szaharov_tohti_c.pngDecemberben adják át az Európai Parlament Szaharov-díját. Ehhez kapcsolódóan az emberi jogok világnapjára egy kerekasztal-beszélgetéssel készülünk, ahol szakértő vendégeinkkel a tavalyi kitüntetettről, Ilham Tohtiról és a kínai ujgur kisebbség helyzetéről, az alapjogok és emberi jogok EU-n belüli érvényesüléséről és az idén húszéves Alapjogi Chartáról is beszélgetünk. 2020-at egy csésze Portugáliával zárjuk – ennek dupla apropója, hogy idén Lisszabon viselte Európa zöld fővárosa címét, január 1-jétől pedig Portugália az Európa Unió Tanácsának elnöke.


Az emberi jogok és az alapjogok az EU-ban

Az Európai Unió megalakulása óta az emberi jogok, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és  az emberi méltóság tiszteletben tartásán alapul. Az Európai Unióban élők alapvető jogait az Európai Unió Alapjogi Chartája rögzíti. Ezek az alapjogok és alapszabadságok mindenkit megilletnek az EU-ban, származástól, vallástól vagy életviteltől függetlenül. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) ezen jogok érvényesítését és védelmét segíti, immáron húsz éve.

Az emberi jogok védelme – az EU-n belül és azon kívül – kiemelt fontosságú az EU tevékenységében. Az EU a diszkrimináció minden fajtája ellen küzd, bármi legyen is a hátrányos megkülönböztetés alapja: állampolgárság, valamelyik nemhez, vallási közösséghez, kisebbséghez való tartozás vagy meggyőződés. Az Európai Parlament a szabadságjogok védelmezőit 1988 óta a Szaharov-díjjal jutalmazza. Ezzel azon kivételes személyiségek vagy csoportok tevékenységét ismerik el, akik az intolerancia, a fanatizmus és elnyomás ellen harcolnak. A díj egyben felhívja a figyelmet a díjazottak ügyére és az emberi jogok megsértésére világszerte.

Egy csésze Portugália

Egy csésze Európa sorozatunkban december 9-én Portugália felé vesszük az irányt. Idén Lisszabon Európa zöld fővárosa: a portugál főváros 2020-at húszezer fa elültetésével kezdte, statisztikák szerint száz lisszaboniból 76 valamilyen városi park közelében lakik. A zöld főváros kapcsán lesz szó az autóhasználat helyi korlátozásáról, illetve arról is, hogyan képzelik el Lisszabonban az igazi „zöld karácsonyt”. Lisszabon kevesebb, mint egy hónap múlva az EU soros elnöki székéből is példát mutathat majd a tagállamoknak zöld megoldásaival – vendégeinkkel a kihívásokkal teli elnökségi félév programjáról is beszélgetünk.

Az est díszvendége Jorge Roza de Oliveira, a Portugál Köztársaság magyarországi nagykövete, az est házigazdája most is Szederkényi Olga lesz.

Az előadást Facebook oldalunkon élőben közvetítjük.

Szaharov-díj – emberi jogok Európában és a világban

December 10-ére, az emberi jogok világnapjára mi is emberi jogi témájú rendezvénnyel készülünk. Idei Szaharov-estünket a kínai ujgur kisebbség szószólójának, a 2019-ben a díjjal kitüntetett Ilham Tohti közgazdász professzornak szenteljük. Ilham Tohti egész életét a Kínában élő ujgur közösség védelmének szentelte. Habár a békéért küzdött, 2014-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az eseményen szó lesz az Európai Unió húsz évvel ezelőtt kihirdetett Alapjogi Chartájáról, valamint arról is, mivel foglalkozik az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége.

Az esten vendégünk lesz Cseh Katalin EP-képviselő, Bellér-Hann Ildikó, a Koppenhágai Egyetem docense, Molnár Tamás, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének programvezetője, Lővei Andrea, az EP Kapcsolattartó Irodájának vezetője és Feledy Botond, külpolitikai szakértő.

Az előadást Facebook oldalunkon élőben közvetítjük.

Az Európa Pont szeptemberi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. A járványügyi helyzetre való tekintettel minden programunkat online közvetítjük. 

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi 
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr7116315632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása