busok.PNGAz uniós források nemcsak a fővárosban vagy a nagyvárosokban élők életét segítik – sőt! Ezekről a lehetőségekről ugyanakkor nem feltétlenül értesül mindenki, aki élhetne vele. Ezen szeretne egy kicsit segíteni az Európai Bizottság, amely most „házhoz megy” az információval. A ma induló tájékoztató kampány nagy látogatottságú vidéki rendezvényekre fókuszál, az első állomás a mohácsi busójárás Baranyában.

A kampány célja, hogy a vidéki lakosság első kézből, szakértőktől kaphasson arról információt, mi mindent tesz az EU az adott régió fejlesztéséért és milyen sikertörténetek születtek már helyben az uniós források felhasználásával. A kampány bemutatja azt is, milyen lehetőségei vannak azoknak, akik vállalkozásuk vagy akár tágabb közösségük fejlesztéséhez szeretnének valamilyen segítséget – legyen szó elérhető uniós programokról vagy támogatási forrásokról.

A kampány első állomása: Mohács, Baranya (dél-dunántúli régió)

A programsorozat négy régióba látogat el idén tavasszal, az első állomás a mohácsi busójáráson lesz. A télbúcsúztató fesztiválra évente közel százezren látogatnak el az ország minden pontjáról. A busójárásra idén (február 21. és 23. között) ellátogatók az EU kék kisbuszánál uniós lehetőségekről, helyi sikertörténetekről is tájékoztatást kaphatnak, valamint arról, mit tesz az Unió a Baranya megyéhez hasonló, elsődlegesen vidéki jellegű régiókért. A tájékoztatás középpontjában az egyedi regionális termékek védelme, a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés fenntarthatósága, valamint a vállalkozói lehetőségek állnak majd. A résztvevők ugyanitt találkozhatnak és beszélgethetnek az Európai Bizottság szakértő munkatársaival, akik többek közt vidékfejlesztési, regionális és várospolitikai kérdésekkel foglalkoznak a Bizottságban. A hazai és a régióban megvalósuló fejlesztésekről a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat képviselőjétől is kérdezhetnek az érdeklődők.

Mindezek mellett kvízjátékokkal, szerencsekerékkel, EU-s információkkal, virtuális valósággal, gyereksarokkal és helyi termékeket bemutató gasztrosarokkal is várják majd az érdeklődőket.

Uniós támogatás a hagyományos télűző munkásoknak is

Nem véletlen, hogy elsőként Mohácsra érkezik az uniós kisbusz, hiszen a busójárás kulturális örökségünk egyedi és nagyon fontos része, amely 2009 óta az UNESCO szellemi örökségi listáján is szerepel. Az EU egyébként különböző programokon keresztül támogatta már ezt a különleges télbúcsúztató fesztivált.

A busójárás az európai kulturális és kreatív kezdeményezéseket támogató uniós Kreatív Európa program által finanszírozott Karnevál projektnek is része. A fesztivál szervezői pedig sikerrel pályáztak az uniós Regionális Fejlesztési Alapnál, az így kapott támogatás segítségével pedig felújították a busójárás legfontosabb helyszíneit. Azon túl, hogy megszépült a város, már az év bármely időszakában tarthatnak rendezvényeket, aminek köszönhetően még több turista látogat el Baranyába. Ez a helyi éttermek, szállásadók és kiskereskedők forgalmára is pozitív hatást gyakorol, és további álláslehetőségeket teremt, ami együttesen erősíti Mohács gazdasági stabilitását.

További helyszínek

A kampány egészen május végéig folytatódik. A kék kisbusz legközelebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, Nyíregyházára látogat, a Helló, Nyíregyháza! című rendezvényre április végén. Ezt követően az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szakkiállítás és vásár következik majd májusban Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen, ahová Magyarország minden pontjáról érkeznek állattenyésztők – a tájékoztatás fókuszában is ez a kérdéskör áll majd. A rendezvénysorozat mostani utolsó állomása pedig a magyar bortermelés egyik hazai központja, a Mátra lesz. A Gyöngyösre, a Mátrai bornapokra látogatók – a sok finom bor és borkorcsolya mellett – azt is megismerhetik, hogyan népszerűsíti és védelmezi az EU a regionális termékeket, köztük a mátrai bort.

euvidek.png

Ha ezeken a helyeken jártok, feltétlenül keressétek fel a kék kisbuszt! :-)

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

2 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr8115485710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KissGecihuszár 2020.02.23. 12:16:33

Már épp itt van az ideje, mert eme országjárást már 15 évvel ezelőtt el kellett volna kezdeni, hogy ne álljon elő az a botrányos helyzet, miszerint Hazánk 4 régiója, azaz a komplett Észak, Kelet, Dél-Magyarország, tehát az ország területének 3/4-e az EU 7 legszegényebb régiójából 4-et ad! Sajnos, a Magyar Társadalom '90-óta totális elfantáziáltságban élt, minek következménye lett a túlburjánzó Budapest vízfej, ahol minden indul és végződik, miközben telibe leszartuk a Salgótarján-Gyöngyös-Eger-Miskolc- !ÓZD!-Sárpospatak-Nyíregy-Márészalka-Debrecen kivételével fél Hajdú-Békéscsaba-Orosháza-Szentes-Csongrád-Baja-Mohács-Szekszárd-Pécs-Kaposvár-Nagyatád-Nagykanizsa városok fémjelezte régiókat és persze az ezen megyékben található kisebb városokat, kis és nagyközségeket. Ennek a mára sajnos az élet minden fontos területén megjelenő totális leszakadás, a fejlettségi olló mindennél szélesebbre nyílása hatalmas társadalmi és gazdasági károkat okoztott, melyeket más szerintem csak úgy lehetne leküzdeni, ha quasi újra allokálnánk Hazánk gazdasági potenciálját, olyanképpen hogy kedvező támogatási programokkal rábírjuk a vízfejben és annak agglomerációjában székelő hazai és multi vállalatok legjavát egy átköltözésre a fentebb említett települések valamelyikére, vagy akár egyszerre több településre is! Más lehetőséget én egész egyszerűen nem látok már, mert ez a fajta nagy nemzeti mozgolódás adhatna lehetőséget a költözködő cégeknél melózók nagyobb részének arr,a hogy a melóhely után költözve, új életet leheljenek a fogyatkozó csóró megyékbe és egyfajta multiplikátor hatásként felturbózzák az adott település gazdasági életét, szolgáltatásokat odavonzva.

tatárfejű kutya 2020.02.23. 17:25:37

Elmennek jókat zabálni a kolbász fesztiválokra és inni a borkostolókra ezek a nemes emberek ahelyett, hogy egy vonatnyi szociológust, közgazdászt és egészségügyi szakembert küldenének pár hónapra ezekbe a régiókba,akik kidolgozhatnának különböző gazdasági-egészségügyi programokat, amivel ki lehetne rángatni a modern középkorból ezeket a vidékeket...ehelyett majd vigyorogva fényképezkednek az adott terület országgyűlési képviselőjével, aki(k) lényegében az EU-csatlakozást követő 15 évben alkalmatlan volt kiutat találni ebből a reménytelen állapotból.