keszseg2.pngAz idei évet az Európai Unió a készségek fejlesztésének szenteli – ezzel felhívja a figyelmet a folyamatos képzés, élethosszon át történő tanulás, illetve kiemelten a digitális kompetenciák fejlesztésének fontosságára, és ehhez támogatást is nyújt. A tematikus év már elindult, a kapcsolódó programok és elérhető képzések száma folyamatosan növekszik – röviden bemutatjuk az ezzel megnyíló lehetőségeket és hasznos oldalakat.



Hiányzó készségek

Az, hogy Európában bizonyos készségekből, tudásból, szakemberből hiány van, egy ideje elég egyértelmű. A kórházakban kevés az ápoló, kisebb otthoni felújításhoz roppant nehéz jó szakembert találni – ez sem csak magyar sajátosság, az EU minden országa szembesül valamilyen szinten a problémával.

Európában ma a vállalkozások több mint háromnegyede számára jelent problémát, hogy megfelelő készségekkel rendelkező munkavállalókat találjon, ugyanakkor a felnőtteknek mindössze 37 százaléka vesz részt rendszeresen képzésben. 2021-ben 28 olyan foglalkozás volt – az építőipartól és az egészségügytől kezdve a mérnöki szakmáig és az informatikáig –, ahol munkaerőhiány mutatkozott, és a kereslet a magasan és az alacsonyan képzett munkavállalók iránt is növekszik.

Ezzel párhuzamosan az is megfigyelhető, hogy bár életünk egyre nagyobb részét segítik a legmodernebb digitális megoldások, sokan kiszorulnak ezekből lehetőségekből, mert digitális írástudásuk nem megfelelő szintű. Európában ma a felnőttek 40 százaléka, a munkavállalóknak pedig egyharmada nem rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Emellett a digitális megoldások előállításához, működtetéséhez szükséges informatikus mérnökökből is hiány mutatkozik.

2023: az év, amely a készségek fejlesztéséről szól

Ez a helyzet és felismerés vezette az uniós döntéshozókat arra, hogy az idei évek a készségek fejlesztésének szenteljék. Az Ursula von der Leyen által kezdeményezett, az uniós intézmények által múlt héten elfogadott javaslat alapján a tematikus év épp ezzel foglalkozik. Az Európai Bizottság és az EU két talán legfontosabb célkitűzése – az európai zöld megállapodás és a digitális átállás – kellő alapot szolgáltat ehhez: a zöld fordulat számos olyan szakmát és készséget emel fel, amelyekre a jövőben nagy szükség lesz, a digitális stratégia pedig eleve elsődleges célnak tekinti az uniós polgárok digitális készségeinek fejlesztését. Így e két program keretében számos forrás állt már eddig is a készségfejlesztés szolgálatába, amelyet most sok új lehetőséggel egészítenek ki.

Célok

Jobb és specializáltabb tudással mindenki nyer: a keresett készségekkel rendelkező munkaerő javítja a vállalatok versenyképességét, a képzett munkavállalók pedig jobb munkalehetőségekhez juthatnak. Az európai év legfontosabb célja, hogy segítse az embereket a minőségi munkához szükséges megfelelő készségek elsajátításában, a vállalatokat pedig a készséghiány kezelésében. Ennek érdekében az EU segíti a képesítések határokon átnyúló könnyebb elismerését, és bemutatja a készségfejlesztési és kapcsolódó finanszírozási lehetőségeket Európa-szerte.

Cél – ahogy azt egyébként a digitális iránytűben már korábban megfogalmazták –, hogy 2030-ra az EU-ban a felnőttek legalább 80%-a rendelkezzen alapvető digitális készségekkel, és húszmillió IKT-szakember legyen alkalmazásban. A készségek európai éve emellett friss lendületet ad majd azoknak az erőfeszítéseknek is, amelyek két, 2030-ra kitűzött uniós szociális cél elérésére irányulnak: a felnőttek legalább 60%-a minden évben vegyen részt valamilyen képzésben, illetve a munkaképes korosztályhoz tartozó lakosság körében a foglalkoztatottság aránya elérje a 78%-ot.

keszseg.png

Információ az elérhető képzési lehetőségekről

Bár még a végső intézményi megállapodás hiányzik a tematikus év részleteivel kapcsolatban, de számos programhoz már most is lehet csatlakozni. Első körben a digitális képzések közül tudunk válogatni az európai év oldaláról elindulva, ahol térképes és tematikus kereső segíti a képzések után kutatókat. Egyelőre Magyarország még külön képzésekkel nem szerepel a gyűjteményben, de vélhetően folyamatosan kerülnek majd fel a hazai események is. Addig is válogathatunk a minden tagállam számára elérhető online képzések közül, többnyire angolul, de vannak magyar nyelvűek is. Íme néhány érdekes és ingyenesen elérhető lehetőség.

Ha valakit például a webfejlesztés érdekel, és szeretné mondjuk megtanulni, hogyan lehet egy egyszerű honlapot létrehozni, több (ingyenes, angol nyelvű) képzés közül is választhat. Kínál ilyet a népszerű Coursera, de görög egyetem is. Ehhez hasonlóan applikációfejlesztést is lehet tanulni a müncheni műszaki egyetem jóvoltából, de aki mondjuk az egyik legfelkapottabb programnyelvet, a Phytont szeretné elsajátítani, az is talál magának ingyenes kurzust többek között a Helsinki Egyetem kínálatában, egy másik programnyelvvel, a Haskellel pedig a Univeristy of Glasgow jóvoltából ismerkedhetünk meg. Hogy mi fán terem a mostanában oly felkapott két szakma, mit csinál egy UX- vagy egy UI designer, megtudhatjuk egy ingyenes Coursera képzésen, ahol az alapokat is kitanulhatjuk. A Google nemzetközi kezdeményezése, digitális workshopja általánosságban igyekszik fejleszteni a számítógépet használók digitális kompetenciáit, kiemelten a munkahelyeken hasznosítható tudásra fókuszálva.

A kínálatban már most is rengeteg további képzés közül szemezgethetünk, érdemes körülnézni az oldalon, valamint később visszanézni a készségek európai évének honlapjára, mert – ahogy írtuk – a képzések köre várhatóan az egész tematikus év során folyamatosan gyarapszik majd.

Jó böngészést! :)

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr7918071688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása