orgcover.png

Az ökológiai, azaz az „öko-” – vagy, ahogy Magyarországon inkább nevezzük, a „bio-” – gazdálkodás egyre jelentősebb az EU minden országában. Ahogy a XXI. század fogyasztói kultúrájában a környezettudatosság és az egészséges életmód egyre nagyobb teret nyert, úgy kerültek előtérbe a vegyszerektől mentes, környezetkímélő és fenntartható termelésből származó élelmiszerek. Míg pár éve elvétve lehetett csak a boltok polcain ilyen termékeket találni, addig mára az EU mezőgazdaságának egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata ez, amely jelenleg a teljes piac, azaz teljes mezőgazdasági termőterület 7,5 százalékát teszi ki az EU-ban. Összértékét 27 milliárd euróra teszik.

3 Vissza

gadheim.pngAhogy korábbi posztunkban írtuk, különböző számítások alapján közel tucatnyi európai város verseng azért, hogy elmondhassa, nála található Európa vagy az EU közepe. Bárhogy kalkulálunk is, a brexittel ez a középpont mindenképp odébb helyeződik egy kicsit. A legtöbbet idézett forrás, a párizsi székhelyű Nemzeti Földrajzi Intézet számításai szerint (IGN) az új középpont a bajorországi kis falu, Gadheim területére esik.

0 Vissza

ggl1.pngA Google minden évben elkészíti az adott évre vonatkozó összesítését a leggyakoribb keresésekről, és ezt ismerteti országonként is. A Notre Dame kigyulladása, a Brexit vagy az idén befejeződő Trónok harca rendkívüli érdeklődést generált tavaly, de találhatunk mindig egy-két érdekességet is az országok kereséseit vizsgálva. 2018-ban például az osztrákokat a dohányzási tilalom, az olaszokat Totti feleségének parókája, a németeket pedig a búcsújáró lepke hernyója foglalkoztatta kiemelten – mutatjuk, mi volt a helyzet 2019-ben.

1 Vissza

jatek_cover.jpgDecember elsején hivatalba lépett az Ursula von der Leyen vezette, új Európai Bizottság. Sok szempontból egyedülálló ez a mostani Bizottság, amely igazán ambiciózus célokat tűzött ki maga és Európa elé a következő öt évre. De melyek ezek?

8 Vissza

film2.jpgNagyok, nagy presztízsűek és fényűzőek – ilyenek Európa grand hoteljei. Az Europeana gyűjteménye alapján mutatjuk kedvenceinket.

0 Vissza

wine-2961938_960_720.jpgLassan úgy tűnik, az időjárás is őszre vált Magyarországon és Európában; javában zajlanak a szüreti mulatságok mindenfelé. Az idei szüreti szezon augusztus közepén elkezdődött, amikor Ordacsehiben Európában elsőként leszüretelték a Csabagyöngyét, a szezon végéig pedig még jó pár hétvége hátravan. Aki még nem kóstolta az idei mustot, egy kis ideje még van rá, az első idei borokra azonban egy kicsit még várni kell.

0 Vissza

szec6.jpgAhogy hűvösebbre fordul az idő, egyre szívesebben kuckózunk be otthon – éljen a hygge :-) –, vagy ha elmegyünk otthonról, jól esik megmártózni valamilyen melegvízű fürdőben. Ebben Magyarország kedvező földtani adottságai miatt egyértelműen nagyhatalom, szerte az országban találunk nagyon jó minőségű hévizeket és rájuk épülő termálfürdőket. Érdemes egy kicsit kitekinteni is: a European Best Destinations ajánlása alapján a legizgalmasabb termálfürdőket mutatjuk be Európából.

0 Vissza

unesco1.pngAz UNESCO Világörökség Bizottsága idén is döntött az új világörökségi helyszínek elfogadásáról, és frissítette a veszélyeztetett helyszínek listáját is. Idén is számos egyedülálló természeti, kulturális és vegyes helyszín került a listára a legjelentősebb portugál zarándokhelytől Babilonig – mutatjuk az új európai helyszíneket.

0 Vissza