ujvidek.jpgA titulust éppen az az Újvidék (Novi Sad) nyerte el, amely két év múlva Európa Kulturális Fővárosaként is bemutatkozhat.

 

A Budapestről alig három óra alatt elérhető Újvidék Szerbia második legnagyobb városa. Olyan településekkel versengett a megtisztelő címért, mint a francia Amiens, a brit Manchester vagy az olasz Perugia. Az újvidéki pályázat az Opening Doors, vagyis kinyíló ajtók címet kapta, amely felhívás a fiatalok számára, hogy aktív részesei legyenek saját fejlődésüknek és függetlenségüknek. Emellett szép gesztus is, a szerb városban ugyanis jelentős magyar, szlovák és horvát diaszpóra él. Korábban persze máshogy nézett ki a lakosság összetétele, a XX. század elején még a lakosság szűk 40 százaléka magyar anyanyelvű volt.

 

Miután tavaly versenybe szállt, Újvidék adott otthont az Európai Ifjúsági Fórum közgyűlésének – november 22-24 között több mint 250 ifjúsági képviselő érkezett Európa különböző tájairól, hogy különféle témákban vitabeszélgetéseket folytassanak és eszmét cseréljenek gyakorlati kérdésekről is.

 

„Gratulálunk Újvidéknek a címhez. A döntés megerősíti, milyen fontos szerepet tölt be ez a világra és Európára nyitott város – mondta Sem Fabrizi, az Európai Unió delegációjának vezetője, aki az esemény során Szerbiába látogatott. – Szintén ez a város lesz Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben, ami kiváló szimbóluma annak, ahogy a szerb fiatalok formálják az ország jövőjét. Európa ifjúsági központjának lenni hatalmas megtiszteltetés, kihívás, ugyanakkor kiváló lehetőség is.”

 

A címet az Európai Ifjúsági Fórum, az európai országokban működő ifjúsági csoportokat tömörítő ernyőszervezet adományozza azoknak a városoknak, amelyek a legaktívabbak a fiatalok elérésében és az őket célzó programok szervezésében, ugyanakkor helyi szinten folyamatosan fejlesztik a fiatalokra vonatkozó terveiket, és politikai céljaikat igyekeznek összehangolni az európai szinten hasonló folyamatokkal. A nyertes városoknak egy év áll rendelkezésére, hogy változatos programokat szervezzenek, amelyek kulturális, társadalmi, politikai és gazdasági kérdéseket is érintenek. Emellett természetesen kulcsfontosságú az ifjúsági fejlesztési programok bemutatása is.

 

ujvidek2.jpg

Fotó: Zeljko Joksimovic, Flickr  

 

Újvidék napjainkban Szerbia egyik legfontosabb ipari és pénzügyi központja, de a Vajdaság oktatási és tudományos centruma is egyben, amely számos nemzetközi kulturális és sportrendezvénynek is otthont ad. Itt rendezik meg évente az EXIT fesztivált is, amely a régió egyik legnépszerűbb zenei rendezvénye – az ideire pár nap múlva, július 4-7. között kerül sor, olyan fellépőkkel, mint a Cure, a Chainsmokers, Paul Kalkbrenner vagy Dimitri Vegas.

 

Érdemes körülnézni a programsorozat weboldalán is, ahol számtalan programajánlatból lehet válogatni az utcaművészeti rendezvényektől a színházi előadásokon, tehetségkutatókon, Európával kapcsolatos konferenciákon át egészen a kiállításokig vagy épp a csendes diszkóig.

 

Mindez kiváló alapot jelenthet a 2021-es kulturális főváros rendezvényeihez is, így Újvidéket mostantól tényleg érdemes lesz felhelyezni a térképre.

 

Borítókép: Ivan Milinkov, Flickr

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

 

Olvasd el többi bejegyzésünket, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3314924858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása