istock-991430010.jpgSütőben sült melegszendvics, kívül ropogósra sült, belül olvadt sajttal, sonkával, vajjal és besamellel – ez a croque monsieur, ha pedig egy tükörtojás is kerül rá, akkor a croque madame.

 

Az idei nyári olimpia helyszíne Párizs, az őszi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége pedig a kortárs francia irodalom lesz. Ehhez kapcsolódik Egy csésze Európa sorozatunk következő rendezvénye is, így havi receptünknek a franciák két legkedveltebb bisztrószendvicsét, a croque monsieur-t és a croque madame-ot választottuk.

A műfaj maga állítólag John Montagu-hoz, Sandwich negyedik earljéhez köthető, aki a 18. században nem szívesen állt fel a kártyaasztaltól – inkább feltalálta a szendvicset. A melegszendvics sem francia találmány, rengeteg helyen fogyasztanak hasonlót, akár ugyanúgy sajttal-sonkával, tükörtojással, akár más ízesítésben – a portugál francesinhától kezdve a romániai zsidó emigránsok által Amerikában elterjesztett pastramin keresztül a rókagombás-citromos-petrezselymes svéd svamptoastig.

A két melegszendvics elnevezésének („ropogós úr” és „ropogós hölgy”) eredete nem ismert, de valamikor a múlt század elején terjedt el ezen a néven. Azóta töretlen a népszerűsége, amit a bisztronómia elterjedése még inkább megerősített. A fogalom a bisztró és a gasztronómia szavakból keletkezett a kilencvenes években Párizsban, ahol akkor még minden a csúcsgasztronómiáról, a kifinomult, aprólékos és kis adagokról, a bonyolult és drága magas konyhaművészetről (haute cuisine) szólt. A bisztrók vendégei ugyanakkor nem ezt várják el, hanem egyszerű környezetet és megfizethető ételeket. A főtt-sült fogások mellett ilyen a croque monsieur és a croque madame is.

istock-1081064168.jpg

Fotó: Simona Sirio, iStockphoto

 

Amilyen egyszerű, olyan kiadós, és jól megy mellé a sör vagy a bor: kívül ropogós, belül olvadt sajt, sonka, sok vaj, besamelmártás, puha kenyér. A kétfajta szendvics nem sokban különbözik: a madame még tartalmasabb, a monsieur tetejére jön még egy tükörtojás.

Hozzávalók 4 személyre

- 8 szelet szendvicskenyér (vagy az annál édesebb, briósszerű pain de mie)

- 2 evőkanál sótlan vaj

- 1 evőkanál sima liszt

- 4 dl tej

- frissen reszelt szerecsendió

- dijoni mustár

- 28 dkg reszelt sajt (ementáli, gruyère, cheddar vagy ezek keveréke)

- 16 dkg jó minőségű, szeletelt sonka

- só, fekete bors

keszites_istock-991429984.jpg

Fotó: from_my_point_of_view, iStockphoto

 

Elkészítés

A kenyér mindkét oldalát enyhén megpirítjuk, majd minden szelet egyik oldalát megvajazzuk.


A besamelmártás elkészítéséhez megolvasztjuk a maradék vajat egy kis serpenyőben, belekeverjük a lisztet, majd a tejet. Folyamatos keverés mellett felforraljuk a mártást. Ízesítjük sóval, borssal és szerecsendióval, és 3-4 percig főzzük.


Előmelegítjük a sütőt 200 (a légkeverésest 180) fokra.


Az egyik szelet pirítós vajas oldalát megkenjük egy kevés mustárral. Bőséges mennyiségű besamelt, reszelt sajtot majd egy szelet sonkát teszünk rá. A másik szelet pirítós száraz oldalát megkenjük egy kis besamellel, majd ráhelyezzük a sonkára. A szendvics tetejére még egy kis besamelt kenünk, és megszórjuk reszelt sajttal.


A szendvicseket egy tepsibe tesszük, és az előmelegített sütőben 6-8 perc alatt ropogósra és aranyszínűre sütjük.


Ha croque madame-ot szeretnénk, a megsült szendvicsek tetejére egy-egy vajban sütött tükörtojást teszünk.

 

Bon appétit à tous, azaz jó étvágyat!

 


Borítókép: from_my_point_of_view, iStockphoto

 

 

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr518410003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása