malta1.jpg2017 első félévében Málta az Európa Unió Tanácsának soros elnöke. Újoncként nincsen egyszerű helyzetben, mert az EU óriási kihívások előtt áll. Az EU-n belül zajló folyamatok – amelyeket pl. a Brexit jelez –, a migrációs válság és a terrorfenyegetettség is hatásos válaszokat kíván az EU-tól. Ahogyan azt Donald Tusk megjegyezte az elnökség ünnepélyes nyitóünnepségén: a kihívások kezelésénél előnyt jelenthet, hogy éppen a kis szigetország van az EU kormányrúdjánál. A máltaiaknál kevesen ismerik jobban a briteket – akik épp megkezdik az EU-ból való kiválást – és a Földközi-tengeri migrációs helyzetet.

Az elnökséget egymást követően betöltő tagállamok, az elnökségi trió (Málta Hollandiával és Szlovákiával) szorosan együttműködik programjuk kialakításában. Az EU legfontosabb döntéshozó szerve, a Tanács elnökségének levezénylésében ugyanakkor jóval szűkebb mozgástere van egy tagállamnak, mint talán elsőre gondolnánk. Az EU Tanácsának napirendje – ahogy az unióé is – nagyrészt előre meghatározott. Ehhez az aktuális elnöknek mindenképpen igazodnia kell, bár némi nemzeti színezetet persze minden tagállam igyekszik adni féléves elnökségének.

Valletta az unió előtt álló belső és külső kihívások kezelésére hat pontból álló prioritáslistát állított össze. Célja az EU iránti bizalom helyreállítása, a párbeszéd és közös gondolkodás az EU jövőjéről, valamint előrelépés a migráció, a biztonság és a gazdaság területét illető kulcsfontosságú kérdésekben.

  1. Migráció

A legnagyobb hangsúly a jelenleg legégetőbb menekült- és migrációs válság kezelésén lesz. A migráció kérdésében Málta a már elfogadott intézkedések mihamarabbi végrehajtását kívánja elősegíteni. Fő feladatának tekinti, hogy a tagállamokat megegyezésre segítse. Célja egy közös uniós menekültügyi ügynökség létrehozása, a dublini rendszer reformja, és az, hogy az EU megállapodjon a főbb afrikai migrációs származási és tranzitországokkal, hogy hatékonyabban kezeljék a bevándorlóáradatot. Ehhez kapcsolódóan február 3-án, a máltai csúcson a tagállamok közös nyilatkozatot fogadtak el a Földközi-tengeri migrációs útvonal kezeléséről, köztük kiemelten Líbia stabilitásának elősegítéséről.

  1. Egységes piac

A tagországok gazdasága, a vállalkozások és a családok számára egyaránt fontos, hogy még jobban ki tudják használni az egységes piac előnyeit. A kereskedelmi akadályok további lebontása, a szolgáltatásokhoz való szabad hozzáférés és a fogyasztóvédelem erősítése mind fontos célja az elnökségnek. Ennek eszközeként a máltai elnökség célja a digitális egységes piac és a belső energiapiac továbbfejlesztése. A konkrét célkitűzések között találjuk a roamingdíjak eltörlését, az előfizetett audiovizuális tartalmak határokon átnyúló hozzáférhetőségének biztosítását vagy az 5G technológia elterjesztését.

  1. Biztonság

A máltai elnökség fontos célja a közelmúlt terrorcselekményei után a biztonság erősítése. Mindezt többek között a bűnüldözési eszközök további fejlesztésével, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni keményebb fellépéssel tervezik elérni. A külső határok hatékonyabb védelme szintén kiemelt cél. Ezek eszköze elsősorban a hatékony diplomácia marad, szoros együttműködésben az Európai Külügyi Szolgálattal, az EU globális stratégiájának keretében.

  1. Társadalmi befogadás

A szociális partnerekkel, civil társadalommal és a lakossággal együttműködve Málta elkötelezett a társadalmi befogadás, foglalkoztatáspolitika és szociális ügyek fejlesztésében. A máltai elnökség elsősorban a nemi egyenjogúság, a nők munkaerőpiaci részvételének előmozdítása, illetve a kisebbségek és egyéb hátrányos helyzetű csoportok jogainak területén szeretne uniós szinten előrelépést elérni. 

  1. Európai szomszédságpolitika

Málta kiemelt célja a dél-mediterrán térség országait sújtó kihívások – a terrorizmus, a fegyveres konfliktusok, a politikai instabilitás vagy a radikalizáció – kezelése. Mivel az unió biztonsága és fejlődése nagyban összefügg a szomszédos térségek helyzetével, a máltai elnökség ezen érintett államok stabilitásának megerősítésére törekszik.

  1. Tengerhasznosítás

Az unió egyre inkább függ a környező tengerektől és óceánoktól. A szigetország elnöksége alatt törekszik az EU Integrált Tengerpolitikájának keretén belüli kezdeményezésekre, nagyobb hangsúly kerül a fenntartható tengerügyi fejlesztésekre. Ilyen fontos célkitűzés például a hajókon keletkező hulladék és a rakománymaradványok fogadására alkalmas kikötői létesítményekről szóló irányelv, a hajózás biztonságáról szóló jogszabályok, valamint az EU 2018-ig terjedő időszakra szóló Tengeri Szállítási politika felülvizsgálata.

malta_elnokseg.PNG

A hivatalos elnökségi honlapon minden fontos információt megtaláltok az elnökségről. Ha ezen felül érdekel a máltai történelem, gasztronómia, hagyományok, a máltai nyelv vagy a helyi látnivalók, ezekről is részletes leírást találtok az oldalon. (Az infografika nagy méretben a képre, vagy ide kattintva tekinthető meg.)

Xorti tajba, vagyis sok sikert, Málta!

Forrás és további információ a máltai elnökségről:


Képek forrása: www.eu2017.mt

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9112187960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása