StartUp Europe logo - single.jpgA tavalyi évhez hasonlóan idén is dübörögtek a jobbnál jobb startupos ötletek. Júniusban két versenyen is osztottak elismeréseket Európa leginnovatívabb kezdeményezéseinek, és nagy örömünkre egy magyar vállalkozást is díjjal jutalmaztak.

Az Európai Bizottság támogatásával hirdették meg a Startup Europe részeként a „Tech All Stars” nevezetű versenyt, ahol több mint négyszáz jelentkező közül választották ki a leginnovatívabb európai ötletet (Europe's „Tech All Stars” prize). A több száz jelentkező közül a verseny bírái 12 ötletet ítéltek a legelőremutatóbbnak. A kétnapos londoni döntőn a startupok bemutatkozhattak a zsűri, a mentorok és a befektetők előtt. Most ti is találkozhattok a verseny nyertesével és döntőseivel itt a blogon. Olyan innovatív elgondolásokat és elképzeléseket mutatunk be nektek, amelyek talán hamarosan felforgatják az online kommunikáció vagy az e-kereskedelem világát. A döntőbe jutó startupok közül hármat emeltek ki, akik a húszezer euró értékű Google Cloud Platform szolgáltatás mellett részt vehettek a másnapi ún. Founders Forumon.

nyertes.jpgAz első három startup közül kiemelt díjat kapott a glasgow-i központú Clear Returns. A szolgáltatás az e-kereskedelemmel foglalkozó kiskereskedőknek segít a termékek visszaküldésének kezelésében. A probléma nagyobb, mint gondolnánk: az online vásárolt és visszaküldött termékek aránya egyes kategóriákban akár 30% is lehet, és a visszaküldött áruk összértéke gyorsabban növekszik, mint az online kereskedelem maga. A 2012-ben alapított cég felhő alapú szolgáltatása adatok elemzésével minimalizálja a termékvisszaküldéseket és növeli az online/többcsatornás kiskereskedők profitját, olyan tudást biztosítva számukra, mellyel a vevőiket is megtarthatják és a profitot is növelhetik.

Az antibakteriális plasztiktechnológiát fejlesztő olasz-holland Parx Plastics szintén bekerült a három legjobb technológiai startup közé. Az innováció a biomimetika és a nanotechnológia módszerét alkalmazva hoz létre antibakteriális műanyagot. A cinket alkalmazó technológia teljesen biokompatibilis, nem mérgező, és mégis elpusztítja az adott felületen lévő baktériumok és mikroorganizmusok 99 százalékát.

Az angol Triggertrap nevű startup fotósoknak kínál zseniális IOS és Android alapú eszközöket és alkalmazásokat, hogy még vagányabb fényképeket készíthessenek. Az alkalmazásokon keresztül arcfelismerő szolgáltatást, hang, mozgás, rezgés és timelapse funkciót adhatunk tükörreflexes fényképezőgépünkhöz, illetve olyan hipersebességű kioldógombot, mellyel akár egy fegyverből kilőtt golyó repülését is dokumentálhatjuk.

A három kiemelt startup mellett a zsűri még a döntőbe jutatta az Andiamo-t, mely 3D nyomtatás segítségével nyújt ortopédiai szolgáltatásokat fogyatékkal élő gyermekek számára. A legjobbak közé jutott a We Are Pop Up nevű online piactér, ahol bérlők találkozhatnak a bérbeadókkal és rugalmasan intézhetik rövid távú (pop-up) üzleteik beindítását. A szintén döntős Klang Technologies az első 3D-Audio technológiával működő fejhallgatóját mutatta be. A fejlesztők hasonlata szerint ami a szemnek a 3D mozi, az a fülnek a Klang 3D-Audio technológia. A tizenkét döntős listája megtekinthető itt: http://techallstars.eu/teams.html)

Nem uniós kedeményezés a The Europas nevű startup verseny, de magyar vonatkozása miatt örömmel mutatjuk be. A versenyt Mike Butcher, a világ legolvasottabb technológiai lapja, a Techcrunch főszerkesztője alapította. A rangos eseménnyé vált rendezvényen minden évben Európa legígéretesebb startup cégeit, alapítóit, illetve befektetőit díjazzák. Az idén öt éves díjat eddig még egyszer sem nyerte el magyar startup, de idén megtört a jég: a Prezi a „Best Founders/Co-founders”, azaz a legjobb alapító(k) kategóriában érdemelte ki a legjobbaknak járó The Europas Awards-t. Gratulálunk!

0 Vissza
Címkék: startup

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr66462739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása