marseille.jpgMíg áprilisban a várva várt tavasz beköszöntéhez és a környezetvédelmi témákhoz kapcsolódóan a zöld szemlélet került előtérbe programjainkban, addig májusban már a sokszínűségre koncentrálunk. Ezzel pedig nincs nehéz dolgunk, hiszen az Európa Unió egyik legfontosabb erőssége épp ebben rejlik: a világ vezető gazdasági szereplője közül egyetlen másik sem büszkélkedhet olyan kulturális, nyelvi, tapasztalatbéli gazdagsággal, amely a 27 tagállam révén az EU sajátja. Ahogy jelmondata is hirdeti, az unió „egység a sokféleségben”. Az európai alapértékek közül az egyik legfontosabb, hogy a különböző kultúrákat egyenrangúként tiszteljük, melynek eszköze a kulturális sokszínűség megőrzése és ápolása, egymás megismerése, a kultúrák közötti párbeszéd biztosítása. Ráadásul az európai paletta július 1-jén egy újabb színnel gazdagodik: Horvátország hosszú csatlakozási folyamat lezárultával ekkor – a volt jugoszláv országok közül másodikként – csatlakozik az EU-hoz, amellyel a tagállamok száma 28-ra, a hivatalos nyelvek száma pedig 24-re emelkedik.

 

Vajna_1.jpgMájus 23-i programunkon filmes szemszögből vizsgáljuk Európa sokszínűségét. Az est során többek között az európai filmes koprodukciókról, a filmek finanszírozásról, a rendelkezésre álló támogatásokról beszélgetünk. Vendégeink tapasztalt szakemberek lesznek: eljön hozzánk Petrányi Viktória producer, aki számos kis- és nagyjátékfilmet készített már (többnyire Mundruczó Kornéllal), de itt lesz a hollywoodi sikerprodukciók produceri székét itthoni kormánybiztosi pozícióra cserélő Andrew G. Vajna is, aki jelenleg a nemzeti filmipar megújításáért dolgozik.

 

horvat.jpgAz ország csatlakozásához kapcsolódóan május 24-én a horvát kultúra kerül középpontba. Az est a Pécsi Horvát Színház (Hollósi Orsolya, Kiss Andrea és Dejan Fajfer) „Hoppáretikül – bohócrevü felnőtteknek" című előadásával kezdődik, amelyben két bohóc(nő) verseng egy férfiért – mindent bevetnek, legyen az tánc, bűvészshow vagy nyíltszíni párbaj. Az előadás alkotói bohócok, akik a szakmát a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, illetve annak nemzetközi anyaszervezete, a Red Noses International által szervezett színésztréningeken sajátították el a szakma külföldi mestereitől. Az est második felében a TRIAD zenekar varázsolja Horvátországot a színpadra.

 

E déli kiruccanás után május 29-én még délebbre vesszük az irányt, egész a Földközi-tenger egyik kapujáig. Az Egy csésze Európa sorozatunk következő estjén a korábban bemutatott Kassa után az év másik kulturális fővárosa, Marseille lesz úti célunk, Szederkényi Olga és meghívott vendégeinek kalauzolásával. Az est során megtudhatjuk, hogyan alakult át a legnagyobb francia kikötőváros, hogy 2013-ra az Unió egyik kulturális fellegvára legyen. Bemutatjuk a gravitációnak fittyet hányó Villa Méditerranée-t, amelyben izgalmas kiállítások várják majd a turistákat. A franciák nagy mesélőjét, Alexandre Dumas-t sem hagyhatjuk ki, akinek legendás hőse, Monte Cristo a marseille-i kikötőben kezdte pályafutását. Az Egy csésze Marseille díszvendége őexcellenciája Roland Galharague, a Francia Köztársaság budapesti nagykövete. (A programra előzetesen az euinfo@eu.hu címen keresztül várjuk a regisztrációkat.)

 

Európa-szerte a hónap végén (május 26. és június 2. között) rendezik az Európai Ifjúsági Hetet, amelynek célja, hogy felhívja a fiatalok és a fiatalokkal foglalkozó szakemberek figyelmét az EU által biztosított lehetőségekre és az európai értékekre. A programhoz kapcsolódóan június 1-jén szakemberek és már különböző cserékben részt vett fiatalok mesélnek az EU ifjúsági programjának lehetőségeiről, illetve saját tapasztalataikról. Akit érdekelnek az uniós mobilitási lehetőségek (például az Erasmus, az Európai Önkéntes Szolgálat, a Leonardo program), azoknak kötelező!

 

Az Európa Pont minden áprilisi programjának részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr665299241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása