irorszag.jpgEgy elnökségi logó megtervezése, illetve a végleges logó kiválasztása komoly feladatot jelent valamennyi EU-s elnökséget betöltő országnak, hiszen nem mindegy, hogy milyen jelképpel azonosítják Európa-szerte az adott országot. A legtöbb tagállamban ezért hosszas folyamat során választják ki a nyertes logót, legtöbbször profi grafikusok vagy művészeti szakokon tanuló hallgatók számára kiírt verseny keretében.

Magyarország és a vele együtt elnökségi triót adó másik két tagállam, Belgium és Spanyolország a trió szoros együttműködését a logó azonosságában is ki akarta fejezni. Ezért a három ország közös pályázat keretében választotta ki a belga Antoine Durieux tervezte logót, amelyet kisebb változtatásokkal – a nemzeti színek variációival – másfél éven keresztül használtak a Tanács elnökségének jelképeként.

Ezt az egy esetet leszámítva, azonban a logók egy-egy országot képviselnek, Az alkotók a logót általában arra is felhasználják, hogy valamilyen nemzeti jellegzetességet, az ország számára fontos értéket is bemutassanak, persze a nemzeti lobogó színei mellett. Szlovéniánál például nemzeti jelképük, a Triglav hármas hegycsúcsa, Svédországnál pedig a környezettudatosság és az ország északi mivolta jelent meg – ezek az utalások hol egyértelműek, hol utalásszerűek. Az ír elnökségi logók elkészítésénél is törekedtek e nemzeti szimbolikára az alkotók. Az ország jelenleg hetedszerre vezeti az EU Tanácsát, és korábban már három másik logót is használt elnökségi féléve során. (Elnökségi logókat a kilencvenes évek második felétől kezdtek el használni a tagországok.)

ir1.jpgHa a nemzeti jelképekből indulunk ki, a címerben is szereplő kelta bárdok hárfája az ország egyik legfontosabb szimbóluma. Ezt használja az ír elnök, az ír kormány, számos nemzeti intézmény, és ezzel találkozunk az ír euróérmék hátoldalán is. Nem meglepő, hogy ezt a jelképet a korábbi, 1990-es és 2004-es elnökségi logókban is felhasználták.

Szintén fontos nemzeti jelkép a lóhere. A legenda szerint ezt Szent Patrik, Írország védőszentje használta a szentháromság metaforájaként. Ezt a vizuális elemet azonban az eddigi logók megalkotása során kihagyták a grafikusok (nem úgy például a nemzeti turisztikai hivatal), helyette inkább a tradicionális kelta spirális motívumokat helyezték előtérbe 1996-ban, és most, 2013-ban is. A mostani logó négy egymásba kapcsolódó „e” betűt formáz, amely utal az EU-ban szorosan együttműködő tagállamokra, a logó négy egysége pedig jelképezi azt a négy évtizedet, amelyet Írország az EU-ban eltöltött (az ország idén ünnepli csatlakozásának negyvenedik évfordulóját). A mostani logót négy, profi grafikus csapat által elkészített terv közül online szavazáson választották ki az írek.

ir2.jpgElnökségi logót választani egyáltalán nem egyszerű feladat – az alkotó mindig szeretne valami országra jellemzőt készíteni, amely különleges, ugyanakkor elkerüli a kliséket. Ha anno az alkotóknak csak magyar jelképekben kellett volna gondolkodniuk, akkor sem lettek volna könnyű helyzetben, bár Magyarország esetében a hagyományos nemzeti szimbólumok mellett lehet számolni a jelképes, ún. landmark épületekkel, amelyek Írország esetében talán kevésbé közismertek.

Nektek van kedvencetek a korábbi évekből?

1 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr315106714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása