2016majus_1.jpg

Májusban Európa-nappal indítunk a Margitszigeten, többek közt Rúzsa Magdival és az Ivan & The Parazollal. Jön az Egy csésze Európa beszélgetéssorozat következő estje, ahol Szederkényi Olga Franciaországba, a foci EB országába invitálja a résztvevőket. A hónap végén gyereknap – ez alkalomból a gyerekek és az olvasás, az irodalom viszonyáról lesz szó az Európa Pontban.

Ahogy már korábban is írtuk, az Európa-napot idén május 8-án nagyszabású és színes fesztivállal ünnepeljük a Margitszigeti Atlétikai Centrum területén. A koncertek, gyerekprogramok, tájékoztató programelemek mellett ekkor kerül sor a Magyarország 12 éves uniós tagságát ünneplő 12 év – 12 km futóversenyre is, amelynek útvonala idén is uniós támogatással megvalósult budapesti fejlesztések mentén vezet.


Május 26-án, csütörtökön 18 órakor jön a májusi Egy csésze Európa, amely ismét Franciaországba kalauzol, most a június 10. és július 10. közötti futball Európa-bajnokság, az EURO2016 apropóján. Az idén már kibővített mezőnnyel, 24 ország válogatottjával sorra kerülő tornára 44 év kihagyás után a magyar válogatott is kijutott. Így itthon is kiemelt figyelemmel kísérhetjük a Bordeaux-ban (június 14., Ausztria elleni), Marseille-ben (június 18., Izland elleni) és Lyonban (június 22., Portugália elleni) lejátszandó csoportmérkőzéseket – és reméljük, a kiesési szakaszban is lesz okunk szurkolni.

Beszélgetésünk során az Európa-bajnokságra való felkészülés témáját is körbejárjuk, különös tekintettel a biztonsági kérdésekre. Virtuálisan ellátogatunk a rendező városok (Bordeaux, Lens, Lille, Lyon, Marseille, Nice, Paris, Saint-Denis, Saint-Etienne és Toulouse) közül is néhányba, és igyekszünk kideríteni, melyik nemzet a legnagyobb fociőrült, és közben megízlelhetjük a francia kávézók specialitását. Az est díszvendége Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete, műsorvezetője Szederkényi Olga lesz.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni május 12-től lehet az egycseszeeuropa@gmail.com címen.


Május 27-én, pénteken 15 órától a gyereknaphoz kapcsolódóan a legkisebbek (és persze a programra elhozott szüleik) lesznek a főszereplők, a program mottója: analóg szülők, digitális gyerekek. A gyereknapon a Piros Kakaóval izgalmas mesenyomozás, firkálás, írás, számolás és mesesuttogás várja a gyerekeket, a Mókatér alkotóházában pedig szép képeket és díszeket készíthetnek. Eközben a szülőkkel arra keressük a választ, hogyan alakítja át a digitális világ a gyerekek könyvhöz, olvasáshoz fűződő viszonyát, és hogyan neveljük olvasóvá gyermekeinket ebben a világban. A válaszok megtalálásában segítségünkre lesz Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony alapítója és tulajdonosa, Horváth Dorka, a meseolvasást modern eszközökkel „forradalmasító” Bookr Kids vezetője és Dániel András, a Kicsibácsi és Kicsinéni írója. A gyereknapi programot a Kompánia Színházi Társulat Lackfi János: Paradicsomleves betűtésztával című megzenésített verseskötet-koncertje zárja.


Az Európa Pont valamennyi programja ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr748686886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása