2014. november 9-én volt 25 éve, hogy a Németországot évtizedeken át kettéosztó falat ledöntötték – történelmi esemény volt ez nemcsak Németország, de a kelet-közép-európai országok demokratizálódási folyamatában is. Ennek állítottunk emléket az alábbi infografikával:

A hétvégén ünnepeljük a berlini fal leomlásának – pontosabban a fal megbontásának – 25 éves évfordulóját. De 1989-ben, a „csodák évében” nemcsak Németországban, hanem egész Kelet- és Közép-Európán végigsöpört a forradalom szele, megindult a demokratikus átalakulás hosszú folyamata, amely a mai egyesült Európához vezethetett. A megmozdulásokon résztvevőket egy-egy jellegzetes dal lelkesítette – a tüntetők énekeltek a hazájukról, a hazugságról és elnyomásról és a vágyaikról. Ezekből a rendszerváltó dalokból mutatjuk be nektek a legismertebbeket – második válogatásunkban Németországból és a balti államokból. Válogatásunk első részét itt találjátok.

Novemberi programjaink az idei év fontos évfordulóihoz kapcsolódnak: száz éve tört ki az első világháború, 25 évvel ezelőtt omlott le a berlini fal és bontották le a vasfüggönyt, Magyarország pedig éppen tíz éve csatlakozott az Európai Unióhoz.

A hármas évfordulóról rögtön a hónap elején, 7-én izgalmas fotókiállítással emlékezünk meg, melyen láthatóak lesznek az egyik legjelentősebb magyar származású fotográfus, André Kertész első világháborút megidéző képei, illetve válogatott fotók a berlini fal leomlásáról és EU-s csatlakozásunk időszakáról. A kiállítással az első világháborút és a megosztott Európát idézzük fel – a háború sújtotta Európát, amelyben száz évvel később az Európai Uniónak köszönhetően ismeretlenek a harcok. A kiállítás megnyitóján vendégünk lesz a rendszerváltás előtti időszak alternatív zenei életének legendás együttese, a Bizottság egykori frontembere, Wahorn András, aki az est során a Wahorn Airportformációval lép az Európa Pont színpadára.

November 19-én a Lumière Filmklubban a Buddha elsüllyedt szégyenében című filmet vetítjük. Az alkotás egy hatéves afgán kislányról szól, aki rendes gyerekként nem akar mást, mint iskolába járni, megtanulni írni és olvasni. Ám a kemény muszlim törvények tiltják, hogy a nők részt vegyenek az oktatásban, és senki nem akarja befogadni a kislányt. A film kapcsán a Magyarországon élő afgán bevándorlók helyzetéről beszélgetünk. Vendégünk lesz Mikes Hanna, az Artemisszió Alapítvány, és Kováts András, a Menedék Egyesület képviselője, valamint Akela Sabona, a Baptista Segélyszervezet munkatársa.

November 25-én „Egy csésze Európa” sorozatunkban Lengyelországba repülünk. Beszélgetünk híres lengyel plakátokról, filmekről, könyvekről és zenéről. Felidézzük az idén 75 éves Lengyel Intézet gazdag és kacifántos múltját. Nem felejtjük el bemutatni a mai Lengyelországot – az országot, amely csodával határos módon ellenállt a gazdasági válságnak. A programra a belépés ingyenes, de regisztráció szükséges: euinfo@eu.hu

 

A hónap zárásaként, november 27-én 18 órától Európai gondolkodók sorozatunk harmadik vendége, a világhírű lengyel filmrendező, Krzysztof Zanussi lép az Európa Pont színpadára. A Persona non grata rendezője és a Csoda Krakkóban producere „A Kelet az Kelet, a Nyugat az Nyugat – igaza volt Kiplingnek?” címmel tart előadást. Erre a programunkra is szükséges az előzetes regisztráció: euthinkers@eu.hu.

Az Európa Pont novemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

„Menjek vagy maradjak?” – a kérdés sok mindenkiben felmerült az utóbbi időben Magyarországon, statisztikai adatok alapján úgy tűnik, egyre többen élnek az EU adta lehetőségekkel és próbálnak szerencsét hosszabb-rövidebb ideig valamelyik másik tagállamban (a Magyarországot elhagyók 80%-a Európán belül marad) vagy éppen távolabbi országokban.

Nagyon nehezen megbecsülhető, hogy pontosan hányan hagyták el az országot az utóbbi években: az egyes országok regisztrációs rendszerei sokszor nagyon eltérőek, sokan vannak „feketén” is külföldön, emellett nagyon sokan ingáznak is Magyarországról, akik szintén nem feltétlenül jelennek meg a hivatalos statisztikákban. A számháborús találgatások után a KSH nemrégiben ismertette legfrissebb felmérését, amely egy nagyobb, európai projekt (SEEMIG) keretében összegezte a Magyarországot hivatalosan (legálisan és tartósan) elhagyó magyarokat – sok minden kiolvasható a felmérésből. Eszerint jelenleg nagyjából 350 000-re tehető a hivatalosan külföldön élő magyarok száma, akik közül legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban és Ausztriában élnek, nagy többségük (84%) dolgozik. A Magyarországot 1989 és 2013 között elhagyó magyarok általában a fiatalabb korosztályt képviselik (63% 40 év alatti) és általában jól képzettek (32% rendelkezik felsőfokú diplomával, amely a teljes magyar lakosságban csak 18%.)

A felmérés legfontosabb megállapításai itt olvashatók. Ezeket kiegészítve néhány kapcsolódó – szintén a KSH Népességtudományi Kutatóintézetétől származó – anyaggal készítettünk mi is egy rövid összefoglaló infografikát a témáról, ezt itt láthatjátok (kattintásra megnő):

Ha érdekel a téma, akkor szeretettel várunk kétnapos (október 30-31.) fesztiválunkon, ahol ezt a témát járjuk majd körül vendégeinkkel – levetítjük a nemrégiben bemutatott Menjek/maradjak dokumentumfilm londoni epizódját az ott élő magyarok életéről, és beszélgetünk az alkotókkal. Másnap pedig Magyarországon élő, külföldi művészek (és zenekaraik) koncertjeit hallgathatjátok.

Az infografikához felhasznált anyagok:

• KSH Népességtudományi Kutatóintézet SEEMIG („Helyzetkép a magyarországi elvándorlásról”) projekt beszámoló
• KSH Népességtudományi Kutatóintézet: Immigration or emigration country?
• UK adatok a Department of Work and Pensions-től, a 2012-ben magyar állampolgárok által igényelt társadalombiztosítási szám (NINo) alapján
• EUROSTAT migrációs statisztikák

A világirodalom egyik legjobban feldolgozott szerzője, számos világsikerű mozi ihletője, William Shakespeare idén pont 450 éve született. Ehhez kapcsolódóan Réz András filmesztétával beszélgettünk az angol bárd műveinek időtállóságáról, írásainak erejéről és arról a számtalan világhírű filmről, amelyekről talán kevesen tudják, hogy shakespeare-i gondolatokat dolgoznak fel.
 

Shakespeare máig a filmesek egyik legjelentősebb ihletforrása – közel 450 egész estés film alapul írásain, és már három évvel a mozi feltalálása (1895, Lumière-testvérek) után filmvászonra kerültek hősei. Egy-egy híres művének feldolgozása kapcsán mindig felmerül a kérdés: mennyire jó a születő mű, mely adaptáció méltó a nagy mesterhez, amely hűen mutatja be az eredeti műveket? Lehet ez a Sir Laurence Olivier-féle feldolgozás? Vagy a kissé időtlenségbe helyezett, Kenneth Branagh-féle újragondolások a kilencvenes évekből? Vagy a BBC által (és egyébként sokak számára „igazi”, etalonnak tartott) feldolgozások? Ez a kérdés hamis Réz András szerint. Ha azt tekintenénk értékesnek, amely „hűen tükrözi” Shakespeare világát, akkor a drámák és a tragédiák minden egyes szerepét férfiak játszanák, olyan színházban adnák elő, amelyben a nézők állnak, hangosan bekiabálnak, esznek, alkalomadtán megdobálják a színészeket – mindeközben kutyák és gyerekek kóricálnának a lábak alatt; hiszen a legtöbb drámája a Globe színházban kelt életre. Nem mellesleg a mai angol fül szinte egy szót sem értene a korabeli nyelvezetből – az „eredeti” Shakespeare-hez butaság mérni a feldolgozásokat. Éppen ezért a Shakespeare-szövegeket folyamatosan gondozzák, egy-egy adaptációhoz gondosan újraértelmezik, és újra is írják, hogy érthetővé váljanak a XVII. századi mondatok a XXI. században is – és ez szerinte egyáltalán nem baj.
 

Réz András szerint Franco Zeffirelli volt az egyik első, aki igazán új színt tudott vinni a Shakespeare-feldolgozások sorába. Rómeót és Júliát az ő verziójában például nagyon fiatal (amúgy a dráma eredetijének nagyjából megfelelő korú) színészek játszották, megtörve azt a trendet, hogy a karaktereket tapasztalt (idős) színészek formálják meg. Az ő filmjében emellett a szereplők hús-vér emberekké váltak, Zeffirelli nem félt megmutatni filmjében az emberi test szépségét – amely szintén merőben új és merész elgondolás volt. A Baz Luhrmann-féle, Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott Rómeó és Júlia szintén újat mutatott: „korhű”, kosztümös változat helyett a történet átkerült a jelenkorba. A mű mégis kerek maradt, mélysége, mondanivalója pedig e teljesen más korban is nagyot szólt.

Shakespeare a világ minden táján megihlette a művészeket. A dán királyfi tragédiáját elmesélő Hamlet új életre kelt például a szovjet rendező, Grigori Kozintsev jóvoltából. Feldolgozták bollywoodi rendezők, például Kasmírba helyezve a cselekvés színhelyét, Kuroszava is újragondolta (A gonosz jól alszik), és talán nem sokan tudják, hogy a Disney Oroszlánkirálya is Hamlet-adaptáció. Réz szerint azért lehetnek ilyen népszerűek Shakespeare művei, mert történetei egyáltalán nem szimplák; egy-egy egyszerűnek tűnő sztoriba brutálisan sok mindent sűrített a mester, és ezek a sztorik nagyon sokat mondanak el az emberi viszonyokról.
 

Réz András szerint egyáltalán nem kell „védelmezni” Shakespeare-t, nem baj, ha egy alkotó újragondolja az eredeti drámákat. Mert nem a Globe-ban előadott mű az „igazi”, hanem maga az írás, amelyet mindenki úgy értelmez, ahogy szeretne. Ettől válik az írott szöveg élővé, amelynek nem szabad korlátozni a felhasználását, mert azáltal épp megöljük a művet. Ugyanígy nem jó, ha korlátozzuk olyan nagy, magyar művek újragondolását, mint a legnagyobb magyar drámának tartott Bánk bán Katonától, vagy Az ember tragédiája.
 

A több száz évvel ezelőtt megírt szövegek – csakúgy, mint Shakespeare-nél – sokszor gondozásra szorulnak, hogy a mai színházlátogatók számára is befogadhatók legyenek. Egyáltalán nem szentségtörés vagy bűn – aminek sokan titulálták –, ha valaki olyan bátran és újítva nyúl ezekhez a művekhez, mint ahogy Alföldi Róbert tette a Bánk bán junior című előadásban. Ebben az öt felvonást kettővé vonta össze a rendező, jelentősen meghúzták és átírták a szövegkönyvet is, amelyet junior (zömében 30 év alatti) fiatal színészekkel vitt színre, a cselekmények középpontjába egy medencét helyezve. Hasonlóképpen kiverte a biztosítékot annak idején Jeles András Az ember tragédiája- verziója, az Angyali üdvözlet; ebben 9-10 éves gyerekek játsszák el a legfontosabb szerepeket. Különleges és monumentális feldolgozást készített 23 év alatt Jankovics Marcell is Madách fő művéhez, de Jankovics már a hetvenes években döngette a tabukat, mikor a János vitéz feldolgozásában a magyar népi jelkép- és motívumrendszert teljesen új, modern szerepben alkalmazta, amely nagy felhördülést váltott ki annak idején. Réz szerint ez nagyszerű kezdeményezés volt részéről, mert többek között az ilyen újításoknak is köszönhető, hogy a magyar népzene „kiszabadult a Váci utcai folklorshopokból”, a múzeumi merevségéből, és – ötvözve akár jazz-zel, poppal vagy rockkal – ma már a fiatalokhoz is eljut, és „a magyar fül újra hallja”, azt a kincset, amely sokáig úgy tűnt, nem is érdekel senkit.

Illusztrációk: Réz András hivatalos Facebook oldala

Annus mirabilis: a Szolidaritás győz Lengyelországban, újratemetik Nagy Imrét, a berlini falat vésővel és csákánnyal ostromolják, Prágában, a Vencel téren pedig óriási tömegek tüntetnek – ezek a képek járták be a világsajtót a „csodák évében”. Kelet- és Közép-Európán végigsöpört a forradalom szele, megindult a demokratikus átalakulás hosszú folyamata, amely a mai egyesült Európához vezethetett. Tallinntól Ljubljanáig, Berlintól Szófiáig megteltek az utcák tüntetőkkel, akiknek minden országban megvoltak a maguk, szimbolikus, mozgósító dalai. Énekeltek a hazájukról, a hazugságról és elnyomásról és a vágyaikról. Ezekből a rendszerváltó dalokból mutatjuk be nektek a legismertebbeket – első válogatásunkban a visegrádi országokból.

Megdöbbentő adat: 2012-ben Magyarország lakosságának mintegy 11%-a, közel 1,16 millióan kaptak uniós támogatásból finanszírozott élelmiszersegélyt. Egy másik: a legfrissebb adatok szerint az EU lakosságának jelenleg negyede (!), közel 125 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, vagy van kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának. Plusz ez az arány az utóbbi években sajnos növekedett.

Három, egymástól nem független tény, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni az uniós politikák alakításánál sem. Az európai lakosság nagyon nagy része van kitéve a tartós elszegényedés veszélyének, és köztük rengeteg a (szegény családba született) gyerek. Sok családnak az alapvető élelmiszerek megvétele is gondot jelent. A jelenséget a gazdasági válság csak tetézte, és – bár az EU határozott céljaként határozza meg a közösségben a szegénység csökkentését, és azt számtalan programmal igyekszik támogatni – a szegénység visszaszorítása mélyreható intézkedéseket igényel, amelyek nem éreztetik hatásukat egyik napról a másikra. Éppen ezért valamilyen formában gondoskodni kell a legelesettebbekről; ezt szolgálja a kifutóban lévő EU-s élelmiszersegély-program, valamint utódja, a kibővített formában megvalósuló, hamarosan induló, A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD).


Az élelmiszersegély-program 1987-ben indult a közös agrárpolitika (KAP) keretein belül; első körben a KAP rendszerében keletkező agrárintervenciós készletek egy részének karitatív célokra történő felhasználásával. A program magyarországi 2006-os indulása óta összesen 90,3 millió kilogramm élelmiszert kapott a több mint egymillió rászoruló 23,9 milliárd forint értékben, amellyel az EU Élelmiszersegély program mára a legnagyobb magyarországi élelmiszersegély programmá fejlődött.

A csomagban lévő termékeknek több szempontnak kell megfelelniük: fontos a hűtés nélküli eltarthatóság, a minél hosszabb szavatossági idő, a széles körű felhasználhatóság, hogy alapélelmiszer legyen és nem utolsósorban a megfelelő élvezeti érték. Jellemzően alapvető, tartós élelmiszerek, mint a tészta, liszt, kristálycukor, konzerv, UHT tej vagy vitaminkészítmények kerülnek a csomagokba. Az élelmiszersegély kiosztásában szigorú kritériumrendszer alapján, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megbízásából négy segélyszervezet, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segédkezik. Az élelmiszerek kiosztását szorosan együttműködve a települési önkormányzatokkal, illetve saját helyi tagszervezeteikkel végzik a szervezetek. Hogy pontosan ki részesülhet ezek élelmiszersegélyben, azt a tagállamok saját hatáskörben definiálják – vannak közöttük munkanélküliek, idősek, fogyatékosak, hajléktalanok, de nagycsaládok és egyedülálló szülők is.

A 2013-as program meghosszabbításaként 2014-ben is osztottak még segélycsomagokat: csak idén 5,17 millió kilogramm élelmiszert vehetett át 885 ezer rászoruló 1740 településen. A program az új költségvetési periódusban megújul, és kibővült formában (nagyobb, összesen 3,8 milliárd eurós hétéves kerettel) és nem csak élelmiszerek eljuttatásával folytatódik. A részint a korábbi program helyére lépő, A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) alapvetően továbbra is a nem pénzügyi, hanem természetbeni vagy más jellegű segítséget biztosít a leginkább rászoruló társadalmi csoportok számára. Az élelmiszerek mellett ruhaneműket és személyes használatra szolgáló alapvető létfenntartási cikkeket (cipőt, szappant, sampont stb.) is kaphatnak majd a rászorulók. Az új program nemzeti beindulásához minden tagállamnak el kell fogadni az ehhez kapcsolódó operatív programot (Magyarországon ez a program a RSZTOP), amely alapján – egyébként a korábbiakhoz hasonló módon – folytatódhat a leginkább elesett rétegek támogatása. Magyarország a következő hét évben összesen 83,3 millió eurós (megközelítőleg 25 milliárd forint) kerettel rendelkezik majd.

Az unió élelmiszersegély-programjáról beszélgetünk október 17-én este 19 órától, a kiosztásban résztvevő szervezetek képviselőivel, a beszélgetés után a Muzsikás együttes koncertezik nálunk.

Illusztrációk: Magyar Élelmiszerbank Egyesület

„A szabadság mindig egy nemzedékre van a kihalástól. Nem adjuk át vérünkben a gyermekeinknek. Harcolni kell érte, meg kell védeni, majd továbbadni nekik, hogy ugyanezt tegyék.” (Ronald Reagan)

„Az NDK volt az egyetlen hely, ahol egy magyar Wessie-nek érezhette magát. Az egész rossz viccnek tűnt az egyenruhákkal, a rendszer által kitermelt olyan termékekkel, mint a Trabant, a Hitler-szalonna vagy a műméz. Hihetetlen élmény volt látni ezeket, és elképesztő eufórikus és letaglózó érzés volt mindenkinek, aki megtapasztalta közelről a fal leomlását" – emlékezett vissza az 1989-es eseményekre vendégünk, Ungváry Krisztián történész. A berlini fal leomlásának és Németország és Európa újraegyesítésének negyedévszázados évfordulójához kapcsolódóan vele, és Rajcsányi Gellérttel, a Mandiner főszerkesztő-helyettesével McMenemy Márk beszélgetett a 25 évvel ezelőtt történtekről október 10-én, az Európa Pontban.