cover.PNGAz EU-ban négy felnőttből három már megkapta az összes szükséges dózist a koronavírus elleni védettség eléréséhez, de a tagállamok között átoltottságban jelentős különbség mutatkozik. Országonként változik a járványhelyzet komolysága – a betegek számának alakulása és az intenzív osztályok telítettsége – is. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) mindezekről hetente friss információt szolgáltat – nézzük az aktuális helyzetet!

A magyar oltottság az uniós átlag alatt

A 18 éven felüli uniós lakosság 75 százaléka megkapta már az összes szükséges dózist a Covid19-cel szembeni védettség eléréséhez. Magyarországon ez az arány most érte el a 67 százalékot, dacára annak, hogy – a hazánkban engedélyezett keleti vakcinák használatának köszönhetően – az ország sokáig a legjobban átoltott nemzetek között volt. Sajnos mára itthon kissé megtorpant az oltási folyamat, az átoltottság lassan növekszik, igaz, a keleti tagállamokkal összevetve nem állunk olyan rosszul.

A legfontosabb aktuális (42. heti) adatok az EU és a tagállamok oltottságáról (forrás: ECDC, Vaccine tracker):


 

Oltás nélkül nagy a kockázat

Azok, akik nem oltatnak, jelentős kockázatnak teszik ki magukat. Továbbra is ez a legjobb védelem a vírussal és annak variánsaival szemben: a teljes oltási sorozat megvéd a fertőzés legsúlyosabb következményeitől. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez nem jelent teljes védelmet, oltottan ugyanúgy meg lehet fertőződni, csak ilyenkor a betegség jóval könnyebb lefolyású. Szintén nagyon fontos megjegyezni, hogy beoltottan is lehet fertőző valaki, ha elkapta a betegséget – a fertőzés terjedésének megakadályozására a szakértők szerint továbbra is a fizikai távolságtartás és zárt térben a megfelelő maszk viselése a legjobb eszköz. Aki oltott, az védett, de maga könnyen megfertőzhet olyanokat – például gyerekeket –, akik esetleg oltás híján nem védettek.  (Éppen ezért kérünk mi is arra titeket, hogy az Európa Pontba érkezve lehetőség szerint viseljetek maszkot).

A tapasztalatok és tények azt mutatják, hogy az oltás a legrosszabbtól szinte biztosan megvéd. Ezzel kapcsolatban csak elég megnézni a jelenleg legkevésbé átoltott európai nemzetek statisztikáit és az onnan érkező napi híreket. Romániában például, ahol a felnőtt lakosság mindössze 37%-a kapta még csak meg a teljes védelmet biztosító oltást, számos kórház és a teljes egészségügyi rendszer az összeomlás szélére került a rengeteg (95%-ban oltatlan) koronavírusos beteg miatt. Katasztrofálisnak írják le a jelenlegi helyzetet, az ápoltak és a halottak száma rekordot döntött a járvány mostani, negyedik hullámában. A helyzet súlyossága miatt nemrégiben aktiválták az EU polgári védelmi mechanizmusát is, amelynek keretében jelenleg orvosi felszereléseket, lélegeztetőgépeket és gyógyszereket juttatnak el a tagállamok a nehéz helyzetbe került tagállamba, hazánk pedig azzal segít, hogy koronavírusos betegeket és orvosokat fogad Magyarországi kezelésre.

Az uniós vészhelyzeti térkép

Korábban már figyelmetekbe ajánlottuk az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) naprakész oltási információs oldalát, a Vaccine Trackert, ahol a tagországok jelentései alapján hetente kétszer ismertetik a legfontosabb oltásokra vonatkozó összehasonlító adatokat.

Most mutatunk egy másik, talán még hasznosabb tájékoztatót, amely különböző objektív adatok (fertőzés miatti megbetegedések, 65 éven felüliek megbetegedése, pozitív teszteredmények aránya, kórházi és intenzív osztályos felvételek és halálesetek száma) alapján értékeli az egyes országokban tapasztalható koronavírus helyzet komolyságát. Mindezekből egy kombinált, objektív mutatót hoztak létre, amely segítségével megítélhető, milyen mértékű aggodalomra ad okot és mennyire jelentős az adott országban a járvány, így többek között az is látható, mekkora fenyegetettségnek tesszük ki magunkat egy másik tagállamba utazva.

Jelenleg a balti országok mellett Bulgária, Hollandia, Szlovénia és Románia a leginkább kitett a vírusnak, többségük romló tendenciával – csakúgy, mint Magyarország, ahol most már az uniós átlag felett, 7,3-on áll a helyzet veszélyességét mutató index.

covid1.png

Az alábbi összefoglaló táblából pedig kirajzolódik a nagy kép: a koronavírus helyzet aktuális (42. heti) állása a tagállamokban, illetve az EGT-országokban. (A tábla a hetente frissített ECDC összefoglaló táblán alapszik, annak kiegészített és magyarra fordított verziója).

jarvanyhelyzet_1029-01.png

Ha még nem oltattátok be magatokat, tegyétek meg mihamarabb! Vigyázzatok magatokra és másokra!

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

1 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9916739798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2021.10.30. 19:00:12

És mégis így terjed a járvány? Érdekes.
süti beállítások módosítása