fank1.jpgItt a farsang és a fánk! Krapfen, bomboloni, munkki, pączki, churros, szalagos – szinte minden országban van valamilyen hasonló recept alapján készült sütemény, amely fogyasztása sok esetben kötődik a farsangi időszakhoz. Mi most a portugál változatot választottuk.

Rengeteg európai nép ismeri a kelt tésztából készült, rendszerint porcukorral és valamilyen gyümölcslekvárral feldobott édes süteményt. A formában akadnak eltérések: lehet kisebb, gömbölyű vagy nagyobb, lapított, esetleg szalag vagy csavart formájú, lyukkal a közepén vagy tömören, a recepteket nézegetve, nagyon hasonló elkészítési módokat találunk. Ahogy ilyenkor szokás, több ország is a magáénak  magáénak érzi az első fánk elkészítésének dicsőségét: a bécsiek szerint például a Krapfen volt az első, a franciák pedig többek közt Marie Antoinette kedvencéhez, a beignet-hez kötik a ma nagyjából ismert fánkot, és az is tény, hogy már az ókori Rómában is hasonló süteménnyel köszöntötték a tavasz eljövetelét.

A holland gömbölyű változatról – oilebol, azaz olajbogyó – már mi is írtunk, most pedig a portugál variációt mutatjuk be, íme a malasada (mal assada, azaz „alig megsütött”) vagy filhós.

Ugyan portugál eredetű, de a történetben van egy csavar. Amikor a portugálok az 1400-as évek közepén gyarmatosították Madeirát, majd később az Azori-szigeteket, magukkal vitték a bő olajban sütés módszerét. A malasada a feltételezések szerint Sao Miquel szigetéről származik, a többi szigeten és a szárazföldi Portugáliában inkább filhós a neve. Amikor a 19. században a portugálok – elsősorban Madeiráról és az Azori-szigetekről – a hawaii cukornádültetvényekre mentek dolgozni, magukkal vitték katolikus hagyományaikat és a malasadát is: a nagyböjtre való felkészülés jegyében erre használták fel az otthon lévő vajat és cukrot. Így a portugálnak tartott sütemény Hawaiin igazán elterjedt, és itt már töltik is – többek közt pudinggal, maracujával vagy guavával.

fank2.jpg

Hozzávalók

A tésztához:

  • fél csésze tej
  • 2 evőkanál vaj (és kevés a tál kivajazásához)
  • 3/4 teáskanál só
  • 1 csomag élesztő
  • egy teáskanál citromlé
  • 1/3 csésze plusz 1 teáskanál kristálycukor
  • langyos víz
  • 3 tojás
  • 3 1/2 csésze általános liszt (és kevés a munkalapra)
  • olaj a sütéshez


A fahéjas cukorhoz:

  • 1 csésze kristálycukor
  • 1/2 teáskanál őrölt fahéj


fank3.jpg

Elkészítés

Melegítsük meg a tejet, a vajat a sóval közepes-magas hőfokon, gyakori kevergetés mellett, amíg a tej éppen csak elkezd gőzölögni és bugyogni (körülbelül 5 perc). Vegyük le a tűzről, és hagyjuk langyosra hűlni.

Oldjuk fel az élesztőt és 1 teáskanál cukrot a langyos vízben. Hagyjuk állni, amíg habos nem lesz, körülbelül 10 percig.

A maradék 1/3 csésze cukrot és a tojásokat verjük fel, amíg sűrű nem lesz (géppel közepes fokozaton kb. 5 perc).

Gyúrjuk össze a tejes, az élesztős és a tojásos keveréket a citromlével és a liszttel (ha géppel keverjük, akkor alacsony fokozaton), amíg lágy tészta nem képződik, kb. 7 percig. Szükség esetén adjunk hozzá még lisztet. A tésztának enyhén ragacsosnak kell lennie.

Tegyük a tésztát enyhén lisztezett munkafelületre, formázzunk belőle golyót, és tegyük egy enyhén megvajazott nagy tálba. Fedjük le fóliával, és meleg, huzatmentes helyen hagyjuk kelni, amíg a duplájára nem nő, kb. 2 óra alatt.

Keverjük össze a cukrot és a fahéjat.

Miután a tészta megkelt, kezdjük el formázni a malasadákat. Vegyünk egy darabot a tésztából, és formázzunk kb. 5 centiméteres korongokat kézzel, vagy a tésztát ellapítva kör alakú sütőformával. Tegyük őket egy tepsibe, fedjük le, és hagyjuk még egyszer két órán át kelni.

Melegítsünk fel 2 centiméternyi olajat. Óvatosan tegyük bele a tésztát az olajba, és süssük kb. 2 percig, vagy amíg aranybarna nem lesz. Fordítsuk meg, és ott is hagyjuk barnára sülni.

Papírtörlőn csepegtessük le, és miután a tészta kihűlt, hempergessük meg a fahéjas cukorban.

Eddig tart az alapváltozat, és ha szeretnénk, innen folytathatjuk a töltéssel: egy késsel vágjunk egy kis lyukat a malasadába, és evőpálcikával vagy hosszú pálcikával, mintha nyárson lenne, tekergessük oldalirányban, hogy üreget alakítsunk ki a tölteléknek. Töltsük meg a kívánt töltelékkel egy sütőzacskó segítségével.

Bom apetite! :) 

Képek forrása: Shutterstock; kép1, kép2, kép3

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr6518054044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása