alagut.pngKözel harminc év tervezés, négysávos autópálya és kétirányú vasútvonal a víz alatt, kétszáz focipályányi gyárépület csak a műszaki előkészítéshez, 7,1 milliárd eurós becsült költség, 15 milliméteres illesztési pontosság egy előregyártott betonelemekből álló 19 kilométer hosszú tengeri alagútnál – számos rekordot dönt Európa egyik legnagyobb közlekedési fejlesztése. A Dániát Németországgal összekötő Fehmarn-szorosban futó tengeri alagút lesz a világ leghosszabb süllyesztett alagútja, amely – a transzeurópai hálózat részeként – sokkal közvetlenebb, gyorsabb és nagyobb volumenű közlekedést tesz lehetővé majd Skandinávia és Közép-Európa között.

A finn tajgától a máltai partokig: a skandináv-mediterrán folyosó

Az Európát keresztül-kasul behálózó közlekedési útvonalak közül a skandináv-mediterrán folyosó az európai gazdaság számára kulcsfontosságú észak-déli összeköttetést biztosítja. A folyosó északon Finnországtól és Svédországtól délen egészen Málta szigetéig húzódik, és érinti Dániát, Észak-, Közép- és Dél-Németországot, Észak-Olaszország ipari központjait és a délolasz kikötőket. Az útvonalon az egyik szűk keresztmetszetet jelenleg a német-dán összeköttetés jelenti. Ezt orvosolja Európa egyik legextrémebb gigaprojektje, a Fehmarnbelt-kapcsolat: a dániai Rødby és a németországi Puttgarden közötti, 18 km széles Fehmarn-szoros alatt épülő új vasúti és közúti alagút.

alag2.pngA transzeurópai közlekedési hálózat, a TEN-T skandináv-mediterrán folyosója, rajta kék körrel jelölve a jelenlegi szűk keresztmetszet, a Fehmarn-szorosnál (forrás)

alag3.pngA dán-német-svéd összeköttetések az európai útházózatban: két piros karikában a már létező fejlesztések (az Öresund- és a Nagy-Bælt híd), szaggatott karikában a Fehmarnbelt-fejlesztés (forrás)

Egy új kapcsolat előnyei

A Balti-tengeri Fehmarn-szoroson jelenleg komppal lehet átkelni, amely viszonylag drága, időszakosan jár csak, és kapacitása is véges. Most Németországból Dániába egyébként 160 kilométeres „kerülővel” lehet eljutni. Egy fix összeköttetés így jelentős időmegtakarítással jár majd és a forgalmi kapacitás is növekedhet. A négysávos autópálya és kétirányú vasútvonal a nemzetközi teher- és személyszállítást teszi majd zökkenőmentessé. Az új megoldással a Hamburg és Koppenhága között jelenleg jellemző négy és fél órás vonatút helyett az utasoknak mindössze két és fél órás úttal kellene számolniuk. A projekt elkészülte után a becslések szerint évente 3,3 millió jármű és 30-35 000 vonat személy- és teherforgalmát vonzza majd, ami hozzájárul a Dánián átvezető útvonal, és különösen a vasúthálózat zsúfoltságának enyhítéséhez.

Lehetőségek a 19 kilométeres tengerszakasz áthidalására

A Fehmarn-szoros valamilyen állandó áthidalása már legalább 1991 óta foglalkoztatja a tervezőket. A mostani kompos átkelés alternatívájaként megvizsgáltak jó néhány lehetséges megoldást. Adta magát, hogy hidat építsenek ide, ahogy az az Öresund- és a Nagy-Bælt esetében működött, de az áthidalandó távolság, a tenger és meder helyi jellegzetességei sem kedveztek ennek az elgondolásnak. Sok hasonló esetben jelent megoldást a fúrt alagút, de itt ez a költségek miatt valószínűleg sose térült volna meg. Végül egy harmadik opció, a süllyesztett alagút lett a befutó: ebben az esetben a víz alatt futó alagút előre legyártott betonelemeit nagyon pontos illesztéssel helyezik el a tengerfenékbe süllyesztve, majd befedik azokat.

Az alagút építésének technológiája

A kivitelezés költségei – és bevételei

A projekt költségvetése jelenleg 7,1 milliárd euró. Ebből 540 millió euró uniós támogatásból származik, a többi a dán állam által nyújtott hitelből. Németország a projekt helyszínéhez vezető saját úthálózatának felújítását vállalta a projekt keretében. Az EU 2015 és 2019 között alaposan meg is vizsgálta, hogy a dán finanszírozás nem korlátozza-e a piacot, és nem minősül-e tiltott állami támogatásnak, végül jóváhagyta a beruházást.

A költségek java részének megelőlegezéséért Dánia szedi majd be az úthasználati díjat (amely a tervek szerint nagyjából a mostani kompos útdíjnak felel majd meg – ez egy oda-vissza útra 100 USD körül van). Dánia valójában sokat nyerhet ezzel a projekttel: az előrejelzések szerint az alagút első ötven éve alatt körülbelül 4 milliárd USD nyereséget fog termelni.

A beruházást már megkezdték, és a tervek szerint 2029-re készül el az új összeköttetés.

Környezeti hatások

Természetesen egy ekkora beruházás óhatatlanul nagy hatással van a környezetére. A 160 kilométeres kerülőút megszűnése egyrészt kibocsátás-csökkenéssel is jár, másrészt a betonelemekből álló közel 20 kilométeres alagútrendszer környezeti terhelése elég nagy. Ennek természetesen része az elemeket legyártó, műszaki előkészítést ellátó gigaméretű (200 focipályányi) gyárterület, amely alaposan felforgatta az álmos német sziget mindennapjait. Az egyik legfontosabb környezetvédelmi aggály az építkezés során kikotort talajjal és üledékkel kapcsolatos. Ez mindenképpen jelentős hatással lesz a Fehmarn-övezet ökológiájára: a nagyon változatos élőhely olyan élőlények otthona, amelyekről azt hitték, hogy a Balti-tengerből már kihaltak.

Ez az összes nagyberuházás jól ismert hátulütője: minden új óriásprojektet meg kell építeni valahol, legyen az az őserdőben, a város közepén vagy egy csendes német nyaralószigeten. A rengeteg pozitív hozadékkal elkerülhetetlenül jár a változás, a korábbi állapot megbolygatása, elvesztése.

Az építtetők ezekre a negatív externáliákra kiemelten figyelnek: naprakészen monitorozzák a helyszín környezeti paramétereit, emellett jelentős erőfeszítéseket tesznek az építkezés CO2-lábnyomának csökkentésére, többek között vállalták, hogy az alagút építése és üzemeltetése során 100 százalékban megújuló energiaforrásokat használnak.

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr7818039502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása