evszava.jpg2023 volt az az év, amikor a mesterséges intelligencia látványos fejlődése „kézzelfoghatóvá” vált a széles közvélemény számára is. Nem véletlen, hogy számos év szava-választáson a mesterséges intelligencia, vagy valamely ebből következő kifejezés nyert.

A Collins English Dictionary minden évben megválasztja az év szavát. A tavalyi meglehetősen sötét hangulatú kifejezés – a permakrízis, a válságról válságra botorkálás – után az idei szó talán ennél is szélsőségesebb véleményeket vált ki. Az AI – a Collins definíciójában „az emberi mentális funkciók számítógépes programokkal történő modellezése” – lehet a következő nagy technológiai forradalom, amitől hozzáállástól függően az emberiség végét vagy soha nem látott jólétét várják.

Nem véletlen, hogy digitális stratégiája részeként az EU is szabályozná a mesterséges intelligenciát – a cél, hogy biztonságban és védetten tudjuk élvezni a mesterséges intelligencia előnyeit az egészségügytől kezdve a fenntartható energián keresztül a közlekedésig. Az Európai Parlament és az EU-tagállamok hosszas egyeztetés után néhány napja meg is állapodtak a mesterséges intelligencia használatát szabályozó, mérföldkőnek számító uniós szabályok elfogadásáról.

evszava2.png
Fotó:
Európai Bizottság

Ahogy a természetes emberi beszédet utánozni képes, mesterséges intelligenciával működő nyelvi modellek (például a ChatGPT, a Bard vagy a DALL-E) tudásával szembesültünk, érthető módon el voltunk ragadtatva, de elkezdtünk aggódni is. Ha a számítógépek hirtelen a legemberibb terület, a nyelv szakértőivé váltak, mi lesz ezután? Az ezzel kapcsolatos viták, dilemmák és jóslatok robbanásszerű elterjedése bőven elég indok arra, hogy ez legyen az év szava.

A Collins listájára még jó néhány érdekes – nekünk is ismert vagy ismeretlen – szó került föl: a nepo baby, aki híres szüleinek köszönheti karrierjét, a bonyolult ipari módszerekkel készülő, minimális tápértékkel bíró ultrafeldolgozott élelmiszerek, vagy az ULEZ (ultraalacsony kibocsátású zóna), ahol a szennyezés csökkentése érdekében a járművek a szennyezés mértékétől függően fizetnek a belépésért. A kifejezés elsősorban Londonból ismert, de mi is többször írtunk az európai városok autómentesítő törekvéseiről.

Nem a Collins az egyetlen egyébként, amelyik rendszeresen megválasztja az év kifejezését – és nem az egyetlen, ahol a döntést idén a mesterséges intelligencia térhódítása határozta meg. A Cambridge Dictionary és a dictionary.com is a hallucinációt választotta, a definíció pedig kiegészült egy újabb értelmezéssel: a nyelvi modellek sokszor tapasztalt összevissza beszélései, hamis információi is „hallucinációk”. A deepfake videók, az AI-helyettesítette színészek, a tudományos tisztességre gyakorolt hatás miatt a valódi és hamis határvonala egyre inkább elmosódik – a Merriam-Webster választása erre reagál: náluk az autentikus az év kifejezése.

Számodra mi volt 2023 szava?

 

Borítókép: Gerd Altmann (Pixabay)

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3518291637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása