cigi1.JPGEgy új európai polgári kezdeményezés és hozzá aláírásgyűjtés indult nemrég, azzal a céllal, hogy a 2010 után születettek legyenek a kontinens első dohányzásmentes generációja. A kezdeményezők szeretnék megtiltani, hogy a fiatalok dohányterméket vásároljanak, illetve egyéb eszközökkel elérni, hogy csökkentsék a cigarettacsikkek által okozott környezeti veszélyeket.

A halálhozó, amivel mégis túl sokan élnek

A dohányzás az egyik legegészségkárosítóbb szokás, amelyről hosszú ideje tudott, hogy egyértelműen rákkeltő, és az egyik leggyakoribb ráktípus, a tüdőrák egyik legfontosabb okozója. Mégis, a mai napig nagyon sokan élnek ezzel a – dohányzók közvetlen környezetében lévőket is károsító – szenvedéllyel, nem is beszélve a dohányzás kézzelfogható végtermékéről, a csikkekről, amelyekkel tele vannak Európa tenger- és folyópartjai.

A legutolsó elérhető adatok (2019) alapján az EU lakosságának 18,4%-a cigarettázik naponta, közel 6% pedig napi több mint 20 szál cigarettát szív el. Magyarországon jelenleg majdnem minden ötödik ember napi szinten rágyújt. Mindez annak ellenére így van, hogy a korai halálozás kiváltó okai között a dohánytermékek fogyasztása áll első helyen: évente közel 700 ezer ember halála írható a számlájára, noha a dohányzás a legfőbb olyan egészségügyi kockázat, amely elkerülhető lehetne. A dohányosok mintegy fele idő előtt – nem dohányzó kortársaiknál átlagosan 14 évvel korábban – hal meg.

eu_cigarettazok_jav.png

Az örök vita

Épp ez motiválta az európai polgári kezdeményezés (EPK) elindítóit arra, hogy megpróbálják elérni: ez az egyértelműen káros szenvedély mihamarabb kopjon ki az emberek mindennapjaiból. Arra kérik a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot olyan jogi aktusokra, amelyek megtiltják a dohány- és nikotintermékek értékesítését a 2010-ben és azután született polgárok számára. A kezdeményezés konkrét intézkedésekre szólít fel a tenger- és folyópartok dohány- és csikkmentesítése, a dohány- és csikkmentes nemzeti parkok európai hálózatának létrehozása, a szabadtéri e-cigarettamentes helyek bővítése érdekében is, emellett megszüntetné a dohánytermékek reklámozását, illetve megjelenítését audiovizuális produkciókban és a közösségi médiában.

Meredek gondolat? Kicsit igen, hiszen egy ilyen jogszabály korlátozhatná az emberek választási lehetőségeit – sokszor hangzik el az érv, hogy „hadd döntsem el én, mivel mérgezem magam”. Oké, de aki dohányzik, az nemcsak magát károsítja, hanem a közvetlen környezetében élőket – hangzik a válasz. Közvetve pedig a dohányzás miatt kialakuló betegségek kezelést igényelnek, amelyet jellemzően a közös kasszából finanszíroznak, ez pedig eszméletlen nagy terhet is ró az állami egészségügyi rendszerekre. Innentől pedig már kicsit közös ügyünk, hogy az ellátórendszer inkább az elkerülhetetlen betegségeket gyógyítsa, és ne azt, ami (alulinformált / téves / önző / felelőtlen / ?) döntések következtében alakult ki, tehát más betegségtípusoknál könnyebben elkerülhető lenne. Régi vita ez, de a kezdeményezők beleállnak.

A kezdeményezés pontos célkitűzései

A dohányzás az első elkerülhető halálok. A tengerpartokon eldobált csikkek károsítják az óceánokat és azok élővilágát, az erdőkben tüzet okoznak, és szennyezik a talajt és a vizet. Az új generációk dohányfüggőségtől való megmentése, valamint a cigarettacsikkek által okozott környezeti veszélyek elleni határozott fellépés és a dohányzás elleni küzdelem érdekében a következőkre van szükség:

Támogatni kell az első dohányfüstmentes európai generáció elérését 2028-ra, véget vetve a dohány- és nikotintermékek értékesítésének a 2010-ben és azután született polgárok számára.

Létre kell hozni a dohány- és csikkmentes tenger- és folyópartok európai hálózatát, egészségesebbé és környezeti szempontból fenntarthatóbbá téve ezeket a tereket.

Létre kell hozni a dohány- és csikkmentes nemzeti parkok európai hálózatát, egészségesebbé téve azokat, valamint csökkentve a szennyezést és a tüzek kockázatát.

Ki kell terjeszteni a szabadtéri füst- és e-cigarettamentes helyeket, különös tekintettel a kiskorúak által látogatott területekre (parkok, uszodák, sportesemények és -központok, bemutatók és éttermek teraszai).

Meg kell szüntetni a dohánytermékek reklámozását és megjelenítését az audiovizuális produkciókban és a közösségi médiában, különös tekintettel a véleményvezérek és a termékmegjelenítés révén történő burkolt reklámra.

Finanszírozást kell nyújtani a dohányzás által okozott betegségekre irányuló K+F projekteknek e betegségek prognózisának javítása és gyógyíthatóvá tétele érdekében. 

cigi2.png

Hogy áll most az ügy?

A kezdeményezést még tavaly megvizsgálta a Bizottság, és megállapította, hogy annak egyetlen része sem esik a Bizottság hatáskörén kívül, és nincsen akadálya, hogy sikeres aláírásgyűjtés esetén ezeknek megfelelő uniós jogszabályjavaslatot terjesszen elő. (Az európai polgári kezdeményezés működéséről itt írtunk részletesen, íme egy összefoglaló grafika a folyamatról.)

epk.png

Miután a Bizottság zöld lámpát adott és nyilvántartásba vette a kezdeményezést, fél év állt a kezdeményezők rendelkezésre, hogy elindítsák az egy éven át tartó aláírásgyűjtést, amely jelenleg fut, egészen 2024. január 16-ig. Ha ezen idő alatt a kezdeményezés egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, a Bizottságnak reagálnia kell: eldöntheti, hogy helyt ad-e a kérelemnek vagy elutasítja azt, döntését mindenképp indokolnia kell.

Te mit gondolsz erről? Aláírnád?

cigi3.pngA kezdeményezést láthatóan elég sok szakmai szervezet támogatja szerte Európából (a kezdeményezés honlapjáról)

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

4 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr1118095978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fkv.119 2023.04.08. 02:52:27

Majd megveszi neki a 2010 előtt született. Mint régen az alkoholt. Tiltani is annyi értelme van, lásd: amcsi alkoholtilalom. Úgy látszik nem elég nagy még a csempészet, a feketepiac amit az árdrágítás, a luxusadók okoztak, növelni kell még a maffiózók bevételét. A célnak ez is megteszi. Biztos Lézerjanó javaslata volt ez is, neki jutnak eszébe ilyen fasságok...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.04.15. 18:39:37

@fkv.119: "Majd megveszi neki a 2010 előtt született."

Annyival is nehezebb lesz a gyereknek cigihez jutni, nincs mindig kéznél egy felnőtt. Érdemes lenne ebben a kis előrelépést is megbecsülni.

uluk4i 2023.08.31. 13:05:23

Nekem az nem világos, hogy lehet egy bármilyen széles körű kezdeményezés alapján bármit megtiltani egy teljes generációnak? A 2010 után születettek soha, semmikor nem vehetnek dohány? Még ha betöltik a 18-at és önállóan így döntenek? Mi alapján?
És akkor az autókat miért nem tiltják be? Hiszen a személygépkocsik felelősek a klímaváltozásért, balesetekért és légszennyezésért.
Egy demokratikus értékeket valló társadalomban ennél több kellene, hogy valamit, bármit hatalmi szóval megtiltsanak.
süti beállítások módosítása