Legutóbbi beszélgetésünk három vendégét a sikereken és elismertségen kívül más is összeköti. A sport mindegyikük életében nagy szerepet játszott vagy játszik jelenleg is és mindhárman baleset vagy műhiba következtében lettek mozgásukban korlátozottak, és sikereiket ennek ellenére – vagy épp ennek következtében – érték el. Szekeres Pál, Molnár Marietta Laura és Deák Bill Gyula: legutóbb ők hárman beszélgettek McMenemy Márkkal az Európa Pontban arról, milyen ma Magyarországon mozgássérültként élni, hogyan látják, mennyire befogadó és támogató a mai magyar társadalom és mi adott és ad nekik erőt ahhoz, hogy az extra kihívásokat nap mint nap legyőzzék.

Margaret Thatcher áttörést hozott a brit politikában. Soha korábban (és azóta sem) volt olyan hatalma egyetlen nőnek sem, mint a Vasladynek – 1979 és 1990 között a Konzervatív Párt vezetője és az Egyesült Királyság miniszterelnöke volt. Az életéről szóló film kapcsán Lévai Katalin korábbi EP-képviselővel, kisebbségi szakértővel beszélgettünk Thatcherről, a nők politikai szerepvállalásáról és az esélyegyenlőség kérdéseiről.

Ön szerint mi a titka Margaret Thatchernek, hogy hatalmát ilyen sokáig meg tudta tartani?

Thatcher olyan „macsó” területen tudott eljutni a csúcsra, amelyet a mai napig hagyományosan férfiak uralnak. Hatalomra kerülése a hagyományosan konzervatív Egyesült Királyságban kivételes alkalom volt. Amíg számos skandináv országban társadalmi és történelmi okokból nagy hagyománya van a női egyenjogúságnak, és a nők nagyon sok helyen töltenek be vezető pozíciót a politikában is, addig az Egyesült Királyságban ennek nem volt semmilyen hagyománya. Thatchernek meg kellett tanulnia „férfiként” politizálnia – miniszterelnöksége ideje alatt teljesen idomult az adott politikai stílushoz és hagyományokhoz; nem akarta megváltoztatni politikai környezetét. Nemcsak a nőknek, mindenkinek, aki vezető politikai pozícióba kerül, meg kell találnia a szövetségeseit, hátországot kell építenie. Enélkül mindenki kihullik a politikából. A részvételével gyakorlatilag legitimálta és erősítette a férfiak dominanciájára épülő rendszert – ez a jelenség egyébként nagyon sok más női politikust is fenyeget. A politika világában olyan nagy a küzdelem, hogy sok nő, miután politikusként elér valamit, saját pozícióját védve nem segíti női társait, sokkal inkább saját hatalmának bebetonozására koncentrál. Ez a méhkirálynő-effektus sokakat fenyeget, és nagy hiba.

Mi az a kritikus tömeg, amely már valódi változást képes hozni egy ilyen rendszerben? Mi kell ahhoz, hogy a nők politikai döntéshozatalban való részvétele a nők javára változzon?

Azt gondolom, hogy ha egy nemzeti parlamentben a nők részvétele eléri a 30 százalékot, az már valódi változásokat hozó kritikus arány. De a lényeg mégsem ez, illetve nem csak ez számít – nagyon fontos, hogy a nők, akik bekerültek a politikába, ne felejtsék el, honnan jöttek, minek köszönhetően (például egy női kvóta) eredményeképp juthattak döntéshozatali pozícióba. Ez is egy tipikus hiba, amit a női politikusok elkövethetnek, pedig tartoznak a nőknek azzal, hogy munkájuk során képviseljék ennek a „kisebbségnek” az érdekeit is.

Hol tartunk mi ma, Magyarországon a nők esélyegyenlőségének tekintetében?

Nem beszélhetünk egységes „női társadalomról”– ez roppant heterogén csoportot fed le, számtalan különböző érdekkel és világlátással – éppen ezért nem is nagyon látom értelmét női pártoknak. Egyes nők szerint esélyegyenlőség szempontjából mára eljött a Kánaán, miután biztosított, hogy ha akarnak, a család mellett a nők is karriert építhetnek. Mások szerint még közelében sem vagyunk annak, hogy nemek közötti esélyegyenlőségről vagy egyenjogúságról beszéljünk – szerintem az egyének feladata, hogy próbálják érvekkel megvilágítani, hogy sok még a tennivaló ezen a téren.

Nemzetközi összehasonlítások alapján jelenleg Magyarországon a legalacsonyabb a női képviselők aránya a nemzeti parlamentekben (mindössze 9%) – és jelen állás szerint úgy tűnik, ez az arány nem is nagyon fog változni április 6. után. Mi a véleménye például a női kvóta alkalmazásáról?

Azt gondolom, a kvóta jó megoldás lehet – de csakis egyszer. Aki egyszer kvóta révén kerül a politikai életbe, annak van rá elég ideje (általában négy éve), hogy rátermettségét bizonyítsa. A továbbiakban – például a következő választáson – már saját jogán illene bekerülnie, kap elég lehetőséget és teret, hogy bebizonyítsa, ért szakterületéhez, és valóban érdemes a pozícióra. Ugyanakkor a bekerüléskor tapasztalható esélyegyenlőtlenségen szerintem a kvóta hatásosan tud segíteni.

Amikor Ön még politizált, hogyan küzdött a pálya egyenlőtlenségei ellen?

Én mindig „civilként” politizáltam, nem vettem részt a politikára oly jellemző hatalmi játszmákban – se időm, se kedvem nem volt hozzá. Mindvégig igyekeztem szakterületemre (többek között a kisebbségek, a roma kérdés és a női esélyegyelőség kérdéseire) koncentrálni, minden energiámat ennek szenteltem – időm sem lett volna ezekben a csatározásokban, pozícióharcokban részt venni. Ez politikai szempontból rossz stratégiának bizonyult, ugyanakkor én tudtam számomra fontosabb, szakmai kérdésekkel foglalkozni. Úgy látom, hogy ilyen stratégiával lehet szép sikereket elérni. Manapság egyre több, ilyen szakterületekre specializálódott magyar politikusnőt láthatunk a közéletben – és ez szerintem jó tendencia.

A nők társadalmi szerepvállalása, karrierépítése kapcsán mindig felmerül az örök dilemma – hogyan lehet a nők karrierjét, például politikai szerepvállalását összeegyeztetni a hagyományos családi feladataikkal? A közelmúlt egyik nagysikerű dán sorozata, a Borgen hasonló kérdéseket feszegetett. A filmsorozat Dánia első női miniszterelnökének hatalomra jutását mutatja be, többek között azt is, ahogy a munkamániás miniszterelnöknő magánélete és családja széthullik.

Ehhez nem kell feltétlenül miniszterelnöknek lenni, elég, ha sikeres karriert szeretne befutni. Ahogy a nők folyamatosan egyre több szerepet vállalnak, úgy ez egyre több terhet ró a férfiakra is. Sokszor megfigyelhető, hogy a férfiak nem ugyanolyan tempóban „fejlődnek”, mint a nők – nagyon sok múlik azon, hogy a férfiak hogyan viselik, ha a társuk karrierje beindul. Ilyen szempontból Magyarország rettentően tradicionális ország, hagyományosan elvárt női szerepekkel, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez folyamatosan, generációról generációra javul.

Jó személyes példám, mikor nemrégiben a lányomnál voltam vendégségben. Megrökönyödtem azon, hogy míg a ő a számítógép előtt dolgozott, a férje készítette nekünk a vacsorát, amit szóvá is tettem a lányomnak. Ő mindezt annyival nyugtázta, hogy „…és?” Szóval nekik teljesen természetes volt az, ami nekem, anyának – aki ráadásul a női egyenjogúságot „sorstémámnak” tekintem – furcsa. Ahogy egyre nyitottabbá válik a világ, a fiatalok egyre több előremutató példát ismernek meg a nagyvilágból, úgy változik ez folyamatosan – még egy olyan, a női szerepeket sokkal inkább hagyományosan kezelő országban is, mint Magyarország.

Az idei nőnaphoz időzítve ismertette az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA) a nők bántalmazásáról szóló legújabb reprezentatív felmérését. Soha korábban hasonló mélységű, átfogó tanulmány nem készült erről a jelenségről, amely nagyon fontos problémára hívja fel a figyelmet.

– hangzott az egybehangzó válasz nőnaphoz kapcsolódó beszélgetésünk két résztvevőjétől arra a kérdésre: lehet-e valaki egyszerre anyuka és sikeres vállalkozó. Matheidesz Réka, a WAMP egyik alapítója és Vida Ágnes, a kismamablog.hu és a gazdagmami.hu vezetője saját történeteiken keresztül mutatták be, hogy az anyai szerep mellett más fontos tevékenységben is el lehet érni sikereket.

Matheidesz Réka még egyedülálló volt, mikor két barátnőjével belevágott a mára országszerte népszerű és nemzetközileg is egyre ismertebb WAMP-ok megszervezésébe, de mire a WAMP kezdett felcseperedni, ő is anyuka lett. Ráadásul nemcsak neki, de a másik két alapító tagnak is közel azonos időben született gyereke. A rugalmasság és jó időbeosztás minden kismamánál kulcsfontosságú, náluk azonban így különösen fontossá vált, mivel korábbi terveiket nem adták fel anyaként sem.

Réka szerint sok nőre még ma is jellemző az a konzervatív hozzáállás, miszerint egy anyának a legfontosabb feladata gyermeke mellett otthon maradni, ameddig csak lehet. Még ha az anyuka nem is így gondolkodik, közvetlen környezete, a nagyszülők vagy a barátnői rosszalló megjegyzéseitől félve – ha nincs rászorulva – nem is tervez gyorsan visszatérni a munkába. Sokan nem mernek anyai teendőik mellé új kihívást vállalni, adott esetben vállalkozást indítani, nehogy megszólják őket, hogy elhanyagolják gyereküket. Pedig a kutatások szerint egyáltalán nem lesznek boldogabbak vagy sikeresebbek azok a gyerekek, akikkel hosszabb ideig otthon marad az édesanyjuk. A magyar rendszerben ráadásul a három évig járó gyes nemzetközi összehasonításban is kiemelkedően hosszú időnek számít. Egy másik felmérésre hivatkozva Vida Ági megjegyezte: a gyerekekre jellemzően akkor van rosszabb hatással édesanyjuk ismételt munkába állása, ha ezt kényszerből teszi. Ha az anyuka örömmel és lelkesedéssel veti bele magát ismételten a munkába, azt érzik a gyerekek is.

Matheidesz Réka szerint mára tipikussá vált, hogy sok nő karrierje beindulása után, harmincéves kora felett vállal csak gyereket. Ezek a munkájukban sikeres nők folyamatos teljesítménykényszerben élnek, és hozzá vannak szokva, hogy munkahelyükön folyamatosan 120 százalékon kell teljesíteniük. Ők ezt a szemléletet próbálják követni anyaságuk alatt is, és úgy érzik, hogy munkahelyük elhagyása és gyerekük születése után ez az új feladat, amelyben maximumot kell nyújtaniuk, kizárva minden mást. Szerinte alapvetően hibás ez a megközelítés, amely amellett, hogy számtalan frusztrációt szül, nem is feltétlen szolgálja a gyerek érdekeit. Ha egy gyerek azt érzi, hogy anyja feszült, az sokkal több negatív következménnyel járhat, mintha időnként például mások vigyáznak rá. Szerinte nagyon fontos, hogy egy nő előre tudatosítsa, mi fontos neki a munkájában, amit gyereke születése után is szeretne megtartani. Ehhez érdemes ragaszkodni, és törekedni arra, hogy a lényeges dolgok mielőbb visszatérhessenek a mindennapjainkba.

Vida Ágnes szerint is nagyon fontos, hogy a nőnek legyen konkrét terve, mihez szeretne kezdeni gyereke születése után: sokan abba a hibába esnek, hogy nem gondolják végig és nem tervezik meg a következő időszakot. A nők felének megszűnik a munkahelye mire visszamenne dolgozni, további 28 százalékuk pedig hat éven belül állást vált. A kisgyermekes életmód tejesen más, mint a gyermektelen, és erre nagyon fontos időben felkészülni. Emellett az is tipikus hiba, hogy a magyar nők – félve állásuk esetleges elvesztésétől – nem mernek kezdeményezni munkahelyükön, holott sok helyen megoldható lenne az egyéni vagy a rugalmasabb munkarend. A magyar nők egyébként is kockázatkerülők, sokszor önbizalomhiányosak, és eleve lebeszélik magukat bármiféle egyéb aktivitásról kisgyerekük nevelése mellett.

Szerinte – és ebben egyetért Matheidesz Rékával – egyáltalán nem rossz, ha a gyerekek látják anyjukat dolgozni, akár otthon, akár ha elkísérik anyukájukat (Réka is rendezvényszervezőként néha magával viszi gyermekét). Ezzel természetes lesz nekik, hogy édesanyjuk mást is csinál, és jó mintát is kapnak. Mindkettejüknek aktívak voltak a szüleik, aminek szerepe lehetett abban, hogy most ott tartanak, ahol, és ezt a vállalkozó szellemet örömmel közvetítik gyerekeiknek is.

Vida Ági azért vágott bele vállalkozásaiba – amelyek közül a gazdagmami.hu mára több ezer kismamának nyújt otthonról végezhető munkalehetőséget –, mert eleve otthonról szeretett volna dolgozni. Még babát várt, mikor belevágott, pár hónapos volt első gyereke, mikor elkezdett beindulni az üzlet, de sosem gondolkodott azon, hogy abbahagyja. A két szerep összeegyeztetésére rávágott „simán”-t persze azért árnyalja ő is: ez természetesen rengeteg áldozattal és lemondással (például csökkenő alvásidővel) jár. De Ági azt vallja, hogy a hatékonyság a titok: saját példája alapján koncentrált munkavégzéssel akár napi két óra munkával el lehet irányítani egy céget. Egyetért Rékával abban, hogy az anyaság miatt még nem kell lemondani minden egyéb elfoglaltságról, és fontos, hogy az anyukák magukra is gondoljanak. Az egyensúlyra kell törekedni, de ő azt vallja, hogy a munka és a család közül mindig az egyik vagy a másik irányába billen a mérleg. A lényeg, hogy ne álljon be egyik vagy másik oldalra teljesen.

Március 21-i programunkon a rasszizmus elleni küzdelemmel foglalkozunk. Ezt a napot az ENSZ 1966-ban nyilvánította a rasszizmus elleni küzdelem világnapjának, emléket állítva egy 1960-as, közel hetven halálos áldozattal járó apartheid-ellenes tüntetésnek. Az apartheid rendszere Dél-Afrikában azóta összeomlott, de a faji, származási, illetve egyéb külső vagy belső jellemzők alapján történő megkülönböztetés sajnos a mai napig jellemző a világ és az élet számos területén – így Európa országaiban is.

Bár az EU alapvetően gazdasági és nem emberi jogi szervezet (amilyen például az Európa Tanács), az etnikai hovatartozáson alapuló megkülönböztetés tilalma az Európai Uniónak is fontos alapelve. Az unió is határozottan fellép a nemen, faji vagy etnikai hovatartozáson, valláson vagy hiten, fogyatékosságon, életkoron és szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés ellen, a szerződések mindemellett tiltják az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést is. A diszkriminációmentességhez való jogot erősíti az Alapjogi Charta is, amely a szerződésekkel azonos jogi súllyal bír. Az EU, valamint az Európa Tanács számos program keretében támogatja a rasszizmus, illetve az előítéletesség elleni küzdelmet. Mostani írásunk két most induló, e területhez kapcsolódó európai programot mutat be.

A pénzügyi válság Európa legtöbb országát komolyan megviselte, és sok helyen vezetett a szélsőjobboldali, kirekesztő vagy Európa-ellenes gondolatok megerősödéséhez, rasszista és diszkriminatív megnyilvánulásokhoz, jelentősen megnehezítve a bevándorlók vagy kisebbségi csoportok helyzetét. E jelenséggel foglalkozik az EU támogatásával megvalósuló U-CARE – Urban culture against racism in Europe (szabad fordításban: „Városi kultúrával az európai rasszizmus ellen”) elnevezésű program is. A program nyolc ország tizenegy művészeti szervezetének szoros együttműködésében valósul meg, amelyben a különböző hátterű (nemzetiségű / kisebbséghez vagy többséghez tartozó) fiatalok a városi művészetekre és a médiára épülő projekteket hoznak létre. A program célja, hogy különböző szemináriumok és nemzetközi képzések segítségével olyan művészeti területen tevékenykedő „U-CARE Junior Coach”-okat képezzenek, akik a program során megszerzett tudásukat fiatalok további csoportjainak adják át. A coachok további workshopok, kampányok keretében, terjesztik a kölcsönös megértésen alapuló együttműködések, a tolerancia és a diszkriminációmentesség üzenetét. A projekt magyarországi koordinátora, a Szubjektív Értékek Alapítvány folyamatosan várja olyan fiatal művészek jelentkezését (a zene, tánc, média, illetve hasonló területekről), akik szeretnének a kampány során alkotóműhelyekben, nemzetközi csereprogramokban részt venni.

Az online felületeken rengetegen – névvel vagy névtelenül – szítanak feszültséget etnikai hovatartozás alapján és buzdítanak kirekesztő magatartásra. Ezzel a jelenséggel foglalkozik 2013-14-ben a Fiatalok az Online Gyűlöletbeszéd ellen (Young People Combating Hate Speech On-line) elnevezésű európai szintű ifjúsági projekt, amelyet az Európa Tanács hívott életre. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet az emberi jogok fontosságára az online térben, és segítse a fiatalokat és az őket tömörítő szervezeteket, hogy azok kellő háttértudással és készségekkel felvértezve fel tudják venni a harcot az emberi jogok online megsértői ellen. Ehhez segítségül hívja azon szereplőket, akik már maguk is fellépnek vagy szeretnének fellépni az internetes kirekesztés és jogsértések ellen. Az Európa Tanács hagyományosan, például az „All Different – All Equal” kampányhoz hasonlóan a civil szervezeteket és az ifjúságot mozgósítva kampányol és az érdeklődőknek tréningeket szervez.

A kampány a The No Hate Speech Movement, azaz a Gyűlöletbeszéd-elleni Mozgalom keretében valósul meg, amely az Európa Tanács 47 országában, már 13 éves kortól mindenki számára nyitott. A mozgalom online közösségeken alapul, amelyeket nemzeti kampánybizottságok koordinálnak, a kampányt az Európa Tanács részéről pedig az EYF (Európai Ifjúsági Alap) Budapesti és Strasbourgi Irodája segíti. Európában a kampány március 21-i indulása után folyamatos akciókra és rendezvényekre lehet számítani egészen 2014. áprilisig, a nemzeti kampányok ezután is folytatódhatnak. Ehhez a kampányhoz is folyamatosan várják a szervezők a csatlakozókat – akinek felkeltette az érdeklődését a kezdeményezés, azt szeretettel várjuk 21-én az Európa Pontba, ahol további részleteket tudhatnak meg az érdeklődők a Magyar Kampánybizottság képviseletében a Szubjektív Értékek Alapítvány munkatársától, valamint az EYF budapesti szakértőjétől. A kampány hivatalos oldala itt olvasható.

A programon a U-CARE programról és az európai roma stratégiákról is további információkat kaphattok, az estet pedig a Romani Design ruhakiállítással, valamint  a Szilvási Gypsy Folk Band koncertjével zárjuk. Várunk mindenkit szeretettel!

Ma Európában a nők és a férfiak helyzete és lehetőségei sokkal kiegyenlítettebbek, mint a világ más területein, vagy akár mondjuk száz évvel ezelőtt ugyanitt. A felvilágosodás, a világháborúk okozta gazdasági szükségszerűség, az emberi jogi és nőjogi mozgalmak küzdelme sok egyéb tényező mellett fokozatosan vezettek el ahhoz, hogy mára egy gyermek lehetőségei nem előre meghatározottak már születésekor – kizárólag a neme miatt.

A nemi esélyegyenlőség ugyanakkor még mindig nem teljes – ennek számos jelét láthatjuk a mindennapokban. Ma a nők Európában átlagosan 16,2 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak (Magyarországon ez az arány 18 százalék közül mozog), azaz ugyanazért a bérért egy nőnek éves szinten 59 nappal többet kell dolgoznia. Ez a bérszakadék – amely szerencsére, ha lassan is, de csökken – több összetevőből áll össze. A nő ugyanazért a munkáért általában kevesebb fizetést kap, a nők általában felülreprezentáltak olyan területeken, amelyeken alacsonyabb az átlagfizetés, és jóval kisebb számban jutnak el vezető pozíciókig, mint a férfiak (ez az ún. üvegplafon).

Jóval kevesebb nőt találunk a politikai döntéshozók között is, legyen szó akár nemzetközi szervezetek vagy épp az EU vezetéséről, miniszterelnökökről vagy elnökökről, a nemzeti parlamentekben való képviseletről. A tagállamok végrehajtó hatalmának vezetői között ma mindössze három nőt találunk: Németországban Angela Merkel, Dániában Helle Thorning-Schmidt, Litvániában Dalia Grybauskaitė. Az uniós tagállamok parlamentjeiben pedig a képviselők közül csak minden negyedik (a képviselők 26 százaléka) nő. Míg Svédországban, Finnországban vagy Hollandiában ez az arány 43-41 százalék között mozog, addig Magyarországon 100 képviselőből mindössze 9 (!) nő – és ezzel az aránnyal sajnos a legutolsók vagyunk az EU-ban. Ha az üzleti világot nézzük, ott sem jobb a helyzet. A nagyvállalatok vezetőinek elenyésző hányada nő, az Európa legnagyobb vállalatainak vezetőtestületeiben csak minden hetedik tag nő (13,7% - Magyarországon 7%), a testületek elnökei között pedig mindössze 3,2 százalék (Magyarországon 0%).

Mindez nemcsak a társadalmi szolidaritás szempontjából fontos kérdés, de komoly gazdasági következményekkel is jár. Egy ország annál sikeresebben teljesíthet gazdaságilag, minél jobban tudja kiaknázni a rendelkezésére álló humán erőforrást. Az Európai Bizottság ezért számos kezdeményezéssel, jó példák terjesztésével igyekszik mérsékelni az egyenlőtlenséget – nemrégiben pedig női kvóta bevezetésére tett javaslatot a nagyvállalatok vezetőségében. A Bizottság szeretné elérni, hogy minden tagállam vezessen be olyan intézkedéseket, amelyek elősegítik hogy a tőzsdén jegyzett vállalatok vezetőtestületeiben az alulreprezentált nem aránya legkésőbb 2020-ig elérje a 40 százalékot. Amennyiben ez nem teljesül, úgy akár szankciókat is alkalmazhatnának az adott cégekkel szemben.

A javaslat nem ellentmondásoktól mentes: már beterjesztését is nagy vita előzte meg, és ahhoz, hogy uniós jogszabályban rögzítsék ezt az elvárást, még az Európai Parlamentnek és a tagállamokat képviselő Tanácsnak is jóvá kell azt hagynia. A kvóta bevezetésének támogatói szerint a női felsővezetők arányának növekedésével termelékenyebbé és innovatívabbá válhat a munkahelyi környezet, amely jobban leképezi a társadalmat, és mindezek következtében növekedhet a vállalkozás általános teljesítménye. Ez elsősorban a sokszínűbb és kollektívebb gondolkodásnak tudható be, amely egyúttal hozzájárul a kiegyensúlyozottabb döntéshozatalhoz. Több tanulmány igazolja, hogy a nemek aránya szempontjából kiegyensúlyozott vezetőtestületek képesek a vállalatok pénzügyi teljesítményének javítására. Emellett a friss diplomások 60 százaléka nő, de csak kevesen kerülnek be közülük a vállalatok felső vezetésébe. A vezető pozíciók megszerzésének lehetővé tétele ösztönzőleg hat a nőkre, hogy belépjenek a munkaerőpiacra és a foglalkoztatásban maradjanak, segítve ez által a női foglalkoztatási arány növelését. Norvégiában (már megint a skandinávok!) már korábban bevezették ezt a fajta kvótát, ott jelenleg a tőzsdei cégek vezetőtestületeiben 40 százalékos a női arány.

Az ellenzők – akik között férfiakat és nőket is találunk – ugyanakkor arra hivatkoznak, hogy ez a fajta diszkrimináció, amely elvileg pozitív, ugyanannyira káros, mint az egyéb hasonló megkülönböztetések. Ahogy Nigel Farage, a britek híresen jó előadó EP-képviselője fogalmazott: a diszkrimináció soha nem lehet jó, mert a meritokrácia (az érdemek elismerésén alapuló rendszer) ellenében hat. Más női kritikusok azért nem támogatják ezt a rendszert, mert nem nemük miatt, hanem érdemeik alapján szeretnének minél feljebb jutni – erre pedig jó pár példa van előttük.

A témáról most is heves vita folyik az uniós intézményekben, demokratikus vitafórumokon, a média hasábjain. Ahhoz, hogy a javaslatból jogszabály legyen, még rengeteg érvet és ellenérvet hallhatunk erről. Bárhogy is alakul, mi drukkolunk azért, hogy – így vagy úgy – de a nők életük során fokozatosan egyre kevesebb nehézséggel szembesüljenek, csak azért, mert ők nők. Emellett megszavazunk legalább 40 százalékkal több kedvességet is nekik – de nem csak ma, nőnapra, hanem az év minden napján! :-)

Ha részletesebben érdekel a női esélyegyenlőség vagy a tervezett kvóta háttere, nézz szét ezeken az oldalakon:

• A Bizottság esélyegyenlőséggel foglalkozó kampányoldala (magyarul)
• Tájékoztató kiadvány a bérszakadékról (magyarul)
• Nemek Közötti Esélyegyenlőség Európai Intézete (EIGE): elemzések, statisztikák a nők helyzetével kapcsolatban (angolul)
• A kvótáról bevezetéséről szóló bizottsági javaslat számos elemzéssel, statisztikákkal (részben magyarul)

Az íráshoz felhasznált illusztráció forrása: Pixabay.com

Az Európa-napot május 9-én ünneplik Unió-szerte, mert 1950-ben Robert Schuman, akkori francia külügyminiszter ezen a napon javasolta, hogy hozzanak létre egy nemzetek feletti együttműködést az életszínvonal emelése és a béke biztosítása érdekében. Ennek állít emléket ez a nap, de emellett május 9. (ami idén a legtöbb városban a hétvége miatt május 5-re „esik”) egyet jelent a hasznos és szórakoztató európai programokkal is – ilyenkor számos színes program várja az EU-ra, valamint az európai kultúra kíváncsi érdeklődőket országszerte.

Az Európai Írótalálkozó harmadik kerekasztal-beszélgetése a jelenleg kimagaslóan népszerű kortárs skandináv krimik világába nyújtott betekintést. A bűnügyi regény férfiasnak hangzik, ám a beszélgetés résztvevői, akik zömében ebben a műfajban alkotnak – a beszélgetés cseh moderátorát, Marek Seckart leszámítva – mind a női nemet képviselték, a beszélgetés folyamán erre a női dominanciára is választ kerestek a meghívott északi írók.
 

A panelbeszélgetésen a bűnügyi történetek írói, Agnete Friis és Lene Kaaberbøl dán szerzőpáros, a dán Katarina Mazetti és a finn Leena Lehtolainen mellett Janne Teller dán egzisztencialista író, a Semmi című botránykönyv szerzője, valamint az „énekelt politikai költészet” elsőkönyves svéd szerzője, Naima Chahboun vettek részt.
 

A beszélgetés egy része az északi bűnügyi regények népszerűségének okait kereste: mivel magyarázható az, hogy Stieg Larsson Millennium trilógiája óta az északi könyvesboltok polcain folyamatosan újabb és újabb krimik jelennek meg, miben érhető tetten a műfaj nem szűnő népszerűsége, amely egyesek szerint túlzottan beárnyékolja és uralja a mai skandináv / északi irodalom nemzetközileg kialakult képét.
 

Naima Chahboun szerint ez a fajta irodalom – amelyet ő kevéssé ismer – értelmezhető a jó értelemben vett munkásosztály irodalmának, a középosztály széles rétege számára érthető és szerethető műfajnak. Janne Teller, aki szintén más területen alkot, úgy látja, hogy ebben fontos szerepe van annak is, hogy ezek a művek a bűnt mint társadalomkritikai eszközt használják. Emellett szerinte neves kiadók azért adnak ki ilyen könyveket – nem állítható, hogy a „munkásosztály” mellett az értelmiség ne lenne ugyanúgy vevő ezekre a történetekre –, mert ma Skandináviában sokszor nem a minőség, hanem az eladhatóság diktálja a szabályokat. Véleménye szerint ugyanakkor a krimiknek is rendelkezniük kell erős sztorival, jól megírt karakterekkel, szép nyelvezettel és mélyebb történettel, hogy jó könyvnek lehessen nevezni.
 

Ezzel egybehangzóan a krimiíró Leena Lehtolainen azt emelte ki, hogy ezek a történetek a bűnügyi esetnél mindig valamilyen mélyebb társadalmi problémára világítanak rá, amelyekről egy-egy ilyen könyv hasznos vitát generálhat az északi országokban – ahogy azt tette a műfaj egyik megteremtőjének tartott Stieg Larsson is. Agnete Friis szerint a bűnügyi regények különösen alkalmasak arra, hogy társadalmi visszásságokra hívják fel a figyelmet, ahogy az ilyen regények középpontjába többnyire valamilyen perifériára szorult egyén kerül, akinek problémáival a befogadó skandináv államoknak is szembe kell nézniük – a könyvek azzal kapcsolatban is adhatnak útmutatót, hogy mit lehet és mit kell az ilyen helyzetekkel kezdeni. Katarina Mazetti svéd írónő úgy érzékeli, hogy országában ez összekapcsolódik azzal a folyamattal, amelyben a hagyományosan baloldali, szociálisan nagyon érzékeny vezető svéd politika egyre inkább jobbra tolódik, a bűnügyi regények szerzői pedig ezt a folyamatot kritizálják baloldalról.
 

A társadalomkritikai vonulat mellett Lene Kaaberbøl szerint a műfaj sikeréhez nyilvánvalóan az is hozzájárul, hogy ezek a történetek alapvetően szórakoztatóak, izgalmasak – az olvasót kíváncsivá teszik, akik szeretnek borzongani, amely élményt mind megadják ezek a könyvek. Ezzel egyetértett Katarina Mazetti is, aki szerint, ha feltesszük a kérdést, miért olyan népszerű a bűnügyi regény ma, azt is meg kell válaszolnunk, hogy miért szeretnek az emberek a halálról és sötét dolgokról olvasni. Janne Teller szerint ez azzal magyarázható, hogy ezekben a könyvekben a gonoszság, a bűn „kordában van tartva” – az ilyenekről más olvasni, mint megélni őket, kíváncsiak vagyunk rá, de biztonságban is maradunk még ettől, mert jól tudjuk, hogy az „oroszlán a rácsok mögött van”. Ahogy az ő műveiben, úgy szerinte a krimikben is a bűn és az erőszak csak eszköz, ürügy ahhoz, hogy más, sokkal fontosabb és mélyebb dolgokról írjon – az ő esetében ezek az élet értelmével kapcsolatos kérdések, a bűnügyi regényeknél pedig bizonyos társadalmi problémák. Ugyanakkor szerinte fontos különbség, hogy míg ő olyan dolgokról ír, amelyekre nem tudja a választ, a bűnügyi regényeknél ez nem így van. Teller úgy érzi, mindig sokat tanul írásaiból, a saját maga által létrehozott karakterektől. Ebben egyetértett Leena Lehtolainen, aki bár jómaga pacifista, mégis bűnügyi regényeiről ismert – elmondása szerint ő az ilyen történetek megírása közben a saját maga legsötétebb részeit kutatja, és magában, illetve az emberben rejlő gonoszt keresi.
 

Agnete Friis a skandináv krimik nemzetközi sikerességével kapcsolatban kiemelte: lehet, hogy egyesek úgy érzik, túlzottan népszerű a krimi, de ez a népszerűség nagyon nagy lehetőség is az északi országok számára. Többek között ennek is köszönhető például, hogy az Egyesült Királyságban vagy akár az Egyesült Államokban mindezek kapcsán megjelent egyfajta kíváncsiság a dán, illetve az északi országok kultúrája iránt. Ma nagy sikerrel fut a tengerentúlon több olyan dán piacra készített filmsorozat is, amely bepillantást nyújt a skandináv mindennapokba.
 

Minek tudható be a női dominancia a skandináv irodalom és látszólag a krimi területén? Janne Teller szerint ez főként azzal magyarázható, hogy Skandinávia az a hely, ahol női egyenjogúság a legerősebb, és ez, ahogy az élet más területein, úgy a korábban férfiak által uralt irodalomban is megmutatkozik. Lene Kaaberbøl szerint ez összefüggésbe hozható azzal is, hogy a régióban mára a felsőoktatásban is felülreprezentáltak a nők. Szerzőtársa, Agnete Friis ehhez azt fűzte hozzá, hogy az irodalom és az írás az a terület, amelyhez nem kell különösebb vagyon vagy tőke. Míg filmet készíteni csak sok pénzből lehet, (és a pénzvilágot szerinte még mindig a férfiak uralják), addig az íráshoz bárki hozzákezdhet komolyabb pénzügyi háttér nélkül, így ez szabad érvényesülési területet jelent a nőknek is. Lene Kaaberbøl ezt még egy gondolattal egészítette ki: az irodalom olyan hely, ahol bárki sokat tud beszélni – anélkül, hogy megszakítanák.
 

Ha érdekel a skandináv krimik világa, vagy Teller vagy Chahboun világa, a szerzők könyveit megtalálod a nagyobb könyvesboltokban!

Kép forrása: © Anita Schiffer-Fuchs