soteu1.pngMerre tart az Európai Unió? Hogyan kezelte az elmúlt év kríziseit és kihívásait? Milyen irányban haladjon tovább a következő egy évben? Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke holnap tartja hagyományos évértékelőjét. A beszédet magyar nyelven is lehet majd követni, az elmondottakat pedig ugyanaznap két korábbi uniós biztos, Navracsics Tibor és Balázs Péter vitatja meg nálunk az Európa Pontban.

Már 2010 óta hagyomány, hogy szeptemberben az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben foglalja össze az elmúlt év eredményeit, az Unió előtt álló legjelentősebb kihívásokat, és megjelöli a következő időszak prioritásait. Ez az Unió helyzetéről szóló évértékelő beszéd (State of the Union / SOTEU).

soteu2.png
A SOTEU 2020 (Forrás: https://audiovisual.ec.europa.eu/en/reportage/P-045535 )

A State of the Union eredetileg az Egyesült Államokból származik, ahol az alkotmány kötelezi az elnököt, hogy a Kongresszusnak beszámoljon az eredményekről és a közeljövő céljairól. Ott több mint száz éve tartják ezt a hagyományt, és a szokást azóta több ország átvette. Az Európai Unióban a Bizottság korábbi elnöke, José Manuel Barroso tartotta az első ilyen beszédet.

Ursula von der Leyennek ez a negyedik SOTEU-beszéde lesz – az elsőt és a másodikat a Covid-19 világjárvány, a harmadikat pedig az Ukrajna elleni orosz agresszió határozta meg, de természetesen szóba került a klímapolitika, a digitális átállás, a jogállamiság és a szociális kérdések is. A mostani beszédet a bizottság elnöke egész pontosan szeptember 13-án, szerdán 9 órakor tartja az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése előtt, melyet vita követ az EP-képviselőkkel. Az Unió helyzetében a bizottság elnöke felidézi az elmúlt év kihívásait és eredményeit, és megosztja az elkövetkező évre vonatkozó jövőképét. Ezután az Európai Parlament képviselői megvitatják az elhangzott prioritásokat és az előttünk álló év főbb feladatait, és megvizsgálják azt is, hogyan kezeli az európaiak számára fontos kérdéseket a Bizottság.

A vita számos helyen követhető magyarul:


vagy angolul:


A Bizottság elnökének beszédéről – immár negyedik alkalommal – az aktuálisan elhangzott gondolatokról fogunk beszélgetni az Európa Pontban. Ahogyan tavaly, idén is két korábbi magyar uniós biztos – Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter és Balázs Péter, közgazdász, diplomata, a Közép-európai Egyetem (CEU) emeritus professzora, volt külügyminiszter – lesz a vendégünk, a moderátor pedig Inotai Edit újságíró, az Euroatlanti Integrációs és Demokrácia Központ (CEID) főmunkatársa lesz.

soteu3.png

A SOTEU 2022 beszélgetés az Európa Pontban

Az esemény ingyenes, de regisztrációköteles, a személyes részvételhez a regisztrációt ezen a linken lehet megtenni. Emellett online közvetítés is lesz, az Európa Pont (www.facebook.com/europapont), az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete (www.facebook.com/EuropaiBizottsag) és az Európai Parlament (www.facebook.com/EuropaiParlament) Facebook-oldalán, valamint az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének YouTube csatornáján: https://bit.ly/3yowHiF .

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9518212623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása