Az Amerikai Filmakadémia ma este (éjjel) osztja ki a filmvilág egyik legfontosabbnak tartott díját, az Oscart. Európában évről évre sokan fanyalognak a Filmakadémia döntéseit látva, ugyanakkor vitathatatlan, hogy ez a művészek számára az egyik legnagyobb elismerést jelentő díj, amely bár alapvetően hollywoodi beállítottságú, sohasem hagyja figyelmen kívül az európai alkotásokat sem.

A legtöbb jelölést Martin Scorsese első 3D-s filmje, a Leleményes Hugo (Hugo) kapta, szám szerint tizenegyet, többek között legjobb filmnek és legjobb rendezőnek járó Oscarra is jelölték.  A legjobb filmnek jelölt kilenc alkotás között ott találjuk még a George Clooney főszereplésével készített Utódokat, a Brad Pittnek ismét Oscar-jelölést hozó baseballos mozit, a Pénzcsinálót, a szintén Brad Pitt főszereplésével elkészült  Az élet fáját, Steven Spielberg háborús-lovas moziját, a Hadak útjánt. Jelölt még Woody Allen időutazós vígjátéka, az Éjfélkor Párizsban, a szeptember 11-i New York-i terrortámadásról szóló Rém hangosan és irtó közel, a házvezetőnők életét bemutató A segítség, valamint a Hollywood némafilmes korát idéző fekete-fehér mozi, A némafilmes.

Az európai filmművészetet, illetve az európai alkotókat kedvelőknek sem okozhat csalódást a jelöltek listája: a nomináltak között jó pár európai filmet, illetve európai művészt találunk – ezek közül mutatjuk be a legfontosabbakat.

Ilyen például az est másik legnagyobb esélyese, a tíz Oscarra jelölt, és legjobb filmnek jelöltek között már említett A némafilmes című alkotás, amelynek témája ugyan hollywoodi, a film maga francia. A briteket már meghódította a film, a Brit Filmakadémia díjkiosztóján, a BAFTA-n hét díjjal már tarolt a mozi, amit ugyanígy szerettek otthon: most pénteken a francia Oscarnak számító César díjátadón hat kategóriában, köztük a legfontosabbakban nyert a film. Cannes-ból és a Golden Globe-ról sem mentek haza üres kézzel az alkotók, a film főszereplője, Jean Dujardin francia színész pedig mindhárom fesztiválról elhozta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. Dujardin az Oscaron is a legnagyobb esélyesnek számít, bár kategóriájában olyan jól csengő hollywoodi nevekkel kell megküzdenie, mint George Clooney, Brad Pitt vagy Gary Oldman (az ötödik jelölt a mexikói Demián Bichir). Filmbéli partnere, az argentin származású francia színésznő, Bérénice Bejo szintén jelölt a legjobb női mellékszereplők között.

A francia szál jelen van még Woody Allen legutóbbi mozijában, az Éjfélkor Párizsban című filmben is – amellett, hogy a film Párizsban játszódik, ebben a női főszerepet az Edith Piaf megformálásért négy évvel ezelőtt Oscar-díjat kapott Marion Cotillard játssza. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb svéd(-dán-német) filmje, a Stieg Larsson bűnügyi bestsellerén alapuló, Niels Arden Oplev által rendezett A tetovált lány Hollywoodban újraforgatott remake-je szintén kapott öt jelölést. Bár sokak szerint az átdolgozás nem sok újat hoz a svéd eredetihez képest, az Akadémia kedvelte, többek között a női főszereplőt, az összelyuggatott arcú Rooney Marát is jelölte Oscarra.

A német film nagy alakja, Wim Wenders is izgulhat az Oscar éjszakáján: a Pina Bausch életéről készített 3D-s filmje a legjobb dokumentumfilmek között verseng az Oscarért – a német rendező számtalan nemzetközi díjjal büszkélkedhet, de Oscart eddig még nem nyert.

A legjobb rövidfilmnek járó Oscarra jelölt filmek között az európai kisfilmek dominálnak: az indiai gyermekkereskedelemről készített Raju című rövidfilmet Max Zähle és Stefan Gieren jegyzi a Hamburgi Media Schoolból, a filmet egy indiai filmművészeti iskolával együttműködésben készítettek. Az északír kisfilm, a Pentecost (Pünkösd) egy fiatal srác vívódásáról szól, el kell döntenie mi a fontosabb: a foci vagy a mise, a The Shore (A part) című film, amelyet a Hotel Ruanda rendezője (Terry George) jegyez, egy Amerikából 25 év után Észak-Írországba visszatérő férfi történetét meséli el. A norvég Hallvar Witzø Tuba Atlantic című filmje pedig egy halálra készülődő 70 éves férfi utolsó napjait mutatja be.

Az európai színészek közül a brit Janet McTeer jelölt a legjobb női mellékszereplők között, a Glenn Close által rendezett Albert Nobbs című filmben a rendezővel együtt olyan nőket alakítanak, akiknek a 19. századi Írországban csakis magukat férfinak kiadva érvényesülhettek – a két színésznő bizarr átalakuláson ment keresztül a film kedvéért. Szintén jelölték a brit Kenneth Branaghet a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjra az Egy hét Marilynnel című filmben nyújtott alakításáért. Branagh a filmben a legendás brit színészt, Laurence Olivier-t játssza – ez a színész ötödik Oscar-jelölése, őt a legjobb rendezők és színészek között is jelölte már korábban az Akadémia. Branagh kategóriájában egy másik legendás színésszel, az idén 83. életévét betöltő svéd Max von Sydow-val versenyez a díjért, akit a szeptember 11-i New York-i tragédiát feldolgozó Rém hangosan és irtó közel című filmben nyújtott alakításáért jelölt az Akadémia.

Mindezen kategóriák mellett természetesen ott a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar kategóriája, ahol minden évben képviselteti magát az európai filmművészet egy-egy remeke is. Idén két európai filmet találunk a jelöltek között: a belga Rundskop (angol címe: Bullhead, rendező: Michael R. Roskam) egy zsarnoki természetű marhatenyésztőről szól, aki folyamatosan pumpálja magát szteroidokkal, és zavaros ügyleteket folytat egy illegális húskereskedővel. A másik jelölt a lengyel In Darkness (rendező: Agnieszka Holland) pedig egy olyan emberről szól, aki a nácik által megszállt lengyel városban, Lwówban (a mai ukrán Lvivben) saját élete kockáztatásával lengyel zsidók tucatjait menti meg a biztos haláltól. Sajnos magyar részről Tarr Béla filmjét, a számos nemzetközi díjjal kitüntetett Torinói ló című művet nem válogatta be az amerikai zsűri az öt jelölt közé. Ebben a kategóriában tavaly a dán rendező, Susanne Bier Egy jobb világ című filmjét jutalmazták Oscar-díjjal, amelyet múlt hónapban filmklubunkban is megnézhettetek.

Szurkoljunk ma éjjel együtt az európai művészeknek!

Hollywooddal nehéz felvenni a versenyt, kevés országban készülnek olyan filmek, amelyek jelentős érdeklődést keltenek nemzetközi szinten. Dánia nagy múltra visszatekintő filmes hagyománnyal rendelkezik, amelyre folyamatosan odafigyelnek, filmes kultúrájukra méltán büszkék. A kilencvenes években kialakult stílus, a leginkább Lars von Trier nevével fémjelzett dogmafilmek vitathatatlanul jelentős hatással voltak a filmtörténetre, hatásuk ma is érződik.

Manapság sokan a dán film „új aranykoráról” beszélnek, amelyet számtalan nemzetközi elismerés is jelez, a tavalyi év ilyen szempontból pedig kiemelkedő volt. 2011-ben arattak a dán filmek a nemzetközi filmfesztiválokon: többek között a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat és az Arany Glóbuszt is dán film kapta (Susanne Bier: Egy jobb világ című alkotása), ugyanezért a filmért az Európai Filmakadémia a legjobb rendezőnek járó díjat is Biernek ítélte, itt a legjobb filmnek a szintén dán Lars von Trier Melankóliáját választották. Cannes-ban sem maradt elismerés nélkül a dán mozi: 2011 egyik legnagyobb sikerfilmjét, a bizarr hangulatú amerikai Drive-ot is dán rendező jegyzi (Nicolas Winding Refn), aki itt a legjobb rendezésért vihetett haza díjat.

Mindezek fényében nem volt nehéz összeállítani e havi filmklubunk programját, amelyen a dán elnökséghez kapcsolódóan ezen ország filmjei játsszák a főszerepet: a dán film fenegyerekétől, Lars Von Triertől láthattok egy filmet, és levetítjük a tavalyi Oscar-díjas alkotást is. Ehhez kapcsolódóan Gyenge Zsolt filmkritikussal beszélgettünk, aki Gyárfás Dorkával közösen a dán filmest házigazdája.

A dán filmekről sokaknak a különleges technikával rögzített, végtelen snittekből álló, „kamerarángatós”, alacsony költségvetésű, realista dogmafilmek jutnak eszébe, amelyek általában komoly társadalmi kérdéseket boncolgatnak. A dán rendezők közül valószínűleg a stílus megteremtője, Lars von Trier ugorhat be elsőre. Aki csak a dogmát ismeri, mennyire ismeri a dán mozit? Mi jellemzi a mai dán filmeket?

A dogma-mozgalom jelentős szerepet játszott a dán mozi újjáélesztésében, hiszen olyan szigorú esztétikai elvárásokat fogalmazott meg, amelyek szinte kényszerítették a filmeseket az olcsó filmkészítésre. Ez pedig – Lars von Trier céljainak megfelelően – pénzügyi kötöttségektől való függetlenséget, művészi szabadságot biztosított számukra. A dogma-mozgalmat egyébként valóban Lars von Trier hirdette meg (vagyis az ő már létező nemzetközi hírneve tette ismertté), de ő maga csupán egyetlen igazi dogmafilmet rendezett, az Idiótákat. A legjobb és a szabályokat leginkább tiszteletben tartó dogmafilm véleményem szerint Thomas Vinterberg Születésnapja, ebben ugyanis tökéletes az összhang a szabályok által kikényszerített filmnyelv és az ábrázolt történet, érzelmek között. Manapság azonban maguk a dán filmesek is szeretik minél inkább elhatárolni magukat a dogmától. Kijelenthetjük, hogy a kortárs dán mozi – bár ismertsége a dogmán alapul, és még mindig sok részletében hordozza annak szellemiségét – ma már nem csupán a dogma folytatása, hanem sokszínű, gazdag, változatos és egészséges filmművészet.

Mi a dán mozi sikerének titka? Az erős filmes hagyományok, a jó képzési lehetőségek és az ahhoz kapcsolódó intézményrendszer, a szektornak járó  jelentős támogatás? Esetleg a dán néplélek?

A dán filmet szerintem érdemes ehhez kicsit tágabb kontextusban értelmezni. A skandináv film szinte már a kezdetektől elsősorban a nagyon személyes emberi történetekkel foglalkozott – gondoljunk csak Dreyer Jeanne d'Arc némafilmjére, amelyben szinte csak arcokat mutató közelik vannak. Őt a francia mártír történetében nem a történelmi vonatkozások érdekelték, hanem a szereplők személyes érzelmei, ahogyan megküzdenek a világi és emberfeletti hatalom kérdéseivel. A skandináv filmesek – talán pont azért, mert a világ egyik leggazdagabb, legkiegyensúlyozottabb országaiban élnek – a társadalmi konfliktusok, szociális problémák helyett inkább az emberi lélek apró rezdüléseivel, a nyugati jómódban élő egyén individuális problémáival foglalkoztak – elég ehhez csak Bergman nevét megemlíteni. Mivel ezek a témák általános érvényűek, a nyugati civilizáció minden országában átérezhetőek és átélhetőek, nem állnak kulturális akadályok a befogadás előtt. Az intézményi okokra áttérve: nem hiszem, hogy a dánoknak a bőkezű állami támogatás segített volna. Inkább arról volt szó, hogy – amint korábban említettem – munkamódszerük miatt nem is volt nagy pénzekre szükségük elképzeléseik megvalósításához. Persze azért nem szabad elfelejteni a többek közt Lars von Trier által is alapított Zentropa cégen keresztül folytatott nagyvonalú produceri tevékenységet.

A mozikban, ajánlókban gyakran olvashatunk olyat, hogy „skandináv film” – mennyire beszélhetünk skandináv filmről? Mi az, ami közös az északi országok filmművészetében?

A skandináv filmművészetre is az imént említett mindennapi emberek hétköznapi történeteinek feldolgozása jellemző. Ami az ő megközelítésüket a legtöbb esetben különlegessé teszi, az abban a kedves megértésben nyilvánul meg, amellyel az emberek hibáihoz közelítenek. Esendő hőseiket finom, gyakran abszurdba hajló humorral ábrázolják. Ugyanakkor rendkívül fontos náluk a kegyetlenül őszinte önmarcangolás, a belső problémák, kételyek szakadatlan kutatása.

Lars von Trier vitathatatlanul a legismertebb dán rendező, aki a nyolcvanas évek végétől folyamatosan jelen van a filmes világ fősodrában. Mennyiben különleges a filmesten vetített filmje, az Öt akadály?

Lars von Trier rendkívül különc figura, aki amellett, hogy ellentmondásos, de mindenképpen a nemzetközi filmes világban számon tartott filmeket készít, akcióival és nyilatkozataival a filmeken kívül is provokál. Legutóbbi cannes-i „nácizós” mondataira mindannyian emlékszünk, de ugyanilyen provokatív, teátrális gesztussal – és remek marketingérzékkel – hirdette meg annak idején a dogma mozgalmat is. Az Öt akadály azért különleges, mert teljesen kirí filmes kísérletei közül: ezúttal nem maga készít filmet, hanem a dán mozi egyik nagy öregjének egy régi alkotását forgattatja le újra. Vagyis valójában nem (csak) filmrendezői, hanem katalizátori szerepben tetszeleg: azt teszi a vásznon, amit évek óta a dogmán és a Zentropán keresztül művel. Fanyar humora, szédült ötletei és iróniája igazi csemegévé teszik ezt a „film a filmről” mozit.

Susanne Bier rendező 2007-es, első Oscar-jelölése után második jelölését tavaly díjra is váltotta. A bosszú és megbocsátás kérdését feszegető Egy jobb világ kapta a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscart, amit szintén megnézhetnek az érdeklődők a filmesten. A filmet a szakma Oscarral és Arany Glóbusszal is kitüntette – mi emelte ki a filmet a mezőnyből?

Susanne Bier új filmje illeszkedik a dán filmek abba a négy-öt éve jelentkező vonulatába, amely – bár még mindig a szereplők belső életével foglalkozik – egyre hangsúlyosabban vesz tudomást társadalmi vonatkozásokról, és különösen a világ kevésbé szerencsés vidékeiről. Bier egyik előző filmje részben Indiában, a másik Afganisztánban játszódott, de ebbe a sorba illeszkedik Christoffer Boe Minden rendben lesz című alkotása is. Az Egy jobb világban a rendező valójában a nyugati civilizáció konfliktuskezelő képességét, tolerancián alapuló társadalomszervezését teszi próbára. A békés attitűd, a problémák tárgyalásos rendezése, a kompromisszumos, mindenkit kielégítő megoldások keresése alapvető értékek ugyan, de vajon – teszi fel a kérdést Susanne Bier – szélsőséges helyzetekben is képesek vagyunk tartani magunkat elveinkhez? És ha képesek is vagyunk, vajon érdemes-e? Széteső családok, frusztrált gyerekek, problémáikat kezelni képtelen felnőttek körében, Dániában és Afrikában zajlik ez a több síkon játszódó, magával ragadó drámai történet, ahol nézőként különböző álláspontokra helyezkedhetünk – de egy biztos, passzívak nem maradhatunk.

Kis dán Oscar-történelem

Mindezidáig összesen 22 jelölésből 6 dán film nyert Oscar-díjat. Nagyfilmek közül legelőször 1957-ben kapott jelölést dán film, Erik Balling Megtört a jég című filmje, az első díjat azonban csak 1988-ban vihette haza dán rendező: Gabriel Axel Babette lakomája című filmjét díjazta ekkor a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában az Amerikai Filmakadémia. Ezt gyors duplázás követte: a következő évben szintén dán film kapta az elismerést, ekkor Bille August rendező Hódító Pelle című filmjéért vihette haza az arany szobrot, őket követte Susanne Bier tavaly az Egy jobb világ című filmmel.

A dán rövidfilmeket szintén háromszor díjazta eddig az Akadémia: 1999-ben A választás napja (Anders Thomas Jensen filmje), 2003-ban az Egy kedves ember (Martin Strange-Hansen), míg 2010-ben a The New Tenants (Joachim Bach) kapott Oscart ebben a kategóriában.

Dánia idén Ole Christian Madsen SuperClásico című vígjátékát jelölte a legjobb játékfilm kategóriában.
 

A dán filmestre 2012. január 20-án kerül sor az Európa Pontban. A vetítés 19 órától kezdődik, az Öt akadály című film után Gyenge Zsolt filmkritikussal Gyárfás Dorka beszélget. Ezt követően 21 órától láthatjátok az Egy jobb világ című filmet.

A filmklub ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk! További részleteket az esemény Facebook oldalán találhattok. Gyertek!