A könyvespolcot csak képletesen, az írókat viszont nagyon is valóságosan prezentáltuk nektek az Európa Pontban a hétvégén. Az uniós elnökségnek köszönhetően a XVIII. Könyvfesztiválra nem egy, hanem mind a 26 másik tagállam meghívást kapott díszvendégként. A fesztivál apropóján kiválogattunk néhány friss könyvet, aminek érdemes helyet csinálni az otthoni könyvespolcon.

Per Olov Enquist: Egy másik élet (svéd, Európa Könyvkiadó)

Per Olov Enquist önéletrajzi írását Kúnos László fordította magyarra. A kortárs skandináv irodalom képviselője a Könyvfesztiválon veheti át a Budapest Nagydíjat, amely az eddig megszerzett 22 svéd és nemzetközi díj mellett méltó helyet kaphat az író vitrinében. Ahol – derül ki a vallomásos önéletrajzi regényből - valaha az olimpiáról épp csak lemaradt magasugró-bajnok elismerései, később az alkoholista író üres üvegei is hentereghettek.

Enquist a számunkra sokszor makulátlannak tűnő Svédországot és önmagát is őszintébben mutatja be, mint ahogyan a visszafogott skandinávoktól megszokhattuk. A kozmopolitaként – Svédországban, Párizsban, Nyugat-Berlinben, Los Angelesben és Koppenhágában - is élő író szerint az olvasás által azt is megtanulhatjuk, hogy alapjaiban mindnyájan egyformák vagyunk. „Ez a tudat pedig szolidaritást, egyensúlyt és toleranciát szül. Erre van a legnagyobb szüksége a világnak” – állítja Per Olov Enquist.

Ingo Schulze: Mobil (német, Európa Könyvkiadó)

Úgy tűnik, Boccaccio Dekameronja nem tud kimenni a divatból. A mintegy stílusgyakorlatként szolgáló mű két író fantáziáját is megragadta a közelmúltban. Ingo Schulze Mobil című könyve a berlini fal lebontását követő időszak hangulatát idézi. Teszi mindezt a mobiltelefonos korra hengszerelve, tragikomikus hangnemben. A német újraegyesítés előtti barátságok, jószomszédi viszonyok, tervezett kirándulások csak körülmények szülte illúziók – derül ki a műből. A könyv azonban mégsem olyan keserű, akaratlanul is mosolyra húzódik majd a szánk a néha groteszk helyzetek és kalandok olvasása közepette. Az utazások történetét megörökítő regény utolsó, 13. történetében ráadásul egy Budapest-Bécs jegyet is válthatunk az írónő társaságában. Chuck Palahniuk Kísértetek című regénye a 17 bezárt ember történetével szintén a Dekameronra hajaz, és ugyangyak a könyvfesztiválon debütál majd. Itt azonban humornak nyoma sincsen, hiszen a Cartaphilus kiadásában megjenő könyv kegyetlenül horrorisztikus és hátborzongató. Egyes városi legendák szerint a regény egy betétjének hatására közel 60 ember ájult el különböző felolvasásokon...

Krzysztof Varga: Műmárvány síremlék (lengyel, Európa Könyvkiadó)

Vissza a jövőbe! – lehetne a mottója a félig lengyel, félig magyar írónak. A történet ugyanis 2071-ben kezdődik Varsóban. Egy fiú rátalál egy fényképre, amely 2005-ben, egy családi nyaralás alkalmával készülhetett. Érdekes, visszatekintő perspektívából beszél nagyszüleiről, a mai generációról, a tulajdonképpeni „rólunk”. De nem ez az egyetlen új nézőpont, amellyel Krysztof Varga felhívta magára a figyelmet. A Turulpörkölt című korábbi regénye külső szemmel megfogalmazott különvélemény a magyarokról, szintén „rólunk”. Amellett, hogy elérte, Magyarország most már nem csak szakácskönyvek formájában van jelen a lengyel barátoknál, most egy furcsa, jövőbeli tükörrel is gazdagodhatunk általa, ha elolvassuk a Műmárvány síremléket.

Sofi Oksanen: Sztálin tehenei (finn, Scolar Kiadó)

Sofi Oksanen finn és észt gyökerekkel rendelkező írónő, akinek előző, Tisztogatás című regénye Magyarországon is nagy sikernek örvendett. A Sztálin tehenei című regény egy észt család női ágának történetét meséli el egészen az ezredfordulóig. Minthogy Sztálin tehenei sem tehenek, hanem kecskék, a Finnországba szakadt Anna sem élheti életét finnként. Az Észtországból származó családra, mint akkor az összes keleti blokkból menekült emberre gyanakodva tekintenek a finn kisváros lakói. A korabli népbetegségtől, a bulémiától szenvedő Anna biztonság- és boldogságkeresése áll a regény fókuszában. Ahogyan Sofi Oksanentől megszokhattuk, most sem szeretné a történelemből kiszakítani a regényt. Őszintén ír a szovjet időkről, a politikai ostorcsapásokról, a szégyenről és a vad szexualitásról.

Európában találunk termékeny alföldet, szelíd dombokat, ahol a világ legjobb borai készülnek, hihetetlen gleccsereket és fjordokat, 4000 méter feletti havas csúcsokat. Csak a sivatag hiányzik, gondolnánk. Rosszul.

Kezdjük egy provokatív találós kérdéssel: hol készült a lenti kép? A helyes válasz: Magyarországon. Ha homokdűnéket akarunk látni, nem kell messzebb mennünk a Kiskunságnál. A jövő nem túl biztató: szakértők szerint az Alföld egy részét a teljes elsivatagosodás fenyegeti. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezek a vándorló homodűnék nem újak, sőt. A Homokhátság éppenséggel róluk kapta a nevét.



Tucatnyi európai országban találunk hasonló minisivatagokat - vagy nem is annyira kicsiket. Az Olténiai Szahara Romániában 800 négyzetkilométer, másfélszer akkora mint Budapest. Itt még homokmúzemot is találunk, bár őszintén szólva nehezen tudjuk elképzelni, milyen élmények várhatnak itt a gyanútlan látogatóra (tippünk: homok, homok és valószínűleg még egy kis homok).



Az Olténiai Szaharának természetesen semmi köze nincs a Szaharához (annál inkább a román bulvárlapok blikkfangos címadási gyakorlatához), ahogy a tájegység sem volt sivatag eretedileg: az erdőirtások szomorú eredményeként alakult ki ez a zord vidék. Nem véletlenül kezeli az EU kiemelt környezetvédelmi feladatként az erdőirtások megállítását.

Az egyetlen "igazi" sivatag Európában, mely nem régről maradt itt (mint az alföldi vagy a szerbiai homokdűnék) és nem emberi felelőtlenség miatt alakult ki Spanyolországban található. A Tabernas-sivatag egyszerre gyönyörű és kietlen vidék. Egy évben összesen 14 centiméter eső esik a sierrák között, a helyi szelek és a tűző napsütés pedig évezredek alatt hozta létre a leginkább az észak-amerikai sivatagos részekre emlékeztető tájat.



Azt hinnénk, a Tabernas-sivatag az Európai Unió legszegényebb részei közé tartozik: szó szerint a fű sem nő, nyersanyag sincs, ipar sincs. A spanyolok azonban képesek voltak ebből is előnyt kovácsolni: három stúdió szolgálja ki a kényelmes filmesek igényeit, akik szeretnének ugyan sivatagban forgatni, de munka után többre becsülik a friss kagylós paellát és a sangríát mint a kaktuszok kerülgetését vagy a sátrazást a beduin törzsek között. Többek között itt készült A jó, a rossz és a csúf, a 2001: Űrodüsszeia és a Zorro Alain Delonnal. Ha legközelebb valaki kitalálja, hogy a Kiskunság jólétét hosszú távon mondjuk egy Rózsa Sándorról elnevezett filmstúdió biztosítaná, mindenesetre ne tartsuk eleve bolondnak.

Amy Winehouse, Kasabian, The Maccabees… alakul az idei Sziget lineup. Közben a Songlines is a világ legjobb fesztiváljai közé sorolta a mi kis augusztusi őrületünket, szóval érdemes itthon tervezni. De nem csak itthon!

„Music is my aeroplane” – énekelte Anthony Kiedis a Red Hot Chilivel, és tényleg. A zene az, ami miatt Európa színe-virága felül a repülőre, hogy egy hétre kivonuljon a hétköznapokból. A feszitávolokról beszélünk természetesen, amikre annyira irigyek vagyunk, már szakmai szempontból. Mi (=EU) milliárdos programokat tartunk fent, hogy elősegítsük az országok közeledését. Pedig időnként elég hozzá egy Nagyszínpad, és sok-sok korsó csapolt sör.



Nekünk ugye itt van a bevezetőben is emletegett Sziget, ami már rég nem Diák, ellenben nagyon is nemzetközi. Augusztusban komplett nemzetközi sátorkolóniák épülnek fel órák alatt, amiben valamiért a franciák járnak élen (frankofón olvasóink kedvéért egy dupla szóvicc: L'île des Français). Van, aki pont a külföldiek miatt nem jár már ki a Hajógyárira, valami olyasmi felkiáltással, hogy elveszítette a báját, csak a profit számít, és különben is, régen minden jobb volt. Szerintünk viszont amikor szerda hajnali négykor francia, magyar és német összeölelkezve azt próbálja megbeszélni valamilyen keverék angol-azonosíthatatlan nyelven, hogy Európa melyik egyetemére akarnak menni Erasmussal, igenis menő.



A 17 éves Sziget mellett szigorú apukának tűnik az 1971 óta megrendezett Roskilde Fesztivál Dániában. A gondtalan és boldog korai hetvenes évek (Woodstock, anyone?) lenyomatát őrzi a mai napig. Öt színpad, rockerek, igazi hippik, zene, zene, zene, valamint környezetvédelem és karitatív projektek. Roskilde szerintünk megér egy Budapest-Koppenhága fapados jegyet.



Mint ahogy Glastonbury is. Itt ugyanis nem az a kérdés, hogy ki hajlandó jönni, hanem hogy a szervezők kit hajlandók meghívni. Itt fellépni nem hakni, hanem megtiszteltetés. 170 ezer ember, 45(!) színpad, a zene mellett pedig színház, tánc és, igen, cirkusz. A Glastonbury Fesztiválon cidert inni, ez legalább akkora élmény, mint rumpuncsot Bécsben vagy Guiness-t Dublinban. Na jó, nagyobb.



Akinek a Balaton Sound hallatán megdobban a szíve, vigyázzon, nehogy infartust kapjon, amikor eszébe jut a Festival Internacional de Benicàssim. Elektronikus zene és alternatív rock, mindez Barcelona és Valencia között félúton, a Földközi-tenger partján. A hely régen kalózok és csempészek búvóhelye volt, most pedig azé a 200 ezer emberé, akik szerint a legjobb kikapcsolódás Prodigyt hallgatni egy szál fürdőruhában, félig a tengerben ücsörögve. Mondtuk már, hogy magunkat is ide számoljuk?

Aki lemaradt a március 18-i Nantes Slam + AKPH estről, most megnézheti és sajnálhatja. Nagyon jó este volt!

Van egy hely Európában, ahol szikrázóan kék az ég, tiszta a levegő, hírből sem ismerik a forgalmi dugót és minden férfi tud pelenkázni.

Akinek eltöltött már hosszabb-rövidebb Európa legészakibb országaiban, jól tudja, hogy a délebbről jövő ember nem elsősorban a hideg időre vagy az elképesztően rövid téli nappalokra csodálkozik rá. A skandinávok híresek a liberális beállítottságukról is, éppen ezért nem meglepő, hogy elsők között voltak a nemi egyenlőség kiharcolásában.

Norvégiában (mely ugyan nem az unió tagja, de ezer szállal kötődik hozzá) a nők már az 1800-as évektől járhatnak egyetemre, Svédországban pedig 1954 óta létezik az egyenlő jogok miniszterének pozíciója. Az egyenjogúság nem csupán a nők, hanem a férfiak jogairól is szól. Míg a nők eséllyel indulnak az eredetileg férfiak által dominált szakmákban is, a férfiak olyan "nőies" területekre is betették a lábukat, mint az óvodai vagy épp az otthoni gyereknevelés. A skandináv országok egyik legszívmelengetőbb "látványossága" a babakocsit tologató, jól szituált, fiatal apuka. 



Az egyenjogúságra szoktatás már egészen kicsi korban elkezdődik. Az óvodában az óvónénik mellett nagyon gyakori látvány a fiatal óvóbácsi is, aki az udvaron kergetőzik, mászókán mászik és hintáztatja a kicsiket, ha épp arra van szükség. Mindez a családi életben is látványosan mutatkozik meg.

A skandináv országok különleges változtatásokat vezettek be a GYES tekintetében: Svédországban a gyerek megszületésekor a szülők mindegyike jogosult arra, hogy 7 hónapot, a fizetés 75 százalékért, otthon maradjon. Bár a papa gyakran így is a mamának adja a saját idejét, minimum 2 hónapot neki kell kivennie, különben az az idő és pénz elvész. A dán férfiak 2 hét szülési szabadságot „apai jogon” vehetnek ki. Mindez csupán törvényi minimum, egyes munkahelyek, ennél is csábítóbb feltételeket biztosítanak. Norvégiában is hasonlóan kedvező a helyzet. Ott a GYES alatt az „apa kvóta” 6 hét, amit kizárólag a férfi használhat fel. Ezzel próbálják ösztönözni az erősebb nemet is a korai érzelmi kötelékek kiépítésére és megerősítésére. Ezt annyira komolyan veszik, hogy még némelyik miniszter is kiveszi a „papa GYES-t” a hivatali ideje alatt.

Emellett mindhárom országban létezik az önkéntes szülői szabadság, méghozzá nagyon kedvező kondíciókkal. Így az apukák korán megszokják, hogy egy kisbabának nagyobb szüksége van a papa közelségére, mint annak túlórabérére.

A zord északi népek tehát távolról sem olyan hűvösek, mint azt gondolnánk. Épp ellenkezőleg. Sokat tanulhatunk még tőlük emberségről, egyenlő bánásmódról, elfogadásról és felvilágosult világnézetről. Ha pedig az apukáknak járó GYES adta lehetőségeket a lehető legteljesebben ki is használják, akkor elmondhatjuk, hogy a skandináv apukák a leginkább irigylésre méltó férfiak a világon.

Az Európa központjaként emlegetett Belgium ironikus módon talán az öreg kontinens egyik legmegosztottabb országa. Az északi részen élő flamandok és a déli vallonok közt feszülő ellentét számtalan viccet és karikatúrát ihletett már (elég csak a klasszikusra gondolni: "hová álljanak a belgák?"). Négy barát most azonban egy új weboldal segítségével igyekszik rámutatni: a kulturális és nyelvi különbségek ellenére szinte bárki találhat azonos érdeklődésű honfitársat a "másik" oldalon is.

Belgiumban jelentős feszültségeket okoz az ország megosztottsága. A március 2-án indult Alterbelgo.be oldal készítői éppen ezen szeretnének változtatni. A névből nem nehéz kitalálni, hogy mire szolgál: éljen bár valaki a Flandriában, vagy Vallóniában, néhány pillanat alatt megtalálhatja alteregóját az ország ellenkező sarkában. Ehhez csupán annyit kell tenni a bejelentkezést követően, hogy beállítja személyes preferenciáit: melyek azok a dolgok, amiket szeret és amelyeket ki nem állhat (legyen szó zenéről, gasztronómiáról, vagy például tévésorozatokról). A rendszer ezután pillanatok alatt összekapcsolja "alterbelgójával", vagyis az ország ellenkező részén élő, hasonló ízlésvilágú felhasználóval, akivel utána kapcsolatba léphet az oldalon, vagy a Facebookon keresztül. Sőt, a közösségi oldalnak köszönhetően még absztraktabb szimpátiájú ismeretlenekre is bukkanhatnak az érdeklődők.



Az oldal mögött egy négy fős baráti társaság (két franciaajkú és két flamand) áll. A négy fiatalember meggyőződése: "ha meg akarjuk érteni egymást, először újra meg kell ismernünk, fel kell fedeznünk egymást." Az oldal alapelve szerint a politikát leszámítva, bármilyen témát szívesen látnak, a lényeg, hogy javuljon a kommunikáció a flamandul, illetve franciául beszélő belga állampolgárok között.

"Az oldal alapötlete annak felismerésén alapul, hogy nincs az országban sem olyan párt,s em olyan sajtótermék, amely egyaránt szólna a flamandokhoz és a vallonokhoz" - nyilatkozta a belga Le Soirnak Thomas Danthine, az alapítók egyike. "Egyszerűen szinte egyetlen olyan fórum sincs, ahol összekapcsolódhatnánk egymással. Ha lesz 20 000 felhasználónk, már boldogok leszünk. De nem szeretnénk ennyinél megállni, a jövőben tovább fejlesztjük majd a rendszert és reméljük, hogy olyan hálózat jöhet létre, amely egyszerre jövedelmező és konstruktív a társadalmunk számára."