1989-ben a Szolidaritás győzött Lengyelországban, újratemették Nagy Imrét, a berlini falat vésővel és csákánnyal ostromolták, Prágában, a Vencel téren pedig óriási tömegek tüntettek – ezek a képek járták be a világsajtót a „csodák évében”. Kelet- és Közép-Európán végigsöpört a forradalom szele, megindult a demokratikus átalakulás hosszú folyamata, amely a mai egyesült Európához vezethetett. A tüntetőknek minden országban megvoltak a maguk, szimbolikus, mozgósító dalai, ezekből a rendszerváltó dalokból mutatjuk be nektek a legismertebbeket – harmadik, utolsó válogatásunkban a „déli” rendszerváltó országokból: Bulgáriából, Romániából és Szlovéniából. (Korábbi gyűjtéseinket itt és itt találjátok.)
Bulgária
Aз Съм Просто Човек (Csak egy ember vagyok)
A dalban a korabeli ideológia teljes elutasítása és a bolgár emberek szabadság utáni vágya fejeződik ki. A dalt Kiril Maricskov, a Scsurtcite (Щурците / Tücskök) frontembere szerezte az 1990-es választási kampány során, amely az ellenzék himnuszává vált. A Scsurtcite a mai napig az egyik legjelentősebb bolgár rockbanda, bár Maricskv az utóbbi időben már inkább szólóprojektekben dolgozik, a zenekar 2007-ben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját.
Szöveg, zene: Kiril Maricskov
Előadók: Kiril Maricskov és a Scsurtcite
Аз не съм комунист и никога няма да бъда. Аз не съм нихилист и никога няма да бъда. Аз не съм антихрист И никога няма да бъда. Аз съм просто човек. Аз съм просто човек! |
Nem vagyok kommunista és sosem leszek. Nem vagyok nihilista és nem is leszek sosem. Nem vagyok Anti-Krisztus és nem is leszek sosem. Csak egy ember vagyok. Csak egy ember! |
Románia
Desteapta-te române! (Ébredj fel, ó, román!)
Az „Ébredj fel, ó román” a forradalom dala Romániában. A dal az 1848-as forradalom alatt született; szövegében a román nemzet gyökereire utal és önrendelkezésre szólít fel, így azóta is ez a dal a hazafiság dala, amely valamennyi nemzeti megmozdulás alkalmával felcsendült, amikor a román nép a függetlenségéért és szabadságáért küzdött. Így természetesen ezt énekelték az 1989-es események alkalmával is, így ez a román rendszerváltás egyik legfontosabb dala, amely azóta egyben Románia (és 1994-ig Moldova) nemzeti himnusza is.
Deşteaptă-te, române, din somnul cel de moarte, În care te-adânciră barbarii de tirani Acum ori niciodată croieşte-ţi altă soartă, La care să se-nchine şi cruzii tăi duşmani. |
Ébredj, román, ébredj halotti álmodból, |
Szlovénia
Zdravljica (Áldomás)
Zene: Stanko Premrl; szöveg: France Prešeren
Az Áldomás nem csak a forradalom, hanem egész Szlovénia dala. Szövege France Prešeren 1844-es Áldomás című versén alapszik, amelyet később Stanko Premrl zenésített meg. A költemény születésekor Szlovénia a Habsburg birodalom része volt, a vers a szlovének függetlenségi vágyát fogalmazza meg. A dalt a nyolcvanas években újra felfedezték, és a szlovén függetlenség legfontosabb kifejezőjévé vált. 1988-ban, mikor négy ellenzéki újságíró politikai pere zajlott, ettől voltak hangosak az utcák. A Zdravljica lett a független Szlovénia nemzeti himnusza, amelynek szövege az Áldomás hetedik versszaka. A himnusz első sora feltűnik a szlovén veretésű 2 eurós érmén is.
Žive naj vsi narodi, |
Éljenek mind a népek,
(Tandori Dezső fordítása) |
A válogatás, és a leírások a Bundesstiftung zur Aufarbeitung der SED-Diktatur és az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatósága által kiadott „Sound of Revolution” válogatás CD-jén és kiadványán alapszik.
(A szövegek magyarra átültetése a legtöbb esetben szabad, nem irodalmi igényű fordítás, amelynek célja, hogy a szövegek egy-egy jellemző része megismerhető legyen magyarul is – természetesen örömmel fogadjuk a szebb vagy pontosabb változatokat.)
Borítókép: Fortepan / Erdei Katalin (CC BY-SA 3.0)
2014. november 9-én volt 25 éve, hogy a Németországot évtizedeken át kettéosztó falat ledöntötték – történelmi esemény volt ez nemcsak Németország, de a kelet-közép-európai országok demokratizálódási folyamatában is. Ennek állítottunk emléket az alábbi infografikával: