eye2021.png2022 az ifjúságé lesz az Európai Unióban – a tematikus évad célja többek között, hogy informálja a fiatalokat lehetőségeikről, és aktívan bevonja őket az EU jövőjének alakításába. Az elmúlt időszakban a pandémia talán ettől a korcsoporttól vette el a legtöbbet: a bezártság és elzárkózás hihetetlen sok lehetőségtől fosztotta meg a fiatalokat. Hiszen azok az élmények, amelyek ebben az érzékeny periódusban, fiatalkorunkban érnek minket, sokszor egész életünkre kihatással vannak, meghatározzák gondolkodásmódunkat. Ezt igyekszik valamilyen módon ellensúlyozni és kompenzálni az EU, ismét perspektívát nyújtva a fiatalabb korosztályoknak.

Alakítsák a fiatalok Európa jövőjét!

Ursula von der Leyen bizottsági elnök még az Unió helyzetéről szóló beszédében javasolta, hogy 2022 szóljon azokról, „akik annyi áldozatot hoztak a többiekért”, legyen 2022 az ifjúság európai éve. Von der Leyen szerint az európai fiatalok példája mutatja, hogy nem kell aggódni Európa jövőjéért, ezért „ha az Uniót hozzájuk akarjuk igazítani, meg kell teremteni a módját, hogy a fiatalok alakítani tudják Európa jövőjét”. Európának szüksége van minden fiatal képzeletére, szerepvállalására és részvételére a jobb jövő megteremtéséhez.

Az EU 1983-ban vezette be a tematikus éveket azzal a céllal, hogy egy adott területre, kérdésre irányítsa a figyelmet, és párbeszédet ösztönözzön az adott témával kapcsolatban. Így volt 2021 például a vasút európai éve, 2018 a kulturális örökség európai éve, 2015 pedig a fejlesztés európai éve.

Az évad céljai

Azt viszont már most tudni lehet, hogy mire fókuszálnak majd az ifjúsági év programjai 2022-ben. A Bizottság négy célt nevezett meg:

- pozitív perspektíva a fiataloknak, hogy megismerhessék, ők mit nyerhetnek a közösség zöld és digitális átállásával;

- a hátrányosabb helyzetben lévők támogatása, elsősorban ifjúsági munka révén;

- a fiatalok számára adott uniós lehetőségek ismertebbé tétele;

- a fiatalok szempontjainak figyelembevétele minden egyes uniós politika alakításánál.

 

eye2021b.png

És mit szeretnének a fiatalok?

Azt is lehet tudni már, hogy mit szeretnének a fiatalok: ezt egy nemrég lezárult online felmérés gyűjtötte össze, amelynek eredményeit már ismertették. Az ifjúság európai éve elsősorban lehetőség, amely esélyt adhat arra, hogy a fiatalok részt vegyenek a döntéshozatali folyamatban, és európai szinten hallassák a hangjukat. A legtöbben határokon átnyúló tevékenységek, képzések, tapasztalatcserék, viták, valamint páneurópai fesztiválok vagy nagyszabású rendezvények keretében szeretnének minél több európai fiatallal kapcsolatba lépni.

A kérdőívet kitöltők érdeklődtek az önkéntes tevékenységek, sportesemények, ingyenes, hitelesített videótanfolyamok és a fiatalokat bevonó kiállítások iránt is. A válaszadók első sorbán más fiatalok mellett az Európai Parlament képviselőit és ifjúsági szervezetek képviselőjét is szívesen látnák ifjúsági év programjain.

Az európai évad fő témái közt a legtöbb válaszadó az oktatás és képzés; az éghajlatváltozás / környezetvédelem, a (mentális) egészség és a befogadó társadalmak – beleértve a nemek közötti egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség – kérdéseit látná legszívesebben. További témák között felmerült a világjárvány hatása a fiatalokra, a pénzügyi műveltség, a művészet és a zene, a vidéki közösségek megerősítése és a digitális készségek erősítése.

A válaszadók többsége személyes és online formában is szívesen részt venne az eseményeken. Elsősorban viták és interaktív párbeszédek (nyilvános rendezvények, konzultációk stb.) keretében, valamint a közösségi média segítségével és választásokon való szavazás formájában fejeznék ki véleményüket.

eye2021_infografika.png

 

Uniós programok és kezdeményezések a fiatalok támogatására

Az évad során nagy hangsúlyt kapnak majd az EU ifjúsági programjai, azok megismertetése, illetve buzdítás a programokban való részvételre.

A csaknem 28 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező új Erasmus+ program megerősített és új lehetőségeket kínál a tanulmányi mobilitásra és együttműködésre az oktatás és képzés valamennyi ágazatában, már a fiatalabb tanulók számára is. A program jelenleg olyan ifjúsági részvételi tevékenységeket is magában foglal, amelyek a formális oktatás és képzés keretein kívül támogatják a fiatalok aktív szerepvállaását a helyi, regionális, nemzeti és európai szintű polgári és demokratikus folyamatokban. Beépült az Erasmus+ programba a DiscoverEU, amely a 18 éveseket segíti abban, hogy felfedezzék Európa kulturális örökségét és sokszínűségét. Nemcsak utazási igazolványt kínál a 18 évesek számára, hanem Európa-szerte ösztönzi a fiatalok közötti kapcsolatokat és kulturális párbeszédet is.

Az 1 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező új Európai Szolidaritási Testület program 2022-től lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy önkéntes munka vagy saját projektjeik – többek között a humanitárius segítségnyújtás területéhez kapcsolódó önkéntesség – révén segítsenek a társadalmi kihívások kezelésében.

Az ifjúsági garancia abban segít a fiataloknak, hogy tanulmányaik végeztével vagy munkanélkülivé válásukat követően, négy hónapon belül munkahelyre, továbbképzésre vagy továbbtanulásra irányuló ajánlatot kapjanak. Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés szintén az oktatásban, foglalkoztatásban vagy képzésben nem részesülő fiatalokat (NEET) támogatja, beleértve a tartósan munkanélkülieket és a nem álláskeresőként nyilvántartott fiatalokat is. Mindezek mellett 2022-ben indul útjára az ALMA elnevezésű új program is, amely a hátrányos helyzetű fiatalok határokon átnyúló szakmai mobilitását segíti elő.

Az ifjúság európai évét a NextGenerationEU kezdeményezés is támogatja, amely új távlatokat nyit a fiatalok előtt, többek között minőségi munkahelyek, valamint a jövő Európájának oktatási és képzési lehetőségei révén, és segíti a fiatalok társadalmi részvételét.

Végezetül az Európa jövőjéről szóló konferencia biztosítja, hogy a döntéshozók meghallgassák a fiataloknak az Unió jövőjével kapcsolatos elképzeléseit és véleményeit. A konferencia európai polgári vitacsoportjai és plenárisa
résztvevőinek harmada is fiatal.

Következő lépések

Az Európai Bizottság javaslatát az új tematikus évre már a Parlament és a Tanács is jóváhagyta, mostanra csak pár formális lépés hiányzik ahhoz, hogy az évad hivatalosan is elindulhasson. Erre, valamennyi konkrétum ismertetésével együtt majd a Tanács jövő januárban kezdődő francia elnöksége alatt kerül majd sor. A tevékenységek teljes programja és számos információ az Ifjúsági Portálon lesz elérhető – a legfontosabb kezdeményezésekről, a magyar fiatalok számára legizgalmasabb lehetőségekről mi is beszámolunk majd blogunkon és Facebook oldalunkon!

További információ az ifjúság európai évéről:


---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és nézd meg programjainkat online!

1 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr4016789952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodney_2 2021.12.31. 18:10:58

Az európai ifjúságnak üzenem, hogy ha nem akadnak le a zöldülésről és egyéb mostanában divatos degenerált balliberális idiótaságokról, akkor néhány év múlva nem lesz állásuk és már a segélyezésükre se lesz pénze a társadalmuknak.
süti beállítások módosítása