si.PNGOktóberben – amely az EU-ban a kiberbiztonság hónapja, és ekkor van az uniós kódolási hét is – több programunkon kiemelten foglalkozunk azzal, hogyan hat ránk életünk folyamatos digitalizálódása. Vendégünk lesz többek között Both Miklós etnográfus, a zenész-énekes Bolyki család fiatalabb generációjának képviselője, Bolyki Sára, Tari Annamária pszichológussal pedig az érintés és kapcsolódások átalakulásáról, a felnőttkori kiégésről beszélgetünk. Emellett a kicsi, mégis ezerarcú Szlovéniába is átruccanunk egy csészére. Tartsatok velünk!

Digitalizáció: minden változik és egyre gyorsabb

A digitalizáció és az internet folyamatosan alakítják világunkat, amit a Covid-járvány az elmúlt évben jelentősen felgyorsított. Tulajdonképpen otthonunk kényelméből már bármit elvégezhetünk: dolgozhatunk, kávézhatunk a barátainkkal, ismerkedhetünk és bevásárolhatunk. A digitalizáció azonban – előnyei mellett – számos kihívással jár, amelyek leküzdéséhez elengedhetetlen a közös digitális elvek meghatározása. Az EU digitális stratégiájával igyekszik a változásokat az európai polgárok javára fordítani.

folk_me.PNG

Első programunkon, október 15-én interaktív workshop és kerekasztal-beszélgetés keretében a jövő generációjának népzeneoktatásáról beszélgetünk a témában jártas művészekkel és kutatókkal. A beszélgetés középpontjában a Folk_ME projekt áll, amelynek fő célja, hogy az európai kulturális örökség megőrzését az oktatáson keresztül. Eztreatív,  a legmodernebb, multimédiás online oktatási segédanyagok segítségével csatornázza be a magyar és a nemzetközi közoktatásba. A projekt fontos előzménye Both Miklós Polyphony-ja, amely során többszáz ukrán népdalt gyűjtöttek össze magas minőségű hang- és videóanyag kíséretében. A beszélgetésen szó lesz a Folk_ME és a Polyphony projektek mellett a zeneoktatás és az európai zenetanárok igényeiről, oktatási gyakorlatáról, a digitális technológia nyújotta lehetőségekről. Bolyki Sárától pedig magyar és ukrán dalokat tanulhatnak a résztvevők. A beszélgetésen részt vesz Both Miklós etnográfus, a Polyphony project alapítója, Bolyki Sára második generációs acappellista, jazz- és népzenei énekes és oktató, Bolya Mátyás, az MTA BTK Zenetudományi Intézet népzenekutatója, valamint Salgó Viktória, a Pro Progressione kulturális menedzsere. Az esemény házigazdája McMenemy Márk.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött (jelentkezés: folkme.eventbrite.com) és védettségi igazolvánnyal látogatható. Minden résztvevőt kérünk, hogy viseljen maszkot a helyszínen.


Október 19-én, Egy csésze Európa sorozatunkban Szederkényi Olgával virtuálisan a szomszédos Szlovéniába látogatunk, amelynek apropója, hogy ebben a félévben a kétmilliós ország vezeti  elnökként az EU Tanácsát, emellett az ország idén hivatalosan Európa gasztronómiai régiója. Mit jelent ez, és milyen tervezett és előre nem látható kihívásokat állított az idei elnökség a szlovén diplomaták elé?. A szlovén elnökségi prioritások mellett szó lesz arról, hogyan vezényli Ljubljana a koronavírus utáni uniós gazdaságélénkítést és digitális forradalmat, és persze a legizgalmasabb szlovén látnivalók mellett a kultúra és gasztronómia is terítékre kerül.  Utóbbi konkrétan is, helyszíni vendégeink most is kapnak pár kóstolót a gasztrorégió finomságaiból. Az est díszvendége Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság nagykövete lesz, a házigazda Szederkényi Olga szerkesztő.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött (egycseszeeuropa@gmail.com) és védettségi igazolvánnyal látogatható. Minden résztvevőt kérünk, hogy viseljen maszkot a helyszínen.

maszat.PNG

Október 25-én egy egészen különleges, nálunk nyíló kiállítás kapcsán beszélgetünk majd a digitális világ és a digitális eszközök életünkre gyakorolt hatásáról, az érintés jelentőségének változásáról és ehhez kapcsolódóan a felnőttkori kiégésről. A beszélgetéshez Szántói Lilla Érintés című absztrakt – az okostelefonok kijelzőjén megmaradt ujjlenyomatot ábrázoló – fotósorozata szolgáltatja az alapot. Ezek a lenyomatok konkrét eseményekre, történésekre utalnak, mégsem tudhatjuk, mi történt valójában. A kiállításmegnyitó után a kiégés témakörét járjuk körbe vendégeinkkel: mit jelent ez tulajdonképpen, és mi az oka, hogy a fiatal felnőttek körében egyre gyakrabban jelenik meg? Lehetséges-e, hogy egy egész generációt érintsen? Mit tehetünk ellene, és mi köze van az automatizációhoz, digitalizációhoz? Ezen kérdések megválaszolásában Tari Annamária pszichológus lesz segítségünkre. Az esemény házigazdája Gyárfás Dorka.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött (jelentkezés: erintes.eventbrite.com) és védettségi igazolvánnyal látogatható. Minden résztvevőt kérünk, hogy viseljen maszkot a helyszínen.

Mindhárom eseményt élőben, online is közvetítjük az Európa Pont Facebook oldalán, valamint az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján!

Fő a biztonság!

A járványügyi helyzetre tekintettel bevezetett korlátozó intézkedések szigorítása esetén az egyes események elmaradhatnak, illetve későbbi időpontban kerülhetnek megrendezésre. Kérjük, hogy a rendezvényekkel kapcsolatos naprakész információkért kövessétek Facebook oldalunkat!

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Youtube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr6916713508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása