akadalym1_1.pngA fogyatékkal élők érvényesülését a mindennapi életben még fizikai és mentális korlátok akadályozzák, de a helyzet sokat javult az utóbbi években. Köszönhető ez például olyan kezdeményezéseknek, amelyek kapcsolódást és találkozási lehetőséget teremtenek köztük és azok közt, akik nem élnek hasonló nehézségekkel. Lehet ez közös edzés a Margitszigeten, kerekesszékes szépségverseny, szemléletformáló előadás felnőtteknek vagy óvodásoknak: ezek mind nagy hatással vannak arra, hogy a jövő Magyarországán akadálymentesebb legyen az élet – mind az emberek fejében, mind a valóságban. Pásztory Dóri paralimpikonnal, Gusztos Péterrel, a Suhanj! Alapítvány vezetőjével és Kazány Tiborral, a Spinner kerekesszékes szépségverseny alapítójával McMenemy Márk beszélgetett januári programunkon.

akadalym2.pngPásztory Dóri kétszeres paralimpiai bajnok úszó, újságíró jelenleg Londonban él főállású anyukaként. Ahogy ő fogalmaz: valószínűleg kétszer állt sorba, amikor az önbizalmat osztogatták – többek között ennek, és családja pozitív hozzáállásának és eltökéltségének is köszönheti azt, hogy ilyen sikereket tudott elérni és másokat is tud támogatni.

Sportolókarrierje mellett és után számos fórumon igyekszik tenni azért, hogy erősítse a nyitottságot és elfogadást az emberekben, hogy le tudják küzdeni előítéleteiket – merjenek kérdezni és legyenek nyitottak a tőlük különbözőkre. Fontosnak tartja az inkluzív oktatást, és azt, hogy az óvodások a rájuk jellemző nyitottságot és előítéletmentességet meg tudják tartani. A Gondolkodj egészségesen programmal rengeteg óvodában járt, válaszolt a gyerekek kérdéseire, akik pár perc érdeklődés után teljesen felülemelkednek azon, hogy Dóri öt ujjal éli az életét. Véleménye szerint, ha a gyerekeknek lehetőségük van a világ sokszínűségét megtapasztalni, akkor sokkal kevesebb dologra fognak gyanakodva, előítéletekkel tekinteni, sokkal elfogadóbbak és toleránsabbak tudnak maradni. Szerinte ebben kulcsfontosságú a befogadó közösségek szerepe.

Dóri nagyon hisz a kis közösségek erejében: saját londoni tapasztalata mutatja, hogy mennyi előítéletét tudja maga is legyőzni, ha valamilyen közös cél vagy élethelyzet tőle nagyon különböző – más vallású vagy beállítottságú – szülővel hozza össze. Magyarországon szerinte az aktív civil szférának köszönhető, hogy a fogyatékkal élők helyzete sokat javult az utóbbi időben. A hatalmas tettvággyal rendelkező, kreatív itthoni civil szervezetek – amilyen például a Suhanj! Alapítvány is (amelynek ő is önkéntese) – rengeteget tesznek értük.

akadalym3_1.pngGusztos Péter 2010 óta a Suhanj! Alapítvány vezetője, amelynek legfontosabb célja a látás-, értelmi vagy mozgássérült gyermekek és családjuk bevonása a tömegsportba. Számos figyelemfelhívó és szemléletformáló kampányt vezetnek a fogyatékkal élőket sújtó előítéletekkel szemben, és nemrégiben Magyarországon teljesen egyedülálló, látás- és mozgássérülteknek egyaránt akadálymentesített, épek számára is látogatható integratív fitnesztermet nyitottak.

Egyetért Dórival abban, hogy az előítéletek forrása sokszor az információhiány – ezért nagyon fontosnak tartja, hogy alkalmat teremtsenek a találkozásra, hogy a különböző emberek egymással kapcsolatba léphessenek, beszélgethessenek. Találkozás és személyes tapasztalat nélkül ugyanis az emberek nem tudják, hogyan viszonyuljanak a mássághoz, az ilyen szituációktól inkább tartanak, és távol is tartják magukat tőlük. Ilyen találkozás lehet például az, amikor egy-egy edzésen vagy versenyen ép önkéntesek támogatják fogyatékkal élő társaikat az edzésben, de ilyen teljesen akadálymentesített fitnesztermük is, amely látogatói teljesen vegyesen kerülnek ki épek és fogyatékkal élők közül.

Kezdeményezésüket egyre inkább felkarolják futóversenyek és cégek – marketingértéke lett annak, ha valaki ilyen kezdeményezést támogat. Ez persze alapvetően jó, és ennek is köszönhető, hogy az utóbbi évben sokat javult a csoport társadalmi reprezentációja – egyre inkább teret kapnak a fogyatékkal élők a médiában és a közéletben.

akadalym4.pngAz est harmadik vendége, Kazány Tibor 2002-ben kényszerült kerekesszékbe egy baleset után. Előtte is vállalkozóként dolgozott, ma pedig saját fejlesztésű kerekesszéket forgalmaz, amelyet a klasszikus, több tízkilós modellek könnyű és könnyen használható alternatívájaként fejlesztett ki. Magyar Termék Nagydíjat nyert kerekesszékei aktív életet és valódi mobilitást tesznek lehetővé – emellett nagyon vagányak és önbizalmat adnak használóiknak.

Másik fontos kezdeményezése a Miss Spinner kerekesszékes szépségverseny, amely ismét csak kapcsolódási pontot jelent mozgássérültek és épek között – a verseny küldetése, hogy bebizonyítsa, hogy kerekesszékes lányok is lehetnek akár divatcégek reklámarcai. A versenyt 2017-ben már negyedszerre rendezték meg, és a média egyre nagyobb figyelme övezi, amely jót tesz az ügynek – hogy a lányokat „ne csak azért nézzék meg, mert kerekesszékben ülnek”. A kerekesszékeseknek nem sajnálatra van szükségük, hanem elfogadásra – ő is nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekeknek már az óvodában, iskolában mutassuk meg, hogy sokan élnek másképpen, mégis ugyanolyan emberek, mint ők.

A fogyatékkal élők integrációját sokféleképpen lehet támogatni. Számos civil szervezethez lehet önkéntesként csatlakozni és munkával segíteni őket, de pénzügyi támogatás is mindig jól jön. Az SZJA 1%-a is minden évben sokat jelent a mindig forráshiánnyal küzdő NGO-knak, de már egy Facebook megosztás is hírét viheti kezdeményezésüknek. Elsősorban azonban nyitottság kell és elfogadás – a többi már jön magától, hogy fejben is akadálymentesítsünk.

Képek forrása: Capabilitychannel, Suhanj!

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
 bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr6213607363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása