fesztival_2.jpgElkezdődött a fesztiválszezon, nézzünk meg néhány extrémebb ipari helyszínt Svédországtól Csehországig, útba ejtve Magyarországot is.

 

0 Vissza

filmklub-keletiagnes-cover-ep.jpgIsmét sűrű hónap előtt állunk. Danny Bain és Ágoston Béla közös koncertjén új műfajt ismerhetünk meg: a képzeletbeli világzenét, a költészet napján Závada Péter és kortárs szerzők lesznek a vendégeink, a Komp Kollektíva pedig Weöres-szimfóniákon keresztül utaztat minket. Filmklubunkban a világ legidősebb olimpiai bajnokáról, Keleti Ágnesről készült dokumentumfilmet láthatunk, Egy csésze Európa sorozatunk pedig az eddigi legészakibb európai kulturális fővárosba, a norvégiai Bodø-ba kalauzol. A posztból minden információ kiderül, és megtaláljátok a regisztrációs linkeket is. Tartsatok velünk!

0 Vissza

koronakoncert0_png.jpgA tavalyi évhez hasonlóan, sajnos idén sem tudunk személyesen találkozni az Európa-napi fesztiválokon, de az idei Európa-napon az online térben létrejöhet a világ valaha volt legnagyobb virtuális zenekara. Sőt, most bárki – profi vagy amatőr zenész – csatlakozhat hozzá!

0 Vissza

 

apr.jpgÁprilisban a természet végre felébred téli álmából és minden zöldell. Amikor a Földet ünnepeljük, számot vethetünk azzal, hogyan áll kontinensünk a környezetvédelemmel. Most sincs ez másképp: a fenntartható divat és az éghajlatváltozás kapcsán a HolyDuck! blog szerzője, Mengyán Eszter és Jurányi Zsófia Antarktisz-kutató is eljön hozzánk, Európai gondolkodók sorozatunk mostani vendége pedig a dán Lasse Schelde lesz, a fenntartható várostervezés kiemelkedő figurája. A Tünet Együttes izgalmas, interaktív színházi kalandjátékát, míg Kollár-Klemencz László Rengeteg című szólólemezét hozza el hozzánk. Hagyományosan ilyenkor, a Nemzetközi Könyvhét keretében látjuk vendégül a kortárs európai irodalom izgalmas személyiségeit is, és ezúttal Egy csésze Európa sorozatunk is irodalmi témával jelentkezik Skandináviából. Filmklubunkban a nagyszerű Cate Blanchettet láthatjátok – tizenhárom különböző szerepben. Zöld – de leginkább színes – áprilisi programkínálatunkat olvashatjátok.

 

0 Vissza

2017_europanap1.jpgIdén is színes fesztivállal készülünk az EU születésnapjára – Caramel, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Romano Drom, Fran Palermo akusztikus formációja, Rutkai Bori és zenekara koncertjével, és számtalan érdekes és hasznos programmal várunk benneteket az idei Európa-napon Budapesten. Kicsik és nagyok, sportosak és kényelmesek, skasok és poposok, uniós tudásra éhezők vagy csak szórakozásra vágyók – május 7-én irány az Európa-nap!

2017_europanap2.jpgIdén új helyszínen várunk benneteket, a város szívében, a Szabadság téren. Az egész napos programok között minden korosztály megtalálhatja a kedvére valót. A legkisebbeket többek közt Rutkai Bori és bandája és a MintaPinty zenekar és a Hahó együttes koncertje várja, a Mesekocsi Színház pedig Az állatok nyelvén tudó juhász történetét meséli el a Pódium színpadon. Emellett Lego-sarok, kézműves játszóház várja őket, és az örök kedvenc ugrálóvár sem marad el.

A nagyszínpadon pedig fellép Caramel, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Romano Drom, és Henri Gonzo & Perez Dániel a Fran Palermóból egy akusztikus koncerttel. A koncertek, színházi előadások és egyéb programok között érdemes felkeresni az európai uniós szervezetek sátrait, amelyek az EU-t érintő hasznos és érdekes témákkal, kvízekkel és játékokkal várják az érdeklődőket. Lesz emellett karrier-tanácsadás, Irodalmi Valóságshow, Suhanj! fitness, Erasmus+ fotókiállítás – érdemes lesz elveszni az Európa-napi forgatagban.

2017_europanap3.jpg

A korábbi évek sikere után idén is nevezhettek a budapesti uniós támogatással felújított épületeket útba ejtő futóversenyre: a csatlakozás óta eltelt tizenhárom évet idén tizenhárom lefutandó kilométer jelképezi. A távot csak egyénileg lehet teljesíteni, tehát váltófutás nem lesz, viszont gyorsan fogynak a helyek. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, így érdemes minél előbb jelentkezni, hogy még megcsípjetek egy helyet a futók közt! A futással kapcsolatban minden fontos információt (útvonalat, regisztrációs információkat) megtaláltok ezen az oldalon.

Ez az ajánló még közel sem teljes, rengeteg további programmal várunk benneteket, a részletes program megtekinthető az esemény Facebook-oldalán. Ha Budapesten lesztek május 7-én, mindenképpen látogassatok el hozzánk a Szabadság térre! :-)

2017_europanap4.jpg

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra! 

0 Vissza

program_janfeb5.jpgItt az újév, amelynek első hónapjaiban az uniós alapértékeket járjuk körbe – januárban a menekültválság kapcsán a szolidaritás, februárban pedig a demokrácia és sokszínűség kerül fókuszba. A komoly témák mellett persze könnyedebb hangulatú rendezvényekkel is várunk benneteket: Tompos Kátya és Hrutka Róbert zenés európai kalandozásra invitál, és teszünk egy rövid kiruccanást Várnába, az idei év ifjúsági fővárosába is.

Az Európai Unió célja olyan közös menekültpolitika kialakítása, amely egyszerre veszi figyelembe az emberi jogokat és a menekültek helyzetét, valamint az európai polgárok és az uniós határok védelmét is. A válság megoldásához nem csak a tagállamok kompromisszuma szükséges, hanem a harmadik országokkal való szoros együttműködés is. A Lumière Filmklub filmje, a Tűz a tengeren (Fuocoammare) és az azt követő beszélgetés a menekültválság különböző szempontjait mutatja be január 30-án.

program_janfeb1.jpgA 2016-os olasz-francia dokumentumfilm Aranymedve-díjat nyert tavaly a Berlinalén. A film Lampedusa szigetén játszódik, mely az Afrikából és a Közel-Keletről érkező menekültek első állomása, így a menekültkrízis egyik központja. A film készítője, Gianfranco Rosi többek között a 12 éves Samuele életén keresztül mutatja be Lampedusa mindennapjait és a reménykedő, szabadságra és békére vágyó menekültek világát, akik szerencsétlenül járt társaik halálával napi szinten szembesülnek. A vetítést követően Melegh Attila szociológussal és Orbán Balázzsal, a Századvég kutatási igazgatójával beszélgetünk arról, hogy a menekültválságnak milyen hatása van rövid és hosszú távon az európai polgárok életére és mindennapjaira. A Lumière Filmklub háziasszonya Gyárfás Dorka, kurátora Bujdosó Bori újságíró.

program_janfeb2.jpgFebruár 16-án, csütörtökön 20 órától zenés programra várunk benneteket: „Keresztül Európán” című estünkön Tompos Kátya és Hrutka Róbert lesz vendégünk. Tompos Kátya végigkalauzol minket Európán, Angliától egészen Oroszországig. Kátya kitűnő nyelvérzékének köszönhetően nem csupán a stílusokban, de a nyelvekben is országról országra haladunk, hiszen egyaránt énekel angolul, franciául, bolgárul, magyarul és oroszul. Dalait Hrutka Robert kíséri gitáron. A koncert alapját Kátya Keresztül Európán című albuma adja, de az előadók további, a közönség számára még újdonságnak számító dalokkal is készülnek.

Február 21-én, kedden 18 órakor folytatódik Egy csésze Európa sorozatunk, amelynek idei első vendége 2017 Európa Ifjúsági Fővárosa, a fekete-tengeri bolgár város: Várna. Bulgária harmadik nagyvárosa több egyszerű üdülőhelynél. Beszélgetünk a látnivalókról: a világ legrégebbi aranykincséről, a római kori fürdőkről, az egyedülálló természeti képződményekről, a királyi nyaralóról, a katedrálisról és a népszerű Retro Múzeumról. Megfejtjük, mi az oka annak, hogy Várna 340 ezer lakójából 158 ezer 35 év alatti fiatal. Érintjük emellett Európai Ifjúsági Fővárosának céljait és programjait is. Közben kóstolófalatokat kapunk a bolgár konyha remekeiből. Az est díszvendége Ulyana Bogdanska, a Bolgár Köztársaság Magyarországi Nagykövete, az est műsorvezetője Szederkényi Olga újságíró. A rendezvényen való részvétel szokás szerint ingyenes, de regisztrációhoz kötött, az eseményre február 10-től lehet jelentkezni.

Februári filmklubunkban 23-án, csütörtökön 19 órától a Spotlight – Egy nyomozás részletei című filmet vetítjük. A 2016-ban bemutatott film igaz történet alapján készült, egy bostoni újságíró oknyomozó munkájával ismerteti meg a nézőket egy olyan ügyben, amellyel érzékenysége miatt régóta nem foglalkoztak. A csapat egyre mélyebben megy bele az ügy részleteibe, újabb és újabb elképzelhetetlennek tűnő, megrázó tényekre bukkanva. És amit a végén találnak, az nem csak rájuk van óriási hatással, hanem az egész világot is megváltoztatja. A vetítés után vendégünkkel, Pethő Andrással, a Direkt36 oknyomozó újságíró központ alapító szerkesztőjével beszélgetünk.

Az Európa Pont januári és februári programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

Filmes képek forrása: Tűz a tengeren

0 Vissza

sziget2.jpgIdén is Sziget, és idén is EU Meeting Point – ahol az Európa Pont nyári szünideje alatt is találkozhattok velünk, számos uniós és nemzetközi kérdésekkel foglalkozó szervezet társaságában. A bulik előtti időszakra továbbra is ajánljuk magunkat – ha érdekelnek az uniós témák, aktuális kérdések; vagy ha csak tesztelnétek EU-s tudásotokat kisebb ajándékokért, akkor nálunk a helyetek!

A Szigetre millió dolog miatt érdemes kilátogatni, amelyből az egyik természetesen a zenei felhozatal. Ahogy korábban már írtunk róla, legutóbb épp idén nyert a fesztivál a European Festival Awards-on a legjobb program (Best line up) kategóriájában. Idén is óriási neveket találunk a fellépők között, és nagy örömünkre ismét van külön Európa színpad ismertebb és feltörekvő európai előadókkal. Emellett a civil szigeten megjelenő szervezetek sátrainál akár napokat is el lehetne tölteni, annyi program, játék és beszélgetés vár a kíváncsi fesztiválozókra. Nagyon erős lesz a színházi és cirkuszi vonal, a szigetes mozi korábbi hagyományát új formában élesztik újjá a szervezők, és lesz egy szuper TedX-es helyszín is. Érdemes előre tanulmányozni az újításokat, programokat.

A European Meeting Point helyszínen idén is számos hasznos dolgot megtudhattok kollégáinktól, legyen szó akár európai továbbtanulásról, uniós munkavállalásról vagy uniós jogokról – mindezek kapcsán többféle játékot, kvízt is kipróbálhattok majd nálunk. Minden nap 14 órától egy-egy beszélgetésen is részt vehettek a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület jóvoltából, amelyeken magyar és külföldi diplomaták osztják meg tapasztalataikat, véleményüket aktuális uniós kérdésekről, uniós politikákról, Európa jövőjéről, valamint beszélnek majd az adott uniós vagy nemzeti intézmény munkájáról is. Ilyen beszélgetésen lesz vendégünk augusztus 12-én Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője, de többek között eljön Iain Lindsay brit nagykövet is. Takács Szabolcs európai uniós ügyekért felelős államtitkár augusztus 11-én lesz a vendégünk.  Emellett kilátogat a helyszínre három európai parlamenti képviselő is: Ujhelyi István augusztus 11-én 16 órától, augusztus 12-én 15 órától Meszerics Tamás, ugyanezen a napon 16 órától Jávor Benedek válaszol kérdésekre.  

A bulik előtt feltétlenül nézzetek be hozzánk! A Tábortűz közelében, 24-es számmal keressétek a European Meeting Pointot, a fesztiválon szerdától minden nap 12 és 20 óra között várunk benneteket! :-)

A European Meeting Point programjait az Európai Bizottság Magyarországi Képviselet az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájával közösen, 12 szervezettel (AEGEE Budapest, AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület, Együtt Európáért Alapítvány, Erasmus+ Programiroda, Erasmus Student Network Hungary, Café Babel Budapest, JEF-Hungary, Ifjúsági Konzultációs Kör – OneEuropeSzólj Bele!, Pillar Alapítvány, Szubjektív Értékek Alapítvány, UEF Hungary) együttműködésében valósítja meg.

Kép forrása: Europa Pont Flickr

0 Vissza

feszt.jpgMájus végén már általában tudni szoktuk, hogy mit tervezünk a nyárra, hova szeretnénk ellátogatni, nyaralni, aktívan vagy passzívan pihenni. Sokaknak a nyár kihagyhatatlan elemét jelentik a szabadtéri fesztiválok – a zene, hangulat, barátok és barátságos idegenek sokasága, érdekes helyszínek mind olyan vonzó tényezők, amelyekre rengeteg színvonalas fesztivál épít minden évben. Nekünk csak az a dolgunk, hogy ízlésünknek és érdeklődésünknek megfelelően kiválasszuk a számunkra megfelelőt.

0 Vissza
süti beállítások módosítása