Folytatódó európai helyreállítás, megerősített egészségügyi unió, gyorsuló oltási kampány, intenzívebb együttműködés a védelempolitikában, beruházás az európai technológiai szuverenitás növelése érdekében, lépések a klímasemlegesség felé, a jogállamiság fokozott védelme – néhány elképzelés az Európai Bizottság elnökének összegző beszédéből. A tervekhez kapcsolódóan kvízjáték is indult, amin a szerencsés helyes megfejtők tabletet nyerhetnek – a kitöltésben pedig segít ez a poszt.
Ismét eltelt egy év, Ursula von der Leyen bizottsági elnök immár másodszor tartotta meg évértékelő és programkijelölő beszédét az Európai Parlament plenárisa előtt. Sok prioritás maradt tavaly óta, de számos új elképzelés is elhangzott. A beszéd egy versenyképes, válságokkal szemben ellenálló, önállóbb, de ugyanakkor nyitott, a digitális és zöld átállásra felkészült EU képét vázolta fel.
Az Unió helyzete („State of the Union” / „SOTEU”) évértékelő beszéd az EU-ban
2010 óta hagyomány, hogy szeptemberben az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben foglalja össze az elmúlt év eredményeit, az Unió előtt álló legjelentősebb kihívásokat, és megjelöli a következő időszak prioritásait. A beszédet az EP strasbourgi ülésén vita követi. A Bizottság jelenlegi elnöke, Ursula von der Leyen most tartotta második évértékelőjét.
A State of the Union eredetileg az Egyesült Államokból származik, ahol az alkotmány teszi kötelezővé az elnöknek, hogy beszámoljon az eredményekről és a közeljövő céljairól a Kongresszusnak. Ott több mint száz éve tartják ezt a hagyományt, a szokást azóta több ország átvette. Az Európai Unióban a Bizottság korábbi elnöke, José Manuel Barroso tartotta az első ilyen beszédet.
„Egységes Európa: túllépve a nehézségeken és a helyreállítás útján”
Az Unió helyzetéről szóló, 2021. szeptember 15-i beszédében Ursula von der Leyen röviden visszatekintett az eltelt egy évre és körvonalazta, milyen kiemelt kezdeményezéseket tervez a Bizottság a következő évre. Beszéde hat fontos terület köré összpontosult:
Járványhelyzet és oltások
Egy éve még nem lehetett tudni, készül-e egyáltalán a Covid19 ellen biztonságos és hatékony vakcina, mára viszont Európa a világ éllovasai közé tartozik az oltás tekintetében. Erre egy jó példa a 2021 márciusában még csak javaslat szinten létező uniós digitális Covid-igazolvány gyors tető alá hozása: mára Európa-szerte több mint 400 millió igazolványt állítottak ki, és négy kontinens 42 országa csatlakozott a rendszerhez, megkönnyítve az emberek biztonságos utazását.
Az EU felnőtt lakosságának több mint 70%-a oltott . Von der Leyen elnök szerint most a globális oltási kampány felgyorsítása az egyik legsürgetőbb feladat. Ennek érdekében többek között bejelentett egy egymilliárd eurós befektetést az mRNS-alapú oltóanyag afrikai termelési kapacitásának bővítésébe, és a korábban vállalt 250 millió adag oltóanyag mellé újabb 200 millió adag adományozását ígérte meg.
Az elnök szerint a világjárvány rávilágított, hogy a hasonló válsághelyzetek elkerüléséhez erősebb európai egészségügyi uniót kell kiépíteni. Ennek központi eleme az új hatóság, a HERA (European Health Emergency preparedness and Response Authority) lesz, amely elsődleges feladata az európai egészségügyi rendszerek szorosabb együttműködésének biztosítása, hogy a közösség a jövőbeli egészségügyi veszélyeket gyorsabban és hatékonyabban tudja megeleőzni, előrejelezni és kezelni.
Digitális átállás
Von der Leyen hangsúlyozta: a digitális transzformáció kulcsfontosságú az európai versenyképesség szempontjából. Külön kitért a félvezetők, modern chipek szerepére: ma az okostelefonoktól kezdve a vonatokon át az intelligens gyárakig minden ezzel működik. Európa viszont az Ázsiában gyártott csúcstechnológiás chipektől függ, és hiányuk miatt pedig számos európai iparág került nehéz helyzetbe. Von der Leyen szerint így nemcsak a közösség versenyképessége, de technológiai szuverenitása is veszélyben van – ezt orvosolná a chipekről szóló új európai jogszabály. Az új kezdeményezés összekapcsolná az európai országok világszintű kutatási, tervezési és tesztelési kapacitásait és az uniós és nemzeti beruházásokat is koordinálná ezen a területen. Mindemellett új, európai chipgyártási kapacitások kiépítését is szorgalmazta Von der Leyen elnök.
Éghajlatvédelem
Von der Leyen hangsúlyozta: az éghajlatváltozást emberi tevékenység idézte elő, ezért tehetünk is ellene. Az EU az első volt a nagy gazdaságok között, amely részletesen ismertette éghajlatvédelmi terveit, és konkrét, átfogó jogszabályrendszert mutatott be az éghajlatváltozás kezelésére, ez volt az európai zöld megállapodás és az Irány az 55%! elnevezésű csomag. Ezek alapján a Bizottság tervei között szerepel többek között az üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább 55%-os csökkentése 2030-ig, tisztább energia, intelligensebb autók és a zöldebb légi közlekedés elterjesztése, a méltányos átmenet és az energiaszegénység megoldására pedig egy új Szociális Klímaalap létrehozására tettek javaslatot.
A Bizottság elnöke szerint most a többi gazdaságon a sor, hogy vállalásaikat konkrét tervekkel is alátámasszák. Erre az idei, glasgow-i éghajlatvédelmi ENSZ-konferencia biztosít majd alkalmat.
Védelempolitika
Von der Leyen elnök szerint új nemzetközi rend van kialakulóban, az Európára leselkedő fenyegetések jellege pedig gyorsan változik a kibertámadásoktól a hibrid támadásokon át a növekvő űrfegyverkezési versenyig. Ezért az EU-nak szorosabbra kell fűznie együttműködését partnereivel, és saját védelmi képességeit is meg kell erősítenie: „Európa képes többet tenni egyedül is, és ez egyértelműen a kötelessége is”. Ezzel kapcsolatban felvázolta az új, európai védelmi unió alapjait, amelyben a tagállamoknak javítaniuk kell hírszerzési együttműködésüket, interoperabilitásukat és meg kell teremteniük az új kibervédelmi politika alapjait is.
Jogállamiság
Von der Leyen megfogalmazásában „a jogállamiság a szabadságok védelme. Az európai értékek, az uniós szerződések és az európai jogszabályok szabadságot biztosítanak: az lehess, aki vagy, azt mondhasd, amit gondolsz, és azt szeress, akit akarsz”. Az Unió továbbra is mindent meg fog tenni, hogy ezeket az értékeket és a belőlük fakadó szabadságokat megvédje. Az elnök számos területen jelentett be lépéseket: erősebb fellépést ígért a korrupció ellen, a sajtószabadság védelme érdekében pedig egy új, médiaszabadságról szóló jogszabály előterjesztését ígérte. A nőkkel szemben elkövetett erőszak elleni küzdelem erősítésére szintén új, uniós jogszabály előterjesztését tervezik.
Szociális kérdések / ifjúságpolitika
Beszédében Von der Leyen a szociális jogok európai pillérének mielőbbi megvalósítása mellett foglalt állást, amely egyben jelenti a tisztességes munkahelyek, a tisztességes munkafeltételek, a jobb egészségügyi ellátás elérhetőségét, valamint a munka és a magánélet közötti megfelelő egyensúly megteremtését. Emellett szót emelt a méltányosabb adóztatás, az adókikerülés elleni határozottabb fellépés mellett, valamint az új európai gondozási stratégia megalkotására is javaslatot tett.
A teljes beszéd itt olvasható magyarul, további kapcsolódó anyagok pedig az Unió helyzetét értékelő beszédről szóló weboldalon találhatók.
Játssz velünk!
Az idei SOTEU-beszéd kapcsán kvízjátékot indított az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, amelyben tesztelheted, mennyit tudsz Európa jelenlegi helyzetéről, a jövőbeli tervekről.
Ha minden kérdésre helyesen válaszolsz, és neked kedvez a szerencse, megnyerheted a három tablet egyikét! A kérdésekért kattints ide – a részletes játékszabályt itt találod.
Képek forrása: Európai Bizottság, EC – Audiovisual Service
---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Youtube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.