pink2fank.pngAhogy számos más területen, úgy a közgazdaságban is megjelent egy erős, nők által képviselt vonal, amely a növekedés mellett nagy hangsúlyt fektet az emberközpontúságra is. Az Európa Pont keddi programjának vendégei arról beszélgetnek majd, hogyan tegyük emberközpontúbbá, fenntarthatóbbá, és egyúttal hatékonyabbá gazdaságunk működését. Vendégeink – többek közt színházigazgató, polgármester és cégvezető – saját megközelítéseiket hozzák el nekünk és vitatják meg egymással is. Érdemes regisztrálni!

2 Vissza

lezer_cover.pngA Szegeden működő lézeres kutatóközpont, az ELI-ALPS Lézerkutató Intézet egy világszinten is egyedülálló tudományos-kutató projekt fontos része. Az uniós támogatással létrejött intézetben olyan kísérleteket lehet elvégezni, amelyek átütő fejlesztéseket hozhatnak számos területen – például az orvostudományban, a napenergiahasznosításban, a nanotechnológiában vagy a nukleáris hulladékok kezelésében.

0 Vissza

kutatokejszakaja1.jpgRobotlabor, levegő által hajtott gokartok, futás a Naprendszerben, okos kosárlabda, történelmi szabadulószoba – csak néhány példa arra, hogy mivel találkozhatunk ma, a Kutatók Éjszakáján.

0 Vissza
süti beállítások módosítása