életminősége. A szeptember 16–22. között immár 11. alkalommal megrendezett Európai Mobilitási hét célja, hogy népszerűsítse a különböző alternatív közlekedési módokat – pl. a gyaloglást, kerékpározást vagy a tömegközlekedést –, és hogy mindezzel hozzájáruljon Európában a városi élet füstmentesebbé, élhetőbbé és fenntarthatóbbá tételéhez. A résztvevő városok (idén közel kétezer) az egyszeri programok mellett minden évben számos hosszú távú intézkedéssel is támogatják az alternatív, személygépkocsit nélkülöző közlekedési módokat, amelyek nemcsak a mobilitási héten segítik azt, hogy sok esetben valóban otthon lehessen hagyni az autót. A mobilitási hét remek alkalom arra, hogy a városok megismerjék egymás jó ötleteit, bevált gyakorlatait – az idei évben a szervezők különleges figyelmet szentelnek a fenntartható városi mobilitási tervek ismertetésének.
Kerek évfordulót ünnepel az EU: idén lesz ötvenéves a közös agrárpolitika (KAP), az európai integráció egyik sarokköve. A KAP nagy utat tett meg ez alatt az idő alatt: bár a közösen kialakított és formált klasszikus közösségi politika alapvető céljai változatlanok, az erre épülő szabály- és intézményrendszer, illetve a prioritások folyamatosan az aktuális szükségletekhez és kihívásokhoz igazodva formálódtak.
A KAP története tehát a folyamatos változás és reformok története is: alapításakor, 1962-ben – amikor a világháború emléke még élénken élt az alapító atyák és akkori vezető politikusok fejében – a legfontosabb prioritás az élelmezésbiztonság, a termelékenység fokozása volt: az, hogy a mezőgazdasági termelők megfelelő árakon megfelelő mennyiségű élelmiszert állítsanak elő. Ez a cél viszonylag hamar teljesült is, sőt, a hetvenes és nyolcvanas évekre a KAP saját sikerének áldozatává vált, amikor a mezőgazdasági üzemek olyan termelékenyek voltak, hogy a szükséges élelmiszermennyiségnél többet állítottak elő. Ez a túltermelést eredményező rendszer egyértelműen reformra szorult, amelyre megoldást az jelentett, hogy a KAP-on belül működő támogatásokat fokozatosan függetlenítették a termeléstől, a hangsúly áthelyeződött a termelők támogatására (a termelőknek közvetlenül nyújtott közvetlen kifizetésekre). Ezzel párhuzamosan, a kilencvenes évek elején fokozatosan előtérbe került egyfajta globális szemlélet, az, hogy a mezőgazdasági termelésnél is mind fokozottabban vegyék figyelembe a fenntarthatóság elvét. (Ebben nagy szerepet játszott a húsz évvel ezelőtti riói Föld-csúcs is.) Az európai mezőgazdaságban azóta egyértelmű a korábbi mennyiségi megközelítés helyett alkalmazott minőségi megközelítés alkalmazása: az egyre jobb minőségű áruk, a regionális élelmiszerek védelme és az ökológiai termelés kiemelkedő szerepet játszik a közös agrárpolitika alakításában. A mezőgazdasági politikán belül a kétezres évektől vált hangsúlyosabbá a vidékfejlesztés, a vidéki térségek gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztése, a vidék és a természeti erőforrásaink épségének megőrzése, valamint a szigorú környezetvédelmi és állatjóléti szabályok betartatása.
Mindezek az alapelvek játsszák a legfontosabb szerepet a KAP aktuális (át)alakításában is – a jelenlegi támogatási csomag ugyanis 2013-ban lejár. Az újabb reformnál mindezek mellett figyelembe kell venni a mezőgazdasági termelés legfontosabb aktuális is és jövőbeli kihívásait is: 2050-re a világ élelmiszer-termelését meg kell kétszerezni, mivel a Föld lakossága folyamatosan nő, a jólét növekedésével pedig megugrik a húsfogyasztás. Emellett a politika megújításánál az éghajlatváltozás hatásaira (csökkenő biodiverzitás, talaj- és vízminőség romlása) is tekintettel kell lenni. Ezeket mind figyelembe veszi az EU 2010 során ismertetett reformjavaslat-csomagja, amelyben a fenntartható gazdálkodási módszerek, az innováció, a kutatás és az ismeretterjesztés kiemelt helyet kapott. Az ehhez kapcsolódó nyitott uniós konzultáció után, tavaly októberben ismertetett konkrét jogszabályokat tartalmazó javaslatcsomag már a konzultáció során felmerült szempontokat is figyelembe veszi.
A közös agrárpolitika tehát folyamatosan megújul, ahogy a külső körülmények és igények is folyamatosan változnak – a KAP fennállásának 50. évfordulója kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vidék főbb szereplői és az európai polgárok egy közös projekt keretében gondolkodjanak és vitatkozzanak a mezőgazdaság életünkben betöltött szerepéről, valamint a KAP működéséről. Erre teremt lehetőséget „a KAP 50 éve" kampány, amelynek keretében szerte Európában számos fórumot szerveznek a mezőgazdasági politikában érdekelt szereplők bevonásával az uniós és nemzeti intézmények – ezekről részletesebb információ található a kampány hivatalos honlapján. A honlap részletesen bemutatja a közös mezőgazdasági politika történetét, fejlődését és eredményeit, valamint a jövő kihívásait, az ehhez kapcsolódó helyi szintű rendezvényeket, valamint gyakori kérdéseket a KAP-pal kapcsolatban – érdemes tanulmányozni. A KAP emellett a Sziget immár szokásos EU-pontján (European Meeting Point) is főszerepet kap majd, ahol a hasznos információk, játékok és nyeremények mellett idén interaktív formában az EU egyik legrégebbi és legfontosabb szakpolitikájával is megismerkedhettek.