Európa Pont | 2014.03.10. 11:13

„Simán”

nonap_3.jpg– hangzott az egybehangzó válasz nőnaphoz kapcsolódó beszélgetésünk két résztvevőjétől arra a kérdésre: lehet-e valaki egyszerre anyuka és sikeres vállalkozó. Matheidesz Réka, a WAMP egyik alapítója és Vida Ágnes, a kismamablog.hu és a gazdagmami.hu vezetője saját történeteiken keresztül mutatták be, hogy az anyai szerep mellett más fontos tevékenységben is el lehet érni sikereket.

mr.jpgMatheidesz Réka még egyedülálló volt, mikor két barátnőjével belevágott a mára országszerte népszerű és nemzetközileg is egyre ismertebb WAMP-ok megszervezésébe, de mire a WAMP kezdett felcseperedni, ő is anyuka lett. Ráadásul nemcsak neki, de a másik két alapító tagnak is közel azonos időben született gyereke. A rugalmasság és jó időbeosztás minden kismamánál kulcsfontosságú, náluk azonban így különösen fontossá vált, mivel korábbi terveiket nem adták fel anyaként sem.

Réka szerint sok nőre még ma is jellemző az a konzervatív hozzáállás, miszerint egy anyának a legfontosabb feladata gyermeke mellett otthon maradni, ameddig csak lehet. Még ha az anyuka nem is így gondolkodik, közvetlen környezete, a nagyszülők vagy a barátnői rosszalló megjegyzéseitől félve – ha nincs rászorulva – nem is tervez gyorsan visszatérni a munkába. Sokan nem mernek anyai teendőik mellé új kihívást vállalni, adott esetben vállalkozást indítani, nehogy megszólják őket, hogy elhanyagolják gyereküket. Pedig a kutatások szerint egyáltalán nem lesznek boldogabbak vagy sikeresebbek azok a gyerekek, akikkel hosszabb ideig otthon marad az édesanyjuk. A magyar rendszerben ráadásul a három évig járó gyes nemzetközi összehasonításban is kiemelkedően hosszú időnek számít. Egy másik felmérésre hivatkozva Vida Ági megjegyezte: a gyerekekre jellemzően akkor van rosszabb hatással édesanyjuk ismételt munkába állása, ha ezt kényszerből teszi. Ha az anyuka örömmel és lelkesedéssel veti bele magát ismételten a munkába, azt érzik a gyerekek is.

Matheidesz Réka szerint mára tipikussá vált, hogy sok nő karrierje beindulása után, harmincéves kora felett vállal csak gyereket. Ezek a munkájukban sikeres nők folyamatos teljesítménykényszerben élnek, és hozzá vannak szokva, hogy munkahelyükön folyamatosan 120 százalékon kell teljesíteniük. Ők ezt a szemléletet próbálják követni anyaságuk alatt is, és úgy érzik, hogy munkahelyük elhagyása és gyerekük születése után ez az új feladat, amelyben maximumot kell nyújtaniuk, kizárva minden mást. Szerinte alapvetően hibás ez a megközelítés, amely amellett, hogy számtalan frusztrációt szül, nem is feltétlen szolgálja a gyerek érdekeit. Ha egy gyerek azt érzi, hogy anyja feszült, az sokkal több negatív következménnyel járhat, mintha időnként például mások vigyáznak rá. Szerinte nagyon fontos, hogy egy nő előre tudatosítsa, mi fontos neki a munkájában, amit gyereke születése után is szeretne megtartani. Ehhez érdemes ragaszkodni, és törekedni arra, hogy a lényeges dolgok mielőbb visszatérhessenek a mindennapjainkba.

va.jpgVida Ágnes szerint is nagyon fontos, hogy a nőnek legyen konkrét terve, mihez szeretne kezdeni gyereke születése után: sokan abba a hibába esnek, hogy nem gondolják végig és nem tervezik meg a következő időszakot. A nők felének megszűnik a munkahelye mire visszamenne dolgozni, további 28 százalékuk pedig hat éven belül állást vált. A kisgyermekes életmód tejesen más, mint a gyermektelen, és erre nagyon fontos időben felkészülni. Emellett az is tipikus hiba, hogy a magyar nők – félve állásuk esetleges elvesztésétől – nem mernek kezdeményezni munkahelyükön, holott sok helyen megoldható lenne az egyéni vagy a rugalmasabb munkarend. A magyar nők egyébként is kockázatkerülők, sokszor önbizalomhiányosak, és eleve lebeszélik magukat bármiféle egyéb aktivitásról kisgyerekük nevelése mellett.

Szerinte – és ebben egyetért Matheidesz Rékával – egyáltalán nem rossz, ha a gyerekek látják anyjukat dolgozni, akár otthon, akár ha elkísérik anyukájukat (Réka is rendezvényszervezőként néha magával viszi gyermekét). Ezzel természetes lesz nekik, hogy édesanyjuk mást is csinál, és jó mintát is kapnak. Mindkettejüknek aktívak voltak a szüleik, aminek szerepe lehetett abban, hogy most ott tartanak, ahol, és ezt a vállalkozó szellemet örömmel közvetítik gyerekeiknek is.

Vida Ági azért vágott bele vállalkozásaiba – amelyek közül a gazdagmami.hu mára több ezer kismamának nyújt otthonról végezhető munkalehetőséget –, mert eleve otthonról szeretett volna dolgozni. Még babát várt, mikor belevágott, pár hónapos volt első gyereke, mikor elkezdett beindulni az üzlet, de sosem gondolkodott azon, hogy abbahagyja. A két szerep összeegyeztetésére rávágott „simán”-t persze azért árnyalja ő is: ez természetesen rengeteg áldozattal és lemondással (például csökkenő alvásidővel) jár. De Ági azt vallja, hogy a hatékonyság a titok: saját példája alapján koncentrált munkavégzéssel akár napi két óra munkával el lehet irányítani egy céget. Egyetért Rékával abban, hogy az anyaság miatt még nem kell lemondani minden egyéb elfoglaltságról, és fontos, hogy az anyukák magukra is gondoljanak. Az egyensúlyra kell törekedni, de ő azt vallja, hogy a munka és a család közül mindig az egyik vagy a másik irányába billen a mérleg. A lényeg, hogy ne álljon be egyik vagy másik oldalra teljesen.


0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr915853019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása