A napokban hivatalosan is elindult a fejlesztés európai évének magyarországi programsorozata. A tematikus év legfontosabb célja, hogy az emberek számára láthatóbbá váljon a nemzetközi fejlesztési együttműködés, ezáltal is erősítve a szolidaritást, a globális felelősségvállalást – ezt hirdetik majd az évad nagykövetei is: Al Ghaoui Hesna riporter, Sena Dagadu énekesnő és Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem Kísérleti Fizika Tanszékének tanára.

A világszintű összefogásnak köszönhetően számos területen jelentősen javult a leginkább rászorulók helyzete, sok 15 éve kitűzött cél teljesült a millenniumi célkitűzésekből, amelyekből oroszlánrészt vállalt a világ legnagyobb segélyezője, az EU. A sok eredmény ellenére rengeteg még a tennivaló, ezeket foglaltuk össze az alábbi infografikán.


fejlesztes_europai_eve_infografika.png

Az évadban számos programon ismerkedhetnek meg az érdeklődők a legégetőbb világszintű kihívásokkal és az EU ez irányú tevékenységével, valamint azzal, hogy az egyes emberek hogyan vállalhatnak ebben aktív szerepet. Mi is számos programmal várunk benneteket az évadban, március 26-i programunkon olyan nők mesélnek majd élményeikről, akik hosszabb-rövidebb ideig éltek és tevékenykedtek valamely fejlődő országban, és az ott élő nők és gyerekeket támogatták a saját eszközeikkel. Várunk benneteket szeretettel!


Akit mélyebben érdekel a téma és az EU ehhez kapcsolódó tevékenysége, figyelmébe ajánljuk az évad hivatalos oldalát, összefoglalót az EU eredményeiről vagy az ENSZ Millenniumi fejlesztési céljainak megvalósításához való hozzájárulásáról.

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr207235679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása