Az öt legjobb német könyv

Ebben a sorozatunkban egy-egy ország öt legfontosabb – vagy mindenképpen elolvasásra érdemes – könyvét mutatjuk be. A kezdeményezés szándékosan provokatív, hiszen az öt „legjobb” könyv mindenkinek mást és mást jelent. Célunk egy olyan lista összeállítása az ország szerzőinek könyveiből, amelyek közelebb viszik az olvasót az adott ország kultúrájának és embereinek megismeréséhez, amelyek sokat mondanak az ország lakóiról, történelméről. Természetesen minden ilyen lista szubjektív, de ez is a célja – vitassátok, egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további könyveket!

A mostani válogatás összeállításában erősen támaszkodtunk a Literaturhaus München és Bertelsmann kiadó 1999-es listájára, amelyen 99 német író, irodalomkritikus és irodalomtudós válogatta össze a XX. század legjelentősebb német regényeit. Az a lista a német nyelven íródott könyveket listázta, mi mostani válogatásunkban viszont kizárólag német íróktól válogattunk – osztrák, svájci szerzők, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia német nyelven alkotó írói nem kerültek a listára.

A német irodalom hatása vitathatatlanul erősen érezhető Magyarországon, a német alkotók művei nagyon széles körben ismertek. Már kisgyerekkortól, a meséken keresztül találkozunk vele – gondoljunk csak a német irodalmi nyelv megteremtésében nagy szerepet játszó Grimm fivérek mesegyűjtéseire Csipkerózsikától Hüvelyk Matyin át Holle anyóig. Erich Kästner ifjúsági regényeit is sokan olvasták még iskolásként, a későbbi években pedig Az arany virágcserép E.T.A Hoffmanntól vagy Brecht Kurázsi mamája is szerepel a középiskolai kötelező vagy ajánlott olvasmányok között. Mi most a meséktől és a kötelező olvasmányoktól egy kicsit elszakadva, az alábbi öt könyvet ajánljuk figyelmetekbe.

#1: Thomas Mann: A Varázshegy (Thomas Mann: Der Zauberberg, 1924)

Thomas Mann, a XX. századi német irodalom egyik legjelentősebb alakja, József Attila szavaival „fehérek közt egy európai” semmiképpen nem maradhat ki egy ilyen válogatásból. Német polgári család sarjaként „a polgári élet hanyatlásának nagy összefoglalója”, amelyet számos regényében feldolgozott. Első regénye, az 1900-ban megjelent A Buddenbrook ház is ezt a kérdéskört járja körül, egy család történetének bemutatásával. Ezért 1929-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

A Varázshegy klasszikus fejlődésregény, a huszadik századi regényirodalom egyik legeredetibb, gondolatokban leggazdagabb műve, a kor polgári eszmevilágának összefoglalása. A regényben az „egyszerű és középszerű” hős, Hans Castorp az egészségesek világából háromhetes látogatásra érkezett a svájci szanatóriumba, ám „a Varázshegy halálos bűvöletének áldozatul esve, hét évre a szanatórium lakója lett. Castorp betegségélménye, életidegensége, passzivitása, kereső szellemének kalandjai, álmodozásai, félénkség mögé bújt gyermekesen szenvedélyes szerelme, a humanizmus értelmén, lehetőségén való töprengés – ezek a regény fő témái. A háború előtti Európa különböző ideológiái kelnek harcra a hős lelkéért: szinte enciklopédikus teljességgel vonul fel minden olyan szellemi áramlat, amely megérintette a századelő polgári értelmiségét.”

Egy méltató szavaival: „A Varázshegyet mindenkinek legalább egyszer el kellene olvasnia (noha Thomas Mann maga azt javasolta, hogy befejezés után azonnal álljon neki az olvasó újra). Ha nem érti meg: nem baj, ha elalszik rajta minden percben: az sem, ha megváltoztatja az életét – azért ne túlozzunk. :) Valamilyen pozitív hatást gyakorolni fog rá a mű, ez bizonyos.”

#2: Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz (Berlin, Alexanderplatz, 1924)

Alfred Döblin polgári zsidó családból származó író és orvos. 1930-ig praktizált Németországban (munkásoknak is rendelt az Alexanderplatz környékén), az első világháborúban önkéntesként járványkórházban dolgozott. A náci Németországból először Svájcba, majd Franciaországba, végül az Egyesült Államokba kényszerült emigrálni.

Berlin, Alexanderplatz című regénye Döblin életművének legjelentősebb darabja, „az európai expresszionizmus korszakot meghatározó, kiemelkedő alkotása, mindmáig a modern regény egyik legnagyszerűbb példájaként tartják számon”, amely rendre számos „must read” listára rákerült. Érdekes, hogy 1929-ben ez a könyv is esélyes volt az irodalmi Nobel-díjra, amelyet végül Thomas Mann kapott meg.

A regényben megelevenedik Berlin, a huszadik századi modern nagyváros, a keleti városrész proletár negyedei és a kisemberek életének központja: a lármás, forgalmas Alexanderplatz. Döblin jól ismerte a szegények, elesettek és kitaszítottak városát és életét, a névtelen tömegeket, akik élete egybeforrott a városéval.

A könyv alapján készített színdarabot most márciusban mutatják be a budapesti Katona József Színházban. A színház az alábbiakkal ajánlja az előadást: „Döblin hitelesen ábrázolja a társadalom szorításában vergődő, s végül minden becsületes szándékát feladó embert. Hőse afféle fordított Mefisztóként »örökkön jóra tör, de rosszat mível«. Jószándéka azonban nem rossz természetén bicsaklik ki, hanem tökéletes tudatlanságán. Hiába érzi saját bőrén, hogy kifordult sarkaiból a világ, nem tud vele mit kezdeni. E tömeges élmény a 20-as évek Németországában nemsokára a nácizmus legfőbb hajtóereje lesz.”

#3 Günter Grass: A bádogdob (Die Blechtrommel, 1959)

A listáról ugyancsak nem hiányozhat a szintén irodalmi Nobel-díjjal (1999) kitüntetett Günter Grass sem, a második világháború utáni német írónemzedék talán legnagyobb hatású írója. A Nobel-bizottság értékelése alapján „Fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be”.

Ismert szobrász és költő volt már, mikor 1959-ben első regényével, A bádogdobbal hatalmas botrányt és sikert aratott Németországban és világszerte, amely mára a XX. századi európai irodalom klasszikus művévé vált. Nem csupán nyers naturalizmusa és szenvedélyes ábrázolásmódja, de a német történelem és a náci kor stilizált ábrázolása miatt is válhatott óriási hatású műalkotássá.

Érdekessége az a perspektíva, amelyből az elbeszélő – Oskar Matzerath – a saját és Németország történetét elmeséli: Oskar egy elmegyógyintézetben, monológokban emlékezik vissza családjára és gyerekkorára. Háromévesen elhatározza, hogy nem nő tovább, gyerek marad, ami lehetővé teszi számára, hogy a világot alulról – gyerekperspektívájából – felnőtt fejjel szemlélje. A gyerekkorban ragadva éli meg a nőkkel való kapcsolatát, szülei elvesztését, a második világháborút. Bádogdobjával és fülsiketítő sikításával tiltakozik a nem tetsző dolgok ellen: a fasizálódó, világháborút kirobbantó Németország, a háború utáni NSZK politikája, és általában a kegyetlen világ ellen. A bádogdob számára az önkifejezés egyetlen eszköze, amelynek segítségével Grass egy egész korszak, egy egész generáció életérzését ábrázolja.

A könyvből Volker Schlöndorff 1979-ben filmet is készített, amely többek között a cannes-i Arany Pálmát és az idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat is megkapta. Egy méltató szavaival: „Minden kegyetlensége, pikareszk, groteszk különcsége, gyomorforgató naturalizmusa, szinte harapható cinizmusa ellenére, vagy éppen azok miatt érződik a szerző emberiség iránt érzett féltő aggodalma, ahogy békaperspektívából, Oskar szemszögéből láttatja a halványan csillanó humánumot ebben az egyre embertelenebbé váló világban. Nem találok szavakat, túl van ez már a »jón« meg a »rosszon«, meg egyéb, gyarló ember alkotta üres fogalmakon, olyan szintű irodalmi és szellemi nívót képvisel, hogy egyszerűen nem lehet (és nem is szabad!) figyelmen kívül hagyni.”

Heinrich Böll: Csoportkép hölggyel (Gruppenbild mit Dame, 1971)

Heinrich Böll Kölnben született, nyolcadik gyermekként, az I. világháború legínségesebb időszakában. Irodalmat és német nyelvet tanult a kölni egyetemen. 1938-ban munkaszolgálatra hívták be, egy évvel később fegyveres alakulathoz került, és hat évig szolgált a Wehrmachtban, megjárta a keleti és a nyugati frontot. Írásaiban komplex képet fest a II. világháború utáni német társadalomról, a német valóságról – többek között a náci bűnök emlékéről, a fasizmus továbbéléséről, a bűnösök beilleszkedéséről a jóléti társadalomba. Főhősei legtöbbször átlagemberek. Böllt szokás volt már életében a németség lelkiismeretének nevezni.

1972-ben, a világháború utáni első német íróként kapott irodalmi Nobel-díjat a Csoportkép hölggyel című művéért, amely keresztmetszet a háború utáni német társadalomról. Böll dokumentarista stílusban követi végig a német történelmet az első világháborútól az 1960-as évekig egy nő életrajzán keresztül, aki zárdában is nevelkedett, de végül egy török vendégmunkás élettársa lett.

Akit érdekel Böll életműve, annak egy aktuális budapesti kiállítást is a figyelmébe ajánlunk: Böll életében, életművében kitüntetett szerep jutott Magyarországnak. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum az író három regénye köré (Csoportkép hölggyel, Ádám, hol voltál és Egy bohóc nézetei) csoportosítva ebből a kapcsolatrendszerből mutat be néhány kevésbé ismert, vagy éppen ismeretlen mozzanatot. A kiállítást február 16-án nyitották meg és május 6-ig látogatható.

#5: Bernhard Schlink: A felolvasó (Der Vorleser, 1995)

A jogászként is dolgozó, Berlinben és New Yorkban élő Bernhard Schlink bestsellere 1995-ben jelent meg, és hozott számára hamarosan világsikert. A több mint ötven nyelvre lefordított könyv az első olyan német regény, amelyik első helyet ért el a New York Times sikerlistáján. Népszerűségét tovább növelte a 2008-ban bemutatott, ugyanúgy A felolvasó címet viselő film, amely Oscar-díjat hozott a női főszereplő, Kate Winslet számára. A regény témája a németek szembenézése saját, második világháborús múltjukkal. Ugyanakkor a könyv a kritikák szerint talán túlságosan közel visz a náci háborús bűnösökkel való azonosuláshoz – ez is adja a mű különlegességét a téma általános megközelítésével szemben. A kollektív és az egyéni bűn és bűnhődés kérdése a mai idősebb német generáció, a háborús nemzedék gyerekeinek életét végigkísérő, valós élmény.

A felolvasó egy tizenéves német fiú és egy nála jóval idősebb nő szerelmének és elválásának történetén keresztül mutatja be, hogyan kénytelen a regény hőse szembenézni szülei generációjának náci múltjával. „Ez a soha ki nem hevert szerelem, Hanna évekkel később feltáruló múltja döbbenti rá Michaelt arra, hogy a jelen nincs múlt nélkül, felejteni nem lehet, feldolgozni sem – talán megérteni” – írja a moly.hu a regényről.

+1: Patrick Süskind: A parfüm (Das Parfum, 1985)

Bár a regény nem alkalmas arra, hogy szagokat és illatokat közvetítsen, Patrick Süskind mégis erre tesz – sikeresen – kísérletet könyvében. A nemzetközileg is befutott, több mint ötven nyelvre lefordított könyv 1985-től kezdve nyolc (!) egymást követő évben szerepelt a Der Spiegel bestsellerlistáján.  Nagy sikert ért el sötét hangulatú, furcsa szereplőkkel teli 2006-os megfilmesítése is, a Parfüm: Egy gyilkos története.

A regény történetének helyszíne a 18. századi buja és bűzös Párizs, főszereplője Jean-Babtiste Grenouille, a testszag nélküli, ám – vagy pont ezért – az illatok iránt hiperérzékeny, szeretetéhes fiatal férfi, aki szó szerint mindent megtesz azért, hogy előállítsa azt az illatot, amely vonzóvá teszi mindenki számára. Semmi sem állhat az útjába a cél eléréséhez: végül nehéz eldönteni, hogy az általa elkövetett gyilkosságok valóban eszközként szolgálnak, vagy a magányos főszereplő embergyűlöletből kegyetlenkedik. Ahogy a moly.hu egy olvasója fogalmaz: „Amire mindig vágyott – hogy szeressék az emberek –, a siker pillanatában elviselhetetlen teherként nehezedett rá, mert ő maga nem szerette az embereket, sőt gyűlölte őket. És akkor arra is rádöbbent, hogy a szeretetben soha, mindig csak a gyűlöletben fog kielégülést találni abban, ha gyűlöl, s ha őt gyűlölik.”

A könyvek leírásához és értékeléséhez a Moly.hu-n található bemutatásokat és jellemzéseket használtuk.

-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!