efott3.jpgAz Európa Pontban szeptemberig nem lesznek rendezvények, de ahogy az elmúlt években, idén is találkozhatsz velünk néhány fesztiválon – először az EFOTT-on július 10-én egészen 14-ig, július 13-án a Bánkitó fesztiválon, majd jövő péntektől (július 19-28.) a Művészetek Völgyében.

 

A fesztiválokon partnerszervezeteinkkel együtt európai uniós és az európai kultúrához kapcsolódó programmal, játékokkal és beszélgetésekkel várunk – fókuszban Magyarország EU-tagságának húsz éves évfordulójával és hazánk EU tanácsi elnökségével.

 

A lassan ötven éve, 1976-ban alapított EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) Magyarország egyik legrégibb nyári zenei fesztiválja. 2014-ig minden évben más-más helyszínen rendezték, majd 2015-ben megtalálta jelenlegi otthonát, a Velencei-tónál, Sukorón.

 

efott1.jpg

A „legnagyobb egyetemi buli” UNIversum helyszínén a fesztivál napközbeni élete zajlik, ahol a partizást kipihenve kötetlenül találkozhatsz felsőoktatási intézményekkel, civil és társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel és alapítványokkal az ország minden tájáról. Az UNIversum Európa Pont helyszínén, az Európa Pont faházban várunk mi, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája.

 

Az Európa Pont sátrát az EFOTT Challenge állomásai között is megtaláljátok. Az EFOTT Challenge résztvevői egy applikáció letöltésével és kihívások teljesítésével pontokat gyűjthetnek, a legtöbb pontot gyűjtő játékosokat pedig naponta nyereményekkel jutalmazza az EFOTT csapata (minderről további információ ezen az oldalon legörgetve elérhető). Mi is izgalmas feladattal készülünk a játékosoknak.

 efott2.jpg

 

A Bánkitó fesztivál Civilkult helyszínén július 13-án 11 órakor izgalmas beszélgetéssel várja az érdeklődőket a Képviselet: Szira Fruzsinával, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársával, Székács Andrással, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanárával és a Magyar Ökotoxikológiai Társaság alapító tagjával Maksi Mátyás képviseletvezető-helyettes beszélget arról, hogyan járulhat hozzá az élelmiszeripar átalakulása az EU klímacéljainak teljesítéséhez. A fesztivál témája idén a tudathasadás.

 

A Művészetek Völgye története 1989-ben kezdődött. Márta István zeneszerző, színidirektor a falu lakóinak bevonásával ekkor indította a Kapolcsi Művészeti Napokat, amely 1995-től vált Művészetek Völgye néven Magyarország egyik leghíresebb összművészeti fesztiváljává. Az idei fesztivál közel háromezer programmal várja a látogatókat július 19-28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein.

 

Ide települ ki az Európa Pont a fesztivál ideje alatt kétszer három napra (július 19-21. és 26-28.). Ha ellátogatsz hozzánk Kapolcs főterére, többet is megtudhatsz az EU által biztosított jogaidról, külföldi tanulásról, munkavállalásról, vagy egyáltalán az EU-ról, kvízünk helyes kitöltésével pedig ajándéktárgyakat nyerhetsz.

 

Június 19-én fél ötkor a FILMIO Pajta Mozgó helyszínén uniós csatlakozásunk 20. évfordulója alkalmából szervezünk beszélgetést személyes és szakmai tapasztalatokról, valamint az uniós tagságnak köszönhető előnyökről Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel és Maksi Mátyással, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének helyettes vezetőjével. A beszélgetést Dr. Ferkelt Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem docense moderálja.

 

Fesztiválra fel!

 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr6718443637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása