istock-2169374255.jpg

2023-ban a kórházak és más egészségügyi intézmények ellen több mint háromszáz kibertámadás történt az Európai Unióban – és akár egyetlen támadás is rengeteg életet veszélyeztethet. A Bizottság az egészségügyi szektor kiberbiztonságának megerősítése érdekében akciótervet készített. Lássuk, miből áll ez.

 

A digitalizáció új fejezetet nyitott az egészségügyben. Számos olyan szolgáltatás jelent meg – például az elektronikus egészségügyi nyilvántartás, a távorvoslás (telemedicina) vagy a mesterséges intelligencián alapuló diagnosztika –, amely mérhető előnnyel jár a betegek számára.

 

Az egészségügy azonban a kiber- és zsarolóvírus-támadások egyik leggyakoribb célpontja. Ezek pedig hátráltatják az orvosi beavatkozásokat, akadályozzák a sürgősségi részlegek működését, létfontosságú szolgáltatásokat lehetetlenítenek el, és súlyos esetekben akár emberéleteket is veszélyeztetnek. 2023-ban az egészségügy minden más kritikus fontosságú ágazatnál több esetben volt jelentős kiberbiztonsági esemény célpontja: az év során 309 ilyen irányú tagállami bejelentés érkezett. A 2021-2023 közötti támadások több mint fele zsarolóvírus volt – ilyen például az, amikor a kórház rendszerét zárolják, elérhetetlenné teszik a gyógyítás szempontjából kritikus adatokat, és csak váltságdíj fejében állítják vissza.

 

 

A most bejelentett uniós cselekvési terv az új Bizottság egyik prioritása. Abban segíti a kórházakat és az egészségügyi szolgáltatókat, hogy könnyebben észleljék az ilyen fenyegetéseket, felkészültebben álljanak ezekkel szemben és hatékonyabban tudjanak reagálni. Emellett el is kívánja rettenteni a kiberbűnözőket attól, hogy az európai egészségügyi rendszereket támadják. Mindez biztonságosabb és védettebb környezetet teremt a páciensek és az egészségügyben dolgozók számára.

 

kibervedelemegeszsegugy_infografika_europapont.jpg

 

A cselekvési terv felvázolja azokat a lépéseket és a 2026-ig várható egyedi intézkedéseket, amelyek a fenti négy cél megvalósulásához szükségesek. Többek között létrehoznak egy páneurópai kiberbiztonsági támogatási központot, amely megkönnyíti a kórházak és az egészségügyi szolgáltatók számára, hogy együttműködjenek az online biztonság megőrzése érdekében. A Bizottság szélesebb körű párbeszédet is indít az érdekelt felekkel – egészségügyi szolgáltatókkal, kormányokkal és szakértőkkel –, amely eredményeinek felhasználásával a tervet a kórházak és más egészségügyi szolgáltatók igényeihez igazítják. Az ajánlásokat 2025 végéig nyilvánosságra is hozzák.

 

 

Borítókép: Andrey Popov, iStockphoto

 

 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9618806662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása