orgcover.png

Az ökológiai, azaz az „öko-” – vagy, ahogy Magyarországon inkább nevezzük, a „bio-” – gazdálkodás egyre jelentősebb az EU minden országában. Ahogy a XXI. század fogyasztói kultúrájában a környezettudatosság és az egészséges életmód egyre nagyobb teret nyert, úgy kerültek előtérbe a vegyszerektől mentes, környezetkímélő és fenntartható termelésből származó élelmiszerek. Míg pár éve elvétve lehetett csak a boltok polcain ilyen termékeket találni, addig mára az EU mezőgazdaságának egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata ez, amely jelenleg a teljes piac, azaz teljes mezőgazdasági termőterület 7,5 százalékát teszi ki az EU-ban. Összértékét 27 milliárd euróra teszik.



Európában a legújabb statisztikák szerint közel 13,5 millió hektáron 370 ezer gazdálkodó folytat organikus gazdálkodást, az európai bioterületek nagysága közel négyszeresére, a gazdálkodók száma pedig a háromszorosára növekedett 2000-hez képest.Magyarországon a legfrissebb adatok szerint jelenleg kb. négyezer vállalkozás foglalkozik ökológiai gazdálkodással, közel 210 ezer hektár földterületen, amely a mezőgazdaságilag hasznosított terület közel 4 százalékát jelenti.

Jelenleg Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Németországban találjuk a legnagyobb biogazdálkodás alá volt földterületeket. Az alábbi grafikán pedig arányaiban látszik, hogy az összes mezőgazdaságilag hasznosított földterülethez viszonyítva mennyire jelentős ez az ágazat az egyes tagállamokban.

eu_szamokban_bio-01.png

Mindez uniós régióként térképen ábrázolva:

okoterkep.png

Kép forrása

Szigorú előírások

Azt, hogy milyen termékekre mondhatjuk, hogy bio (pontosabban ökológiai gazdaságból származó),  az EU nagyon pontosan és szigorúan szabályozza az ökológiai gazdálkodás feltételeit leíró rendeletekben. Ezek a jogszabályok már a kilencvenes évek eleje óta rögzítik az organikusnak nevezhető gazdálkodás minimális feltételeit. A termékekre 2010 után kötelezően használandó címkézést is bevezettek a fogyasztok minél egyértelműbb tájékoztatása érdekében, ekkor terjedt el a mára már ismert „euróleveles” szimbólum. Az egyre nagyobb teret nyerő gazdálkodásra vonatkozó szabályokat nemrégiben újratárgyalták, az egységesített és korszerűsített szabályok jövő januártól lépnek majd életbe.

Mit jelent, hogy valami ökológiai vagy bio?

Az ökológiai gazdálkodás olyan gazdálkodási, élelmiszerelőállító rendszer mely tiltja, illetve korlátozza bizonyos növényvédő szerek, műtrágyák, talajjavító szerek, valamint a mesterséges állatgyógyászati készítmények, illetve hozamfokozók használatát. Az ökológiai termelés magas állatjóléti szabványokat alkalmaz, elősegíti a természeti környezet megóvását és a fenntarthatóságot. A gazdasági szereplő a gazdálkodás során elvárt elvek, szabályok betartását fokozott ellenőrzés mellett alkalmazza a termeléstől a feldolgozáson keresztül a kereskedelemig. Az ökológiai gazdálkodás rendszeréből származó termékek megnevezésében az „öko” előtag, valamint szinonimái, a „bio” és az „organic”, azaz organikus gazdálkodás használatosak.

(Forrás: Nébih / uniós előírások alapján)

Ti mennyire figyeltek arra, hogy bioélelmiszereket válasszatok?

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

 

3 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr4115492526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clemens 2020.03.03. 15:06:55

Komoly fenntartásaim vannak a biósággal.
Ellenőrizni nem tudom, vagy csak körülményesen, tehát többnyire bizalom kérdése hogy elhiszem-e.
Mivel a bio bizniszben pénz van (magasabb árak) ezért a bizalommal csínján kell bánni, mert mi van ha csak papíron bio a termék?
Úgyhogy kösz, de inkább nem.

Boar. 2020.03.03. 15:18:04

Ugyanakkora kamu mint a zero waste.
Hozzánk hordja egy biogazdálkodó is az áruját. Annyiban különbözik a többitől, hogy sokkal gyengébb a minősége.
A biotermelés "tömegét" nem a zöldségek, gyümölcsök jelentik hanem a gabonák. Azok pedig kapnak vegyszert is, persze szabályozva van, hogy mikor és milyen szert lehet használni. Ha nincs szerencséjük, elkapja a gomba és olyan fuzáriumos lesz hogy a kazánba történő elégetés marad az egyetlen normális felhasználási mód.
De papíron jól mutat...

erkölcsi hulla 2020.03.03. 16:24:14

Átverés. Fenntarthatatlan. Áltudomány. Nem gazdaságos. Értelmetlenül drága.
süti beállítások módosítása