letezes.PNGJanuárban újult erővel és változatlan lelkesedéssel várunk benneteket programjainkon, egyelőre továbbra is online. A hónapban vendégünk lesz többek között – filmen és egy online beszélgetés keretében is – Fahidi Éva, aki kilencvenen túl állt (tánc)színpadra, hogy elmesélje az életét, és a holokauszt borzalmait. Virtuális úti célunk ebben a hónapban Litvánia harmadik legnagyobb, tengerparti városa, Klaipėda, amely idén az EU ifjúsági fővárosa is. Tartsatok velünk!

19-én egy egészen rendkívüli dokumentumfilmet mutatunk be Lumière filmklubunkban, ezúttal egy online vetítés keretében. A locarnói és a szarajevói filmfesztiválon is díjazott, 2019-es A létezés eufóriája egy kivételes táncelőadás elkészüléséről szól, amely a már a kilencvenen is túl járó Fahidi Éva történetét meséli el, aki családjából egyedüliként tért vissza Auschwitzból. Éva életéről Sóvirág címmel nagyhatású táncelőadás készült, amelyben maga Éva is táncol. Ennek az elkészültét mutatja be Szabó Réka rendező a filmben, aki maga is táncos.

Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy tánc-színházi előadást csinálni. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Párbeszédbe akartam hozni Éva traumáit egy mai fiatallal. Hol vannak a megértés, a kapcsolódás határai? Bele lehet-e bújni egymás bőrébe? Lehet-e tanulni a múltból? Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről. Az alkotás egyszerre egy traumafeldolgozó, múltelemző dokumentumfilm és a színfalak mögé kalauzoló munka. Lebilincselő és megrázó, ugyanakkor nagyon emberi.

Fahidi Éva évtizedeken át nem beszélt a múltjáról, majd a rendszerváltás után tört felszínre benne a trauma, könyvet is írt a tapasztalatairól. Azóta számos előadásra hívták külföldön, később Magyarországon is, amelyeken a holokausztról a tanúskodik.

Az online esemény moderátora Gyárfás Dorka, újságíró, aki a vetítést követően Szabó Rékával, a film rendezőjével, valamint a két szereplővel, Fahidi Évával és Cuhorka Emesével beszélget majd. A Lumière Filmklub kurátora Bujdosó Bori újságíró. Az online filmvetítés ingyenes, de regisztrációhoz kötött és 100 főben limitált. Regisztrálni a letezeseuforiaja.eventbrite.com linken lehet.

csesze_litvania.png

2021-ben az Európai Unió Ifjúsági Fővárosa a litván Klaipėda, ezért január 27-én Szederkényi Olga és vendégei a legnagyobb balti országba kalauzolnak majd bennünket Egy csésze Európa sorozatunkban. Klaipėda fontos egyetemi város, egyben Litvánia egyetlen tengeri kikötője, vándorló dűnés tengerparttal, végtelen erdőkkel, ahol Thomas Mann is szeretett időzni. A beszélgetésen szó lesz az ifjúsági főváros helyszíni és online programjairól, a litván és balti kosárlabdamániáról, illetve arról is, hogy hogyan képzelik el a litván fiatalok a jövő városát az EU-ban. Az est díszvendége Vytautas Pinkus, a Litván Köztársaság magyarországi nagykövete, az est műsorvezetője Szederkényi Olga, szerkesztő.

Az előadást élőben a Facebook oldalunkon közvetítjük.

Az Európa Pont januári programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. A járványügyi helyzetre való tekintettel minden programunkat online közvetítjük.

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és vegyél részt ingyenes programjainkon – ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr4216388596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása