cinema.jpegHollywooddal nehéz felvenni a versenyt, kevés országban készülnek olyan filmek, amelyek jelentős érdeklődést keltenek nemzetközi szinten. Dánia nagy múltra visszatekintő filmes hagyománnyal rendelkezik, amelyre folyamatosan odafigyelnek, filmes kultúrájukra méltán büszkék. A kilencvenes években kialakult stílus, a leginkább Lars von Trier nevével fémjelzett dogmafilmek vitathatatlanul jelentős hatással voltak a filmtörténetre, hatásuk ma is érződik.


Manapság sokan a dán film „új aranykoráról” beszélnek, amelyet számtalan nemzetközi elismerés is jelez, a tavalyi év ilyen szempontból pedig kiemelkedő volt. 2011-ben arattak a dán filmek a nemzetközi filmfesztiválokon: többek között a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat és az Arany Glóbuszt is dán film kapta (Susanne Bier: Egy jobb világ című alkotása), ugyanezért a filmért az Európai Filmakadémia a legjobb rendezőnek járó díjat is Biernek ítélte, itt a legjobb filmnek a szintén dán Lars von Trier Melankóliáját választották. Cannes-ban sem maradt elismerés nélkül a dán mozi: 2011 egyik legnagyobb sikerfilmjét, a bizarr hangulatú amerikai Drive-ot is dán rendező jegyzi (Nicolas Winding Refn), aki itt a legjobb rendezésért vihetett haza díjat.

 

Mindezek fényében nem volt nehéz összeállítani e havi filmklubunk programját, amelyen a dán elnökséghez kapcsolódóan ezen ország filmjei játsszák a főszerepet: a dán film fenegyerekétől, Lars Von Triertől láthattok egy filmet, és levetítjük a tavalyi Oscar-díjas alkotást is. Ehhez kapcsolódóan Gyenge Zsolt filmkritikussal beszélgettünk, aki Gyárfás Dorkával közösen a dán filmest házigazdája.

 

A dán filmekről sokaknak a különleges technikával rögzített, végtelen snittekből álló, „kamerarángatós”, alacsony költségvetésű, realista dogmafilmek jutnak eszébe, amelyek általában komoly társadalmi kérdéseket boncolgatnak. A dán rendezők közül valószínűleg a stílus megteremtője, Lars von Trier ugorhat be elsőre. Aki csak a dogmát ismeri, mennyire ismeri a dán mozit? Mi jellemzi a mai dán filmeket?

 

A dogma-mozgalom jelentős szerepet játszott a dán mozi újjáélesztésében, hiszen olyan szigorú esztétikai elvárásokat fogalmazott meg, amelyek szinte kényszerítették a filmeseket az olcsó filmkészítésre. Ez pedig – Lars von Trier céljainak megfelelően – pénzügyi kötöttségektől való függetlenséget, művészi szabadságot biztosított számukra. A dogma-mozgalmat egyébként valóban Lars von Trier hirdette meg (vagyis az ő már létező nemzetközi hírneve tette ismertté), de ő maga csupán egyetlen igazi dogmafilmet rendezett, az Idiótákat. A legjobb és a szabályokat leginkább tiszteletben tartó dogmafilm véleményem szerint Thomas Vinterberg Születésnapja, ebben ugyanis tökéletes az összhang a szabályok által kikényszerített filmnyelv és az ábrázolt történet, érzelmek között. Manapság azonban maguk a dán filmesek is szeretik minél inkább elhatárolni magukat a dogmától. Kijelenthetjük, hogy a kortárs dán mozi – bár ismertsége a dogmán alapul, és még mindig sok részletében hordozza annak szellemiségét – ma már nem csupán a dogma folytatása, hanem sokszínű, gazdag, változatos és egészséges filmművészet.

 

Mi a dán mozi sikerének titka? Az erős filmes hagyományok, a jó képzési lehetőségek és az ahhoz kapcsolódó intézményrendszer, a szektornak járó  jelentős támogatás? Esetleg a dán néplélek?

 

A dán filmet szerintem érdemes ehhez kicsit tágabb kontextusban értelmezni. A skandináv film szinte már a kezdetektől elsősorban a nagyon személyes emberi történetekkel foglalkozott – gondoljunk csak Dreyer Jeanne d'Arc némafilmjére, amelyben szinte csak arcokat mutató közelik vannak. Őt a francia mártír történetében nem a történelmi vonatkozások érdekelték, hanem a szereplők személyes érzelmei, ahogyan megküzdenek a világi és emberfeletti hatalom kérdéseivel. A skandináv filmesek – talán pont azért, mert a világ egyik leggazdagabb, legkiegyensúlyozottabb országaiban élnek – a társadalmi konfliktusok, szociális problémák helyett inkább az emberi lélek apró rezdüléseivel, a nyugati jómódban élő egyén individuális problémáival foglalkoztak – elég ehhez csak Bergman nevét megemlíteni. Mivel ezek a témák általános érvényűek, a nyugati civilizáció minden országában átérezhetőek és átélhetőek, nem állnak kulturális akadályok a befogadás előtt. Az intézményi okokra áttérve: nem hiszem, hogy a dánoknak a bőkezű állami támogatás segített volna. Inkább arról volt szó, hogy – amint korábban említettem – munkamódszerük miatt nem is volt nagy pénzekre szükségük elképzeléseik megvalósításához. Persze azért nem szabad elfelejteni a többek közt Lars von Trier által is alapított Zentropa cégen keresztül folytatott nagyvonalú produceri tevékenységet.

 

A mozikban, ajánlókban gyakran olvashatunk olyat, hogy „skandináv film” – mennyire beszélhetünk skandináv filmről? Mi az, ami közös az északi országok filmművészetében?

 

A skandináv filmművészetre is az imént említett mindennapi emberek hétköznapi történeteinek feldolgozása jellemző. Ami az ő megközelítésüket a legtöbb esetben különlegessé teszi, az abban a kedves megértésben nyilvánul meg, amellyel az emberek hibáihoz közelítenek. Esendő hőseiket finom, gyakran abszurdba hajló humorral ábrázolják. Ugyanakkor rendkívül fontos náluk a kegyetlenül őszinte önmarcangolás, a belső problémák, kételyek szakadatlan kutatása.

 

Lars von Trier vitathatatlanul a legismertebb dán rendező, aki a nyolcvanas évek végétől folyamatosan jelen van a filmes világ fősodrában. Mennyiben különleges a filmesten vetített filmje, az Öt akadály?

 

Lars von Trier rendkívül különc figura, aki amellett, hogy ellentmondásos, de mindenképpen a nemzetközi filmes világban számon tartott filmeket készít, akcióival és nyilatkozataival a filmeken kívül is provokál. Legutóbbi cannes-i „nácizós” mondataira mindannyian emlékszünk, de ugyanilyen provokatív, teátrális gesztussal – és remek marketingérzékkel – hirdette meg annak idején a dogma mozgalmat is. Az Öt akadály azért különleges, mert teljesen kirí filmes kísérletei közül: ezúttal nem maga készít filmet, hanem a dán mozi egyik nagy öregjének egy régi alkotását forgattatja le újra. Vagyis valójában nem (csak) filmrendezői, hanem katalizátori szerepben tetszeleg: azt teszi a vásznon, amit évek óta a dogmán és a Zentropán keresztül művel. Fanyar humora, szédült ötletei és iróniája igazi csemegévé teszik ezt a „film a filmről” mozit.

 

Susanne Bier rendező 2007-es, első Oscar-jelölése után második jelölését tavaly díjra is váltotta. A bosszú és megbocsátás kérdését feszegető Egy jobb világ kapta a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscart, amit szintén megnézhetnek az érdeklődők a filmesten. A filmet a szakma Oscarral és Arany Glóbusszal is kitüntette – mi emelte ki a filmet a mezőnyből?

 

Susanne Bier új filmje illeszkedik a dán filmek abba a négy-öt éve jelentkező vonulatába, amely – bár még mindig a szereplők belső életével foglalkozik – egyre hangsúlyosabban vesz tudomást társadalmi vonatkozásokról, és különösen a világ kevésbé szerencsés vidékeiről. Bier egyik előző filmje részben Indiában, a másik Afganisztánban játszódott, de ebbe a sorba illeszkedik Christoffer Boe Minden rendben lesz című alkotása is. Az Egy jobb világban a rendező valójában a nyugati civilizáció konfliktuskezelő képességét, tolerancián alapuló társadalomszervezését teszi próbára. A békés attitűd, a problémák tárgyalásos rendezése, a kompromisszumos, mindenkit kielégítő megoldások keresése alapvető értékek ugyan, de vajon – teszi fel a kérdést Susanne Bier – szélsőséges helyzetekben is képesek vagyunk tartani magunkat elveinkhez? És ha képesek is vagyunk, vajon érdemes-e? Széteső családok, frusztrált gyerekek, problémáikat kezelni képtelen felnőttek körében, Dániában és Afrikában zajlik ez a több síkon játszódó, magával ragadó drámai történet, ahol nézőként különböző álláspontokra helyezkedhetünk – de egy biztos, passzívak nem maradhatunk.

Kis dán Oscar-történelem

Mindezidáig összesen 22 jelölésből 6 dán film nyert Oscar-díjat. Nagyfilmek közül legelőször 1957-ben kapott jelölést dán film, Erik Balling Megtört a jég című filmje, az első díjat azonban csak 1988-ban vihette haza dán rendező: Gabriel Axel Babette lakomája című filmjét díjazta ekkor a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában az Amerikai Filmakadémia. Ezt gyors duplázás követte: a következő évben szintén dán film kapta az elismerést, ekkor Bille August rendező Hódító Pelle című filmjéért vihette haza az arany szobrot, őket követte Susanne Bier tavaly az Egy jobb világ című filmmel.

A dán rövidfilmeket szintén háromszor díjazta eddig az Akadémia: 1999-ben A választás napja (Anders Thomas Jensen filmje), 2003-ban az Egy kedves ember (Martin Strange-Hansen), míg 2010-ben a The New Tenants (Joachim Bach) kapott Oscart ebben a kategóriában.

Dánia idén Ole Christian Madsen SuperClásico című vígjátékát jelölte a legjobb játékfilm kategóriában.
 

A dán filmestre 2012. január 20-án kerül sor az Európa Pontban. A vetítés 19 órától kezdődik, az Öt akadály című film után Gyenge Zsolt filmkritikussal Gyárfás Dorka beszélget. Ezt követően 21 órától láthatjátok az Egy jobb világ című filmet.

 

A filmklub ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk! További részleteket az esemény Facebook oldalán találhattok. Gyertek!

2 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr43570959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.19. 10:56:07

Népszerűek a filmek? Én utoljára az Olsen banda pár részét láttam. Az jó volt. No de, hogy népszerűek lennének. Erős túlzás! ;)

cirrocumulus 2012.01.22. 23:19:31

A dán filmek sosem lesznek mondjuk twilighti értelemben népszerűek - és ez talán jól is van így. Ettől még lehetnek nagyon erős, jó silmek, amelyeket egy kör (beleértve úgy tűnik az utóbbi években a szakmát is) nagyra értékel.
süti beállítások módosítása